Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
Ancelotti: „Megérdemeltük volna a győzelmet”
2023-05-10 08:38 e.gergo realmadrid.com
Ancelotti: „Megérdemeltük volna a győzelmet” Nyilatkozatok
UEFA Bajnokok Ligája - elődöntő, 1. mérkőzés 2023 MÁJ 09 (kedd) 21:00 Estadio Santiago Bernabéu 1-1

„Pozitív érzésekkel jövünk el a visszavágó előtt, mert jól játszottunk” – mondta a tréner.

Carlo Ancelotti a Santiago Bernabéu sajtószobájában a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzését követően beszélt az újságírókkal. A tréner kiemelte: „Megnyerhettük volna, megérdemeltük volna, de megtörténnek az ilyen dolgok. Pozitív érzésekkel jövünk el a visszavágó előtt, mert jól játszottunk. Az első 20 percben sokat birtokolták a labdát, de nem okoztak nekünk gondot.”

„Normális, hogy a Manchester City birtokolja a labdát, de ez nem szabad, hogy az őrületbe kergessen minket. Megszereztük a gólt, és onnantól kezdve nagyon jól játszottunk, irányítottuk a meccset és lehetőségeket alakítottunk ki. Nagyon elégedettek vagyunk azzal, ahogyan a mérkőzést végigjátszottuk, és remélem, hogy a visszavágón megismételjük a teljesítményünket.”

A manchesteri mérkőzés
„Keményebben fognak nyomni, mert otthon lesznek. A hozzáállásunk jó volt, és a második félidőben jól kontrolláltuk az ellenfelet. Többet mozgattuk a labdát és több lehetőséget alakítottunk ki. Az első félidőben nem voltunk túl türelmesek a labda kijátszásában. Az első 20 percben többet is birtokolhattuk volna a labdát, ahogy a második félidőben is tettük.”

Szilárd védekezés
„Arra összpontosítottunk, hogy kontrolláljuk azokat a játékosokat, akik a vonalak között mozogtak, mint De Bruyne és Gündoğan. Mindenki fantasztikus munkát végzett. Védekezés szempontjából ragyogóan teljesítettünk, és egyáltalán nem sok lehetőséget alakítottak ki. Egy darab egy az egy elleni szituáció volt, ami les volt, és távoli lövések. Semmi több. A csapat nagyon elkötelezett volt. Rüdiger fantasztikus teljesítményt nyújtott.”

A Manchester City gólja
„Szerintem kint volt a labda a támadást megelőzően. Ezt nem én mondom, hanem a technológia, a beIN Sports mutatta meg. De nem a VAR, mert ők nem látták. Nekem furcsának tűnik, hogy nem ellenőrizték rendesen. Apró részletek. Azelőtt szögletnek kellett volna jönnie számunkra, de a játékvezető nem volt túl figyelmes. Ráadásul sárga lapot kaptam, pedig nem is játszottam. Nem nagyon figyelt, mert a pályán lévő játékosok több sárga lapot érdemeltek volna.”

Menetrend
„Figyelembe véve, hogy szombaton éjfélkor fejeztük be a meccsünket, a csapat nagyon jó volt, és fizikailag nagyon masszívan játszott. Most több időnk van arra, hogy jól regenerálódjunk és felkészüljünk a szerdai meccsre.”

A csapat veteránjai
„A veteránok azok, akik megadják a játék tempóját. Egy ilyen típusú mérkőzésen ilyen értelemben nagyon fontosak. Magabiztosságot adnak a fiataloknak, hogy elszántak legyenek, hogy jól teljesítsenek.”

Camavinga
„Néha megpróbáljuk levenni őt a szélről, mert amikor nálunk volt a labda, a második félidőben gondokat okozott, és több teret adott Vininek a szélen. Ő egy igazi garancia a szó minden értelmében. Mint hátvéd, nagyon gyorsan fejlődik. Nagyon jól védekezik és jól helyezkedik.”

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend