Fede Valverde - 15

A Real Madrid aktuális játékosainak topikjai.
Avatar
Torquemada
Hozzászólások: 1259
Csatlakozott: 2013. április 28., vasárnap 7:54
Kedvenc játékosaid: Casemiro, Modric, Bellingham, Camavinga, Nacho, Kroos, Militao
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F., Honvéd FC
Tartózkodási hely: Sz.Sz.B.

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: Torquemada » 2023. április 10., hétfő 23:48

Halfkey írta: De ez valahol lényegtelen, ha mondta is akkor sem így kell reagálni, csak magának köszönheti ha elmeszelik - volt ideje lehiggadni. Na mindegy, erre több szót pazaroltam mint érdemet, Fedének szülessen meg a gyereke rendben aztán térjen vissza a futballban oda ahol szezon elején volt.
HA ezek így elhangzottak, akkor teljesen egyetértek a játékosunk tettével. (Kíváncsi vagyok, banea mit csinált volna fordított helyzetben. Amúgy szerencsére már a szurkolók elkezdték pokollá tenni az életét, ő is megkapja, ami jár)

Viszont a lényeg itt van ennek a hsznek a végén. Engem nem érdekel, hogy a szabadidejében ki milyen parkolóban vagy utcasarkon játszik zsánklódvándámmot, vagy mást. Engem annyi érdekel, hogy a mérkőzés idején tegye oda magát maximálisan, és hozzon a tudásából legalább 95 százalékot mindig. A többit tényleg leszarom. De az a baj, hogy Fedével itt sincs minden rendben. Ki van cserélve, szezon elején a csapat magasan legjobbja volt, most meg vallatni lehet a játékával. Kicsit összeszedhetné magát, mert már kezd kínos lenni az egész. Láttuk többször is, hogy mire képes, de ez mostanában hígfos kategória. Valamit csinálhatna magával, menjen pszichomókushoz, csináljon egy görbe estét, vagy kettőt, bánja a franc, csak szedje magát végre össze. Mert a fontos meccsek még most jönnek (amíg esetleg el nem tiltják).
És természetesen ezúton is jó egészséget kívánok az egész családjának.
""Pff, was heißt nicht selbstverständlich? Wir haben gewonnen, fertig!" (T.Kroos)

Halfkey
Hozzászólások: 4400
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 2:13

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: Halfkey » 2023. április 10., hétfő 23:00

ELSiete írta:
Pad'em írta: Ja, biztos minden pályán elhangzó mondatot megörökítenek a kamerák úgy, hogy le lehet olvasni mit mondanak egymásnak. Ez nem igazán életszerű, te sem gondolod komolyan szerintem.
Plusz legtöbbször már a jatekosok is úgy kommunikalnak, hogy a szájuk elé rakják a kezüket.
Akkor meg lesz egy olyan felvétel ahol a szája elõtt a keze, a jelenleginél már az is több. 38 kamera veszi minden szögbõl a Bernabeut, és többezer nézõ is telefonon csinálja a klipeket. Rengeteg football chats video van neten. Persze, elképzelhetõ hogy pont oda tudta úgy mondani hogy ne látszódjon, de azért ne állítsuk már be mission impossiblenek…

A baj hogy ez így he said/he said szituáció, amin az alapján foglaltok állást hogy Fede a mi kutyánk kölke. Én is inkább hiszek neki, de ha a szívemre teszem a kezem, benne lehet simán az is hogy ez csak egy utólagos kifogás, és a meccsen baszta fel magát ennyire.

De ez valahol lényegtelen, ha mondta is akkor sem így kell reagálni, csak magának köszönheti ha elmeszelik - volt ideje lehiggadni. Na mindegy, erre több szót pazaroltam mint érdemet, Fedének szülessen meg a gyereke rendben aztán térjen vissza a futballban oda ahol szezon elején volt.

