Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2020-06-13 16:39 Tromposch Ádám realmadrid.com
Zidane: „Ebben a mezben minden meccs fontos, még a barátságos találkozók is” NyilatkozatokSpanyol Bajnokság

Hosszú idő után Zinedine Zidane újra az újságírók rendelkezésére állt, és bizony sok témát érintett az újraindulás kapcsán, na meg persze a csapattal kapcsolatosan az Eibar elleni bajnoki előtt.

Zidane:

„Először is szeretném kifejezni együttérzésemet azon családok és emberek irányába, akik elveszítették szeretteiket ezekben a borzalmas időkben. Szeretném megköszönni azoknak az embereknek a kemény munkáját, elhivatottságát, akik az egészségügyben dolgoznak, akik életeket mentettek, és persze a Real Madrid család minden tagjának részvétemet küldöm, akik elveszítettek valakit. Ez igazán kemény, és furcsa időszak volt, de fontosnak tartottam, hogy először erről beszéljünk.”

Felkészülés a visszatérésre

„Tudjuk, hogy milyen nehéz időszak volt ez, és sok embernek még sokkal rosszabb volt, mint nekünk, ezzel is tisztában vagyunk. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy újra a felkészülésre koncentrálhattunk. A játékosok hálásak és persze boldogok azért, hogy újra itt lehetnek. A fizikális felkészülés jól sikerült, efelől nincs kétségem, készen állunk, hogy újra versenyezzünk a címekért, ez a legfontosabb.”

Az Alfredo Di Stéfano lesz a hazai pálya

„Ez a mi stadionunk. Megszoktuk, hogy a Bernabéuban játszunk, de meg fogjuk szokni ezt is. Örömmel tölt el minket, hogy itt lehetünk. Edzettünk itt, és készen állunk, hogy ezen a pályán is bizonyítsunk.”

A nevezettek listája

„Ez a Real Madrid, nálunk vannak a legjobb játékosok. Tudom, hogy fejfájást fog okozni a keret megnevezése, de ez mindig így van. Az én dolgom, az edző dolga, hogy megnevezze a keretet. Van három vagy négy játékosunk, akik sérülés miatt nem lehetnek majd velünk. Aki pedig elérhető, az jó formában van, meghozom majd a kellő döntéseket. Annak kifejezetten örülök, hogy mindenki ott lehet majd a padon, így nőnek a lehetőségeim. Mindenki nagyon jól felkészült, és a 23 játékos közül bárki bevethető lesz, köszönhetően a több cserének, még többen kaphatnak lehetőséget.”

Hazard és Asensio

„A jó hír az, hogy nekik is sok idejük volt felkészülni. Marcónak hosszú sérülése volt, de most már teljes értékű munkát tud végezni a csapattal. Edennel ugyanaz ez a helyzet. Elérhetőek, velünk lesznek, ez pedig nagyon jó hír.”

Az öt cserelehetőség

„Nem hiszem, hogy ez bárkinek több hátrányt vagy előnyt jelentene, mint másoknak. Ez egy új szabály, amihez alkalmazkodnunk kell. Megvan a lehetőségünk, hogy 23 játékost nevezzünk a meccskeretbe. Olyan furcsa időket élünk, hogy egyszerűen csak örülünk annak, hogy újra játszhatunk. A játékosok az elsők, hiszen nekik kell kimenniük a pályára, de készen állunk mindenre. Meglátjuk majd, hogy miként alakulnak a meccsek. Az egyik meccsen talán ötöt cserélsz, aztán a következőn csak kettőt. Jó, hogy öt cserénk van, meglátjuk majd, hogy milyen állapotban fejezzük be a meccseinket.”

Zártkapus meccsek

„Nem szeretek zártkapuk mögött játszani. De ehhez a helyzethez is alkalmazkodnunk kell. Ezt a döntést nem mi hoztuk meg, el kell fogadnunk. Ez azonban semmit nem vesz el az izgatottságunkból a visszatérés kapcsán. Biztos vagyok benne, hogy hiányoznak majd a szurkolóink, de ettől függetlenül mindent bele adunk. A jövőben pedig majd meglátjuk, hogy változik-e ez a helyzet. Én is játékos voltam, és tudom, hogy a játékosok is sokkal jobban szeretnek nézők előtt játszani.”

A felkészülés

„Készen állunk, nagyjából egy hónapunk volt dolgozni. Ez az idő pedig elég volt arra, hogy visszanyerjük az energiáinkat, és fizikálisan készen álljunk. Nagyon pozitívan állok ehhez a visszatéréshez. Talán nehéz lesz majd kicsit az elején, hiszen a meccsritmus nagyon hiányzik, így a meccsek lezárása is nehézkes lehet. Remek, erős és mély a keretünk, készen állunk, és boldogok vagyunk, hogy újra pályára léphetünk.”

Kétszáz meccs a kispadon

„Ez lesz a legfurcsább a meccseim közül. Zártkapuk, és a helyszín a Di Stéfano. De készen állunk, koncentráltak vagyunk, és megpróbáljuk jó teljesítmény mellett megnyerni a meccsünket. Nem gondolok arra, hogy bárkit megelőzzek bármilyen ranglistán. A fontos inkább az, hogy nap mint nap milyen munkát végzem, illetve, hogy elég szerencsés vagyok ahhoz, hogy ezt a klubot képviselhetem, minden pillanatát élvezem, mert imádom ezt csinálni. Szeretek a játékosokkal lenni, ez egy igazi áldás. Mindig hálás leszek a Real Madridnak, hogy lehetőséget adott. Imádom Spanyolországot, és az itteni életemet. A legtöbbet akarom kihozni az itt eltöltött időmből.”

Versenykiírások

„Lejátsszuk az összes hátralévő meccsünket, és befejezzük a La Ligát. Ez még nagyjából egy, másfél hónapot jelent. Még tizenegy meccsünk van, ami tizenegy döntőt jelent, aztán még ott van a Bajnokok Ligája is. Azonban mindezek a körülmények nem változtatnak semmin, nem változik a hozzáállásunk. Furcsa a szituáció, de a végsőkig küzdünk a ligában és a BL-ben is.

A Barcelona után játszik a csapat

„Egyszerűen ilyen a kiírás, és ez a maradék időszakra is elmondható. Örülünk, hogy újra játszhatunk, és alkalmazkodunk mindenhez. Hozzá vagyunk szokva, hogy háromnaponta meccseink vannak. Nem lehetnek kifogások, fel fogunk készülni a találkozóinkra. Mindent megteszünk az előttünk álló hetekben.”

Hazard és Jovic helyzete

„Eden nagyon jól teszi a dolgát, mindenki boldog miatta, és ő is remekül érzi magát. Ami Jovicsot illeti, nagyon rossz hír, hogy megsérült, ráadásul otthon, így elég hosszú időre kidőlt, nem tudom pontosan megmondani, hogy meddig. Meglátjuk, hogy számíthatunk-e még rá a szezon során.”

Nyomás

„A helyzet az, hogy két pont hátrányban vagyunk. Tizenegy döntőnk van hátra, és megpróbáljuk megnyerni a ligát.”

A liga vagy a BL a fontosabb?

„Néha kicsit rosszul fejezem ki magamat a spanyolom miatt. Számomra minden meccs fontos, és ez a barátságos találkozókra is igaz. Ez a mez mindent megér. A bajnokság egy hosszú sorozat. Szeretem. Ha a ligában hétről hétre jól teljesítesz, akkor a BL-ben is jól fog menni. Ez a legnehezebb, legkeményebb sorozat. A spanyol futball kemény, nehéz ellenfelek ellen kell mérkőzni, imádom az egészet. Ha ezt a mezt veszed fel, minden meccs ugyanolyan fontos.”

Az elszigetelt idők

„Sok mindent csináltam, rengeteg focit néztem, hiszen ezt imádom. Nagyon sok időt töltöttem a családommal. Mindenkinek kicsit nehéz időszaka volt. Vannak emberek, akik a szeretteiket veszítették el. Mindenki érintett. Jó, hogy lassan minden visszakerülhet a normális kerékvágásba. Nem főztem semmit otthon, mert igazi rémálom vagyok a konyhában. Jobb vagyok abban, ha focit kell nézni.”

Mi hiányzott a legjobban a bezártság során?

„A szabadság. Senki sem szereti, ha otthon kell maradnia, de ezt kellett tennünk, ez egy nagyon kemény vírus, de pozitívnak kell maradni, és akkor minden jobb lesz. Bízni kell a jobb jövőben, és remélni, hogy tényleg minden olyan lesz, mint ezelőtt.”

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend