2019-10-14 10:26 ___Samy___ marca.comas.com
Casemiro: “Úgy megyek minden labdáért mintha az lenne az utolsó” Nyilatkozatok

A brazil középpályás egy Jorge Valdanóval készült interjújában elmagyarázta, hogy annak idején milyen nehezen indult a madridi karrierje a felnőtt csapatban.

Casemiro első néhány hónapja elég nehéz volt Zidane érkezését követően. Alig kapott lehetőséget, tehát nem volt nélkülözhetetlen játékos, nem úgy mint ma. A kedden készült interjúban a középpályás elmondta, hogy a kevés játéklehetőségből adódóan aggódott a karrierje miatt. Előtte azonban szót ejtett arról, hogy milyen játékos is ő.

“Agresszív vagyok, ha a labdaszerzésről van szó. Nem érdekel, hogy a második vagy a kilencvenedik percben járunk, úgy megyek a labdáért mintha az lenne az utolsó.”

A francia mester érkezése utáni hónapokra így emlékezett vissza: “Emlékszem mikor megjött Zidane. Nem játszottam az első öt mérkőzésen, és megkérdeztem magamtól: Mi folyik itt? Hisz mindig jó dolgokat mond rólam. Így tehát bementem az irodájába és ezt mondtam: Január van, és fontos szerepet akarok betölteni a csapatban. Játszani akarok, főnök! És pontosan emlékszem mit válaszolt: ‘Case, nyugodj meg. Ha egyszer játszani kezdesz, nem hagyod azt abba.'”

Januárban és februárban Casemiro a kilenc mérkőzésből csak 21 perc lehetőséget kapott Zidane mestertől. 20-at az Espanyol ellen, egy percet pedig egy tét nélküli Bajnokok Ligája mérkőzésen. Márciusban aztán bekerült a kezdőbe, és azóta gyakorlatilag kirobbanthatatlan onnan. Azóta 123 találkozón lépett pályára, összesen 10024 percet töltött a pályán.

Teljes menetrend