Avatar
Pad'em
Hozzászólások: 7290
Csatlakozott: 2013. szeptember 24., kedd 14:17
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: Pad'em » 2023. április 10., hétfő 22:57

Valverde’s wife Mina Bonino: “There is a God who sees everything, who knows reality & we’re calm, but they’re opening a wound that’s not even closed cause till the baby is born I’ll not have peace of mind. There’s limits that shouldn’t be crossed, not everything goes in football.”
"Down for Rodrygo... Éder Militao. Carvajal. It's Carvajal's cross... RODRYGOOO, oooh it's extraordinary!!! They prayed for miracles and miracles arrived! REAL MADRID, THE TEAM OF DREAMS. Where has that come from? How did that happen?!"

Avatar
Pad'em
Hozzászólások: 7290
Csatlakozott: 2013. szeptember 24., kedd 14:17
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: Pad'em » 2023. április 10., hétfő 22:40

Büntető eljárás indult, amíg ez le nem zárul a liga erőszak ellenes bizottsága nem tud semmi szankciót eszközölni. Tehát ha kap is eltiltást szinte biztos, hogy a következő szezonra fogja.

ELSiete írta: Plusz legtöbbször már a jatekosok is úgy kommunikalnak, hogy a szájuk elé rakják a kezüket.
Ez meg a másik. Bár főleg a padon, ott veszi leginkább őket szemből a kamera. Meg szabadrúgásnál. Pályán amúgyis elég nehézkes olyan felvételt csinálni, hogy látszódjon mit súgnak egymás fülébe.
"Down for Rodrygo... Éder Militao. Carvajal. It's Carvajal's cross... RODRYGOOO, oooh it's extraordinary!!! They prayed for miracles and miracles arrived! REAL MADRID, THE TEAM OF DREAMS. Where has that come from? How did that happen?!"

Professore
Hozzászólások: 1978
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 7:49
Kedvenc játékosaid: Zidane, Redondo, Hierro, Casillias
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Kolozsvár

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: Professore » 2023. április 10., hétfő 22:37

Nem tudjuk mi történt pontosan se a pályán se parkolóban. Másrészt könnyű ítélkezni a fotelből. Fede megszivta mert a tetlegességet lehet bizonyítani a másik beszólását nehezen vagy egyáltalán nem. Én személy szerint vállalom hogy megértem Fede tettét és igen kapja meg a méltó büntetést érte. Másfelől ezt a taknyot még jobban meg kellene büntetni sportszakmai szempontból mert a beszólás (tegyük fel hogy igaz) a pályán történt, mérkőzés közben. Ennek viszont semmi köze se a sporthoz se a sportszerűséghez. Elvárjuk hogy Fede, Vini stb. tűrje a beszólásokat acél idegekkel mert profi sportoló viszont akik beszólogatnak meg simán megússzák következmények nélkül. Ez nagyon nem ok. Arról nem is beszélve hogy egy dolog ha a B közép ugat vagy egy sporttárs mérkőzés közben szól be ilyen szinten.

ELSiete
Hozzászólások: 2887
Csatlakozott: 2018. szeptember 29., szombat 21:20
Kedvenc játékosaid: Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: ELSiete » 2023. április 10., hétfő 22:34

Pad'em írta: Ja, biztos minden pályán elhangzó mondatot megörökítenek a kamerák úgy, hogy le lehet olvasni mit mondanak egymásnak. Ez nem igazán életszerű, te sem gondolod komolyan szerintem.
Plusz legtöbbször már a jatekosok is úgy kommunikalnak, hogy a szájuk elé rakják a kezüket.
Carvajal: “When it's time for real competitions, we will go above Barcelona, I'm sure.”

Avatar
Pad'em
Hozzászólások: 7290
Csatlakozott: 2013. szeptember 24., kedd 14:17
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: Pad'em » 2023. április 10., hétfő 22:28

Ja, biztos minden pályán elhangzó mondatot megörökítenek a kamerák úgy, hogy le lehet olvasni mit mondanak egymásnak. Ez nem igazán életszerű, te sem gondolod komolyan szerintem.
"Down for Rodrygo... Éder Militao. Carvajal. It's Carvajal's cross... RODRYGOOO, oooh it's extraordinary!!! They prayed for miracles and miracles arrived! REAL MADRID, THE TEAM OF DREAMS. Where has that come from? How did that happen?!"

Halfkey
Hozzászólások: 4400
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 2:13

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: Halfkey » 2023. április 10., hétfő 22:13

Már Half kommentjénél se értettem, de milyen bizonyítékot vár egy a pálya közepén elhangzott mondatra?
Pont te, aki szétpörgeted a twittert, nem szoktál találkozni a szájról leolvasásos videókkal? 100 kamera veszi, megtalálják majd a Realosok ha megtörtént.

Jelenleg az az indokunk rá hogy megtörtént hogy ‘Fede nem olyan srác’.

De szerintem illgner az imént leírta a kulcsmondatot: megérteni meg lehet, de helyeselni?

illgner
Hozzászólások: 2528
Csatlakozott: 2017. május 6., szombat 20:18

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: illgner » 2023. április 10., hétfő 22:03

ELSiete írta:
zoli0415 írta: Én is azokkal vagyok akik szerint fejben gyenge húzás volt ez Fedétől. Mennyi ehhez hasonló vagy még durvább sértegetést kaphat egy játékos a pályafutás során játékosoktól, szurkolóktól egyaránt? Amekkora szóbeli terrort egy bíró kap arról ne is beszéljünk. Az pedig, hogy én hogy reagálnék abszolút nem érdekel senkit, nem vagyok világhírű élsportoló akit gyerekkora óta szakemberek vesznek körül és készítenek fel minden pályán és azon kívül előforduló eseményre. A hirtelen felindulásból pályán elkövetett törlesztést is hamarabb elfogadnám mint ezt a parkolóban megvárom storyt, ez nagyon szint alatti és nekik bizony tudni kell kezelni ezeket a helyzeteket.
Nem tudom, akkor biztosan sokan vagyunk fejben gyengék, ha hasonlót kapnék valakitől pl egy munkahelyen, szerintem lendülne a kar. Nem szép dolog, de nem agyonverte az emberünket, vagy busz alá dobta, hanem egy atyai pofont adott neki.
Az erőszak nem megoldás, de egy addig még meg nem született, ártatlan gyereket belevonni a buliba g.ciség és nem el várható, hogy mindenkinél lenyelhető legyen. Ez már több annál a szintnél, minthogy kotelbol vannak-e az idegei vagy sem.

Közben Baena megtette a szükséges lépéseket a rendőrségnél. Szerinte ami történt jóvá tehetetlen és óriási károkat okozott nem csak neki, hanem a családjának, akik halálos fenyegetéseket kapnak az ügy óta.
Én ökölcsapásról olvastam, ami nem atyai pofon, és attól akár eltörhet az arccsont vagy az orrcsont is. Szerintem sem jó megoldás, hogy meccs végén megvárjuk az ellenfelet a parkolóban, aztán izomból pofán vágjuk. Nem ez a megfelelő módszer. Emberileg persze meg lehet érteni, de odáig ne jussunk el, hogy helyeseljük az eljárását.

Avatar
Kerlon
Hozzászólások: 27884
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 12:27
Kedvenc csapatod: Levante

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: Kerlon » 2023. április 10., hétfő 21:57

Most Valverdet jelentette fel végülis vagy a sok frnyegető szurkolót?

Szavait nem tagadta, csak, hogy nincs ellene bizonyíték, kvázi beismerés.

Igazi csicska az ilyen, gerinc nulla, most meg beállítja magát áldozatnak.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K

Avatar
RealMadridFanatic
Hozzászólások: 2643
Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 18:56

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: RealMadridFanatic » 2023. április 10., hétfő 21:55

Ez kisse a lo tuloldala, a csaladja (most ne menjunk bele a szuloi felelossegbe) nem tehet rola, hogy o egy kreten, aki nem meri fel a szavai sulyat.

A fulest megerdemelte, halalos fenyegeteseket veglenyek irkalnak.
„Ő volt a tökéletes játékos, megvolt benne az erő, a sebesség, a technika, és a gyorsaság. Döbbenetes játékos volt, mintha egy laborban hozták volna létre." (Gianluigi Buffon Ronaldoról)

Avatar
Pad'em
Hozzászólások: 7290
Csatlakozott: 2013. szeptember 24., kedd 14:17
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: Pad'em » 2023. április 10., hétfő 21:50

itt a friss official statementje Baenának

Már Half kommentjénél se értettem, de milyen bizonyítékot vár egy a pálya közepén elhangzott mondatra? Hangfelvevő Fede zsebéből? Mondanám, hogy sajnálom hogy inzultálják a családját, de aki szelet vet, vihart arat. Megérdemli, talán ha a sallertől nem, majd ettől elgondolkodik.

