Oldal: 255 / 279

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 21:29
Szerző: Erti
Galacticos írta:mivel számomra a szavad már amúgy sem ért olyan sokat a vidalos meg a többi öngólod után erre még rájött ez a balotellis izéd is. :lol: szóval pont leszarom már a témát. páran reagáltak már helyettem is, felnőtt vb felfedezettet akarsz u21es tornán? :lol:
a spanyoloknál nincsenek még beépítve a fiatalok, de nekik a legjobb az utánpótlásuk. azért nincsenek beépítve mert olyan erős a nagy csapat, persze most már remélem elfogják ezt a korosztályt kezdeni beépíteni.
a németeknél meg az olaszoknál most volt nem rég korszakváltás a spanyoloknál majd most jön.
götzéék meg már rég a nagy válogatotthoz tartoznak, nem fognak u21es eb-re járkálni, inkább nyaralnak. nekik ez már nem szint, nem kihívás. és mivel soha nem is voltak ennek az u21es csapatnak a tagjai nem is értem hogy hogy jöttek ők neked ide.. de mindegy, leszarom.
Ez megint már megint mi? Komolyan mondom ritka pofátlan vagy itt pár emberrel együtt. Össze-vissza forgatjátok ki a dolgokat

Attól, mert Balotelli vagy Götze be van építve a felnőttbe, még ebbe a 23 alatti korosztályba tartoznak. Tehát az olaszoknak, németeknek ez a korosztályuk nem gyengébbek a spanyolokénál, így nem kell a spanyoloktól ennyire elszállni. Tudnám ezen mit kell megsértődni és mit kell kifordítani az ember szövegét

Szerintem jobb lesz ha fennhagyok ezzel az oldallal. Ilyen elfogult, hülye emberekkel akik kiforgassák az ember szavát nem érdemes fórumozni

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 21:25
Szerző: Legkisebbtobi
Erti írta:
Nem az van, hogy a spanyol utánpótlás veri a többit, hanem más válogatott jó pár fiatalját beépítette velük ellentétben

Tehát jól mondom, hogy nem kell ennyire elszállni ettől a válogatottól, ahogy sokan itt teszik
ezzel le is zarom a vitat... ja es nem vagyok elfogult a spanyol valogatottakkal szemben... nagy ivben lesz.rom oket...

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 21:20
Szerző: Erti
és Legkisebbtobinak üzenném még, hogy egy szóval nem beszéltem, arról, melyik utánpótlás a jobb. Én csak erről az u21es korosztályról beszéltem. Sőt még olyat sem mondtam, hogy ettől az U21es spanyol van jobb

de hát mindjárt harapni kell ha az ember nem tart a tömeggel

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 21:18
Szerző: Galacticos
Erti írta:Na látom te se tudsz már mivel jönni
mivel számomra a szavad már amúgy sem ért olyan sokat a vidalos meg a többi öngólod után erre még rájött ez a balotellis izéd is. :lol: szóval pont leszarom már a témát. páran reagáltak már helyettem is, felnőtt vb felfedezettet akarsz u21es tornán? :lol:
a spanyoloknál nincsenek még beépítve a fiatalok, de nekik a legjobb az utánpótlásuk. azért nincsenek beépítve mert olyan erős a nagy csapat, persze most már remélem elfogják ezt a korosztályt kezdeni beépíteni.
a németeknél meg az olaszoknál most volt nem rég korszakváltás a spanyoloknál majd most jön.
götzéék meg már rég a nagy válogatotthoz tartoznak, nem fognak u21es eb-re járkálni, inkább nyaralnak. nekik ez már nem szint, nem kihívás. és mivel soha nem is voltak ennek az u21es csapatnak a tagjai nem is értem hogy hogy jöttek ők neked ide.. de mindegy, leszarom.
Legkisebbtobi írta:aa inkabb hagyom is a picsaba inkabb nem vitatkozom itt veled.
egyetértek tök felesleges. hiába írjuk neki öten hogy hülyeséget írt már megint sokadszorra...

