Zeneklub

Filmek, zenék, könyvek, off... Egyszóval minden más.
Avatar
Victor
Hozzászólások: 2897
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 16:24
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Norwich City

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: Victor » 2014. január 10., péntek 11:02

Nos gyerekek, elérkezett a várva (nem) várt pillanat, elhoztam nektek az én két személyes kedvencemet, így kéretik kulturáltan kifejezni, előítéletektől mentesen értékelni a hallottakat. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mely két albumot hozzam, hogy próbáljak-e valami könnyűt bedobni, amit sokan szeretnek, és akkor jól fel leszek pontozva, vagy szimplán hozzam el a két favorit lemezem, és megmutassam, hogy ki vagyok én, mit is szeretek, és valahol próbáljak rátok hatni, kicsit felvilágosítani a helyzetről, az adott bandákról Titeket, ugyanis könnyen lehet, hogy téveszmében éltek velük kapcsolatban.

Az első választottam egy olyan magyar banda, akiket megjelenésükkor rengeteg negatív kritika ért, de nem a zenéjük miatt, sokkal inkább a megjelenésük miatt. Egy olyan banda, aki kezdettől fogva azért játszik, mert szeret zenélni, akik szívből muzsikálnak, és ezt a szakmai is elismeri. Ők azok, akiket beskatulyáztak, pedig csak lázadó tinédzserek voltak, csak úgy, mint akármelyikünk.
Ez az együttes a teljesen saját erőből küzdötte fel magát idáig, a kezdeti garázs punkból kinőve egészen a profi, modern rockig.
Ők azok, akik mára rutinos koncertzenekarrá értek, akik mindig 100% élőben játszanak, akik nem szorulnak rá az autotunera, hiszen élőben még jobban szólnak, mint a lemezeken.
Az együttes frontemberének a hangja a kedvencem, nagyon egyedi, rekedtes, érzelmes, az egészen lágy, magas hangoktól kezdve a screamig mindent tökéletesen csinál, ezenkívül remek dalszerző, dalszövegíró és gitáros is egyben.
Mára talán végre sikerült levetkőzniük a jelzőt, amit régen rájuk aggattak (pedig körülbelül 4 éve már semmi sem indokolja), akiket egyre inkább ismer és elismer a publikum (noha a szakma kezdetektől fogva így tett).
Ők négyen immár 11. éve zenélnek, 3 stúdióalbummal (nem rég jelent meg egy 3 számos EP-jük), sok-sok klippel, megannyi feldogozott számmal (coverrel) (többször ezeket sztárvendégként előadva műsorokban), több slágerlistás dallal, számos évi országjáró turnéval a hátuk mögött.
Ez az a zenekar, aki a kezdetektől fogva felhívta a környezetvédelemre, az összetartásra a figyelmet, ez az a zenekar, melynek minden egyes zeneszövege szól valamiről, értelmes, lelkesítő vagy szerelmes, ez az a zenekar, aki teljesen magának dolgozik, hisz a dalszövegeket és a zenéket is a frontember szerzi (Ő egyébként Magyarország egyik legkeresettebb dalszövegírója is, számos előadónak írt már slágert), ez az a banda, akiknek talán a tehetségét senki se firtatja, csak a régi külsejével foglalkoznak. ez az:
ANTI FITNESS CLUB
Az első választásom tehát:
Anti Fitness Club - Lélekzet
Készítettem lejátszási listát nektek, egyben nem volt fent az album a juhtyúkon. Kérek mindenkit, ne az előítélet vezérelje, ha akarja, nézze meg, hogy néznek ki most a srácok (ha valakinek ez számít, most már átlagosan néznek ki), és csak a zenét értékelje!
Vannak lightosabb zenék (Más ölel át, Ártatlan szikra, talán még a Miért nem hív és az Angyal is) és zúzósabbak (Lélekzet, Hetedik, Még1x, stb.) így mindenki megtalálhatja az ő kedvére valót. Nekem még sosem okoztak csalódást se a zenéjükkel, se a megnyilvánulásukkal, se a koncertjükkel, ez az album az egyedüli a világon, amiről minden egyes szám tetszik nekem, így mindenkinek csak ajánlani tudom őket. Le a szemellenzőkkel!