Halfkey írta: Ezt a Béna gyereket is rögtön canceleztétek, aztán nem is tudjuk mi hangzott el.
Azt hittem egyértelmű, hogy az elmúlt oldalak okfejtései azon alapulnak, hogy feltételezzük, hogy igaz amit a spanyol média (egyébként elég hiteles) forrásai állítanak. Én legalábbis erre alapoztam minden kijelentésemet a témában, és gondolom a többiek is. Valószínűsíthető Fede eddigi viselkedéséből pályán és azon kívül, hogy nem egy szimpla mezei beszólás miatt kapta el a gyereket. Ha nem volt ilyen horderejű sértés Baena részéről, akkor persze más a sztori. De erre bizonyíték nem lesz, nem is lehet. Max ha Fede nyilatkozik majd valamit.
"Down for Rodrygo... Éder Militao. Carvajal. It's Carvajal's cross... RODRYGOOO, oooh it's extraordinary!!! They prayed for miracles and miracles arrived! REAL MADRID, THE TEAM OF DREAMS. Where has that come from? How did that happen?!"

ELSiete
Hozzászólások: 2887
Csatlakozott: 2018. szeptember 29., szombat 21:20
Kedvenc játékosaid: Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: ELSiete » 2023. április 10., hétfő 21:38

Ja és ahogy várható volt, Baena lenyilatkozta, hogy semmi bizonyíték nincsenek az általa elmondottakra.

Mondjuk pl szerintem pont ezzel be is ismerte, hogy vaj van a füle mögött, mert egy ártatlan ember előbb írja azt le, hogy "ilyet nem mondtam", vagy "ilyet sosem mondtam volna", minthogy az ellentábornak nincs bizonyítéka.
Amúgy sanszosan valaki nagyon nagyot fog bukni az ügyön. Sajnos a BL miatt szerintem sem lesz semmi közlemény, bár amúgy abban nem vagyok biztos, hogy Fede lelkének nem tenne jót, ha kiirhatná magából ami történt. Baenanak az ügy óta már 2 határozata is volt, és a Villareal is kirakott valami posztot.
Kivancsi vagyok, hogy fejben ez mennyire lesz rossz hatassal Federe, mondhatni kötelező a jó játéka, hogy a BLben esetlegesen nyerjünk. Kár, h VB óta nulla a gyerek, és mi is érezzük rendesen a hiányát. Ez sajnos a legrosszabbkor jött.
Carvajal: “When it's time for real competitions, we will go above Barcelona, I'm sure.”

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 62744
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2023. április 10., hétfő 21:34

Én mindig azt mondom a gyereknek, hogy ha arcoskodik vagy beszól másnak is ahogy néha nekem szokott, ne lepodjon meg ha valaki lehuz neki egyet.
Aztán akkor már késő bánat, viselje el.

Banea is így tehetett volna, ha már kiprovokalta. Házhoz ment a pofonert, megkapta, viselje el, mert egy csicska. Amit tesz most ezzel, az meg nagyobb csicskaság.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

ELSiete
Hozzászólások: 2887
Csatlakozott: 2018. szeptember 29., szombat 21:20
Kedvenc játékosaid: Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: ELSiete » 2023. április 10., hétfő 21:26

