2019-11-22 17:32 d.gergo realmadrid.com
Zidane: “Az igazi szurkolók tudják, hogy Bale fontos tagja a csapatunknak” NyilatkozatokSpanyol Bajnokság
Spanyol bajnokság - 14. forduló 2019 NOV 23 (szombat) 21:00 Estadio Santiago Bernabéu 3-1

A válogatott szünet után ismét a klubfocié a főszerep, Zinedine Zidane meg is tartotta szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját a holnapi, Real Sociedad elleni meccsre hangolódva.

Az ellenfél
“A Sociedad veszélyesen játszik, nagyon fiatal csapat akik sok kockázatot hajlandóak vállalni a meccseken, szeretnek játszani. Nem lep meg a teljesítményük. Mindig is jó csapat voltak, de idén a fiatalok beépítésével még jobbak lettek. Mindig törekednek a folyamatos és szép játékra, így akik kilátogatnak a stadionba, jó meccset fognak látni”.

A válogatott meccsek
“Ez összetett dolog, de egy adottság, amivel nem tudunk mit kezdeni. Sok játékosunknak kellett elmennie a válogatottjához, és ezt el kell fogadnunk. Kevés időnk volt a szünet után a közös munkára, 48 óránk volt a felkészülésre. De alkalmazkodunk ehhez a helyzethez, és készen állunk a meccsre, fontos összecsapás lesz a holnapi”.

Casemiro
“A válogatottal volt, de inkább pihent a szünet alatt. Vannak játékosok, akik be tudnak szállni a játékba az ő posztján, de ő nagyon jó azon a poszton”.

Rodrygo
“Igyekszem a tőlem telhető legjobb módon kezelni őt, próbálok nem sok nyomást helyezni rá. Senkit nem kéne meglepnie annak, hogy itt van a csapattal, mert megmutatta, hogy megérdemli a lehetőséget. Huszonöt játékos van a keretben, és mindannyian hozzá fognak járulni a csapat munkájához, mindenki kap majd lehetőséget. Vannak akik kevesebbet játszanak, és számomra is ez a legnehezebb feladat: kihagyni valakit a keretből, aki egész héten ugyanúgy edzett, mint a többiek. Rodrygo-nak is felkészültnek kell lennie”.

Odegaard
“Jónak tűnik. A spanyol bajnokságban játszik egy nagyon jó csapattal, és holnap ellenünk is pályára léphet majd. A szezon elejétől kezdve jól játszik, sokat ad a csapatának. Nem fogunk a jövőről beszélni, az a fontos hogy jól érzi magát, jól játszik, és ez jót tesz neki. Nekünk ez nem lesz annyira jó holnap”.

Florentino Pérez
“Ő hozott engem Madridba még játékosként, és sok tapasztalatot szereztem ebben a nagyszerű klubban, hála neki. Majdnem tizennyolc évet töltöttem már a csapattal, és örökké hálás leszek neki ezért. Spanyolországon belül csak a Real Madrid edzője lennék. Fehér a szívem”.

Bale
“Szerintem túl sok zajt generálunk ebből. Számomra edzőként az a legfontosabb, hogy a játékosok összpontosítsanak a focira. Mindenkinek meglehet a maga véleménye. Ismeritek a helyzetet, a válogatottban már játékra kész állapotban volt, most pedig visszatért hozzánk. Sokat adott ennek a klubnak, én pedig csak a sportszakmai oldalát nézem a dolgoknak, a többi nem érdekel. Tudom, hogy sokakat izgatnak a focin kívüli dolgok, én nem közéjük tartozom”.

“Nézzetek csak vissza, hogy mit adott Bale ennek a csapatnak… Az igazi szurkolók tudják, hogy Bale fontos tagja a csapatunknak, és ki is kell állniuk mellette, mert a mi játékosunk. Én mindig kiállok a játékosaimért. Történhetnek dolgok a pályán kívül, de engem csak az érdekel, ami a pályán zajlik. A külvilágot nem tudjuk befolyásolni. Beszéltem vele, ahogyan az összes játékosommal. Jól van, és rendesen edzett a csapattal”.

Bale felépülése
“Gareth fontos játékos, ezt bizonyította már sokszor. Ha rendben van fizikailag, és nem történik vele semmi, akkor nagyon fontos a jelenléte. Ha egészséges, akkor számítani fogok rá, márpedig most az, szóval számolok vele. Szerintem játszani szeretne ő is. Sok meccsünk van, fontos meccsek, amiken részt fog venni ő is”.

Bale boldogabb a válogatottal?
“Ezt ő maga is mondta, talán a nyelv miatt. Mikor a Bajnokok Ligája döntőjében gólt szerzett a Real Madriddal, nekem elég boldognak tűnt. Csak a beszélt nyelv miatt mondta azt, amit, ezen kívül nincsen semmi gond az öltözőn belül. Tudjuk, hogy mit adhat a csapatnak, szóval örülök, hogy bevethető”.

A PSG elleni meccs
“Fontos mérkőzésünk lesz holnap a Sociedad ellen, nem is tekintek a távolabbi jövőbe. Csak a holnapi meccsre szabad gondolnunk, a játékosok is ezen az állásponton vannak. Ha holnap jól teljesítünk, akkor kedden jobb esélyekkel indulunk a Bajnokok Ligájában. Ismerjük a PSG-t, és tudjuk, hogy milyen erős a támadójátékuk. Sérültjeik sincsenek, ennek pedig örülök, mert a legjobb PSG ellen akarok majd játszani. De a holnapi meccs most a legfontosabb”.

Teljes menetrend