A másik ajánlásom egy szintén kettős megítélésű banda, noha számos díjjal, rengeteg turnéval hívta fel magára a figyelmet, akiket szintén a kinézetük miatt ítéltek, és sokan még napjainkban is ítélnek el.
Ők azok, akik szintén felhívják a környezetvédelemre a figyelmet, akik szeretnek zenélni, és szintén nem szorulnak rá semmiféle utómunkálatra se az énekkel, se a zenéjükkel kapcsolatban.
Már 4 nagylemezzel a hátuk mögött járják a világot koncertsorozataikkal, több slágerlistás dallal hódítottak, és számos remek klippel örvendeztették meg a nagyérdeműt.
Az együttes énekese a másik kedvenc hangom, szintén rekedtes, őszinte, érzelmes, érces hangú fickóról van szó, aki az emocionális finomkodásoktól kezdve a screamelésig mindent perfektül tud, aki a gitárral is remekül bán.
Tavaly (az Anti Fitness Clubbal egyetemben) felléptek a VOLT fesztiválon teltház előtt (sajnos én nem tudtam eljutni), így a magyarok is meggyőződhettek élőben a tehetségükről.
Ők szintén szeretnek feldolgozásokat készíteni, melyeket a koncertjeiken és televíziós műsorokban is előadnak, sőt, külön kis albumot is készítettek vele.
Az együttesnek az AFC-hez hasonlóan a második albumát hoztam el, ugyanis szerintem náluk is az sikerült a legjobban (noha az utolsó, rocktól már eltérő albummal nagy csalódást okoztak nekem).
Nem is gyarapítom tovább a szót (eleget gyarapítottam azt hiszem :mrgreen: ), őket is meg kell hallgatni, ugyanis rászolgálnak az elismerésre. Az ajánlásom tehát:

30 seconds to Mars - Beautiful lie
A Lélekzethez hasonlóan szintén akadnak rajta lassúbb számok (The Story, R-Evolve, A modern myth) és zúzósabb, rock számok (Beatiful lie, Attack, The Kill stb.), így remélem itt is legalább 1 szám fog valakinek tetszeni.

Jó szórakozást kívánok mindenkinek, noha nekem ez a zenei fellegvár (a rekedtes hang a kedvenc, rock kedvelő vagyok, de persze mást is meghallgatok, elismerek) , bízom benne, hogy legalább 1 szám betalál mindenkinél. várom az értékeléseket, és köszönöm szépen, ha valaki elolvasta végig az ajánlásaimat!

Avatar
Victor
Hozzászólások: 2897
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 16:24
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Norwich City

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: Victor » 2014. január 9., csütörtök 22:32

holnap hozom, most meccset nézek, délelőtt itt lesz a három oldalas - két albumos ajánlás :mrgreen: no offense :mrgreen:

Avatar
Marci77
Hozzászólások: 3084
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: Marci77 » 2014. január 9., csütörtök 22:30

RealRaúl77 írta:
GT37 írta:King Of Hearts... Hogy eltaláltam azért elsőre.
Elő vagy fizetve a két 3 pontra :lol: :lol: :lol:
Hát GT,legalabb tudod hogy valaki a 3 ponot is megadja rá :mrgreen:
(meg ha kenyszerbol is) :D
Amugy ha mar hatterzenenek elfer kaphat 4 pontot nalam.


Varom az ajanlast,remelem valami bejovos rock lesz.
Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!

BBarni
Hozzászólások: 2013
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:14
Kedvenc játékosaid: Gera, Lipcsei, Ronaldo, Zidane, Henry
Kedvenc csapatod: FTC, Real Madrid

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: BBarni » 2014. január 9., csütörtök 22:26

BBarni, neveztesd már át magad BBendtnerre :mrgreen:
Sajnos nem vagyok méltó arra, hogy egy ilyen klasszis nevét viseljem! :'(
Lord Bendtner! :salute:

:mrgreen:

Avatar
GT37
Hozzászólások: 4455
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 16:28
Kedvenc csapatod: Barça, Spurs
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: GT37 » 2014. január 9., csütörtök 22:23

BBarni, neveztesd már át magad BBendtnerre :mrgreen:
Victor írta:ma kell? azt hittem holnap :mrgreen:
Ma is lehet, holnap is, ahogy szeretnéd. :D :agree:
RealRaúl77 írta:Elő vagy fizetve a két 3 pontra :lol: :lol: :lol:
Ez az B-)
RealRaúl77 írta:just kidding természetesen.
Vagy mégsem? :hmmm: :mrgreen:

Avatar
RealRaúl77
Hozzászólások: 2236
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:02
Kedvenc játékosaid: Raúl; Modric; Marcelo
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: bp.; Kaposvár

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: RealRaúl77 » 2014. január 9., csütörtök 22:21

GT37 írta:King Of Hearts... Hogy eltaláltam azért elsőre.
Elő vagy fizetve a két 3 pontra :lol: :lol: :lol:





just kidding természetesen.
"Modric más dimenzió..a labda jobb helyen van nála mint magzat az anyja hasában." R.M.C.F.

https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4

R.I.P. Godfather

deGea-Carvajal,Ramos,Varane,Marcelo-Verratti,Kroos,Modric-Isco-CR,Benz

BBarni
Hozzászólások: 2013
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:14
Kedvenc játékosaid: Gera, Lipcsei, Ronaldo, Zidane, Henry
Kedvenc csapatod: FTC, Real Madrid

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: BBarni » 2014. január 9., csütörtök 22:17

nem tudom, egy magyar és egy külföldi együttest fogok hozni, ez a max, amit elárulok, a többi holnap. :)
Ha rock lesz akkor csak egy magyar bandára tudok gondolni!(ha csak nem old schoolt hozol)
Kíváncsian várom! :)

Avatar
Victor
Hozzászólások: 2897
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 16:24
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Norwich City

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: Victor » 2014. január 9., csütörtök 22:16

ma kell? azt hittem holnap :mrgreen:

gunner
Hozzászólások: 2905
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:34
Kedvenc csapatod: Arsenal

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: gunner » 2014. január 9., csütörtök 22:13

Mikor hozod az ajánlást? No offense :agree: :mrgreen:
"And my heart will leave you never."

Avatar
Victor
Hozzászólások: 2897
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 16:24
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Norwich City

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: Victor » 2014. január 9., csütörtök 22:11

pedig van még egy emberke, amúgy nem kötekedésképp írtam, azért írtam mosolygós fejet. off vége, persze no offense :agree:

Avatar
Marci77
Hozzászólások: 3084
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: Marci77 » 2014. január 9., csütörtök 21:53

Victor írta:
Jöhet az egyetlen Norics fanunk :D
nem egyetlen és nem Norics, hanem Norwich :)
Forumon nem jut eszembe mas,de ha van akkor oke. Ha meg zavart hogy Noricsnak irtam akkor bocs,csak viccbol irtam igy :)
Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!

Avatar
GT37
Hozzászólások: 4455
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 16:28
Kedvenc csapatod: Barça, Spurs
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: GT37 » 2014. január 9., csütörtök 21:41

RealRaúl77 írta:Hm nem is rossz. Nem számítottam ilyen jó átlagra. :mrgreen: Mondjuk... ahhoz képest, hogy mindkét album igazából 10/10, de ezt elfelejtettem beleírni az ajánlásba biztos, hogy nem tudtátok :lol: :lol: :lol:

Amúgy a győztes B-)
Engem is meglepett. :mrgreen: Na de majd az én ajánlásom... :lol: 3,73 és 2,14 lesz az átlag :lol: :lol:

Amúgy erről eszembe jutott, hogy ha lesz harmadik kör (és miért ne lenne, hiszen van még Kiss-album bőven :mrgreen: ), akkor be lehetne vezetni, hogy mindenki értékelheti a saját ajánlását is. :D Mondjuk kicsit sok 10/10 lenne. :lol:

King Of Hearts... Hogy eltaláltam azért elsőre. :agree: :mrgreen:

Avatar
RealRaúl77
Hozzászólások: 2236
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:02
Kedvenc játékosaid: Raúl; Modric; Marcelo
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: bp.; Kaposvár

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: RealRaúl77 » 2014. január 9., csütörtök 21:36

GT37 írta:Na, mindenki megvan mindennel, úgyhogy negyedik ajánlásbú' ki, ötödikbe be. :D

ÁLLÁS
Lehet átlagokat csekkolni. A Three Days Grace-album még mindig vezet és nem a Pokoli színjáték az utolsó. :mrgreen:
Hm nem is rossz. Nem számítottam ilyen jó átlagra. :mrgreen: Mondjuk... ahhoz képest, hogy mindkét album igazából 10/10, de ezt elfelejtettem beleírni az ajánlásba biztos, hogy nem tudtátok :lol: :lol: :lol:

Amúgy a győztes B-)
"Modric más dimenzió..a labda jobb helyen van nála mint magzat az anyja hasában." R.M.C.F.

https://www.youtube.com/watch?v=bIIO0WT1nX4

R.I.P. Godfather

deGea-Carvajal,Ramos,Varane,Marcelo-Verratti,Kroos,Modric-Isco-CR,Benz

Avatar
Victor
Hozzászólások: 2897
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 16:24
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Norwich City

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: Victor » 2014. január 9., csütörtök 21:28

most látom, egyik legrosszabb átlagot én adom, pedig senkit se pontoztam le. remélem ezt senki se veszi figyelembe a két albumomat értékelve :mrgreen:
(Van egy olyan érzésem, hogy legalább az egyik ajánlásom el fogja lőni... :vivo: :vivo: )
nem tudom, egy magyar és egy külföldi együttest fogok hozni, ez a max, amit elárulok, a többi holnap. :)
Jöhet az egyetlen Norics fanunk :D
nem egyetlen és nem Norics, hanem Norwich :)

gunner
Hozzászólások: 2905
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:34
Kedvenc csapatod: Arsenal

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: gunner » 2014. január 9., csütörtök 21:16

Lol, egy kör alatt az egyik legszigorúbb ítészből az egyik legjobb szívű lettem :D
"And my heart will leave you never."

Avatar
GT37
Hozzászólások: 4455
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 16:28
Kedvenc csapatod: Barça, Spurs
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: GT37 » 2014. január 9., csütörtök 20:56

Na, mindenki megvan mindennel, úgyhogy negyedik ajánlásbú' ki, ötödikbe be. :D

ÁLLÁS
Lehet átlagokat csekkolni. A Three Days Grace-album még mindig vezet és nem a Pokoli színjáték az utolsó. :mrgreen:

BBarni
Hozzászólások: 2013
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:14
Kedvenc játékosaid: Gera, Lipcsei, Ronaldo, Zidane, Henry
Kedvenc csapatod: FTC, Real Madrid

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: BBarni » 2014. január 9., csütörtök 20:53

:mrgreen:


Akkor jöhet Victor :rock: :rock:

(Van egy olyan érzésem, hogy legalább az egyik ajánlásom el fogja lőni... :vivo: :vivo: )
:mrgreen:

Avatar
Marci77
Hozzászólások: 3084
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: Marci77 » 2014. január 9., csütörtök 20:36

BBarni írta:
Alapvetően,én az ilyen zenét nem nagyon.
Asszem mindenféleképpen! :mrgreen:
:lol: :lol: Mély nyomott hagyott bennem. :mrgreen:
Jól megmondtam na :D
kedvelem lemaradt
Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!

BBarni
Hozzászólások: 2013
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:14
Kedvenc játékosaid: Gera, Lipcsei, Ronaldo, Zidane, Henry
Kedvenc csapatod: FTC, Real Madrid

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: BBarni » 2014. január 9., csütörtök 20:28

Alapvetően,én az ilyen zenét nem nagyon.
Asszem mindenféleképpen! :mrgreen:
de az éneklés nálam rontott az összképen. Egyik rokonom nagy fanjuk,ha megtudná hogy hányast adok rá,kinyírna :mrgreen:
Ne aggódj, majd megtesszük mi helyette! :vivo: :vivo:

:mrgreen:

Avatar
Marci77
Hozzászólások: 3084
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots

Re: Zeneklub

HozzászólásSzerző: Marci77 » 2014. január 9., csütörtök 20:14

Bocs hogy most írom,csak most kerültem géphez,tegnap nem.

Kiss-Hot In The Sade
Alapvetően,én az ilyen zenét nem nagyon.Ez az album se ragadtatott el. Nagyon nem értek hozzá,hogy akkor ez most egy jobb vagy rosszabb albumuk,kinek mi jön be.És ez az a fajta zene ami nekem háttérzajnak nem jó. ( a stílus miatt,mert van hogy rosszabb zene ,jobb háttérzajnak nekem)
5,5/10

Pokolgép-Pokli Színjáték
Az alap zene (éneklés nélkül) még úgy ahogy bejött,de az éneklés nálam rontott az összképen. Egyik rokonom nagy fanjuk,ha megtudná hogy hányast adok rá,kinyírna :mrgreen:
4,5/10

Bocsánatot nem kérek mert mondtad hogy nem kell :mrgreen:
Így jött ki,majd talán hozol olyat ami jobban bejön.

Jöhet az egyetlen Norics fanunk :D
Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 37 regisztrált és 0 vendég