Oldal: 34 / 405

Re: Serie A

Elküldve: 2023. március 2., csütörtök 17:06
Szerző: _Bushido_
KAG írta: Mou féle 3. Szezonos átok?
Vagy ez csak a 2. Neki? Többnyire ott a legjobb.
Ez csak a második neki, jelen esetben épp elsőre sikerült minden, a konferencialiga megnyerése. Ezzel meg hosszú évek után nyert újra trófeát a Róma.
alexoxladjackoxi írta: Csak néha kapom el egy-egy meccsüket, de nem csak tegnap volt rossz nézni őket. Alapvető játékfelfogásbeli problémák vannak, egy Cremonese-nek neki kellene esni, de csak a szokásos unalmas, semmit tolták. Már vagy 11 1-0-ájuk volt idén, ha jól értettem tegnap a kommentátort, ráadásul a legtöbb veszélyt pontrúgásból alakítják ki, nem is akcióból, szóval nem győztél meg. Mondjuk amilyen roncsderbi megy a Napoli mögött, még a BL-be is becsúszhatnak, hála a Juve büntetésnek. Bár ha hétvégén megvernék őket Allegriék akkor feljönnének 6 pontra úgy, hogy -15-ről indulnak. :lol:
Olaszban több helyen is prpbléma van a játékosokkal. Verona edzője is lenyilatkozta, hogy beküldte a játékost. És le is hozta 15 perccel később, mert nem azt csinálta , amit ő kért tőle. Mourinhonál is voltak ilyen kirohanások. csak hát az fel van kapva, mert Mou tette azt. Ha jól tudom a Sampnál is voltak ilyen esetek.
Kommentátor nem tudom honnan vette ezt a 11 db 1-0át, mert a bajnokságban mindössze öt darab 1-0ás győzelmük volt. illetve három db 2-1 (szintén egy gólos győzelem). Akárhonnan is nézem, sehogy se jön össze - kommentátor is lehet csak utánanézés nélkül magyaráz. mert az úgy jó. Kupában volt még egy 1-0, illetve a nemzetközi porondon egy 2-1. Szóval 10 db egy gólos győzelmük volt.

Róma FB csoportban is ezt írogatják, amiket én levezettem neked a játékosokkal kapcsolatban, szóval nem akarlak meggyőzni, ezek a tények.

Re: Serie A

Elküldve: 2023. március 1., szerda 18:53
Szerző: KAG
Mou féle 3. Szezonos átok?
Vagy ez csak a 2. Neki? Többnyire ott a legjobb.

Re: Serie A

Elküldve: 2023. március 1., szerda 18:51
Szerző: alexoxladjackoxi
_Bushido_ írta:
alexoxladjackoxi írta: Vallatni lehet ezzel a Romával.
- Abraham tavaly óta elfelejtett focizni
- a védelemben valaki állandóan bakizik (gól lesz belőle)
(Ibaneznek volt már öngólja, 11est is csinált már, ellenfélnek is lekezelt labdát, amiből az begyalogolt a kapuig és gól)
- középpálya motorja, mint a MU-ban Bruno, ott Pellegrini kipukkadt, sose lesz belőle vezér. pedig azt látták bele Rómában, de rettentő szarul játszik. Mentségére legyen szólva, hogy sérült volt, és nem heverte ki, nem tudott pihenni.
- Wijnaldum most tért csak vissza, még szoknia kell a légkört.
- Dybala és az egyiptomi El Sharaawy érnek valamit összesen, ők technikásak.
Pedig az új tulaj már sok selejttől megszabadult, akiket az elődei odavittek és csak a pénzt vitték. de úgy tűnik még egy nyár rámegy erre.
Csak néha kapom el egy-egy meccsüket, de nem csak tegnap volt rossz nézni őket. Alapvető játékfelfogásbeli problémák vannak, egy Cremonese-nek neki kellene esni, de csak a szokásos unalmas, semmit tolták. Már vagy 11 1-0-ájuk volt idén, ha jól értettem tegnap a kommentátort, ráadásul a legtöbb veszélyt pontrúgásból alakítják ki, nem is akcióból, szóval nem győztél meg. Mondjuk amilyen roncsderbi megy a Napoli mögött, még a BL-be is becsúszhatnak, hála a Juve büntetésnek. Bár ha hétvégén megvernék őket Allegriék akkor feljönnének 6 pontra úgy, hogy -15-ről indulnak. :lol:

