2019-12-07 18:35 d.gergo realmadrid.com
Varane: “Keményen meg kellett küzdenünk a győzelemért” NyilatkozatokSpanyol Bajnokság
Spanyol bajnokság - 16. forduló 2019 DEC 07 (szombat) 13:00 Estadio Santiago Bernabéu 2-0

Az Espanyol elleni győzelem után a csapat első gólját szerző Raphael Varane, valamint Valverde és Rodrygo is nyilatkozott.

Varane

“Keményen meg kellett küzdenünk a győzelemért, az ellenfelünk nagyon sok területet lefedett a pályán, nyomást gyakoroltak ránk, és nagyon jó erőnlétben kellett lennünk. Erős teljesítményt mutattunk, nem kaptunk gólt, és elég türelmesek voltunk ahhoz, hogy mi viszont lőjünk”.

“Szerintem elég jól teljesítettünk ma. Igyekeztünk a saját játékunkat játszani. Egy hajóban evezünk mindannyian, a csatárok is segítenek nekünk a védekezésben, amikor szükség van rá, és mi is segítünk nekik. Ez egy csapatsport, én pedig örülök a gólomnak”.

Veretlenségi széria
“Magabiztosabbak vagyunk, az erőnlétünk jónak tűnik, és jó szériában is vagyunk. Így is kell folytatnunk, mert sok meccsünk lesz még a szezon végéig, és bele fogunk adni mindent, ami tőlünk telik”.

Mendy első sárgája
“Kérdéses helyzetek voltak, de nem láttam teljesen jól onnan, ahol én álltam. A második sárgája után kitartott a csapat az utolsó percekben. Nem kaptunk gólt, és ez nagyon pozitív”.

Valverde

“Mindig próbálom kivenni a részem a csapat munkájából. Létfontosságú a kommunikáció Casemiro, Kroos és köztem, igyekszem mozogni és keresni a labdát. Az egész csapaton és Zidane-on múlik minden, a meccseken és az edzéseken is, mi pedig jól teljesítünk”.

“Az edző azt kéri tőlünk, hogy menjünk fel a támadásokkal, és töltsük ki ott a teret amennyire csak tudjuk. Erre törekszem én is, ma pedig jó munkát tudtunk végezni. A második gól jó példája ennek, sikerült eljutnom az alapvonalig, majd visszapasszolni Benzemának, aki meg belőtte”.

Jó széria
“Elégedettséggel és motivációval töltenek meg bennünket a megnyert meccsek. Kihozzuk a legtöbbet ebből a jó sorozatból, és élvezzük a játékot a szurkolóinkkal közösen. Nagyon érezzük a támogatásukat, és ez segít nekünk a folytatásban”.

Rodrygo

“A Real Madridban mindig a győzelem a cél, és nagyon örülünk neki, hogy újabb három pontot sikerült bezsebelnünk ma. Imádok ebben a mezben játszani, és ott lenni a kezdőcsapatban, szóval harcolni fogok azért, hogy erre mindig lehetőségem legyen”.

Játék Vinicius mellett
“Vinicius egy csodálatos játékos, briliánsan játszik, csak úgy, ahogy várjuk is tőle. Az a legnagyobb erénye, hogy milyen közvetlen. Mindig beszélgetünk az edzéseken. Ma lehetőségünk volt együtt is játszani, még ha nem is voltunk közel egymáshoz a pályán, ő a bal-, én pedig a jobb oldalon voltam. Mindketten szeretünk improvizálni, és elég egy gyors pillantás ahhoz, hogy tudjuk, mire készül a másik”.

Teljes menetrend