Madridom.hu
Fórumajánló
Vinícius immúnis a sérülésekre
2022-06-27 11:54 ___Samy___ marca.com
Vinícius immúnis a sérülésekre Érdekességek, statisztikák

A 2021/22-es szezon során a brazil szélső gyakorlatilag berobbant a köztudatba a teljesítményével, ráadásul a keret játékosai közül ő lépett pályára a legtöbbször.

Karim Benzema volt az elmúlt idény során a Real Madrid legjobb játékosa, már a BL finálé előtt is a világ öt legjobb játékosa közé sorolták. Azonban a Liverpool elleni mérkőzést Vinícius döntötte el, szezonbeli 22. góljával. Mellé még kiosztott 20 gólpasszt is, beleértve öt kiharcolt büntetőt, így végre elérte azt a szintet, amire már a 2018-as érkezése óta vártak.

A kapu előtti problémái, illetve a játék bizonyos aspektusaiban mutatott bizonytalansága tiszteletlenséget keltettek körülötte, és volt olyan időszak mikor még maga Benzema is kételkedett a képességeiben.

A 2021/22-es idényben ezt azonban már maga mögött hagyta és a posztján a világ egyik legjobbja lett, amivel nagy részt vállalt a Real Madrid történelmi duplázásában. Az adatok azonban a 42 gólt érő akcióján kívül mást is megmutattak.

Az említett idényben Viníciusnak volt a legtöbb mérkőzése a Real Madrid játékosai közül, szám szerint 52. Ezzel a számmal csak Thibaut Courtois tud harcba szállni. A kezdőtagságokat tekintve a harmadik helyen végzett (47-szer volt kezdő a szezon során) és több győzelme volt, mint bármelyik mezőnyjátékosnak (37, akárcsak Courtoisnak), a játékpercek alapján pedig szintén a harmadik helyet foglalja el (4272 perc).

Ezek a számok viszont nem csak Vini hatékonyságát tükrözik, hanem valami mást is, amit talán sokan nem vettek észre: gyakorlatilag immúnis a sérülésekre.

Mióta a Real Madridban játszik, azóta csak egyetlen egy alkalommal kellett őt sérülés miatt nélkülöznie a csapatnak. Még az első idényében az Ajax elleni mérkőzésen bokasérülést szenvedett, a csapat pedig 4 év után először esett ki a Bajnokok Ligájából. Ettől eltekintve, ami miatt két hónapig volt harcképtelen, nem hagyott ki sérülés miatt mérkőzést. 2018 óta egy meccset kellett még nélkülöznie gyomor problémák miatt, illetve még a tavalyi idényben koronavírus fertőzés miatt két találkozón nem volt ott. Ráadásul a lapokkal is jól bánik, hiszen csak egyszer volt eltiltott, a Granada ellen.

Visszatekintve tehát láthatjuk, hogy Vinícius Jr. még nem szenvedett izomsérülést a Real Madrid színeiben, tehát már négy éve el tudja kerülni azokat a problémákat, amelyek oly sok játékost kínoznak.

A fizikai erőnléte egy másik ok arra, hogy 21 éves kora ellenére miért van már nem kevesebb, mint 170 mérkőzése a klub színeiben, ami 42-es átlagot jelent idényenként. Mindezt annak ellenére, hogy kihagyhatatlan kezdővé az elmúlt idényben vált.

Szerződésének megújítása tehát egy teljesen logikus lépésnek tűnik egy olyan játékos fejlődésében, aki hosszú és kanyargós utat tett meg az érkezése óta eltelt négy év során.

Teljes menetrend