Fejléc kép
Fórumajánló
Zidane sosem bukott el három meccset egymás után
2020-03-01 11:21 LBatmaan as.com
Zidane sosem bukott el három meccset egymás után Érdekességek, statisztikák

A francia szakember irányítása alatt még soha nem szenvedett el három egymást követő vereséget a Real Madrid, habár többször is közel került hozzá.

Zidane közel 200 mérkőzést vívott csapatával és eddig három alkalommal készült úgy egy találkozóra, hogy zsinórban harmadik mérkőzését is elbukhatja.

Eddig mindannyiszor egy győzelemmel vetett véget a két meccses rossz szériának, viszont most nagyobb a tét, mint előtte bármikor. Egy Barcelona elleni vereséggel nem csak Zidane statisztikája romlana, hanem a csapat is 5 pontos hátrányba is kerülne a tabellán.

Az első hasonló krízist 2017 januárjában élte át a csapat, akkor a Sevilla és a Celta Vigo ellen kaptak ki mindkétszer 2-1-re, ám utána a Málaga ellen Ramos duplájának köszönhetően a Real nyert ugyan ilyen arányban. A másodikra nem kellett sokat várni, még abban az idényben történt: előbb a Girona otthonában kaptak ki 2-1-re, amit a Tottenham elleni 3-1 követett, de ezt sikerült lezárni egy Las Palmas felett aratott győzelemmel Casemiro, Asensio és Benzema góljának köszönhetően (3-1).

A legutóbbi már Zidane második turnusában történt, a tavalyi nehézkes idényzárás hozta el a két vereséget. A 37. fordulóban a Real Sociedad otthonában kapott ki a csapat 3-1-re, majd a 38. fordulóban épp a Quique Setién által edzett Betis nyert 2-0-ra a Bernabeuban. A nyári szünetet követően a most futó idény első meccsén a Celta elleni 3-1-es siker mentette meg Zidanet a három egymást követő vereségtől.

Ha a Barcelona ellen is kikap a csapat, akkor az első hármas sorozata lenne Zidane-nak, és a bajnokságban jelentős lemaradásba kerülnének további tizenkét mérkőzéssel a bajnoki idény vége előtt.

Teljes menetrend