zoli0415 írta: Én is azokkal vagyok akik szerint fejben gyenge húzás volt ez Fedétől. Mennyi ehhez hasonló vagy még durvább sértegetést kaphat egy játékos a pályafutás során játékosoktól, szurkolóktól egyaránt? Amekkora szóbeli terrort egy bíró kap arról ne is beszéljünk. Az pedig, hogy én hogy reagálnék abszolút nem érdekel senkit, nem vagyok világhírű élsportoló akit gyerekkora óta szakemberek vesznek körül és készítenek fel minden pályán és azon kívül előforduló eseményre. A hirtelen felindulásból pályán elkövetett törlesztést is hamarabb elfogadnám mint ezt a parkolóban megvárom storyt, ez nagyon szint alatti és nekik bizony tudni kell kezelni ezeket a helyzeteket.
Nem tudom, akkor biztosan sokan vagyunk fejben gyengék, ha hasonlót kapnék valakitől pl egy munkahelyen, szerintem lendülne a kar. Nem szép dolog, de nem agyonverte az emberünket, vagy busz alá dobta, hanem egy atyai pofont adott neki.
Az erőszak nem megoldás, de egy addig még meg nem született, ártatlan gyereket belevonni a buliba g.ciség és nem el várható, hogy mindenkinél lenyelhető legyen. Ez már több annál a szintnél, minthogy kotelbol vannak-e az idegei vagy sem.

Közben Baena megtette a szükséges lépéseket a rendőrségnél. Szerinte ami történt jóvá tehetetlen és óriási károkat okozott nem csak neki, hanem a családjának, akik halálos fenyegetéseket kapnak az ügy óta.
Carvajal: “When it's time for real competitions, we will go above Barcelona, I'm sure.”

Avatar
Remy
Hozzászólások: 27336
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Gotham
Kapcsolat:

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: Remy » 2023. április 10., hétfő 20:36

zoli0415 írta: Én is azokkal vagyok akik szerint fejben gyenge húzás volt ez Fedétől. Mennyi ehhez hasonló vagy még durvább sértegetést kaphat egy játékos a pályafutás során játékosoktól, szurkolóktól egyaránt? Amekkora szóbeli terrort egy bíró kap arról ne is beszéljünk. Az pedig, hogy én hogy reagálnék abszolút nem érdekel senkit, nem vagyok világhírű élsportoló akit gyerekkora óta szakemberek vesznek körül és készítenek fel minden pályán és azon kívül előforduló eseményre. A hirtelen felindulásból pályán elkövetett törlesztést is hamarabb elfogadnám mint ezt a parkolóban megvárom storyt, ez nagyon szint alatti és nekik bizony tudni kell kezelni ezeket a helyzeteket.
Mi ennel durvabb van?
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.

Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!

Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick

New England Patriots

Avatar
raul 4 ever
Hozzászólások: 3574
Csatlakozott: 2020. augusztus 17., hétfő 9:32
Kedvenc játékosaid: Carvajal, Eder, Alaba, Mendy, Case, Modric, Kroos, Fede, Vini, BigBenz
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: raul 4 ever » 2023. április 10., hétfő 20:29

zoli0415 írta: Én is azokkal vagyok akik szerint fejben gyenge húzás volt ez Fedétől. Mennyi ehhez hasonló vagy még durvább sértegetést kaphat egy játékos a pályafutás során játékosoktól, szurkolóktól egyaránt? Amekkora szóbeli terrort egy bíró kap arról ne is beszéljünk. Az pedig, hogy én hogy reagálnék abszolút nem érdekel senkit, nem vagyok világhírű élsportoló akit gyerekkora óta szakemberek vesznek körül és készítenek fel minden pályán és azon kívül előforduló eseményre. A hirtelen felindulásból pályán elkövetett törlesztést is hamarabb elfogadnám mint ezt a parkolóban megvárom storyt, ez nagyon szint alatti és nekik bizony tudni kell kezelni ezeket a helyzeteket.
Ennél nincs durvább. Valaki tragédiáján gúnyolódni, az a legalja. Pláne kisgyerekkel kapcsolatban, az még annál is lejjebb van. Pont..

Huhogjon a rasszista gyökér, kívánjanak bármit bárkinek. Azt el kell tudni engedni. De ilyet nem, ezt nem lehet.
2021 04 20 - Ceferintakaroggy

2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid

zoli0415
Hozzászólások: 251
Csatlakozott: 2017. szeptember 11., hétfő 13:19

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: zoli0415 » 2023. április 10., hétfő 19:54

