2020-09-08 13:34 ___Samy___ realmadrid.com
Sergio Ramos: 15 éve a Real Madridnál Érdekességek, statisztikák

Sergio Ramos 2005. szeptember 8-án lett bemutatva a Real Madridban, ahol azóta 22 trófeát emelhetett a magasba.

A Real Madrid és Sergio kapcsolata 15 éve kezdődött, azóta a játékos pedig felnőtt és a klub legendájává vált. Most a 16. idényére készül a spanyol fővárosban, ahol büszkén viseli a csapatkapitányi karszalagot.

Első mérkőzését két nappal a bemutatását követően, 2005. szeptember 10-én játszotta, mikor a Real Madrid a Celta Vigót látta vendégül a Santiago Bernabéu stadionban. Azóta 650 mérkőzésen lépett pályára, és neki van a negyedik legtöbb mérkőzése a klub színeiben; az első Raúl (741 mérkőzés), a második Casillas (725), a harmadik pedig Manuel Sanchís (710). Döntő fontosságú gólt szerzett két BL döntőben is (2014 és 2016), betalált két klubvilágbajnoki fináléban (2014 és 2018), és eredményes volt egy Európai-szuperkupa döntőn is (2016). A játéka mellett ezekkel a gólokkal még inkább a legendás státuszú játékosok közé emelkedett. Ráadásul a tavalyi idényben volt a legtermékenyebb, és már 97 gólnál jár a klub játékosaként.

Nem csak a madridi védelemnek és a csapatnak a vezéralakja, ő hazája válogatottjának a kapitánya is, aki a legtöbb válogatott mérkőzéssel büszkélkedhet. Emellett pedig hihetetlen trófeagyűjteménye van a Real Madriddal, akikkel összesen 22 trófeát nyert:

  • 4 Bajnokok Ligája győzelem
  • 4 Klub-vb
  • 3 Európai-szuperkupa
  • 5 bajnoki cím
  • 2 Spanyol Kupa
  • 4 Spanyol-szuperkupa
Teljes menetrend