Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2022-05-29 18:11 ___Samy___ realmadrid.com
Ancelotti lett a Bajnokok Ligája történetének legsikeresebb edzője Bajnokok LigájaÉrdekességek, statisztikák

Carlo Ancelotti ismét futballtörténelmet írt, a tegnapi esti győzelemmel ő lett minden idők legsikeresebb edzője a Bajnokok Ligájában.

Az olasz edző negyedik alkalommal emelhette magasba a trófeát, ami még soha senkinek nem sikerült. A Liverpool elleni sikerrel olyan edzőket tudhat most már maga mögött, mint Zinedine Zidane és Bob Paisley, akik egyaránt három Bajnokok Ligája győzelemmel rendelkeznek.

Azonban ez még nem minden, ugyanis Ancelotti lett az első olyan edző, akinek öt fináléba is sikerült bejutnia a csapataival, kétszer pedig a Real Madrid edzőjeként ünnepelhetett. Első körben még 2014-ben Lisszabonban, egy emlékezetes mérkőzésen, az Atlético Madrid ellen szerezte meg az első címét.

Ugyanakkor az AC Milannal is van két Bajnokok Ligája győzelme. Először 2003-ban sikerült megnyernie a sorozatot, az Old Traffordon, a Juventus elleni büntetőpárbajt követően, majd 2007-ben is diadalmaskodott a csapata, akkor szintén a Liverpool volt az ellenfél a döntőben.

A Real Madrid történelmét tekintve Ancelotti egy illusztris társaságba került be, hiszen nem sok olyan edző van, akik több ízben is magasba emelhették a BEK/BL trófeát. Az olasz szakember olyan nevek mellé került, mint Zinedine Zidane (3 Bajnokok Ligája győzelem), Villalonga (2), Carniglia (2) Miguel Muñoz (2) és Del Bosque (2). Egyedül Heynckes volt az, aki csak egyszer győzedelmeskedett a Real Madriddal.

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend