Zeneklub

Filmek, zenék, könyvek, off... Egyszóval minden más.
Avatar
RealRaúl77
Hozzászólások: 2236
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:02
Kedvenc játékosaid: Raúl; Modric; Marcelo
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: bp.; Kaposvár

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: RealRaúl77 » 2013. április 23., kedd 20:35

Na megvolnék ezzel is.

Dharmatic - Kísérlet

A rapről írtakat továbbra is tartom itt is. Ez is iskolapéldája annak.
Természetesen más volt , mint az előző album. Kicsit lazábbnak tűnt nekem. Egy darab szám nem fogott meg itt sem, de kicsit kellemesebben telt el a zenehallgatásra szánt idő. Persze ezen segített az a laza 10 perc is, amivel rövidebb volt. Igen, sokat számított az is. Végére mondjuk ellaposodott az egész, és már alig vártam a végét, de az első felében ez nem volt jelen. A másiknál meg már az első számtól kb. Jelzi ezt az is, hogy ezt egybe sikerült lenyomnom, azt pedig 3-szoros nekifutásra.
Ez az album talán kicsit dallamosabb volt, jobban domináltak az éneklős részek. ezen a csaj is sokat dobott, kellemesen használt a zenének, de csak és kizárólag akkor, amikor nem vállalta túl magát. Meg vannak a kincsemnek a korlátai, ha azokat nem feszegeti sokat javít a zene, a szám élvezhetőségén.
Továbbra sem sikerült megkedvelnem ezt a műfajt.

4,5/10
"Modric más dimenzió..a labda jobb helyen van nála mint magzat az anyja hasában." R.M.C.F.

https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4

R.I.P. Godfather

deGea-Carvajal,Ramos,Varane,Marcelo-Verratti,Kroos,Modric-Isco-CR,Benz

Avatar
fiore
Hozzászólások: 562
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 22:33
Kedvenc játékosaid: isco
Kedvenc csapatod: real madrid

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: fiore » 2013. április 23., kedd 20:30

Itt vagyok :-)
az albumokat már beszereztem, egy-két számot már meghallgattam, de a teljes értékelés csak 2-3 napon belül érkezik meg ha nem gond :roll:
Ronaldo Luís Nazário de Lima José María Gutiérrez Hernández

Avatar
GT37
Hozzászólások: 4455
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 16:28
Kedvenc csapatod: Barça, Spurs
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: GT37 » 2013. április 23., kedd 19:57

fiore, gkovi, Marci77 és soadroli jelentkezne? Csak hogy tudjuk, hogy felfedezték-e már a topikot, illetve hallgatják-e az albumokat. :D
sentry írta:Végiggondolva a dolgot, inkább most kihagyom. Mindjárt jön a vizsgaidőszak és erőltetve meg nem akarok oylan zenét hallgatni, amit elve sem hallgatnék meg. Szóval inkább hanyagolom most ezt. De támogatom az ötletet! Jó szórakozást hozzá! :-)
Oké, és köszi. :-)

sentry
Hozzászólások: 1888
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 12:44

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: sentry » 2013. április 23., kedd 17:36

GT37 írta:Az oldal: http://madridomzeneklub.blogspot.hu/
Akkor betehetlek RealRaúl után tizenötödiknek?
Végiggondolva a dolgot, inkább most kihagyom. Mindjárt jön a vizsgaidőszak és erőltetve meg nem akarok oylan zenét hallgatni, amit elve sem hallgatnék meg. Szóval inkább hanyagolom most ezt. De támogatom az ötletet! Jó szórakozást hozzá! :-)

Avatar
gunner
Hozzászólások: 2841
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:34
Kedvenc csapatod: Arsenal

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: gunner » 2013. április 23., kedd 17:30

Dharmatic - Kisérlet

Nem na... Sok helyen idegesített már, a csaj vagány hangot akart kicsikarni, de sok helyen csak vonaglásszerű volt. Egy szó mint száz, nem volt jó...

3.5/10

Avatar
GT37
Hozzászólások: 4455
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 16:28
Kedvenc csapatod: Barça, Spurs
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: GT37 » 2013. április 23., kedd 16:32

Na, egyelőre szépen haladunk, csak így tovább, srácok. :-)

Dharmatic - Kísérlet
Hozzám nem áll annyira közel a magyar rap (szemben a franciával), őszintén szólva ez az album sem volt tökéletes, sőt, az Egy dal például kifejezetten nem tetszett, de a többi szám sem ragadott meg, egyedül a Balázsolás az, amit elteszek szerintem későbbi hallgatásra is.
4,5/10

Dreamerz - Végtelenélet
Na, ez sokkal jobb volt, az előadók hangja, előadásmódja jobban bejött, a Ki***ott élet nagyon tetszett, pedig hozzám nem áll közel a hasonló világnézet, ezt a számot egymás után többször is lepörgettem. Égbenjárók, Hibátlan világ még kiemelkedően jó volt.
7,5/10
sentry írta:Ugye szopattok, hogy ebből ki akartok hagyni ? :lol:

Hol kell jelentkezni ? Mik a feltételek ?
Itt.
GT37 írta: - Egy tag két albumot ajánl. Ez annyit jelent, hogy az illető egy hsz-ben (ebbe a topikba) leírja a két album nevét előadóval együtt. Rövid szöveges ajánlás is jöhet. Emellett jó lenne, ha az ajánló egy letöltési linket vagy egy youtube-os lejátszási lista linkjét is hozzátenné az ajánláshoz.
- Az albumok meghallgatására egy hét áll rendelkezésetekre. A két album meghallgatása után egy (ide beírt hsz-ben) rövid, szöveges értékelést, valamint a lemezek 10-es skálán való osztályozását kérjük, fél pontok adása lehetséges.
(Természetesen ha mindenki meghallgatja az egy hét lejárta előtt az albumokat, akkor nem várjuk meg a határidő leteltét a soron következő ajánlással.)
- Az ajánlók sorrendjének meghatározása az ABC szerint történik, vagyis:
1. ferni
2. fiore
3. gkovi
4. GT37
5. Kercsó
6. Marci77
7. messideco
8. Munki
9. Nzedge
10. pheco
11. soadroli
12. Tarsi88
13. tubatibi
- A zeneklubnak saját oldala lesz (egy blog), amelynek előkészítése folyamatban van, remélhetőleg az első ajánlásig el fog készülni.
- Erre az oldalra fognak felkerülni az ajánlások időrendi sorrendben, hogy ne kelljen itt visszakeresgélni.
- Egy Excel-táblázatot is vezetni fogok, melybe a különböző albumokra adott osztályzatok lesznek elrendezve, ezt igyekszem majd minél sűrűbben frissíteni és közkinccsé tenni.
Az oldal: http://madridomzeneklub.blogspot.hu/
Akkor betehetlek RealRaúl után tizenötödiknek?

Avatar
Munki_
Hozzászólások: 226
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:53
Kedvenc játékosaid: Zidane, Marcelo
Kedvenc csapatod: Siempre fieles
Tartózkodási hely: Bp.

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: Munki_ » 2013. április 23., kedd 12:12

Dreamerz - Végtelenélet

tetszett.

7/10.

Avatar
Tarsi88
Hozzászólások: 66
Csatlakozott: 2013. április 19., péntek 17:31
Kedvenc csapatod: Barcelona
Tartózkodási hely: Aszód

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: Tarsi88 » 2013. április 23., kedd 11:14

Na az első albumot én is lepörgettem.
Dharmatic - Kísérlet
Hozzám nagyon közel áll a magyar hip-hop/underground irányzat, de valahogy ez az album nagyon nem talált el. A hölgy tag nagyon kilóg lefelé a társaságból. Ez a néhány számba előjövő beatbox kifejezetten rontott az összképen, ennek megfelelően az "Egy dal" című szám az album mélypontja. Azért voltak olyan verzek amiben kifejezetten remek szövegek voltak. A "szépia" számukat még egy párszor biztos elő fogom venni.
4,5/10
A másik album ismerős, de holnap megint végigpörgetem és utána jövök az értékeléssel.
Impossible is not a fact. It's an opinion. Impossible is not a declaration. It's a dare. Impossible is potential. Impossible is temporary. Impossible is nothing.

