Bundesliga

Foci a Real Madridon túl...
Avatar
Matt009
Hozzászólások: 1909
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 9:44
Kedvenc játékosaid: Casillas, Higuain, Varane, Modric, Özil NEM
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: Matt009 » 2015. december 20., vasárnap 17:02

Ezzel részben egyetértek. Volt felelőssége, nyilván. De kirúgni biztosan nem rúgtam volna ki, már csak azért sem, mert nem volt a piacon jobb opció a helyére.
Igen, ebből a szempontból mérlegeltem volna. Benitez helyett jobb lett volna, hogy marad.
Nem Pep találta ki, de ez annyira összetett dolog, és annyi előzménye volt, egy emberre lehetetlen ráhúzni, nem mostanában kezdődött, ez egy lassú folyamat eredménye.
Igen ez is igaz. Csak eddig úgy tűnik, hogy ő az egyetlen, aki más csapatnál is meg tudja valósítani ezt a stílust. Ha valakinek védjegye ez a futball, akkor az ő, még akkor is, ha nem az ő érdeme ennek a stílusnak a kitalálása.
Én még mindig nem hiszem el, hogy ki fog tartani a szezon végéig, jelenlegi tippem 6. helyezés, de az is brutálisan szép eredmény lenne, szezon előtt biztos, hogy aláírta volna bármelyik Hertha fan.
Lassan már olyanná kezd válni, mint 2014-ban az Atma. Vártuk, hogy valamikor kipukkadnak, de sosem történt meg. Mindenesetre rosszkor jön nekik a téli szünet, tavaszra kicsit leülhet a csapat, de szerencsére már annyi pontot összeszedtek, hogy kiesési gondjaik nem lesznek, onnan meg már Pali hozta a kötelezőt. Az ősz mindenképpen erőn felüli teljesítmény. Gratula neki!

BarçaNorbi
Hozzászólások: 495
Csatlakozott: 2015. január 10., szombat 15:35
Kedvenc játékosaid: Ronaldinho, Ronaldo, Henry, Iniesta, Thiago, Neymar
Kedvenc csapatod: Barça

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: BarçaNorbi » 2015. december 20., vasárnap 16:59

ziro4vr írta:Nagyon meleg ez a Hertha, az amúgy nem rossz Mainznak lövése sem volt még, labdabirtoklás is komoly, 5 pont lehet az előnyük a 4. helyezett előtt.
Én még mindig nem hiszem el, hogy ki fog tartani a szezon végéig, jelenlegi tippem 6. helyezés, de az is brutálisan szép eredmény lenne, szezon előtt biztos, hogy aláírta volna bármelyik Hertha fan.

Avatar
Remy
Hozzászólások: 27332
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Gotham
Kapcsolat:

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: Remy » 2015. december 20., vasárnap 16:58

ziro4vr írta:Nagyon meleg ez a Hertha, az amúgy nem rossz Mainznak lövése sem volt még, labdabirtoklás is komoly, 5 pont lehet az előnyük a 4. helyezett előtt.
Glandbach valszeg azért nyerni fog. De még úgy is 3 pont előny.

Amúgy nem tudom mi megy idén a bajnokságokban, de vannak meglepetések. Hertha jó szereplése. Leicester vezetése. Chelsea bukása, stb. Sok papíron jó csapat sehol nincs, és sok gyengébb meg jó helyen van. :hmmm:
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.

Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!

Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick

New England Patriots

Avatar
ziro4vr
Hozzászólások: 24547
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: ziro4vr » 2015. december 20., vasárnap 16:55

Nagyon meleg ez a Hertha, az amúgy nem rossz Mainznak lövése sem volt még, labdabirtoklás is komoly, 5 pont lehet az előnyük a 4. helyezett előtt.
Nem illik.

Avatar
András93
Hozzászólások: 1650
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:14
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: András93 » 2015. december 20., vasárnap 16:39

Matt009 írta:Egy hülye kitalálta, a többi folytatja. Sokszor leírtam, nem utálom Carlot, emberileg nagyon is szimpatizálok vele. Edzőként nem tartom nagyra. Sokszor leírtam, hogy miért nem. Az ellenkezőjét nem bizonyította a Realban sem a BL győzelem ellenére. Sokat elmond, hogy kétszer előnyből buktunk bajnokságot, gyenge mérleg a rangadókon, és 3-0-ról majdnem sikerült kiesni Dortmundban. Ezek edzői hibák mind. Épp elég ok a kirúgására. Abban az esetben kellett volna megtartani, ha adott volna stílust, kiemelkedő csapatjátékot. De ebből nem lett semmi.
Ezzel részben egyetértek. Volt felelőssége, nyilván. De kirúgni biztosan nem rúgtam volna ki, már csak azért sem, mert nem volt a piacon jobb opció a helyére.

BarçaNorbi
Hozzászólások: 495
Csatlakozott: 2015. január 10., szombat 15:35
Kedvenc játékosaid: Ronaldinho, Ronaldo, Henry, Iniesta, Thiago, Neymar
Kedvenc csapatod: Barça

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: BarçaNorbi » 2015. december 20., vasárnap 16:34

Matt009 írta:
Pep találta ki a "tiki-takát"?
Ha nem ő, akkor ki? Rijkaard? Vagy Cruyffnak tulajdonítod?

Rijkaard nem elég jó ehhez, Cruyff alapgondolatait pedig bőven újra kellett értelmezni.
Nem Pep találta ki, de ez annyira összetett dolog, és annyi előzménye volt, egy emberre lehetetlen ráhúzni, nem mostanában kezdődött, ez egy lassú folyamat eredménye.

Hungarokatalán
Hozzászólások: 681
Csatlakozott: 2015. augusztus 19., szerda 11:27
Kedvenc játékosaid: Szalai
Kedvenc csapatod: Barcelona, Bulls
Tartózkodási hely: Nagykanizsa

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: Hungarokatalán » 2015. december 20., vasárnap 16:31

ziro4vr írta: Szerencse? Te valamit nagyon elnéztél.
Edzőjét vesztő, teljesen széthulló Barcelona. Portugál "zseni" által szétbacott Real Madrid.
Nem volt igazi ellenfele a Bayernek abban az idényben, de még így is kieshettek volna már a nyolcaddöntőben, ha az Arsenalnak van egykis mákja.
Nálam ez mind szerencse. Hozzáteszem kb. az összes BL győztes mákol ennyit, pont ezért nem elvárható a címvédés.
"Régen szegények fociztak és a gazdagok nézték
Most a gazdagok fociznak és a szegények nézik"
Puskás Ferenc

Stegen-Alba-Bartra-Pique-SR-Samper-Thiago-Rafinha-Halilovic-Messi-Neymar

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 62744
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2015. december 20., vasárnap 16:30


Ha nem ő, akkor ki? Rijkaard? Vagy Cruyffnak tulajdonítod?

Rijkaard nem elég jó ehhez, Cruyff alapgondolatait pedig bőven újra kellett értelmezni.
Nincs több kérdésem.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
ziro4vr
Hozzászólások: 24547
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: ziro4vr » 2015. december 20., vasárnap 16:29

Annyira bírom ezt a gerillabarcás mentalitást, hogy csak úgy kaphattok ki ha szarok vagytok... Kicsit nagy az arc, meg hiányos a történelmi ismerettár.
Nem illik.

Avatar
Matt009
Hozzászólások: 1909
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 9:44
Kedvenc játékosaid: Casillas, Higuain, Varane, Modric, Özil NEM
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: Matt009 » 2015. december 20., vasárnap 16:27

Matt. Az első sortól nem is olvatam tovább. Mindenki tudja hogy szívből gyűlölöd Carlo-t. Volt is egy kirohanásod kb. Bocs, de nem érdekel ebben a véleményed, mert mindent csak a gyűlöleteddel és az elfogultságoddal van átitatva
Ha nem érdekel a véleményem, akkor ne is válaszolj rá. Van, aki egyetért velem, szóval nem egyedül vagyok ezen az állásponton. Elfogultság inkább azokban van, akik a HIBÁI ellenére visszahoznák. Az, hogy Perez azt mondta, nem tudja, miért rúgta ki Carlot, szakmailag volt elég ok a kirúgására.

Matt Carlo utálatától nem lát semmit. Minden veresége csak és kizárólag azért volt, mert megverte az ellenfél edzője, amikor meg véletlenül nyert a csapata, nem rajta múlott.
Egy hülye kitalálta, a többi folytatja. Sokszor leírtam, nem utálom Carlot, emberileg nagyon is szimpatizálok vele. Edzőként nem tartom nagyra. Sokszor leírtam, hogy miért nem. Az ellenkezőjét nem bizonyította a Realban sem a BL győzelem ellenére. Sokat elmond, hogy kétszer előnyből buktunk bajnokságot, gyenge mérleg a rangadókon, és 3-0-ról majdnem sikerült kiesni Dortmundban. Ezek edzői hibák mind. Épp elég ok a kirúgására. Abban az esetben kellett volna megtartani, ha adott volna stílust, kiemelkedő csapatjátékot. De ebből nem lett semmi.
Pep találta ki a "tiki-takát"?
Ha nem ő, akkor ki? Rijkaard? Vagy Cruyffnak tulajdonítod?

Rijkaard nem elég jó ehhez, Cruyff alapgondolatait pedig bőven újra kellett értelmezni.

BarçaNorbi
Hozzászólások: 495
Csatlakozott: 2015. január 10., szombat 15:35
Kedvenc játékosaid: Ronaldinho, Ronaldo, Henry, Iniesta, Thiago, Neymar
Kedvenc csapatod: Barça

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: BarçaNorbi » 2015. december 20., vasárnap 16:26

TheBull6 írta: Szerintem inkább megtalálta a tökéletes játékot a Barca ellen, mert az egész csapat annyira szar nem lesz kétszer, mint azt láthattuk. De persze mindenki máshogy nézi ezt. Valaki szerint a Barca volt szar, valaki szerint meg a Bayern volt marha jó. De azért semmiképpen se csak arra fogható ez a 7-0, nagyon nagy köze volt abban az edzőnek is, vagyis mindkettőnek inkább.
Szerintem meg a Barca volt szar és a Bayern marha jó. Egyértelműen maguk alatt teljesítettek a játékosok, de ez azért volt szerintem, mert a Bayern szempontjából a lehető legjobb taktikával álltunk ki. Ezen felül pedig még Robben és Ribery annyit melózótt védekezésben és támadásban egyaránt, hogy akkor voltak a szezonjuk csúcsán, a döntőre kicsit visszaestek, de behúzták.

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 62744
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2015. december 20., vasárnap 16:25

Pep sikerei nemcsak a pedagógiai érzékében keresendők, hanem az általa kialakított futball stílusban. Dívik itt a tiki-takát lenézni, de jelenleg még mindig ez az a stílus, ami ellen csak a bunkerfoci és a kontrajáték vezet célra,
Pep találta ki a "tiki-takát"? :ike:
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
TheBull6
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2013. szeptember 2., hétfő 0:07

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: TheBull6 » 2015. december 20., vasárnap 16:20

Hungarokatalán írta: Lehet, de mit kellett volna csinálniuk!? Direkt elbukni pár meccset !?
Nem, természetes nem erre gondoltam, de talán nem kellett volna annyit pihentetni, annyira visszavenni az iramból, hanem pörgésben tartani az embereket, ha annyira nagy edző, akkor nem lett volna ezzel gondja szerintem. De nagyon nem az látszott a dolgokon, hogy erről lenne szó, néha kb azt láttam a meccsükön, hogy legszívesebben ki se állnának, nekik úgyis mind1 már. Azt ott Pep cseszte el, legalábbis azt az évet, de én sem értem, hogy miért pont most megy el, meg miért jelentik már be most. Nem hiszem, hogy az lesz mint Heynckesnél, hogy a csapat most épp ezért majd odateszi magát 150%-on. De hát majd idővel kiderül.
Szerintem azon a 2 meccsen nem a Bayern volt annyira kiemelkedő, hanem a Barca annyira gyenge. Ezt mutatta a döntő is, ahol már közel sem volt olyan lenyűgöző a játék, és a Borussia végig partiban tudott lenni.
Szerintem inkább megtalálta a tökéletes játékot a Barca ellen, mert az egész csapat annyira szar nem lesz kétszer, mint azt láthattuk. De persze mindenki máshogy nézi ezt. Valaki szerint a Barca volt szar, valaki szerint meg a Bayern volt marha jó. De azért semmiképpen se csak arra fogható ez a 7-0, nagyon nagy köze volt abban az edzőnek is, vagyis mindkettőnek inkább.

Avatar
ziro4vr
Hozzászólások: 24547
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: ziro4vr » 2015. december 20., vasárnap 16:19

Hungarokatalán írta: Szerintem nagyon elszálltak, ami az elvárásokat illeti. Nem gondolhatták, h 12-13 szezon után újra akkora szerencséjük lesz, és megint tripláznak.
Szerencse? Te valamit nagyon elnéztél.
Nem illik.

Avatar
András93
Hozzászólások: 1650
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:14
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: András93 » 2015. december 20., vasárnap 16:14

Matt Carlo utálatától nem lát semmit. Minden veresége csak és kizárólag azért volt, mert megverte az ellenfél edzője, amikor meg véletlenül nyert a csapata, nem rajta múlott. :lol:

De ugyanez megy Pep-pel szemben is, igen, kétszer kikapott az elődöntőben, de addig el is kell jutni. Persze tudom nekik az könnyű. Aztán majd amikor nem lesznek ott éveken keresztül a 4-ben, visszasírják ezeket az időket a szurkolók.
Ha meg megnézzük a topcsapatok elleni eredményeit, biztosan nem áll rosszul Guardiola. Szóval akkor azért nem mindig verték meg őt sem. Kb. minden évben nyer 2 kupát, sokan szeretnének ilyen átlagos menedzserek lenni.

De visszakérdezek, ha Pep nem topedző jelenleg, akkor ki? Mert másnak még ennyire sincs eredménye. Persze, tudom, azokkal a csapatokkal könnyű...

Avatar
Remy
Hozzászólások: 27332
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Gotham
Kapcsolat:

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: Remy » 2015. december 20., vasárnap 16:07

Darida gól. Paliék megint vezetnek. :salute:
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.

Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!

Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick

New England Patriots

Hungarokatalán
Hozzászólások: 681
Csatlakozott: 2015. augusztus 19., szerda 11:27
Kedvenc játékosaid: Szalai
Kedvenc csapatod: Barcelona, Bulls
Tartózkodási hely: Nagykanizsa

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: Hungarokatalán » 2015. december 20., vasárnap 16:01

TheBull6 írta: Az a nagy márciusi győzelem annyit ért, hogy májusra teljesen leültek, láthattuk, hogy mi is lett belőle. :)
Lehet, de mit kellett volna csinálniuk!? Direkt elbukni pár meccset !?
TheBull6 írta: Heynckes meg szintén megmutatta mit is tud azzal a rekordnak számító elődöntős kiütéses győzelemmel szerintem. :)
Szerintem azon a 2 meccsen nem a Bayern volt annyira kiemelkedő, hanem a Barca annyira gyenge. Ezt mutatta a döntő is, ahol már közel sem volt olyan lenyűgöző a játék, és a Borussia végig partiban tudott lenni.
Megkérdezel pár Bayernest valószínűbb azt nagyobb mértékben fogják választani, mint úgymond egy újabb bajnoki címet. :)
Szerintem nagyon elszálltak, ami az elvárásokat illeti. Nem gondolhatták, h 12-13 szezon után újra akkora szerencséjük lesz, és megint tripláznak.
"Régen szegények fociztak és a gazdagok nézték
Most a gazdagok fociznak és a szegények nézik"
Puskás Ferenc

Stegen-Alba-Bartra-Pique-SR-Samper-Thiago-Rafinha-Halilovic-Messi-Neymar

wxyz
Hozzászólások: 3532
Csatlakozott: 2014. január 23., csütörtök 9:33

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: wxyz » 2015. december 20., vasárnap 15:57

Hungarokatalán írta:
ziro4vr írta: A bundást meg egy még hibrid Bayern is simán megnyer ahogy akar, pláne ha még a Dortmund is csak magát keresi.
Mondjuk nem márciusban :roll:.
Ráadásul kb. 2-3 éve ilyen sima a bajnokság, előtte még a legnagyobb királynak tartott Heynckes is elbukott egyet.
tudod nem mindegy milyen csapatot veszel át. egy szétesett gyengébb képességű csapatot vagy egy csapatjátékban tökéletesen összerakott top3as keretet

Avatar
wZoLee7
Hozzászólások: 13112
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
Kedvenc csapatod: REAL MADRID
Tartózkodási hely: SK

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: wZoLee7 » 2015. december 20., vasárnap 15:48

CA behúzza a következő csapatával is a BL-t? :D
Sikeresen elérjük azt a státuszt, amikor épp eszű edző nem akar már Madridba jönni. A bayern nem csinálja rosszul amit csinál. Mindig erős keret, mindig top edző, aki a bizalmat és az időt is megkapja...plusz hatalmat, valóban azt ad el és visz a csapathoz akit akar.

Avatar
TheBull6
Hozzászólások: 2034
Csatlakozott: 2013. szeptember 2., hétfő 0:07

Re: Bundesliga

HozzászólásSzerző: TheBull6 » 2015. december 20., vasárnap 15:48

Hungarokatalán írta:Mondjuk nem márciusban :roll:.
Ráadásul kb. 2-3 éve ilyen sima a bajnokság, előtte még a legnagyobb királynak tartott Heynckes is elbukott egyet.
Az a nagy márciusi győzelem annyit ért, hogy májusra teljesen leültek, láthattuk, hogy mi is lett belőle. :)
Heynckes meg szintén megmutatta mit is tud azzal a rekordnak számító elődöntős kiütéses győzelemmel szerintem. :)
Megkérdezel pár Bayernest valószínűbb azt nagyobb mértékben fogják választani, mint úgymond egy újabb bajnoki címet. :)
Az én ismerőseim legalábbis biztos azt mondanák.


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 36 regisztrált és 0 vendég