2020-03-09 08:00 d.gergo realmadrid.com
Zidane: “Ez volt a legrosszabb meccsünk a szezonban” NyilatkozatokSpanyol Bajnokság
Spanyol bajnokság - 27. forduló 2020 MÁR 08 (vasárnap) 21:00 Estadio Benito Villamarín 2-1

A Betis elleni vereség után szűkszavúan nyilatkozott a franca szakember:

“Gyenge meccsünk volt az elejétől a végéig. Kár érte, mert lehetőségünk lett volna jó teljesítményt nyújtani, de nem tettük. Nehéz volt, sokszor eladtuk a labdát, és nincsen rá magyarázatom, hogy miért. Én vagyok a felelős. Elemezni fogjuk, hogy mi történt, de nem lehetünk boldogak a teljesítményünkkel”.

“Ez egy probléma, ami sokba került számunkra. A játékosok próbálkoztak, de semmi jó nem jött ki belőle ma, és a nap végén én vagyok az, akit hibáztatni lehet ezért. Ki kell elemeznem a meccset, és meg kell néznem, hogy mi történt velünk. Előre kell tekintenünk, mert egészen eddig nem voltunk olyan rosszak. Tizenegy meccsünk van még hátra a bajnokságban, és harcolni fogunk a végéig”.

Ramos: “Igazságos eredmény született, nem voltunk jók”

A Real Madrid csapatkapitánya is értékelte a meccset.

Edzői felelősség
“Meg fogom védeni a játékosaimat, és ha valamit el kell mondanom nekik, akkor azt nem fogom magamban tartani. Nem volt nálunk eleget a labda, általában ez nem így szokott lenni, ez volt az egyik legnagyobb gondunk ma este. Ha a csapat nem azt csinálja, amit előzetesen átbeszéltünk, akkor azért én vagyok a felelős. Nem fogom megmagyarázni, hogy pontosan mi történt, de azt elmondhatjuk, hogy ez volt a legrosszabb meccsünk a szezonban”.

Kroos
“Nem fogom őt vagy bárki mást okolni, mindannyian egy hajóban evezünk. Ha Toni-ról beszéltek, de lehetne bárkiről beszélni. Nem álltunk készen ma a feladatra, ennyi. Folytatni fogjuk a harcot, mert vannak megoldások erre. Jó szezonunk volt eddig, és voltak jó és rossz pillanatok is. Arra kell törekednünk, hogy a rossz dolgokat kijavítsuk. Át tudunk lendülni ezen. Elemeznünk kell a mai meccset, és tovább kell lépnünk a következőre”.

Védelem
“Nem volt elég energikus a csapat ahhoz, hogy igazán gondot tudjunk okozni az ellenfélnek. Nem csak a védekezés volt a baj, két gólt kaptunk de nem ez volt a fő gond ma. Jobban bosszant, hogy hogyan szenvedtünk a labdával”.

A Betis
“A saját játékukat játszották, tudjuk milyen játékosaik vannak. Nem az ellenfél játékára összpontosítok, ezt korábban is megbeszéltük már. A saját csapatomat kell figyelnem, és ma nem nőttünk fel a feladathoz”.

Casemiro: “Mi is csak emberek vagyunk, de ez a bajnoki címbe kerülhet nekünk”

Casemiro és Varane meccs utáni nyilatkozata.
Mendy nem edzett ma délelőtt 2019.09.24. 12:56
Hivatalos a Betis elleni keret 2020.03.08. 07:25
Teljes menetrend