Fejléc kép
Fórumajánló
Zidane: “Modric 35 éves, de a pályán ez nem látszik”
2021-03-17 10:25 d.gergo realmadrid.com
Zidane: “Modric 35 éves, de a pályán ez nem látszik” Bajnokok LigájaNyilatkozatok

Nincs ilyen azonosítójú mérkőzés az adatbázisban!

Az Atalanta elleni siker után a Real Madrid francia vezetőedzője, Zinedine Zidane így értékelte az este eseményeit:

Elégedettség
“Nagyszerű teljesítményt nyújtottunk. Erős és összetett játékot mutattunk a meccs elejétől a végéig. Örülünk neki, hogy tovább tudtunk jutni a következő körbe. Ott vagyunk a negyeddöntőben, és mostantól még nehezebb lesz a dolog. Pihennünk kell, mert szombaton már meccsünk lesz. Irányítottuk a mérkőzést elől és hátul is, és voltak gólhelyzeteink. Nagyon örülök a játékosaimnak, amiért ilyen teljesítményre voltak képesek”.

Vinicius teljesítménye
“Úgy gondolom, hogy Vini jól dolgozott, különösen annál a helyzetnél, ami aztán büntetőt eredményezett. Tudjuk jól, hogy amikor nála van a labda és van előtte terület, akkor különbséget tud jelenteni, és most is pont ezt tette. Mindig igyekszik segíteni a csapatot, és boldog vagyok a kiharcolt büntető miatt, mert azzal lett 2-0 aztán, és ez fontos lépés volt”.

LaLiga és Bajnokok LIgája
“Igyekszünk mindkét sorozatban helytállni, miért is ne? Ezért vagyunk itt. Meg fogjuk próbálni. Nagy elvárás, de mindent bele fogunk adni. Mindkét sorozatban életben vagyunk, és ma ki kell ezt élveznünk, nem csak a gólok miatt, hanem a teljesítményünk miatt úgy összességében. Nagyon boldoggá tesz, hogy látom a pályán azokat a dolgokat, amiken az edzéseken dolgozunk a játékosokkal, különösen ha egy olyan csapat ellen játszunk, aki nagyon sokat követel tőlünk”.

Ramos szerepe
“Nem csak a Bajnokok Ligájában fontos, hanem minden nap. Egy vezér, és fontos személy számunkra. Nem csak most, hanem már évek óta. Fantasztikus pályafutás van mögötte, és természetesen jobb szeretném, ha továbbra is velünk maradna”.

Három védő
“Képesek vagyunk ebben a felállásban játszani. Megvan hozzá a játékosállományunk, és időnként eshet erre a szisztémára a választás. Az Elche elleni mérkőzés nem kísérletezés volt, három védővel játszottunk, ketten pedig a széleken játszottak, csak úgy, mint ma. De tudunk máshogy is játszani”.

Modric
“Intelligens ember, ez világos. 35 éves, de a pályán ezt nem lehet róla megállapítani. Ha szeretne majd edző lenni, az is megvan benne. Érti a focit, és nem lesz gondja, ha esetleg az edzői pályát választaná majd később. Szeretem, hogy milyen figura. Fantasztikus volt a kémia közte és Toni között ma is, és ez fantasztikus a csapat számára. Mindenkivel elégedett vagyok, mert koncentráltunk az elejétől a végéig. Ha így játszunk, akkor nehéz minket legyőzni”.

Hazard
“Nem vagyok orvos, szóval nem én vagyok a megfelelő személy arra, hogy eldöntsem, szüksége lenne-e műtétre vagy sem. A döntést a következő napokban hozzák majd meg. Engedélyt adtam neki a távolmaradásra most. Holnap velünk lesz, és meglátjuk mi történik majd”.

Tapasztalt játékosok
“Minden játékos maga dönt arról, hogy visszavonul-e vagy sem. Én 34 éves voltam, amikor meghoztam ezt a döntést. Ezek a srácok éhesek a sikerre, történelmet akarnak írni, meg akarják nyerni a meccseiket, és trófeákat akarnak szerezni. Nagyon elégedett vagyok velük. A madridisták is élvezik ezt”.

Teljes menetrend