Oldal: 66 / 999

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 5., vasárnap 21:22
Szerző: Remy
babaking írta:
Nekem kapufa volt - nagyon közel van szerintem a nagyon jóhoz, de van benne 1-2 olyan jelenet ami nekem elrontja, helyenként alpári eszközökhöz nyúl - szerintem teljesen feleslegesen. Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Az a hányásos jelenet tényleg kellett bele? Már így is elérte az a jelenet a célját, jól is volt megcsinálva, erre visszamegy telibehányni. Minek?

Nem mondanám egyébként, hogy elfárad a végére, mert ott is vannak nagyon erős jelenetek, inkább a közepén kellett volna rövidíteni, mert egy kicsit azért hosszú. Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Spiderman is csak azért szerepel a filmben mert producer, de azt a részt ha nem is lehetett volna kivágni, másképp rövidebben is fel lehetett volna oldani
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!

Hányós résszel nekem nem volt bajom. Bevitte még azt is a felső tízezernek, egyék meg. :mrgreen: :lol:

Igen, a Tobeys részre gondoltam elsősorban, mikor írtam, hogy a végére elfárad. Nem mondom, hogy nem illett a filmbe, de ott ahogy írod te is, másképpen is meg lehetett volna oldani.

Amúgy a "Csótány" monológja, meg a végén a montázs óriási volt.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 5., vasárnap 21:21
Szerző: Caraway
hehetheoriginal írta:
ziro4vr írta:
Egy kibaszott minőségi alkotás lenne nálam, de ez a Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!szerelem a mindenen áthatoló erő rész számomra elveszi az egész élét.
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!az emberi agy nagy resze meg ismeretlen, ilyen szempontból elkepzelheto, hogy van benne valami. Lattam mar nagyobb faszsagot is filmben. De maga a relativitas, az elmulas, meg maga az egész világűr, hogy elunk egy kb 80-90 evet, aztan a nagy semmi, es mekkora semmi nulla kis pontok vagyunk az egesz univerzumban. Szar belegondolni
Hat amiket ide leirtal ettol szoktam mindig mely depresszioba kerulni ha ezekre gondolok. Nem veletlen konnyeztem mar meg tobbszor is ezt a filmet, erzekeny vagyok na basszameg. :lol:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 5., vasárnap 21:17
Szerző: hehetheoriginal
ziro4vr írta:
hehetheoriginal írta: megneztem megint az interstellart, már 9 éves bazzeg....
mennyire epic, még ha sci-fi akkor is rájön az ember, hogy nincs értelme semminek kb :lol:
Egy kibaszott minőségi alkotás lenne nálam, de ez a Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!szerelem a mindenen áthatoló erő rész számomra elveszi az egész élét.
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!az emberi agy nagy resze meg ismeretlen, ilyen szempontból elkepzelheto, hogy van benne valami. Lattam mar nagyobb faszsagot is filmben. De maga a relativitas, az elmulas, meg maga az egész világűr, hogy elunk egy kb 80-90 evet, aztan a nagy semmi, es mekkora semmi nulla kis pontok vagyunk az egesz univerzumban. Szar belegondolni

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 5., vasárnap 21:08
Szerző: babaking
Remy írta: BABYLON

Margot Robbie túladagolás!4444!!!

Chazelle-től a Whiplash és a First Man volt meg, előbbi nagyon jó, utóbbi pedig tisztes meló. De ez a filmje ez más... Grandiózus, ZENE, operatőri meló, sztori, SZÍNÉSZEK terén is egészen óriási.Brutálisan mocskosan tálalja Hollywood minden gyönyörét és szennyét a filmtörténelem legnagyobb hatású változásának időszakában. Némafilm, kontra hangos film.

Részben Volt egyszer egy...Hollywood, részben kicsit Wall Street farkasa, részben pedig Hollywood valódi arca?

A tempója eszeveszett, sokáig ki is tart, talán csak a legvégére fárad meg egy ici-picit. :agree:
Nekem kapufa volt - nagyon közel van szerintem a nagyon jóhoz, de van benne 1-2 olyan jelenet ami nekem elrontja, helyenként alpári eszközökhöz nyúl - szerintem teljesen feleslegesen. Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Az a hányásos jelenet tényleg kellett bele? Már így is elérte az a jelenet a célját, jól is volt megcsinálva, erre visszamegy telibehányni. Minek?

Nem mondanám egyébként, hogy elfárad a végére, mert ott is vannak nagyon erős jelenetek, inkább a közepén kellett volna rövidíteni, mert egy kicsit azért hosszú. Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Spiderman is csak azért szerepel a filmben mert producer, de azt a részt ha nem is lehetett volna kivágni, másképp rövidebben is fel lehetett volna oldani

Zene szerintem is nagyon jó, maximálisan hozta azt amit elvártam.

Illetve néha kicsit olyan érzésem volt mintha egy Nagy Gatsbybe oltott LaLalandet néznék.

u.i egyébként nem tudom mennyire hiteles, sokan visszatekintésként/ kvázi dokumentumfilmként emlegetik - az szerintem erős

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 5., vasárnap 20:59
Szerző: Faust
Remy írta: Margot Robbie túladagolás!4444!!!
Olyan nincs.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 5., vasárnap 20:43
Szerző: ziro4vr
hehetheoriginal írta: megneztem megint az interstellart, már 9 éves bazzeg....
mennyire epic, még ha sci-fi akkor is rájön az ember, hogy nincs értelme semminek kb :lol:
Egy kibaszott minőségi alkotás lenne nálam, de ez a Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!szerelem a mindenen áthatoló erő rész számomra elveszi az egész élét.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 5., vasárnap 20:41
Szerző: Remy
BABYLON

Margot Robbie túladagolás!4444!!!

Chazelle-től a Whiplash és a First Man volt meg, előbbi nagyon jó, utóbbi pedig tisztes meló. De ez a filmje ez más... Grandiózus, ZENE, operatőri meló, sztori, SZÍNÉSZEK terén is egészen óriási.Brutálisan mocskosan tálalja Hollywood minden gyönyörét és szennyét a filmtörténelem legnagyobb hatású változásának időszakában. Némafilm, kontra hangos film.

Részben Volt egyszer egy...Hollywood, részben kicsit Wall Street farkasa, részben pedig Hollywood valódi arca?

A tempója eszeveszett, sokáig ki is tart, talán csak a legvégére fárad meg egy ici-picit. :agree:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 5., vasárnap 19:14
Szerző: 'shutterisland
red lights-rol velemeny ?

de niro es murphy miatt megneztem.
elso 1/3 erdekes, de aztan elkezd egy csapongo katyvassza valni az egesz, igy a befejezes sem utott akkorat.

sajnalom amugy, mert baromi jo tema, a feszultseg megvolt, ket kivalo szinesz (mondjuk rdn-t nem ereztem a szerepeben) de valahogy ossze lett csapva az egesz.

ha mar hasonlo film, a tokeletes trukk nalam ket polccal felette marad.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 5., vasárnap 13:19
Szerző: hehetheoriginal
megneztem megint az interstellart, már 9 éves bazzeg....
mennyire epic, még ha sci-fi akkor is rájön az ember, hogy nincs értelme semminek kb :lol:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 4., szombat 11:56
Szerző: hehetheoriginal
Remy írta:
hehetheoriginal írta: kezdesz felnoni, most visszanezed a regi marveleket, meg is vilagosodsz vegre :lol:
Áhh, azért nem. :mrgreen:

RIDDICK 2: Mindig azt érzem ezzel a szériával kapcsolatban, hogy olyan sokat lehetne belőle kihozni. Ez a 2. rész is akkorát markol, egyszerre akar Dűne, Alien 3, Riddick, dark fantasy, sci-fi, akció, minden lenni, de semmi sem sikerül. Nagyon keserű szájíz marad utána.

RIDDICK (2013): A 2. részt sikerült részben kijavítani. Igazából egy szórakoztató mozi, egyszerűbb sztorival, jó környezettel, tesztoszterontól duzzadó rosszfiúkkal, egy végtelenül badass Diesellel. Mégis az az érzésem, hogy ez is lehetett volna több.

De azért ezt szeressük.
Nezd meg a rajzfilmet meg a motyokat hozza, sci finek egyaltalan nem rossz sztem.
Csak sztem vin csatak buzi :lol:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 4., szombat 11:50
Szerző: Remy
hehetheoriginal írta:
Kurva kínos volt az egész, mindez 160 percben. Nálam az első sem extra, de ehhez képest az 10/10.
kezdesz felnoni, most visszanezed a regi marveleket, meg is vilagosodsz vegre :lol:
Áhh, azért nem. :mrgreen:

RIDDICK 2: Mindig azt érzem ezzel a szériával kapcsolatban, hogy olyan sokat lehetne belőle kihozni. Ez a 2. rész is akkorát markol, egyszerre akar Dűne, Alien 3, Riddick, dark fantasy, sci-fi, akció, minden lenni, de semmi sem sikerül. Nagyon keserű szájíz marad utána.

RIDDICK (2013): A 2. részt sikerült részben kijavítani. Igazából egy szórakoztató mozi, egyszerűbb sztorival, jó környezettel, tesztoszterontól duzzadó rosszfiúkkal, egy végtelenül badass Diesellel. Mégis az az érzésem, hogy ez is lehetett volna több.

De azért ezt szeressük.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 4., szombat 7:35
Szerző: hehetheoriginal
Kurva kínos volt az egész, mindez 160 percben. Nálam az első sem extra, de ehhez képest az 10/10.
kezdesz felnoni, most visszanezed a regi marveleket, meg is vilagosodsz vegre :lol:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 4., szombat 1:28
Szerző: tibi18
Remy írta: Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Suri ilyen kemény karakternek rohadt gyenge. Namorban lett volna fantázia, de ostoba. A sztorijuk jó. Kár, hogy Boseman meghalt, mert vele nem ez a film lett volna. Konkrétan a Fekete Párducnak semmi kisugárzása nincs.
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Azért ez így ebben a formában, elég furcsa megfogalmazás, hogy kár, hogy meghalt... :roll:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 3., péntek 23:46
Szerző: Remy
wZoLee7 írta: En meg a masik oldalrol a fekete parducot neztem meg... Hat ez egy rettenet nagy rakas baromsag. Lenyegeben nem tudok olyan pontot mondani belole ami tetszett.
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!talan az hogy a vegen nem suri lett a gori hanem nbaku, sokkal jobb parduc is lenne, meg egyebkent a lenti nep a maja beutessel tokre tetszett, de nah, halomra oltek ezek is mindenkit, pedig egy tok szimpatikus nep lehetne, de a ropkodo fonokuk nagyon gyenge jo es gonosz karakternek is
Nagyon lefele megy a marvel, en, remelem inkabb jobn lesz innentol mar mint rosszabn
Kurva kínos volt az egész, mindez 160 percben. Nálam az első sem extra, de ehhez képest az 10/10.

Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Suri ilyen kemény karakternek rohadt gyenge. Namorban lett volna fantázia, de ostoba. A sztorijuk jó. Kár, hogy Boseman meghalt, mert vele nem ez a film lett volna. Konkrétan a Fekete Párducnak semmi kisugárzása nincs.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 3., péntek 19:09
Szerző: Faust
Beloletek van a legtobb, megnyugtatlak. :)

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 3., péntek 18:50
Szerző: Remy
Hat olyan, mint Remy fix nincs sok.

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 3., péntek 18:02
Szerző: Realista24
Kerlon írta:
ferni írta: Megnéztem a Morbiust, ahhoz képest mennyire le volt húzva, az ég világon semmivel nem volt rosszabb, mint a Black Adam.

Megkérdeznék melyiket kellene újranéznem, sztem a Morbius lenne a befutó.
balck adam egy irto nagy fos, ez a balfasz rock se tud mast mint idiota vigyorogni vagy szemoldoket rancolva mergesen nezni, talany hogy miert futtatak fel, szinesznek zs, mondjuk a filmjei is
Mert több Remy van a világon, mint Faust :kalapos:

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 3., péntek 17:59
Szerző: wZoLee7
En meg a masik oldalrol a fekete parducot neztem meg... Hat ez egy rettenet nagy rakas baromsag. Lenyegeben nem tudok olyan pontot mondani belole ami tetszett.
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!talan az hogy a vegen nem suri lett a gori hanem nbaku, sokkal jobb parduc is lenne, meg egyebkent a lenti nep a maja beutessel tokre tetszett, de nah, halomra oltek ezek is mindenkit, pedig egy tok szimpatikus nep lehetne, de a ropkodo fonokuk nagyon gyenge jo es gonosz karakternek is
Nagyon lefele megy a marvel, en, remelem inkabb jobn lesz innentol mar mint rosszabn

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 2., csütörtök 21:29
Szerző: Kerlon
ferni írta: Megnéztem a Morbiust, ahhoz képest mennyire le volt húzva, az ég világon semmivel nem volt rosszabb, mint a Black Adam.

Megkérdeznék melyiket kellene újranéznem, sztem a Morbius lenne a befutó.
balck adam egy irto nagy fos, ez a balfasz rock se tud mast mint idiota vigyorogni vagy szemoldoket rancolva mergesen nezni, talany hogy miert futtatak fel, szinesznek zs, mondjuk a filmjei is

Re: Mozi, filmek

Elküldve: 2023. február 2., csütörtök 18:55
Szerző: Remy
Aki ilyen hülyeséget válaszolna, azt úgysem kérdeznék meg Feri. :mrgreen: