2020-10-24 19:39 d.gergo realmadrid.com
Zidane: “Büszke vagyok a csapatra, szerintem jó meccset játszottunk” NyilatkozatokSpanyol Bajnokság
Spanyol bajnokság - 7. forduló 2020 OKT 24 (szombat) 16:00 Camp Nou 1-3

A Real Madrid két gólos előnnyel, 3-1-re legyőzte a katalán FC Barcelona együttesét a 2020/2021-es szezon első El Clásico-ján. Zidane a mérkőzés után így értékelte az eseményeket:

Csapatmunka volt a győzelem
“Nagyon örülök a játékosoknak, ez a győzelem igazi csapatmunka volt. Tökéletes meccset játszottunk, nem könnyű ebből a stadionból három ponttal távozni. Ugyanakkor ez csak három pont, és semmi több. Az elmúlt időszakot figyelembe véve nyugodtnak kell maradnunk, egységet kell alkotnunk, és úgy kell folytatnunk a játékot, ahogy ma is tettük”.

Ki kell élvezni a győzelmet
“Jó meccsünk volt egy olyan csapat ellen, akikről tudtuk, hogy nagyon nyíltan játszanak. Megérdemeltünk egy ilyen meccset, és örülök a játékosoknak. Luka gólja után minden játékos együtt örült, és ez nagyon tetszett. Ők azok, akik harcolnak a pályán. Boldognak kell most lennünk, és ki kell élveznünk a győzelmet”.

Több gólt is lőhetett volna a csapat
“Büszke vagyok a csapatra, szerintem jó meccset játszottunk. Olyan csapat ellen kellett játszanunk, akik hazai pályán sok gondot tudnak okozni. a második félidőben volt két-három helyzetünk is, hogy több lőtt góllal zárjuk a mérkőzést. Most pihennünk kell, és a keddi meccsre kell összpontosítanunk, mert hamar itt lesz az is”.

A jó meccsekből kell építkezni
“A fociban meg lehet magyarázni mindent, de bizonyos dolgokra néha nincsen magyarázat. Voltak gondjaink az előző két meccsen, és az ilyesmi megtörténhet. Arra kell gondolnunk, amit ma csináltunk, és meg kell próbálnunk megismételni ezt a játékot. A két vereség előtt is voltak jó meccseink. Az előző szezonban is sok jó mérkőzést játszottunk, és ezekből kell építkeznünk, amennyire csak tudunk. De néha nem jön ki a lépés”.

Egységet alkotott a csapat
“Hiszünk az elvégzett munkánkban és a csapategységben. Együtt dolgozott mindenki, ha védekezni kellett akkor erős egységet alkottunk a pályán, és sikerült két-három alkalommal rést találni a Barcelona csapatán is, és ez a legfontosabb dolog végül”.

Ramos
“Ismerjük őt és tudjuk, hogy mit képvisel, nem csak játékosként. Szeretnénk, ha mindig a pályán lehetne a csapattal. Örül a csapat sikerének. A nap végén az a legfontosabb, hogy a csapatot úgy lássuk dolgozni a pályán, ahogyan ma tették. Együtt kell dolgozniuk a játékosoknak, harcolniuk kell egymásért. Három pontot szereztünk most, és jó hír, hogy Sergio semmilyen fájdalomra nem panaszkodott, jól van”.

A büntető
“Van a pályán egy játékvezető, megnézte az esetet felvételről majd büntetőt ítélt. Soha nem beszélek a bírókról, összetett és nehéz feladatot látnak el. Látta az esetet és döntött. Ettől az eseménytől függetlenül szerintem megérdemeltük a győzelmet, mert 3-1 lett a vége, és többet is lőhettünk volna. Igaz, hogy a Barcának is voltak helyzetei, de szerintem a győzelmünk megérdemelt volt”.

Teljes menetrend