Serie A

Foci a Real Madridon túl...
Avatar
lordgabi
Hozzászólások: 6466
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 0:56
Kedvenc játékosaid: Raúl, Puskás, CR, R9, RC, Zidane, Casillas, Ramos, Marcelo, Guti, Nacho
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Kárpátalja/Budapest

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: lordgabi » Tegnap, 12:29

ferni írta: Végig magánál volt, nem vesztette el az eszméletét.
Összeesett és fogta a mellkasát, valószínűleg a szívével volt valami.
Index írta:Az olasz sajtó arról számolt be, hogy NDICKA AZ ÉJSZAKA FOLYAMÁN KARDIOLÓGIAI, ILLETVE NEUROLÓGIAI VIZSGÁLATOKON IS ÁTESETT – TÖBBEK KÖZÖTT CT-VIZSGÁLATON IS –, A LESZŰRTEK ALAPJÁN PEDIG KIDERÜLT, HOGY LÉGZÉSI PROBLÉMÁK ÁLLHATNAK A HÁTTÉRBEN.

A mérkőzés korábbi szakaszában, egészen pontosan a 38., 66. és a 70. percben Ndicka erősen ütközött az ellenféllel, ami a tüdejét is érintette, így előfordulhat, hogy ezek a pillanatok idézték elő a rosszullétet. Néhány órával később az elefántcsontparti védő már a kórházból jelentkezett be, ahol a klub vezérigazgatója, Lina Soulokou, Daniele De Rossi vezetőedző és a csapatkapitány Lorenzo Pellegrini látogatta meg.
A klub közleménye szerint Ndicka annak ellenére, hogy már sokkal jobban érzi magát, minden szükséges vizsgálaton átesik, majd néhány nap múlva engedik haza a kórházból – amennyiben minden eredmény megfelelő.
Ex-szerkesztő.

2015. november 25.
UEFA Bajnokok Ligája - Shakhtar Donetsk 3-4 Real Madrid C.F.
Arena Lviv, Lemberg - A nagy találkozás! :sziv: :salute:

Avatar
'shutterisland
Hozzászólások: 8483
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
Kedvenc játékosaid: LM / GD
Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
Tartózkodási hely: UK

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: 'shutterisland » 2024. április 14., vasárnap 21:08

bognar gyorgyot megkerdeztem volna azert, hogy felbeszakadjon e vagy gyors porgessek le azt a 20 percet.

ferni
Hozzászólások: 8376
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 17:55

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: ferni » 2024. április 14., vasárnap 20:28

Végig magánál volt, nem vesztette el az eszméletét.
Összeesett és fogta a mellkasát, valószínűleg a szívével volt valami.

Avatar
lordgabi
Hozzászólások: 6466
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 0:56
Kedvenc játékosaid: Raúl, Puskás, CR, R9, RC, Zidane, Casillas, Ramos, Marcelo, Guti, Nacho
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Kárpátalja/Budapest

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: lordgabi » 2024. április 14., vasárnap 20:20

lestat írta:
El Sie7e írta: roma meccsen mi történt? :hmmm:
https://twitter.com/centregoals/status/ ... 0480131186
Nem működik a videó.
Ezt olvastam:
Evan Ndicka (AS Roma, elefántcsontparti hátvéd) váratlanul összeesett a pályán, azonnal kórházba szállították, a játékosok a bíróval együtt megegyeztek, hogy nem folytassák tovább a meccset.

:ozil:
Ex-szerkesztő.

2015. november 25.
UEFA Bajnokok Ligája - Shakhtar Donetsk 3-4 Real Madrid C.F.
Arena Lviv, Lemberg - A nagy találkozás! :sziv: :salute:

Avatar
lestat
Hozzászólások: 5113
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 20:36
Kedvenc játékosaid: Beckham, Zidane, C.Ronaldo, Ramos
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Dublin

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: lestat » 2024. április 14., vasárnap 20:12

El Sie7e írta: roma meccsen mi történt? :hmmm:
https://twitter.com/centregoals/status/ ... 0480131186
Cristiano Ronaldo :goat:
2014-La Décima 2016-La Undécima 2017-La Duodecima 2018-La Decimotercera 2022-La Decimocuarta ► Dynasty.

Zinedine Zidane

92:48 :sziv:

Avatar
El Sie7e
Hozzászólások: 2648
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 18:20
Kedvenc játékosaid: Raúl
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: El Sie7e » 2024. április 14., vasárnap 20:11

roma meccsen mi történt? :hmmm:
“Mindig emlékezz rá; a Real Madrid azért harcol, hogy megvédje a dicsőségét, a többi csapat pedig azért harcol, hogy felérjen a Real Madrid szintjére. Ez az igazság.”
egy 64 éves Real Madrid drukker

Avatar
gutihaz14
Hozzászólások: 5292
Csatlakozott: 2013. április 27., szombat 14:09

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: gutihaz14 » 2024. április 7., vasárnap 22:03

https://twitter.com/jafcv2/status/17769 ... ERbJA&s=19

politano
valamelyik univerzumban: :box:
----------------tbo---------------
hakimi-militao-rüdiger-davies---
camavinga-tchouaméni-bellingham
---brahim-haaland-mbappe---

edzo: xabi apo

Avatar
'shutterisland
Hozzászólások: 8483
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
Kedvenc játékosaid: LM / GD
Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
Tartózkodási hely: UK

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: 'shutterisland » 2024. március 18., hétfő 20:12

tudor :arrow: lazio

gyorsan megtalaltak sarri utodjat.


Avatar
nzooli93
Hozzászólások: 1352
Csatlakozott: 2017. február 23., csütörtök 12:11
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: nzooli93 » 2024. március 5., kedd 9:59

Anthony írta: Olaszországban is jó volt a buli, a Milan - Lazio meccsen 3 lazios játékost állított ki Marco Di Bello sporttárs.
Most ha minden igaz egy hónap felfüggesztést kapott.
https://www.nemzetisport.hu/olasz-labda ... ujto-birot
Mondjuk szerintem mindegyik adható volt külön-külön nézve

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 8048
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: Anthony » 2024. március 5., kedd 9:48

Olaszországban is jó volt a buli, a Milan - Lazio meccsen 3 lazios játékost állított ki Marco Di Bello sporttárs.
Most ha minden igaz egy hónap felfüggesztést kapott.
https://www.nemzetisport.hu/olasz-labda ... ujto-birot

Avatar
ateeemadrid
Hozzászólások: 4456
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 18:04

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: ateeemadrid » 2024. március 3., vasárnap 23:03

Napoli legutóbb gálázott, most Juvet vert. :shifty:

Avatar
'shutterisland
Hozzászólások: 8483
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
Kedvenc játékosaid: LM / GD
Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
Tartózkodási hely: UK

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: 'shutterisland » 2024. március 3., vasárnap 21:18

bologna nem all meg, utottek az atalantat is.

van iden sok nagy durranas, mint a villa, lever, girona vagy a brest, de mottaek is elkepesztoek, ezt a total kozepszer keretet kiviheti europai porondra.

MVPP
Hozzászólások: 349
Csatlakozott: 2015. augusztus 23., vasárnap 14:18

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: MVPP » 2024. március 3., vasárnap 0:51

Kókler Mourinhot elküldték, azóta szárnyal a csapat. Nem véletlenül rúgták ki mindenhonnan az elmúlt 10 évben.

Avatar
Sierra
Hozzászólások: 8500
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 23:49

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: Sierra » 2024. március 2., szombat 20:09

Biztos meg az ujdonsag varazsa, de De Rossival elegge megtaltosodott a Roma. Vagy csak jobban felneznek ra a jatekosok, leven a Roma egyik legendaja a tag. Komoly kezdest sikerult produkalnia a Roma kispadjan. :agree: :salute:

Sarrit meg sztem hamarosan elkuldik a Laziotol, iden iszonyat gyengek, hiaba a korabbi evek jo eredmenyek. Bar BL-ben meg elerhetik a negyeddontot, nagy szo lenne.

Avatar
Remy
Hozzászólások: 27331
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Gotham
Kapcsolat:

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: Remy » 2024. március 1., péntek 22:42

Lazio? Mi történik? :lol: Fejben megzuhantak? :kalapos:
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.

Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!

Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick

New England Patriots

poronty
Hozzászólások: 2720
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 21:59
Kedvenc játékosaid: M. Laudrup, Modric, Courtois
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: poronty » 2024. február 29., csütörtök 15:57

Jobb, hogy nem derítettük ki. Lusta fasz a pali, mindig is az volt.
--------------Körte
Hakimi-Militao-van de Ven-Davies
------Fede------Camavinga
Saka------Bellingham------Musiala
-------------Haaland

https://www.youtube.com/watch?v=kRzMmt_MFko

Avatar
dzsi91
Hozzászólások: 11192
Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2024. február 29., csütörtök 15:56

Kíváncsi lennék amúgy, hogy az ilyen arcoknak mint pogba nálunk is hasonló karrier jutott volna. Közeg szerintem sokat számít. Valszeg ha Cr-ék mellé kerül nem az lett volna neki a legfontosabb, hogy éppen milyen színűre fesse be a haját.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams

Avatar
'shutterisland
Hozzászólások: 8483
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
Kedvenc játékosaid: LM / GD
Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
Tartózkodási hely: UK

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: 'shutterisland » 2024. február 29., csütörtök 15:36

34-35 eves lesz, mire letolti, lesz meg benne 1-2 hakni szezon az usaban vagy araboknal. :D

Avatar
raul 4 ever
Hozzászólások: 3574
Csatlakozott: 2020. augusztus 17., hétfő 9:32
Kedvenc játékosaid: Carvajal, Eder, Alaba, Mendy, Case, Modric, Kroos, Fede, Vini, BigBenz
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: raul 4 ever » 2024. február 29., csütörtök 15:24

Pogbát 4 évre meszelték el a doppinügy miatt. De fellebbezni fog. A juve meg szerződés akar (így) bontani.

Hát ezért a karrierért is kár.
2021 04 20 - Ceferintakaroggy

2009 07 09 - 2023 06 06 - uno, dos, tres, Hala Madrid

Avatar
Galacticos
Hozzászólások: 6638
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58

Re: Serie A

HozzászólásSzerző: Galacticos » 2024. február 28., szerda 9:22

A milanos klub kartyat nekunk az mondta akitol a jegyet vettuk. Lehet hogy ha te a hivatalos oldalrol vetted neked nem kell, mi berletesek jegyet vettuk at es irtak at a nevunkre. Lehet ezert kellett, nem tudom pontosan.
A szadiontura 30euro volt, (klubkartyaval csak 24 :mrgreen: ) ez kb egy 40perces program, lesz egy idegenvezeto o magyaraz a ket klub tortenelmerol. Nekem ez az ami oriasi csalodas volt. Ez a ket klub 10beket nyert es ezekrol szinte semmi. Bemesz egy nagyobb terbe ahol van egy galeria. Az also szinten a san siro makettje talalhato eskorabbi dontokrol kep akit ott jatszottak(koztuk a 16os madridi is) aztan a galerian mindenfele korabbi jatekosoknak a mezei. Peldaul iniesta a las palmas ellen, ez mit keres a san siroban? Zidane 06ban mexiko ellen.. stbstb rengeteg olyan mez lesz ott akinek semmi kotodese az egeszhez, es mellettuk lesz egy milanos sarok ahol egy kep maldini, baresi, meg egy egy mez de igazabol az a resz ennyi. Ugyanez tuloldalt inter oldalrol is.
Aztan bementek az oltozokbe, a milanos még csak csak azt mondom egyedi es kinez valahogy de peldaul kb 18eve voltam kisgyerekkent a bernabeuba, akkoriban is az az oltozo mar teljesen mas volt mint most 20evvel kesobb a milané, pedig nem kis csapat. Az inter oltozoje az egyenesen botrany, barmelyik nb2s csapatnak van ilyen. Egy sima feher pad, felul kek szekreny, amin kb 20 evvel ezelotti szamzaras lakatok vannak. Megegyszer mondom, szamzaras lakat(!) Milliardokat kereso embereknel..
Itt se egy csapat kep, semmi. A bevezeto folyoson korabbi nagy jatekosok mezei. Aztan ki a stadionba a gyepre az azt mondom igen, tehat kisetalsz a jatekoskijarobol az oriasi stadionba ott elfog egy kulonleges erzes. Utana a tura utolso resze, az olasz valogatott kiallitas. Itt se szamits semmi extrara, pedig nem egy vbt nyertek.
En nagy durranasra szamitottam 10bek a ket csapatnal, tobb tucat scudetto, ezekhez kotodo dolgok nulla. Rengeteg legenda, nem varosi szinten, all time szinten. Es akkor baresirol egy kep meg egy mez es visszhall?
Maga a varos sem tetszett nekem kulonosebben, nem vagyok sem vallasos, sem oda a templomokert vagy az ilyen epitmenyekert de maga a dóm az lenyugozo. Oda erdemes bemenni, elotte kell jegyet venni es idoponthoz van kotve de azt rugalmasan kezelik, az tenyleg oriasi. Erdemes olyan jegyet venni amivel felmehettek megnezni a kialatast is. A dom kornyeken vannak a hires butiksorok, ezek tok jol neznek ki de azon til hogy kivulrol megnezed a prada, lv, armani stb top markak boltjait engem kulonosebb erzes nem fogott el. Foleg az arakat latva, nem ott fogok vasarolni. :) ellenben a ferrariba ha kedveled a forma1et menjetek be, nyilcan tok ingyenes es van egy kisebb "kiallitas". F1es auto eredeti meretben, makettban, leclerc sisakja/kormanya.. az jo hely. Es nincsenek sokan.
Azert mentunk ki haverokkal mert mindannyian kivancsiak voltunk a stadionra, es ott egy meccsre. A meccs hangulat, az atmoszfera, a meccs kozbeni dolgok tenyleg jok, de osszessegeben foleg a turabol tobbet vartunk. A varosi hangulat, nemtudom voltal e mar olaszorszagban nyaralni kis varosban vagy faluban a tenger mellett, azoknak a hangulatat ne is keresd es nem is fogod megkapni. Egy porgos nagyvaros. Viszonyitas keppen egy eve voltam barcelonaban a kupa visszavagon, ott az egesz stadion mas. Pedig az se mai darab, omladozo vakolst, beazik a fal de megis olyan a muzeum hogy madridistakent is csak nezel hogy anyad mekkora jatekosoknak vannak ott cipoi, mezei, ereklyei stb ezeknek nyoma sem volt itt. Direkt barcelonat hozom peldanak es nem a bernabeut mert nyilvan elfogultak vagyunk vele.

De kinek mi, latod a tobbieknek pozitiv volt minden.

U.i. ja es meg valami a stadionhoz. Utolso nap mentunk be mar szallasrol kicsekkolva, a san siroba a mosdo az korulbelul egy epitkezes wcjehez hasonlithato. A feher fal leszarca, wc uloke letorve, hasznalt wc papirok a wc mellett.. jo nem ezert mesz de azert egy 30euros belepoert legalabb mosnanak fel.


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 29 regisztrált és 0 vendég