Re: Serie A

Elküldve: 2023. március 1., szerda 18:42
Szerző: _Bushido_
alexoxladjackoxi írta: Vallatni lehet ezzel a Romával.
- Abraham tavaly óta elfelejtett focizni
- a védelemben valaki állandóan bakizik (gól lesz belőle)
(Ibaneznek volt már öngólja, 11est is csinált már, ellenfélnek is lekezelt labdát, amiből az begyalogolt a kapuig és gól)
- középpálya motorja, mint a MU-ban Bruno, ott Pellegrini kipukkadt, sose lesz belőle vezér. pedig azt látták bele Rómában, de rettentő szarul játszik. Mentségére legyen szólva, hogy sérült volt, és nem heverte ki, nem tudott pihenni.
- Wijnaldum most tért csak vissza, még szoknia kell a légkört.
- Dybala és az egyiptomi El Sharaawy érnek valamit összesen, ők technikásak.
Pedig az új tulaj már sok selejttől megszabadult, akiket az elődei odavittek és csak a pénzt vitték. de úgy tűnik még egy nyár rámegy erre.

Re: Serie A

Elküldve: 2023. február 28., kedd 19:18
Szerző: alexoxladjackoxi
Vallatni lehet ezzel a Romával.

Re: Serie A

Elküldve: 2023. február 28., kedd 15:20
Szerző: 'shutterisland
azert ez se piskota, ha mar zlatanrol volt szo az elobb.
🇮🇹 When Gianluigi Buffón made his professional debut:

▪ Kylian Mbappé had not been born.
▪ Zlatan Ibrahimović had not finished primary school.
▪ Ronaldo Nazario was playing for PSV.
▪ Maradona played for Boca.
▪ Messi was starting to play for Newells.
▪ Cristiano Ronaldo was having a great time at his hometown club.
▪ The Playstation had just been invented.

He's 45 years old and is still in business. 𝐋𝐄𝐆𝐄𝐍𝐃. 🦸


az oreg gigi nem unta meg még :mrgreen:

Re: Serie A

Elküldve: 2023. február 26., vasárnap 22:43
Szerző: Steve
Zlatan 41 évesen azért csak beállt, térdsérülés után. :lol: :ozil:

Hihetetlen ez az ember. :agree:

Re: Serie A

Elküldve: 2023. február 26., vasárnap 21:37
Szerző: illgner
ferni írta: Theo kisebb lövése :lol:

https://mobile.twitter.com/MilanEye/sta ... 0140648448

Makkja volt hogy gól lett, de maga a lövés kegyetlen volt :lol:
Szép kis öngól lett belőle :smile:

Re: Serie A

Elküldve: 2023. február 26., vasárnap 21:34
Szerző: ferni
Theo kisebb lövése :lol:

https://mobile.twitter.com/MilanEye/sta ... 0140648448

Makkja volt hogy gól lett, de maga a lövés kegyetlen volt :lol:

Re: Serie A

Elküldve: 2023. február 26., vasárnap 16:13
Szerző: gutihaz14
raul 4 ever írta: Szerintem jól döntött a spori. Darmian blokkolt, a lendülettől csapott hátra a keze és úgy pattant rá a földről fel a laszti. Csak akkor nem kéz, ha nincs neki.
De tényleg fura volt, hogy azt nem nézték előre-hátra, csak a lest "centizték", bár ott is szvsz inkább csak bezavart és azért vették el..

A sevilla az rablás volt, ez szerintem bőven nem. Meg szerencsére aztán behúzta a bologna :mrgreen: :mrgreen:
testet meghosszabbitotta a kezevel ha lehet ilyet mondani. most az az uj modi ha tamaszkodo kezet er a labda es a kez a talajt eri akkor nem kez. de itt ilyenrol nem beszelhetunk. ramos varvajal es marcelo millioszor dobta be magat hogy hatra van kulcsolva a kez. nem veletlenul. ez kez volt.

Re: Serie A

Elküldve: 2023. február 26., vasárnap 16:00
Szerző: raul 4 ever
Szerintem jól döntött a spori. Darmian blokkolt, a lendülettől csapott hátra a keze és úgy pattant rá a földről fel a laszti. Csak akkor nem kéz, ha nincs neki.
De tényleg fura volt, hogy azt nem nézték előre-hátra, csak a lest "centizték", bár ott is szvsz inkább csak bezavart és azért vették el..

A sevilla az rablás volt, ez szerintem bőven nem. Meg szerencsére aztán behúzta a bologna :mrgreen: :mrgreen:

Re: Serie A

Elküldve: 2023. február 26., vasárnap 13:33
Szerző: gutihaz14
de de militao volt nem nacho.

itt most orsato konkrétan továbbat jelzett egy ordító kezezésnél ami ráadásul kapu fele tartó labdával volt.
orsatonak fegyelmi a VAR szobában meg fél éves fizu nélküli szabadság kéne

Re: Serie A

Elküldve: 2023. február 26., vasárnap 13:31
Szerző: Pad'em
gutihaz14 írta: ez az új játék nem feltétlenül igaz mert pont nálunk volt mikor a sevilla ellen kontragólt lőttünk aztán kiderült hogy nacho kezezett és tizit kapott a sevilla. asszem így volt az eset de már rég volt.
Az nem a Militaós háttal levegőben belekapós eset volt? Sima győzelem helyett x-re mentettük, és úszott a bajnokság. Az jó ítélet lett volna ha tényleg kezezés lett volna nem olyan vétlen szar. A tegnapi bírónak respekt amiért Fede belekapását nem fújta be.

Bologna meccsen is a leírás alapján a kezezés volt előbb azt kellett volna befújni nem az utána lévő szitut nézni. Szimplán balfasz 10ből 9 bíró, ahogy hehe mondja. Videoval nem létezne olyan szitu amit nem lehet jól megoldani.

Re: Serie A

Elküldve: 2023. február 26., vasárnap 13:18
Szerző: gutihaz14
ez az új játék nem feltétlenül igaz mert pont nálunk volt mikor a sevilla ellen kontragólt lőttünk aztán kiderült hogy nacho kezezett és tizit kapott a sevilla. asszem így volt az eset de már rég volt.

Re: Serie A

Elküldve: 2023. február 26., vasárnap 13:17
Szerző: hehetheoriginal
Ez nem bizarr, nem glutch, egyszeruen hozza bem erti lassu balfaszok ulnek a tv szobaban...
Nincs olyan jelenet, amire nem lenne megoldas, csak az emberi gyokerseg es ostobasag szab hatart

Re: Serie A

Elküldve: 2023. február 26., vasárnap 13:13
Szerző: 'shutterisland
van par glitch azert, talan nemeteknel volt olyan, hogy "A" csapat tamadott, tizenhatoson belul tobb, mint kerdojeles fault, de a jatekvezeto tovabb engedte, a var probalta elemezni, de a kontrabol golt rugott az ellenfel.

par hete meg correa rugott egy golt, amit elvettek, lecsereltek a kovetkezo percben, majd a padon nagykabatban unnepelt, mikor a var megadta a goljat 1 perrcel kesobb.

Re: Serie A

Elküldve: 2023. február 26., vasárnap 13:01
Szerző: nzooli93
Inter meccsen elég érdekes jelenet játszódott le. Bologna támadt, kapura tartó lövés egyértelmű kezezés volt 16-oson belül, de valami brutál mód látható módon elsőre is. Bíró jelzi ,hogy menjen tovább, Bologna játékoshoz pattant vissza a labda,passzoltak 1-2-t ,kapura lőttek, és gól. Viszont lövésnél valaki lesen állt, és ez miatt Var-al elvették a gólt,de az előtte lévő 100%-os kezezés miatt nem adtak 11-est. Gondolom mert új játék kezdődött,és csak addig nézhették vissza. Viszont ,ha nem születik belőle lesgól, vagy nem Bolognánál marad a labda,akkor nincs az a isten ,hogy arra nem kaptak volna 11-est. elég bizarr így az egész

Re: Serie A

Elküldve: 2023. február 18., szombat 11:03
Szerző: gutihaz14
[Gianluca Di Marzio] Paulo Dybala has a release clause in his Roma contract: 20M Euros for Italian teams, 12M for foreign teams.

Re: Serie A

Elküldve: 2023. február 17., péntek 21:06
Szerző: Galacticos
Kvara megint oriasi gol. Nagyon nagy formaban van.
A csavo minden mozdulatan latszik hogy osztonos jatekos, nem egy tanult sablont tol.

Re: Serie A

Elküldve: 2023. február 11., szombat 22:13
Szerző: poronty