2019-10-18 19:10 Tromposch Ádám madridom.hu
Visszatér a liga, Mallorcán kell begyűjteni a 3 pontot! Előzetes: Mallorca – Real Madrid Spanyol Bajnokság

A válogatott szünetet követően újra a klubfutballt élvezhetjük, a spanyol bajnokság 9. fordulójában a Real Madrid a Mallorca vendége lesz.

Természetesen nem múlhat el úgy válogatott szünet, hogy a Real Madrid játékosai közül senki ne sérüljön meg. Ez ezúttal sem volt másként, hiszen Kroos, Modric, Bale és Lucas Vázquez is megsérült, igaz, utóbbi nem a válogatottban. Zidane a sérültekkel kapcsolatban azt mondta: “Modric, Bale, Kroos és Lucas Vázquez nem utaznak a csapattal. Valami mindig történni fog velünk, ez pedig megnehezíti az edző dolgát. Más játékosok bevethetőek lesznek, mi pedig megpróbálunk jól játszani majd holnap.”

Az aktuális bajnoki előtt nem csak a sérülések, de már a következő forduló találkozója is érdekesnek bizonyult a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. A következő körben ugyanis a Barcelona elleni Clásico jött volna, ám ma végre hivatalosan is eldőlt, hogy azt a találkozót elhalasztják, és hétfőig meg kell egyeznie a két klubnak, illetve a szövetségnek a meccs időpontjáról. A politikai kérdésekbe Zidane sem akart belemenni, ő a következőkkel intézte el a dolgot: “Az a fontos, hogy felkészültek legyünk, mikor esedékes lesz az a találkozó. Nagy vita van most körülötte, és ez logikus, de az én álláspontom az, hogy készen kell állnunk rá. Készen is fogunk állni, és akkor játsszuk majd a meccset, amikor mondják nekünk. Van preferenciám a dátummal kapcsolatban, de nem fogom elmondani. Alkalmazkodni fogunk ahhoz, amit kérnek tőlünk.”

A lényeg mindenesetre így egyértelműen a következő, a Mallorca elleni bajnoki, ahol a cél egyértelmű: 3 pontot kell szerezni, a válogatott szünetet követően pedig szinte mindegy, hogy milyen játékkal. Zidane problémái csak sokasodtak, igaz, James, Isco és Mendy is bevethető már, azt pedig persze a mester dönti el, hogy a Vinicius, Rodrygo, Brahim hármasból ki kap lehetőséget Bale helyén. Ha egy tippünk lehet, akkor Brahim ezúttal is kimarad majd a keretből.

A középpálya már sokkal nehezebb kérdés, hiszen Casemiro játszott a brazil válogatottban, sőt gólt is lőtt, ám biztosan fáradt, de minden bizonnyal a kezdőben kell lennie, hiszen rajta kívül Valverde, Isco és James bevethető csak. Hazard mindkét meccsen játszott a belga csapatban, igaz, gólt nem tudott szerezni, pedig San Marino (9-0), illetve Kazahsztán ellen (2-0) meg lett volna a lehetősége, de azért gólpasszokkal kiszolgálta a társakat, ami jót tehet az önbizalmának.

A Mallorca egyébként nem áll túl jól, a 18. helyről várja a meccset, a szünet előtt összejött egy siker, akkor a szenvedő Espanyolt 2-0-ra verte a csapat. A Real Madrid kölcsönjátékosa, a Barcától elcsábított Kubo rendszeres lehetőséget kap a bizonyításra, és rendre él is vele, így Ramoséknak is sok gondot okozhat majd. Utoljára a 2012/13-as szezonban találkozott a két klub, akkor Mallorca szigetén 5-0-ra nyert a Real Madrid. Ebből a sikerből sok következtetést nem lehet levonni, de a gólszerzők azért érdekesek: Higuaín és C. Ronaldo kétszer, Callejón pedig egyszer talált be azon a meccsen.

A Real Madrid továbbra is veretlen, és az aktuális kör előtt az 1. helyen áll a tabellán. Jó lenne, ha a válogatott szünetet követően ismét győzni tudna Zidane csapata, még akkor is, ha kulcsemberek hiányoznak a pálya közepéről, és bármennyire meglepő, Bale személyében az első hármasból is. Mindenesetre itt a lehetőség James, Isco és Vinicius, esetleg Rodrygo számára, hogy bizonyítsanak, és a jó teljesítményüknek köszönhetően a csapat begyűjtse az újabb 3 pontot a La Ligában.

Mallorca – Real Madrid
La Liga, 9. forduló
Estadio de Son Moix, Mallorca
2019.10.19. – 21:00
TV: Spíler 2 (élő)

A várható kezdőcsapatok:

Mallorca: M. Reina; Sastre, Valjent, Raíllo, Gámez; Febas, Baba, Sevilla; Daniel Rodriguez, Budimir, Kubo.

Real Madrid: Courtois; Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo; Casemiro, Valverde, James; Hazard, Benzema, Vinicius Jr.

Játékvezető: Javier Alberola Rojas

Teljes menetrend