2020-11-21 22:24 d.gergo realmadrid.com
Nacho: “Az első félidőben stabilabb volt a csapat” NyilatkozatokSpanyol Bajnokság
Spanyol bajnokság - 10. forduló 2020 NOV 21 (szombat) 16:15 Estadio de la Cerámica 1-1

A Villarreal elleni döntetlen után Nacho Fernández is nyilatkozott:

“Meg akartuk nyerni a meccset, a három pont megszerzéséért utaztunk ide. Az első félidőben erősek voltunk, és a Villarrealnak sem voltak veszélyes helyzetei. A második félidőben kicsit kinyíltunk, és vesztettünk a stabilitásunkból. Ezt ki is tudták használni, és kiegyenlítettek”.

“A csapat jól játszott. Az edző elvégzett pár módosítást a vége felé, ami miatt sikerült több helyzetet kialakítanunk, de az első félidőben jobban éreztük magunkat, mint a szünet után, mert akkor stabilabban játszottunk, különösen hátul”.

Sérülések: “Sok komoly sérülés van most a keretben, de ez nem kifogás. Nagyszerű keretünk van ahhoz, hogy minden meccsünket le tudjuk játszani. A csapat kiállt magáért, közel voltunk a győzelemhez is, szóval csalódottak vagyunk. De a játékosokat nem lehet okolni”.

Büntetők: “Nincs mellettünk a szerencse ezekkel mostanában. A múltkor a Valencia ellen is szenvedtünk a büntetők miatt, és ma is ugyanez a helyzet. Létfontosságú pontokba kerülnek ezek számunkra, de azért kell dolgoznunk, hogy ne történhessen meg velünk ilyesmi újra”.

A bajnokság: “Nehéz szezonban vagyunk, egyetlen csapat sincs a mezőnyben, aki folyamatosan ugyanazt a szintet tudja tartani. A tőlünk telhető legjobb módon kezeljük a meccseket, és igyekszünk megszerezni a lehető legtöbb pontot. Szokatlan idényünk van, ami szinte azonnal az előző szezon vége után kezdődőtt, alig valami szünettel. Az a csapat fogja megnyerni a bajnokságot, aki ezt a helyzetet a legjobban tudja kezelni”.

Teljes menetrend