2020-08-31 12:26 d.gergo rfef.esas.com
Ma sorsolják a 2020/2021-es spanyol bajnoki szezon versenynaptárát! Spanyol Bajnokság

A spanyol labdarúgó szövetség (RFEF) tegnap délután kihirdette, hogy augusztus 31-én, hétfőn este 18:30-as kezdéssel kisorsolják a soron következő bajnoki idény versenynaptárát.

Az RFEF hivatalos közleményben adta hírül, hogy a mai, hétfői napon végre megtudhatjuk, hogy a spanyol élvonal 38 fordulója hogyan fog alakulni a csapat számára. Az már korábban kiderült, hogy a 2020/2021-es spanyol bajnoki szezon első mérkőzését 2020. szeptember 12-i hétvégén rendezik majd, míg a záró forduló 2021. május 23-i hétvégén lesz majd.

A mai sorsoláson fény derül majd rá, hogy a Real Madrid mely csapatokkal mikor fog játszani, kiderül továbbá az is, hogy mikor lesznek hétközi meccsek, és hogy hogyan igazodik majd a La Liga versenynaptára a válogatott szereplésekhez.

A spanyol élvonaltól a Mallorca, az Espanyol és a Leganés búcsúzott a 2019/2020-as szezon végeztével, helyeikre a Huesca, a Cadiz és az Elche csatlakozik majd. A LaLIga sorsolását az RFEF hivatalos YouTube csatornáján tudjátok majd élőben követni, és természetesen mi is beszámolunk majd az új naptár alakulásáról weboldalunkon.

Teljes menetrend