2019-11-01 18:27 Tromposch Ádám realmadrid.com
Zidane: “Viniciusnak keményen kell dolgoznia…” Spanyol Bajnokság

A Betis elleni mérkőzés előtt a Real Madrid edzője, Zinedine Zidane megtartotta ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját.

Zidane:

“Minden csapat azért jön ide, hogy jól játsszon, és megmutassa, hogy mit tud. Ezt várjuk most is. Fel kell készülnünk, mert kemény meccs lesz. Mindent bele kell adnunk, hogy megszerezzük a 3 pontot.”

“Mindig, amikor pályára lépünk, jól teljesítményt akarunk mutatni, és persze gólt sem akarunk kapni. Holnap erre újabb lehetőséget kapunk, a saját közönségünk előtt harcolhatunk a 3 pontért.”

A szurkolók szeretete

“Sok mindenen keresztül mentem már a Real Madridnál, de a szurkolók mindig jól bántak velem. Semmi rosszat nem mondhatok a spanyol emberekre mióta itt vagyok, és ez nem csak a szakmai, hanem a privát életemre is igaz. Ez a támogatás nagyon fontos nekem, és nagy tiszteletben tartom. Amikor ide kerülsz, az emberek szeretettel fogadnak. Örülök, hogy ebben a városban élhetek, és ezért a klubért dolgozhatom.”

Valverde

“Ő egy nagyon fiatal játékos, aki előtt nagy jövő áll, de már a jelenben is kiváló. Remek munkát végez, és ez egyáltalán nem meglepő számomra. Fontos tagja a 25 főből álló első keretünknek.”

Bale

“Nincs semmi új. Újra itt van, és azért dolgozik, hogy újra teljesen egészséges legyen. Vele vagyunk, szeretnénk, ha minél hamarabb újra a csapattal lenne. Itt van velünk, és dolgozik. Jobban van, de még nem áll készen. Számomra úgy tűnik, hogy minden rendben van vele.”

Hazard

“Mindannyian láthatják, hogy egyre jobban játszik. Talán többször betalálhatna, de nem aggódunk miatta. Örülünk annak, amit a pályán látunk tőle, és minden nap egyre jobb lesz. A hozzá hasonló játékosok olyan dolgokat látnak a pályán, amit más nem. Nem gondolom, hogy félénk, vagy bátortalan lenne, sőt. Mindenki többet akar látni tőle, de úgy látom, hogy folyamatosan fejlődik. Mindenki boldog lesz miatta, de türelem kell neki.”

Forma

“A kereten belül mindig vannak olyan játékosok, akik éppen kiváló formában vannak, és olyanok is akadnak, akiknek annyira nem megy. Nincs A, B, vagy C tervem. Egyszerűen háromnaponta összeállítok egy csapatot, és utálok kihagyni játékost. A mentalitásom nem változik. Mindig a lehető legjobb csapatot próbálom meg kiállítani.”

Marcelo nyilatkozata a kijevi döntőről

“Nem tudtam erről, de biztos vagyok benne, hogy hatalmas stresszt jelent egy BL vagy vb-döntő. Átéltem párszor játékosként, de Marceloról mindent elmond, hogy a meccs kezdetétől csak a feladatára tudott koncentrálni. Egy kis stressz teljesen normális a meccs előtt, de mikor elkezdődik, onnantól már vége is.”

El Clásico

“Akkor játszunk, amikor azt mondják. Elhalasztották, ezért a Leganés ellen készültünk fel. 18-án lejátsszuk a Barcelona elleni meccset, és biztos vagyok benne, hogy remek találkozó lesz.”

Vinicius és Rodrygo

“Minden játékos tudja, hogy készen kell állnia. Viniciusnak keményen kell dolgoznia. Ő a baloldalon érzi a legjobban magát, és az ő korában ott kell játszania, ahol neki a legjobb. Megvan benne a minőség ahhoz is, hogy más pozíciókban játsszon. Teljesen normális, hogy néha nem kerül keretbe, hogy még keményebben dolgozhasson. 25 játékosunk van, és minden meccs előtt döntéseket kell hoznunk. Vannak ligák, ahol megengedett, hogy a játékosok ott legyenek a padon, de itt még nem ez a helyzet. Rodrygo egy csendes srác, keményen akar dolgozni, de még csak 18 éves, ezért nagyon figyelnünk kell rá. A keret tagja, és megvan a megfelelő hozzáállása, karaktere. Azt hiszem, hogy egészen nyugodt.”

Casemiro

“Egy igazán nehéz pozícióban játszik jól. Nincs túl sok hozzá hasonló játékos ilyen képességekkel. Nem vagyok biztos vagyok benne, hogy ez az egyik legjobb időszaka, de ha ezt mondják, akkor rendben van. Szeretnénk, ha így tudná folytatni.”

Fekir

“Jól beilleszkedett a Betisbe. Egészen kiváló képességei vannak, és szépen lassan megmutatja ezt a mostani csapatában is. Nem lepett meg, hogy legutóbb ő szállította a győzelmet a Betisnek.”

PSG és Mbappé

“Soha nem lep meg, hogy mit csinál, hiszen a világ egyik legjobbja. Remek csapatban játszik, ami tele van minőségi játékosokkal. Az egész csapattal vigyáznunk kell, mert igazán topszinten teljesítenek. Azonban még van idő addig a meccsig, így egyelőre csak az éppen előttünk álló feladatokra koncentrálunk.”

Hivatalos a Betis elleni keret 2019.11.01. 17:04
Teljes menetrend