2020-10-06 13:41 ___Samy___ as.com
A koronavírus-válság 195 millió eurójába kerülhet a Real Madridnak Egyéb hírek

A Real Madrid jelentős veszteséget könyvelhet el, ha az idény hátralévő részében továbbra sem látogathatják a szurkolók a mérkőzéseket. A vezetőség egy válságtervvel készül.

A koronavírus megjelenése egy gazdasági szökőárat indított el, amely a futballt is érinti. Spanyolország legfrissebb fejleményeinek következtében a futballmérkőzéseket továbbra sem látogathatják a szurkolók, ami a nagy kluboknak hatalmas kiesést jelent és ez alól nem kivétel a Real Madrid sem. Madridban úgy készülnek, hogy a klub 195 millió eurótól esik el abban az esetben, ha a szurkolók az idény végéig nem látogathatják a meccseket. Ez a forgatókönyv pedig esélyes, ha addig nem találnak fel valamilyen kezelést vagy vakcinát a vírus ellen.

A Real Madridnak három jelentős bevételi forrása van: a televíziós jogdíjakból befolyó összeg, a szponzorok támogatása, illetve az eladott meccsjegyek. Ezek együtt körülbelül 822 millió eurót tesznek ki éves szinten, melyből 625 millió euró a tv-s jogdíj és a szponzori bevétel. Azonban a szurkolók nélkülözése majdnem 200 millió eurós veszteséget jelent.

A tavalyi idényben ennek ellenére egy válságtervnek köszönhetően a klub 318 millió eurós profitot termelt. Ez már önmagában véve is nagy sikernek számít, főleg annak a tudtában, hogy egy futballklubnak milyen nehézségekkel kellett szembesülnie az elmúlt időszakban.

A felnőtt csapat 50 millió eurót takarított meg a 10%-os bércsökkentésnek hála, és még 25-t azzal, hogy a játékosok lemondtak a bajnokság megnyerése után a bónuszokról. Ezek mellett a klub vezetősége is hajlandó volt csökkenteni a fizetését, így még több pénz maradt a kasszában. Ehhez pedig még hozzájön számos transzfer és kölcsönügylet, amik növelték a bevételt és csökkentették a kiadásokat. A klub az elmúlt átigazolási időszakban több, mint 100 millió eurót keresett eladásokból, illetve kölcsönszerződésekkel.

A helyzet a többi nagy klub háza táján nagyjából azonos, vagy rosszabb. A kisebb klubok számára nem annyira nehéz ez az időszak, hiszen nekik a bevételük nagy részét fedezik a közvetítésekből befolyó összegek. A nagyobb klubok számára ez azonban nem elég; ők a bérletekre, a jegyekből származó bevételekre és a marketingre is támaszkodnak. Ezektől az összegektől pedig elesnek, ha stadion zárva van a szurkolók előtt.

Például a Premier League-ben a 20 csapatból 6 szinte már pengeélen táncol pénzügyi szempontból, a maradék 14 pedig már az egészséges szint alatt van. Spanyolországban a Real Madrid egyelőre helytáll, az Atleti egy kicsit jobban szenved, mint a szomszédja, míg a Barcelona pénzügyi helyzete aggodalomra adhat okot. A többi klub szintén nehézségekkel kell szembenézzen, ha a helyzet nem változik.

Teljes menetrend