Én is azokkal vagyok akik szerint fejben gyenge húzás volt ez Fedétől. Mennyi ehhez hasonló vagy még durvább sértegetést kaphat egy játékos a pályafutás során játékosoktól, szurkolóktól egyaránt? Amekkora szóbeli terrort egy bíró kap arról ne is beszéljünk. Az pedig, hogy én hogy reagálnék abszolút nem érdekel senkit, nem vagyok világhírű élsportoló akit gyerekkora óta szakemberek vesznek körül és készítenek fel minden pályán és azon kívül előforduló eseményre. A hirtelen felindulásból pályán elkövetett törlesztést is hamarabb elfogadnám mint ezt a parkolóban megvárom storyt, ez nagyon szint alatti és nekik bizony tudni kell kezelni ezeket a helyzeteket.

kiserik
Hozzászólások: 5823
Csatlakozott: 2016. március 14., hétfő 9:23

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: kiserik » 2023. április 10., hétfő 19:15

Fenoo írta:
kiserik írta:

Úgy pontosan miért is?

Nálam azért más mert Vini esetében az ő személyét támadják, Valverde esetében pedig a családját vette a szájára Baene. Ráadásul Banea abból űzött gúnyt, hogy lehet meg fog halni a születendő gyereke (aminek tényleg valós esélye volt), ami az egyik legnagyobb tragédia ami egy emberrel történhet.

Vini-t ért beszólások esetében én csak nevetnék rajta, mert tudom, hogy az jobban idegesíti az ellenfelet/szurkolókat viszont azon már nem tudnék nevetni, hogy valaki azt mondja, hogy meg fog halni a gyerekem. Én is elítélem az erőszakot de ebben az esetben valószínűleg a pályán nekimentem volna.

Remélem valamennyire sikerült érthetően kifejteni, hogy számomra miért más a két helyzet.

UI.: Itt nem azon van a hangsúly, hogy az egyik Vinivel a másik pedig Valverdevel történt, hanem hogy mi történt.
Ez nekem csak ott sántít, hogy pontosan nem lehet tudni, hogy pl Vini miket kap egy egy meccs alatt, mert ezek nem derülnek ki. Ugye a rasszizmus meg a felakasztott baba nyilvánosságot kapott, de rengeteg minden nem. Annyiban viszont igazat adok annak, hogy kicsit más a helyzet, mert Vinit főleg a bírók (vagy a bírók is) idegesítik, hogy szándékosan hagyják szétrúgni minden meccsen.

Avatar
Buitre
Hozzászólások: 1354
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 15:35
Kedvenc játékosaid: Valderrama, Valerón, Butragueño
Tartózkodási hely: Biharugra/Nagyvárad

Re: Fede Valverde - 15

HozzászólásSzerző: Buitre » 2023. április 10., hétfő 19:00

Halfkey írta: Az elõre eltervezett fizikai erõszak szerintem szélsõség, a pofon mértékétõl függetlenül. Ilyen szempontból még azt is jobban elfogadom ha a pályán nyom egy Zidanet.

Egyébként szerintem pont az a túl PC hogy úristen jajj, csúnyát mondott, hát lelkileg bántalmaz. Ezt a Béna gyereket is rögtön canceleztétek, aztán nem is tudjuk mi hangzott el.
A fizikai erőszak csak egy kifejezés. És azt sem értettem soha, miért lenne jobban elítélendő egy pofon, mint egy akár sokkal jobban felzaklató verbális erőszak. Ez utóbbi kifejezést nem is hallottam, lehet azért, mert nem használják... Abban szerintem egyet lehet érteni, hogy nem ugyanaz (a fizikai erőszak) egy, a Fede ügyben előálló alkalmi fizikai elégtétel (ami következtében nem lesz senki sem fizikai sem lelki nyomorék), vagy mondjuk hogy valakit testi sértéssel terrorizálnak, megfélemlítenek stb. Szóval a fizikai erőszak itt egy kicsit erőltetett séma, még ha értelmét vagy jogi besorolását tekintve állja is a helyét. Ha valóban az történt, szerintem sokkal de sokkal traumatizálóbb és egyben megvetendőbb egy ilyen szintű verbális bántalmazás. Már ha igaz.

Kíváncsi vagyok, hogy aki helyteleníti amit tett, hogyan járt volna el. Csak hát nehezen tudja bárki a helyébe képzelni magát...


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 46 regisztrált és 0 vendég