Madridom.hu
Fórumajánló
Florentino Pérez: “Vinícius Jr. biztosan Aranylabdás lesz”
2022-06-20 17:19 ___Samy___ marca.com
Florentino Pérez: “Vinícius Jr. biztosan Aranylabdás lesz” Nyilatkozatok

Florentino Pérez a napokban az El Chiringuito TV-nek adott interjút, aminek az első felét már olvashattátok nálunk. Íme a folytatás és egyben a nyilatkozata zárása.

A PSG és Tchouaméni

“Tchouaméninek valaki azt mondta, hogy a PSG-hez kellene mennie. Nem tudom ki, valaki. Mbappé megkérdezte tőle, hogy nem akar-e a PSG-hez igazolni, de ő nemet mondott. Ez sokszor megesik, mikor egy játékos szerződtetéséről van szó. Számos klub, köztük a PSG, a Liverpool és a Real Madrid is szerette volna őt, tudomásom szerint.”

Tebas támogatja a Real Madridot

“Tebas biztosan nem támogatja a Real Madridot, nem érzem azt, hogy ez így lenne. Épp ellenkezőleg, sértve érzem magam, van is egy perünk a LaLiga megállapodása ellen, amely szerintünk törvénytelen. Nem felel meg a törvényeknek, hogy a televíziós közvetítési jogokat a LaLigának adjuk át kereskedelmi célokra, több évre. Ez nem így működik.”

Laporta nem szállt be a CVC-be

“A Barca egy komoly klub, amely felbontotta ezt a megállapodást, később már nehezen tudna ebbe belépni. Abszurd lenne.”

A Barca pénzügyi helyzete

“Az életben vannak jobb és rosszabb pénzügyi helyzetek. A Barca a világ egyik legnagyobb klubja, amelynek 4-5000 millió eurós az értéke. Nehéz helyzeteken mehetnek keresztül, de vannak mechanizmusai a tovább lepéshez, és mi több, mindannyian ezt szeretnénk.”

“A LaLiga vezetői néha olyanok, mintha a Barcelona sportigazgatói lennének; ők mondják meg, hogy kit igazolhatnak le és kit nem. A Barca egy nagyszerű klub, véleményem szerint a mi két csapatunk a legjobb a világon és mikor a Clásicón játszanak, 600 millió ember látja a mérkőzést.”

Ancelotti méltatása

“Mondtam neki, köszönöm, hogy visszatért. Az idei évben nagyszerű volt a légkör, egy olyan emberrel, aki minden játékossal nagyon jól bánik. Remek volt a fizikai felkészítés is, hiszen mindenkinél többet futottunk… Történelmi év volt.”

“Ott volt például a City elleni mérkőzés, amikor a veteránok már a kispadon ültek, a fiatalok pedig játszottak. Bátorították őket, így megszerezték a második gólt. Ez a kommunikáció a fiatalok, a veteránok és a publikum között varázslatos volt.”

Mikor elment leigazolni Benzemát 2009-ben

“Mondták neki, hogy jövök, ő pedig csak annyit kérdezett, hogy “A Galaktikusoktól?”. Nagyon zavarban volt, mindössze 20 éves volt. Kérdeztem tőle, hogy akar-e Madridba igazolni, ő pedig csak bólogatott.”

“A Galaktikusok… Nagyon rossz helyzetben voltunk, de rácsaptunk az asztalra és a legjobbat hoztuk ki belőle. Olyan környezetet alakítottunk ki, ahol a szponzorok cserélődtek. A Teka 400 milliót, a Siemens meg 4 ezret fizetett. A Real Madrid problémája az volt, hogy nem volt elég a bevétel, így mi többet csináltunk.”

Most nincs Galaktikus

“A nagyszerű játékosokat nem adják csak úgy el neked, sok pénzt megérnek. 1 milliárd eurós kivásárlási záradékaink vannak. Ott van Vinícius, Rodrygo, Valverde, Militao… Problémák Vinícius hosszabbításával? Nem, nincsenek. Mindig azt mondta, hogy nem akarja elhagyni a Real Madridot.”

Vinícius Jr.

“Nem tudom, szerintem senki nem adná el Viníciust. Szerintem Aranylabdát fog majd nyerni, ahogyan most Benzema. Egy néhányan még kissé idegesek, mint Rodrygo vagy Valverde. Szerintem a másik játékos, aki le fog minket nyűgözni, az Rodrygo. Vinícius 18 évesen érkezett a Castillához, akkor még nem az volt, aki ma. Évről évre fejlődött.”

Lewandowski

“Ő egy olyan játékos, akit ingyen nem lehet megszerezni, de szerintem nagyon jó.”

Messi távozása

“Marcelo is könnyek közepette távozott. Az ilyen jó és szeretett játékosok távozásakor hogyne sírnának? Nem vagyok boldog, mert távozott. Ha Lewandowski jönne, az nagyszerű lenne. Bármi jól jön, ami a liga felvirágzását jelenti.”

Jó kapcsolat a riválisokkal

“Hűséges vagyok a Real Madrid értékeihez. Soha nem vitatkoztam a játékvezetőkkel, játékosokkal vagy bárkivel, szégyelném magam. Leigazolni Gavit? Mondják José Ángel Sáncheznek…”

“Gil Marín azt csinált, amit akart, vagy amit csinálnia kellett. Ő is a 12 fős csoport tagja és néhányan írtak egy levelet, hogy az UEFA elnöke elégedett legyen és ez a társaság létezik.”

A meg nem támadási szerződés az Atléticóval

“Nincs ilyen szerződés. Ha le akarnánk igazolni Joao Felixet, akkor először a klubbal kellene beszélnünk, hogy megnézzük, hajlandóak-e eladni. Ha nem szeretnék, akkor a történet itt ér véget.”

Zidane és a PSG

“Mindig azt hallom, hogy ő a Real Marid és a francia válogatott embere. Ő is meggondolhatja magát.”

Örül a spanyol futball diadalának

“Nem vagyok rajongó, de jobban örülök, ha az Atlético Madrid nyer európai trófeát, mint egy külföldi csapat. Minden, ami nagy jelentőséggel bír a spanyol futballra, az nekem is jó. Én csak egy szurkoló vagyok.”

Vajon Sergio Ramos megbánta, hogy távozott?

“Idővel mindannyian rendbe jöttünk. Azt tette, amiről úgy vélte, hogy meg kell tennie. Sergio Ramos a Real Madrid nagyjai közé tartozik. Nem tudom, hogy ő-e a legjobb. Számomra ő a valaha volt legjobb Real Madrid védő és soha nem fogom elfelejteni Lisszabont.”

Kapcsolata Laportával

“Ez egy olyan klub [Barca], amely sok pénzt megér és rossz időket élhet át. Meg kell tenned azokat a dolgokat, amiket akkor kell megtenned, amikor rossz helyzetben vagy. Laporta alig több, mint egy éve van ismét a klubnál, nem egyik pillanatról a másikra fog rendeződni minden. Legyetek türelmesek, meglátjátok, lesznek még nagyszerű El Clásicók.”

“Nem beszélünk minden nap, de megtesszük, mikor valami aggaszt minket. Jó kapcsolatunk van.”

Hazard

“Nagyon nem volt szerencséje. Amint megérkezett, egyik honfitársa megrúgta, és lemezeket kellett felhelyezni a bokájára. Most ezeket eltávolították és jobban lesz. Nagyon izgatott az idei év miatt. Megvan a vágya, nekünk pedig hinnünk kell benne.”

Teljes menetrend