Madridom.hu
Fórumajánló
Asensio: “Ancelotti bízik bennem”
2022-06-01 18:43 ___Samy___ as.com
Asensio: “Ancelotti bízik bennem” Nyilatkozatok

A bajnoki és BL duplázást követően Marco Asensio az AS vendége volt, az interjú során pedig szóba került a spanyol középpályás jövője is.

Marco Asensio Willemsen 1996. január 21-én született Palmában (Mallorca), az interjúra pedig kipihenten és nyugodt közérzetben érkezett. Miért is lenne ideges ugye, hiszen nemrég nyerte meg a spanyol bajnokságot és a Bajnokok Ligáját a Real Madriddal, a válogatottba pedig másfél év után tér vissza. Jelenlegi szerződése jövő nyárig tart és időközben játékosügynököt váltott; Jorge Mendes lett az ügynöke. Könnyű megérteni az üzenetét – szeretne többet játszani – de ezt egy érett futballistaként közvetíti. Az interjút alább olvashatjátok.

Érdekes módon ez az interjú a Ciudad del Fútbol de las Rozasban, azon belül pedig Gento tantermében zajlik. Senki nem nyert nála több BEK/BL-t. Úgy érzed, hogy részt veszel a Real Madrid történetének írásában?

Ez egy arany korszak a Real Madridnál, egy nagyon fontos. A címek megnyerése miatt és azért, ahogy megnyered őket. Egy olyan generáció részesei vagyunk, amely fontos volt, még most is az és még sok mindent adhat. Minden Real Madrid szurkoló nagyon élvezi és ez boldoggá tesz.

Számodra Rodrygo ragyogó fejese, amely lehetővé tette a 2-1-es vezetést a City ellen, volt a Bajnokok Ligája legjobb pillanata?

Igen. Az igaz, hogy én is szereztem egy szép gólt az Inter ellen és mosolyogva emlékszek rá vissza. Igaz, az még korábban volt. Az viszont igaz, hogy az a gól a City ellen, az a gólpassz Rodrygónak…

Viccelődtél ezzel vele?

(Nevet) Persze, nevettünk rajta, igen.

Rápillantva az idei statisztikádra, nagyon keveset játszottál, alig több, mint 2000 hivatalos percet a klub színeiben, a válogatottnál pedig nem szerepeltél. Mégis te vagy a harmadik legeredményesebb játékos a csapatban, 170 percenként lősz gólt (két meccsenként egyet). Nincs az az érzésed, hogy túl keveset játszottál a góljaid számához mérten?

Igen, az igazság az, ahogy mondod, a statisztikák nagyon jók. Ez a legeredményesebb madridi szezonom. Volt egy szakasz, amelyben megvolt a folytonosság és rendszeresség. Ekkor sikerült bizonyítanom és több gólt szereznem. Nagyobb hatással voltam a játékra. Az utóbbi időben nem volt meg ez a folytonosság. Az edző kevesebbszer számított rám, de büszke vagyok arra, amit ebben a szezonban csináltam. A munka kifizetődött, címeket nyertünk, és ezzel boldog vagyok.

Az egész szezonban nem csak pályára léptél a mérkőzéseken, hanem vezéregyéniséggé is tudtál válni, mint azon a napon a Granada ellen, mikor döntő fontosságú gólt szereztél. Csalódott vagy a kevés lehetőség miatt?

Személy szerint nem vagyok csalódott, mert tudom, hogy idén mindent beleadtam. Végső soron vannak dolgok, amik nem rajtam múlnak, amiket nem tudok irányítani. Azonban ami tőlem függ, amit kontrollálhatok, azokat jól csináltam. Próbáltam a maximumot beleadni, a lehető legjobb teljesítményemet, hogy megnyerjük ezeket a címeket ebben az idényben. Ezért nem vagyok csalódott. Mikor megkaptam a lehetőséget, éltem vele. 100%-ot nyújtottam és ez az, ami számít. Ez tetszett nekem.

A pillanatok játékosa vagy kivételes minőséggel, beleértve a lenyűgöző gólokat is, de az idő múlásával hiányzik a folyamatosság. Úgy érzed nincs kihasználva a tehetséged?

Végső soron a folytonosság ezt nyújtja neked. Volt három vagy négy hónap, mikor megvolt, de nem akarok ennyinél megállni. A magabiztosság nagyon fontos egy játékosnak, hogy tudd, egy szezonban játszhatsz 40-50 meccset is. Ez magabiztosságban és az önmagunkkal szembeni megkövetelésben is sokat ad neked. Számokban és a csapatnak nyújtott segítségben szintén. Ez az, amit személy szerint nagyra tartok és ezt kell meglátnunk…

Folytatjuk…

Teljes menetrend