Re: Zeneklub
Elküldve: 2024. április 25., csütörtök 10:51
Amy Winehouse- Back to Black (Deluxe edition)
Nagyon érdekes album, talán lassan a lassan a klasszikusok közé fog tartozni.
Általában igyekszik az ember elvonatkoztatni az ember a művész privát életététől de itt kb lehetetlen, bizonyos számoknak nem lehet utólag nem belelátni a fájdalmat.
Maga az album pont emiatt érdekes kettősséget hordoz - sötétebb és vidám számok keverednek. Érdekes az album felosztása is. Kicsit olyan mintha egy kazetta két oldalát hallgatnánk, egy komoly és egy mókás oldallal vannak benne reggea, funk stb. elemek.
Ez alól kivétel az utolsó szám. A Love is a loosing game eléggé szíven üt, szépen keretbe foglalja az egészet. Egyrészt a könnyedebb számok után ahol mókázik a hagjával (pl Monkey man) itt egy csak egy gitár van és ő - nincs hova bújni. Imádom az ilyen előadásokat. A szó legjobb értelmében nyers, szűreltlen éneklés. Másrészt szoktak a szerelem fájdalmairól de itt egyenesen katasztrófának állítja be, elég komoly hasonlatokkal élve. Számomra messze kiemelkedik az albumról, még akkor is ha a Rehab nagyobb sláger lett. Sokkal jobb mint az "A oldalon" lévő demó.
A másik kedvenc a már említett Monkey man, kifejezetten tetszik nem csak a dallamosság, de a játék amit a hangjával csinál.
Összességében nagyon tetszett, negatívumként annyit tudok felhozni,hogy így egyben nem hiszem hogy elő fog újra kerülni, de különböző playlistekre felkerült 4-5 szám. Emiatt "csak" 8/10
Nagyon érdekes album, talán lassan a lassan a klasszikusok közé fog tartozni.
Általában igyekszik az ember elvonatkoztatni az ember a művész privát életététől de itt kb lehetetlen, bizonyos számoknak nem lehet utólag nem belelátni a fájdalmat.
Maga az album pont emiatt érdekes kettősséget hordoz - sötétebb és vidám számok keverednek. Érdekes az album felosztása is. Kicsit olyan mintha egy kazetta két oldalát hallgatnánk, egy komoly és egy mókás oldallal vannak benne reggea, funk stb. elemek.
Ez alól kivétel az utolsó szám. A Love is a loosing game eléggé szíven üt, szépen keretbe foglalja az egészet. Egyrészt a könnyedebb számok után ahol mókázik a hagjával (pl Monkey man) itt egy csak egy gitár van és ő - nincs hova bújni. Imádom az ilyen előadásokat. A szó legjobb értelmében nyers, szűreltlen éneklés. Másrészt szoktak a szerelem fájdalmairól de itt egyenesen katasztrófának állítja be, elég komoly hasonlatokkal élve. Számomra messze kiemelkedik az albumról, még akkor is ha a Rehab nagyobb sláger lett. Sokkal jobb mint az "A oldalon" lévő demó.
A másik kedvenc a már említett Monkey man, kifejezetten tetszik nem csak a dallamosság, de a játék amit a hangjával csinál.
Összességében nagyon tetszett, negatívumként annyit tudok felhozni,hogy így egyben nem hiszem hogy elő fog újra kerülni, de különböző playlistekre felkerült 4-5 szám. Emiatt "csak" 8/10