Avatar
Kercsó
Hozzászólások: 2913
Csatlakozott: 2013. április 19., péntek 12:56
Kedvenc játékosaid: the original Ronaldo, Kroos, Guti, Zidane, Varane
Tartózkodási hely: Erdély

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: Kercsó » 2013. április 23., kedd 8:17

Dharmatic - Kísérlet

mivel nagyon kevés rapet hallgatok, így például a Dharmatic teljesen idegen volt eddig számomra.
és hát...elsőre annyira nem is fogott meg. van pár dal, ami tetszik, viszont a legtöbb az egyszer hallgatható dal.
nem az én műfajom.

4,5/10
#oneandahalfleg
#whatisyourexcuse


"Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban." Benedek Tibor

Avatar
Munki_
Hozzászólások: 226
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:53
Kedvenc játékosaid: Zidane, Marcelo
Kedvenc csapatod: Siempre fieles
Tartózkodási hely: Bp.

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: Munki_ » 2013. április 23., kedd 0:21

Dharmatic - Kísérlet

nemtom, szeretem a rapet, de a magyarokkal szemben előítéleteim vannak. vhogy megvannak a kedvenceim, és minden mást nehezen kezdek el, már ha egyáltalán eljut odáig, hogy rávegyem magam a letöltésig. igazából véghallgattam, de nem nagyon maradt meg bennem. ez úgy egy közepest is okozna, de a csaj hangja.. nos, az -1 pont. pedig egy női vokál kellemes is lehet, függetlenül a stílustól.

4/10.

a másik albumot holnap intézem.

Avatar
Nzedge
Hozzászólások: 1100
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 11:28
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo,Figo,Guti
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: Nzedge » 2013. április 23., kedd 0:04

Dharmatic - Kísérlet
Nem volt olyan rossz,de hamar lejött,hogy nem az én világom.Az aláfestés nagyon nem jött be,ahogy a női hang se.Vannak benne jó szövegek,talán Filo mentette meg a lepontozásomtól az albumot.Szerintem ő kiemelkedett a társaságból,ahogy a Balázsolás,Fekete tó,és Szépia cimű számok is.Ja meg az intro is tetszett. :D

4/10

Dreamerz - Végtelenélet

Na ez az album sokkal inkább bejött.Egyszerübb,letisztult zenei hangzás, a hang van a központban.A pároson kivűl a vendég közremüködők is igen csak dobtak az albumon.Az Égbenjárok, az Egyetlen, és a Kib'szott élet nagyon bejövősek.

Az esti döcögő villamoson jól esett végig hallgatni.

6/10

Avatar
pheco
Hozzászólások: 6439
Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 0:03
Kedvenc játékosaid: David Beckham, Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Tartózkodási hely: Bp.

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: pheco » 2013. április 22., hétfő 22:36

Dreamerz - Végtelenélet
Ismertem már ezt az albumot. Pár számot széthallgattam már(Égbenjárók, Kib.szott élet, Dreamerz) Most viszont végigpörgettem és találtam még párat amit nem is értem miért nem hallgattam eddig. Sajnálom, hogy eddig elég kevés pontot kapott, azt hittem jobban be fog jönni azoknak is akik más műfajt kedvelnek.
7/10

Dharmatic - Kísérlet
Furcsálltam, hogy róluk még csak nem is hallottam, viszont nem vesztettem vele sokat. Számomra gyenge album, főleg a Dreamerz után. Van benne pár jó szöveg, meg van 1-2 jó szám, de viszont hallatszik rajtuk, hogy ők azért bőven kezdőbbek. A csaj hangja sem jött be, zavart inkább. Pedig én rapb.zi vagyok, de ez mégsem jött be. Ez sajnos a ponton is meg fog látszani.
3/10

De egyébként azt becsülöm, hogy nem nyomtad be a legelismertebb rap albumokat és így nem csak a pontokra mentél. Megpróbálok majd én is kicsit hasonló módon választani.

Avatar
RealRaúl77
Hozzászólások: 2236
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:02
Kedvenc játékosaid: Raúl; Modric; Marcelo
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: bp.; Kaposvár

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: RealRaúl77 » 2013. április 22., hétfő 22:36

Faust írta:Én ezért nem is csatlakoztam
Én is vagy három napot agyaltam ezen, mert tisztában voltam vele, hogy 2-3 albumnál nem hiszem, hogy több lesz, ami tényleg igazán tetszene. Aztán ki tudja, lehet számomra idegen stílusból is megtetszik majd egész sok minden. :-)
Faust írta:Nálam az a legalja
Nálam a csak """"zenéből"""" álló gépi szarok, meg az agyonbaszott 2 hónapig tartó divatőrületzenéknél (gangnam izé, harlemgeci, partyrock, mizu etc. ) még feljebb van azért. Bőven.
"Modric más dimenzió..a labda jobb helyen van nála mint magzat az anyja hasában." R.M.C.F.

https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4

R.I.P. Godfather

deGea-Carvajal,Ramos,Varane,Marcelo-Verratti,Kroos,Modric-Isco-CR,Benz

Avatar
nmate
Hozzászólások: 11983
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 22:24
Kedvenc játékosaid: Figo, Ronaldo, Bergkamp, Modric, Arbeloa
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: nmate » 2013. április 22., hétfő 22:23

Ezek néhol már inkább a költészetre hajaznak, csak ritmusra megy, ezért is zene. De a szememben nem lesz teljesen az soha :)

Avatar
Faust
El director de fotografía
Hozzászólások: 4466
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 18:47

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: Faust » 2013. április 22., hétfő 22:20

RealRaúl77 írta:Zene nekem máshol kezdődik, de jobban járok, ha ebbe sem. Nem tud lekötni, nem tud megfogni egy rap szám. Nem szeretem. Ennyi. 2-3 szám van azt hiszem, talán, nagyon max, amire azt tudom mondani, hogy na ez igen, ez teljesítmény, ez tetszik.
Én ezért nem is csatlakoztam, megbolondulnék, ha kötelező jelleggel rappet kellene hallgatnom. Nálam az a legalja, a legolcsóbb ócska szar trance-t is szívesebben hallgatom.

No offense természetesen. :-) De ilyen szempontból kétlem, hogy lesz olyan album, ami javarészt mindenkinek elnyeri a tetszését.

tubatibi
Hozzászólások: 2817
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 12:11

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: tubatibi » 2013. április 22., hétfő 22:15

Dharmatic - Lelkemből


Nos, az albumhoz annyit, hogy van tehetségük, egyenként is. Sajnos nem egyéniségek és csapatként sincs meg az a plussz, de vannak nagyon jó kis zenéik. Nem hiszem, hogy most hallgattam őket utoljára, vannak benne nagyon jó részek is. Szerintem nem tudnak hová fejlődni már, ez nekik a max.
Van pár jó kis lazulós is, pl a Fekete tó is tetszett.

5/10




Dreamerz - Végtelen élet


Nos, nem tudok sajnos nagyon sokat írni erről. Eltekintve néhány jó kis szövegtől,dumától, esetleg pár (3-4) számtól eltekintve egy nagyon átlagos album. Ez sajnos nagyon nem nyerte el a tetszésem. :(


3/10

ferni
Hozzászólások: 5071
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 17:55

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: ferni » 2013. április 22., hétfő 22:13

jó hát ezekkel nem "nyerni" jöttem ide, ezzel tisztában is voltam :-) sajnos elég szűkös körből választhattam a saját szűrőim miatt, tényleg nem akartam ilyen neves albumokat berakni, az úgy nem kihívás :-)
sejtettem ,hogy ez nem fog annyira bejönni az embereknek, ezt inkább a reppes embereknek szántam, a másik kicsit lazább ilyen szempontból, aztán majd meglátjuk abból mi lesz :-)

Avatar
gunner
Hozzászólások: 2841
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:34
Kedvenc csapatod: Arsenal

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: gunner » 2013. április 22., hétfő 22:03

Javítsuk az átlagot :D

Dreamerz - Végtelen élet
Volt pár szám, ami egész vagány volt, érdekes mondanivalóval, de kevés volt ez. Összességében nem mondom hogy rossz, de a pár szám emelte fel az album minőségét, amúgy ez asszem általános trend.

Clapton Slowhandje volt tízes, talán csak az marad ezzel a pontszámmal, a viszonyítás kedvéért.

6.5/10

Talán még ma jövök a másodikkal is. Addig is jöjjön a Dreamers legjobb száma :mrgreen:
http://www.youtube.com/watch?v=2sxK8nvQvjQ

Avatar
RealRaúl77
Hozzászólások: 2236
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:02
Kedvenc játékosaid: Raúl; Modric; Marcelo
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: bp.; Kaposvár

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: RealRaúl77 » 2013. április 22., hétfő 21:55

Na én meg is hallgattam az egyiket. Már nem emlékszem melyik volt :mrgreen:
Vicceltem :mrgreen: , asszem ez:

Dreamerz - Végtelenélet

Hát kb ennyire maradt meg, mint az a felső sor jellemzi :/ Bár az album cím az tetszik, arra felfigyeltem.
Hol is kezdjem. Nem az én világom. Nagyon nem. Sose tudtam igazán értékelni a rapet. De ebbe nem megyek bele. Sose tartottam túlzottan nagyra. De inkább ebbe sem. Zene nekem máshol kezdődik, de jobban járok, ha ebbe sem. Nem tud lekötni, nem tud megfogni egy rap szám. Nem szeretem. Ennyi. 2-3 szám van azt hiszem, talán, nagyon max, amire azt tudom mondani, hogy na ez igen, ez teljesítmény, ez tetszik. Ja, nem az albumról beszéltem, hanem úgy a rap számokról. Ami néha pozitívum tud lenni, és az albumunknál is megfigyelhető elég sokszor, a szöveg. Jó dolgokról énekelnek többnyire, persze vannak elbaszott szarok, semmi értelemmel. Itt ebben az albumban nem volt ilyen. Tényleg a szövege, amiről szól, amit jelenteni akar, az jó, általában jókat írnak. Csak számomra olyan érdektelen, elfogadhatatlan körítéssel, tálalásban, amit nem tudok értékelni sajnos. Többször felfigyeltem, hogy na ez király, ez tetszik, amit mond (más kérdés az ahogy..). De nem maradt meg hosszútávon egy sem. Nem is nagyon emlékszem már rá, pedig 3-4 órája hallgattam meg. Nagyon lassan telt el a 67 perc.

Semmi személyes, meg nem mondom én azt, hogy szar ez. Nem nekem való, ennyi. Szóval ez most kb legyen:

3.5/10 jó szívűen.

Másikat is meg akartam még hallgatni, de kell a saját zeném most a nap többi részében. Majd a napokban jövök.
"Modric más dimenzió..a labda jobb helyen van nála mint magzat az anyja hasában." R.M.C.F.

https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4

R.I.P. Godfather

deGea-Carvajal,Ramos,Varane,Marcelo-Verratti,Kroos,Modric-Isco-CR,Benz

sentry
Hozzászólások: 1888
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 12:44

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: sentry » 2013. április 22., hétfő 20:53

Ugye szopattok, hogy ebből ki akartok hagyni ? :lol:

Hol kell jelentkezni ? Mik a feltételek ?


Vissza: “Minden más”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 7 vendég