Oldal: 1226 / 2034

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 14., kedd 15:29
Szerző: Realista24
Ráadásul mindig a nő miatt van.

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 14., kedd 15:24
Szerző: füst
Aztán amikor két teljesen ellentétes vallású állam találkozott, főleg ha az egyik, vagy egyik sem veti meg az erőszakot, sőt még biztatja is a híveit, hogy a vallásért ölni, meghalni jó dolog, akkor elkerülhetetlen az erőszak.
Írtam másik topicban erről, itt csak két mondatot tennék hozzá. A háborúk nem azért indultak mert A másban hisz mint B, hanem mert A-nak van valami a birtokában, ami kell a B-nek, és amiért B háborúzni is hajlandó. :)
Kimondottan és tisztán vallási célzatú háború nem sok volt, nagyon nehéz lenne olyan példát találni, amire ne lehetne egyből rávágni a valódi, mögöttes célt.

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 14., kedd 15:15
Szerző: BarçaNorbi
h3x0r írta: En ezt az egesz vallas, hit dolgot ugy latom, hogy amig tesszuk a dolgunkat, egyik feladatot oldjuk meg a masik utan, nem gondolunk a vallasra, nincs ra szuksegunk. Viszont amikor egy olyan feladattal vagy elethelyzettel szembesulunk, amivel nehezen, vagy egyaltalan nem tudunk megbirkozni, elfog a bizonytalansag, ami az ember egyik legnagyobb ellensege. Ilyenkor megprobalunk valamiben kapaszkodast vagy megnyugvast talalni, ami lehet egy felsobb leny, egy teremto, aki vigyaz rank, torodik velunk es igy mar nem felunk a holnaptol. Ezt az egesz valamilyen isten fele vetett hitet pedig vallasnak nevezzuk. A gond inkabb az, hogy az ember ha valamirol ugy gondolja, hogy az a helyes, az az igazsag, akkor mindenaron megprobalja a nezeteit a tobbiekre raeroltetni akar politikai, vallasi vagy egy egyszeru Messi vs Ronaldo kerdesben. Az emberek habitusa vagy a temaba vetett elszantsaga valtozo, van aki normalisan leirja a velemenyen, van aki k. anyazik meg olyan is, aki kepes olni is erte.
Inkább arra tudok gondolni, hogy amit az ember nem képes felfogni, azt megmagyarázta/magyarázza ilyen dolgokkal. El sem tudjuk képzelni, az életet emberek nélkül, nem hogy azt, hogyan lett az egész világ. Hogyan keletkezett az első baktérium, amiből aztán az egész mindenség lett. Mi volt előtte?
Egyszerűen azt mondja, hogy az Úr teremtette, és meg is van oldva. De pl. a dínókról semmi szó nem esik, tehát aki már csak kicsit is máshogy közelíti meg ezt a dolgot, egyből egy ilyen kérdéssel meg tudja fogni az ezt tényként prédikálókat. Más vallások nem tudom pontosan hogyan vélekednek a teremtésről.

A másik olyan kérdés amit nem tudunk felfogni, hogy mi lesz a halál után? Mi lesz velünk? Az élet nyilván menni fog tovább nélkülünk, de mégis milyen az, hogy az egyik pillanatban létezünk, a másikban már nem. Nem tudták/tudják felfogni, és inkább azt mondják, van Mennyország és Pokol, ott fogsz létezni továbbra is.

Aztán amikor két teljesen ellentétes vallású állam találkozott, főleg ha az egyik, vagy egyik sem veti meg az erőszakot, sőt még biztatja is a híveit, hogy a vallásért ölni, meghalni jó dolog, akkor elkerülhetetlen az erőszak.

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 14., kedd 11:56
Szerző: h3x0r
Téma: Humor
BarçaNorbi írta:Nem akarok nagyon belemenni, és másik topikba oldalakat tudnánk róla vitatkozni, de, habár nincs bajom azokkal akik valamilyen vallást komolyabb szinten gyakorolnak, de pl. aki kitalálta a bibliai történeteket, sem lehetett egyszerű alak. De az egyszerű nép sem, akik évszázadokon keresztül éltek úgy, hogy egy kérdésem sem merült fel bennük, hogy biztos igaz-e ez az egész, illetve amit az egyház állít. Aki pedig véletlenül ellenük szegült volna, kitagadták, megkövezték stb...

Akik viszont vallások miatt háborúznak, na őket elítélem mélyen. :(
En ezt az egesz vallas, hit dolgot ugy latom, hogy amig tesszuk a dolgunkat, egyik feladatot oldjuk meg a masik utan, nem gondolunk a vallasra, nincs ra szuksegunk. Viszont amikor egy olyan feladattal vagy elethelyzettel szembesulunk, amivel nehezen, vagy egyaltalan nem tudunk megbirkozni, elfog a bizonytalansag, ami az ember egyik legnagyobb ellensege. Ilyenkor megprobalunk valamiben kapaszkodast vagy megnyugvast talalni, ami lehet egy felsobb leny, egy teremto, aki vigyaz rank, torodik velunk es igy mar nem felunk a holnaptol. Ezt az egesz valamilyen isten fele vetett hitet pedig vallasnak nevezzuk. A gond inkabb az, hogy az ember ha valamirol ugy gondolja, hogy az a helyes, az az igazsag, akkor mindenaron megprobalja a nezeteit a tobbiekre raeroltetni akar politikai, vallasi vagy egy egyszeru Messi vs Ronaldo kerdesben. Az emberek habitusa vagy a temaba vetett elszantsaga valtozo, van aki normalisan leirja a velemenyen, van aki k. anyazik meg olyan is, aki kepes olni is erte.

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 10., péntek 18:19
Szerző: Pipita
nyelvvizsgához: nekem TELC van mert ott nem volt fordítós feladat.

Egyébként:

http://hvg.hu/itthon/20170310_pozitiv_n ... roni_tamas

Soproni Tamás a pozitív nemetképről. Véleményeket szívesen olvasnék róla.

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 10., péntek 14:10
Szerző: ___Samy___
Nekem Origos van. Meglett egyből, de sokak nem tanácsolják, mert nem könnyű. Viszont, hogy mik voltak, arra már nem nagyon emlékszem. Levélírás, meg angol-magyar, magyar-angol fordítás tuti. Szóbelin ugye a társalgás meg a szövegértés.

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 10., péntek 13:36
Szerző: e.gergo
Nekem csak az ECL-el vannak tapasztalataim, de jók voltak :)

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 10., péntek 13:31
Szerző: portillo
Caraway írta:Hali!

Angolból szeretnék majd nemsokára felsőfokúzni, milyen nyelvvizsgát ajánlanátok? Bme, telc, ecl, origo?

A nyelvtani rész szokott általában problémát okozni, ha ez számít valamit.

Köszi! :)
Euroexam-et ajánlanám, ott sincs nyelvtan, egyébként is korrekt gyakorlatok vannak.

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 10., péntek 0:03
Szerző: Veidt
ECL-ben nincs nyelvtani teszt.

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 9., csütörtök 23:11
Szerző: Caraway
Hali!

Angolból szeretnék majd nemsokára felsőfokúzni, milyen nyelvvizsgát ajánlanátok? Bme, telc, ecl, origo?

A nyelvtani rész szokott általában problémát okozni, ha ez számít valamit.

Köszi! :)

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 8., szerda 11:21
Szerző: sebydani
Anthony írta:http://index.hu/kultur/media/2017/03/08 ... nyek_teve/
Pofám leszakad, szerinte nem adtak lejárató meg kamu híreket. Neki a Fox News féle hiradózás tetszik, Trump szerint is az egy jó csatorna.
Remélem elsüllyeszted a tévédet te barom.
A hozzászólásodhoz mellékes, de azért a CNN és társai sem jobbak semmivel. :) Azok is csinálnak mindent, csak nem híradóznak.

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 8., szerda 10:42
Szerző: Anthony
http://index.hu/kultur/media/2017/03/08 ... nyek_teve/
Pofám leszakad, szerinte nem adtak lejárató meg kamu híreket. Neki a Fox News féle hiradózás tetszik, Trump szerint is az egy jó csatorna.
Remélem elsüllyeszted a tévédet te barom.

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 7., kedd 20:45
Szerző: Fieldvik
Van e valakinek esetleg tapasztalata gyökérkezelésről? Ha igen mennyire vészes?
Első alkalom van,hogy nem túl kellemes,de ez leginkább akkor,ha úgy mész fogászatra,hogy már bepisilsz a fájdalomtól. Ilyen esetben is csak akkor,ha még él a fog. Elhaltnál a gyökérkezelés teljesen fájdalmatlan.
Érzéstelenítővel kilehet bírni. A gáz az akkor van, ha nem kapsz érzéstelenítőt, vagy a legerősebbre a lydocain-ra allergiás vagy és egy gengébbet kapsz (marcain).
A lidocain allergia esetén kérj ultracaint. Szinte minden fogászaton van,és erősebb,mint a marcain.

Valaki írta,hogy 1 vagy 2 alkalom. Ez egyáltalán nem biztos. Van,hogy 3-4 alkalom is kell,de a jó munkához idő kell. Szóval aki egy 3 vagy 4 csatornás nagyörlő fogat gyökérkezel 1 alkalom alatt,az lehet,hogy egy ideig panaszmentes lesz,de jó eséllyel nem végez megfelelő munkát. Általában pedig az első alkalom a kellemetlen,az összes többi már csak a fogorvosnak egyhangú. A betegnek csak uncsi sokáig nyitva tartani a száját. :)

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 7., kedd 20:09
Szerző: Norbii
nope, azt leváltom egy nagy adag rivo-ra. "ép test, ép lélek".

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 7., kedd 20:00
Szerző: ziro4vr
Norbii írta:áh. Jövőhéten kezdem a kezeléseket annál akinél ma megbeszéltem a dolgokat. Jelenleg nincs okom váltásra. Amíg nincs szó sájszebészetről addig nála leszek, minden más máshol szedálással/altatva.
Viszont ha a budaörsinél ilyenre is van lehetőség akkor természetesen megírhatod.
Előtte betolsz egy nagy adag csirkét rizzsel, nem lesz probléma. :mrgreen:

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 7., kedd 19:37
Szerző: Norbii
áh. Jövőhéten kezdem a kezeléseket annál akinél ma megbeszéltem a dolgokat. Jelenleg nincs okom váltásra. Amíg nincs szó sájszebészetről addig nála leszek, minden más máshol szedálással/altatva.
Viszont ha a budaörsinél ilyenre is van lehetőség akkor természetesen megírhatod.

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 7., kedd 19:27
Szerző: KAG
Norbii írta:igen tudom. 20ért láttam is másfél órára viszont akkor meg minden más aranyárban. Szedálással bevállalnám egy két helyen..de az a baj hogy mivel nem csak 1x leszek ott így többször kell majd visszajárnom és az nagyon drága lenne. Majd ha szájsebészeti beavatkozás kell.
Nekem az egyik barátom ajánlott egy budaörsi orvost, Én nála voltam.
Ha neked nincs messze, szívesen megadom PÜ-ben a nevét.

Egy 3 csatornás (az a legtöbb) elég macerás gyökérkezelést megcsinált 20+6 ért, ha jól emlékszem.

És tényleg nagyon figyelmes... szólni sem kell, hogy fáj, kb előtted észreveszi.

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 7., kedd 19:15
Szerző: Norbii
igen tudom. 20ért láttam is másfél órára viszont akkor meg minden más aranyárban. Szedálással bevállalnám egy két helyen..de az a baj hogy mivel nem csak 1x leszek ott így többször kell majd visszajárnom és az nagyon drága lenne. Majd ha szájsebészeti beavatkozás kell.

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 7., kedd 18:59
Szerző: KAG
Norbii írta:Ey

Van e valakinek esetleg tapasztalata gyökérkezelésről? Ha igen mennyire vészes?

Nekem egy fogamat kezelték eddig így.
Elég szopó tud lenni... annyira nem is a fájdalom, hanem inkább az idő, amíg csinálja.
Főleg, ha szűkek a gyökércsatornák és sok van belőle.

Nekem pl egy csomó ideig csinálta fájdalomcsillapító nélkül és bőven tűrhető volt.
Aztán elkezdett fájni és benyomott valami nagyobb dózist.
Pár pillanatra rá már csak annyit érzékeltem, hogy matat a számban.

De amúgy BP-n pl van altatásos fogorvos is, ha nagy paráznál :mrgreen:

Re: OFF

Elküldve: 2017. március 7., kedd 18:48
Szerző: Norbii
Nagyon köszi az infókat, rohadt sokat segít lelkiekben.
Az íny varrós dolgot én is megfogom tapasztalni. valószínűleg 2x:D Viszont azt csak szedálással fogom bevállalni, másképp esélytelen.

Az a baj hogy nálunk tipikus hentes kiöregedett motiválatlan fogorvos volt (hál isten 2hónapja nyugdíjba vonult). Bármilyen fogászati közhely bakit többször is elért. Nagyobb hentes volt mint a falu maffiózója beles.
Így koskoromban negatív tapasztalatok tömkelege ért, 19 évesen pedig mikor végre erőt vettem magamon megint, akkor lerombolt minden bizalmat szavakkal is. Tisztán emlékszem h azt mondta hogy x foggal nagyon fogok szívni, nem is tudja h fogják kiszedni etc.

Most BPre beni denthez mentem. Iszonyat barátságos volt és motiváló/erőt adó. Aztán ha az istenek kegyesek ezt a 2hónapot valahogy túlélem.