2020-02-24 22:30 Santavecz Anita marca.com
Mateu Lahoz lesz a játékvezető a vasárnapi El Clasicón Spanyol Bajnokság

Bejelentették, hogy az előttünk álló vasárnapi El Clásico-n Mateu Lahoz lesz a játékvezető, Gonzalez Gonzalez pedig a videobírói feladatokat fogja ellátni.

Annak ellenére, hogy a Barcelona komoly belső gondokkal küzd, a csapatnak sikerült visszafoglalnia az első helyet a spanyol bajnoki tabellán – Lionel Messi az Eibar ellen négy gólt szerzett, csapata pedig a győzelemmel nyomást tudott gyakorolni a blancókra.

A Real Madrid nem birkózott meg túl jól a helyzettel és szombat este elvesztették a bajnoki mérkőzést a Levante ellen, ráadásul valószínűsíthető, hogy még Eden Hazard játékáról is le kell mondaniuk a szezon hátralévő részében.

Mateu Lahoz eddig csupán egy bajnoki El Clasicón látott el játékvezetői feladatokat és ez még jóval korábban, a 2014/2015-ös szezonban volt, amikor a Camp Nouban álltak egymással szemben a csapatok. Akkor a hazaiak javára dőlt el a mérkőzés kimenetele.

Azon a bajnoki összecsapáson kívül ő volt a bíró a 2012-es spanyol Szuperkupa döntőjében, a 2014-es Copa del Rey döntőjében és a 2018/2019-es Copa del Rey elődöntőben is a két csapat között.

Teljes menetrend