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 21:12
Szerző: Erti
Galacticos írta:
Erti írta:Ez mi már? Attól, mert nem állandó tagok még vitték volna őket
szerinted úgy kivisznek valakit hogy a selejtezőkön meg az edzéseken meg az összes keret összehozó szaron nincsenek ott csak beesnek a tornára?
Erti írta:ha nem érdekel miért kérdezed?
azért nem érdekel mert balotelliig olvastam az olasz névsorodat. ő meg a konföderációs kupán van a nagyokkal. innentől kezdve nem is olvasom tovább, mert nem érdekel.
Na látom te se tudsz már mivel jönni
stenem... azert nincsnek az u21-esek beepitve a spanyol valogatottba mert nem fernek be.
a nemeteknel meg befernek... na most akkor melyik utanpotlas is a jobb?
Ez meg már tényleg az elfogultság csúcsa :lol:

Erre amúgy 2 igen egyszerű indok van:
-a német utánpótlás az elmúlt években erősödött meg, de nagyon
-del Bosque nem akar az EB VB győztes csapaton változtatni

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 21:11
Szerző: Legkisebbtobi
istenem... azert nincsnek az u21-esek beepitve a spanyol valogatottba mert nem fernek be.
a nemeteknel meg befernek... na most akkor melyik utanpotlas is a jobb?

aa inkabb hagyom is a picsaba inkabb nem vitatkozom itt veled. :roll:

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 21:09
Szerző: R.M.C.F
Német: Götze, Müller, Gündögan, Kirchoff, Schürrle, Kroos, Ter-Stegen
Olasz: Balotelli, El Sharawy, De Sciglio, Poli, Bounaventura(ő elég ismeretlen név de állítólag nagy szezont futott)

Mindig tanul az ember......én eddig azt hittem terstégen olasz :lol: :lol: :lol: de hogy miért?? :lol: :lol: :lol: azt nem tudom megmondani.

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 21:08
Szerző: Erti
ferni írta:ez a csúnya gonosz Prandelli elcsente Balotellit és De Scigliot is, hogy kezdők legyen a felnőtt válogatottban a Konf. Kupán...
de kihagyták őket az U21es EBről.. hogyne.... :lol:
és El Shaarawy is a padon üldögélt, de neki is biztos az U21-eseknél kellett volna alkotnia... :coffee:
ne olyan embereket írogass már akik fix kerettagok a felnőtt válogatottban, mert ez elég nagy hülyeség.

Götze, Müller, Gündögan, Schürrle, Kroos
:lol: :lol: :lol: :lol:
nagyon U21, ez inkább kezdő bármelyik felnőtt meccsen.... :lol:
Legkisebbtobi írta:felhozol egy csomo olyan jatekost aki stabil kezdo (csere) a FELNOTT valogatottban...

irj olyat aki nincs bent a felnott keretekben es nagy tehetseg... majd biztos muller pl jon majd az u21 eb amikor nem reg o volt a vb felfedezettje (felnott vb)
Pont a saját érvemet akarjátok ellenem fordítani? :x Most szépen leírtátok miért is emelkedett ki a spanyol válogatott :lol:

Nem az van, hogy a spanyol utánpótlás veri a többit, hanem más válogatott jó pár fiatalját beépítette velük ellentétben

Tehát jól mondom, hogy nem kell ennyire elszállni ettől a válogatottól, ahogy sokan itt teszik

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 21:05
Szerző: realistahuni
z a vicc, hogy rögtön 2 ember elkezd vitatkozni, mert annyit írtam, ha az ellenfelek komolyabb keretekkel jönnek nem lett volna ilyen sima a torna
Az a vicc, hogy folyamatosan írod a hülyeségeket és még neked áll fennebb.

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 20:59
Szerző: gunner
Lol, de a hollandok megcsinálták -eredménytelenül- 10-12 felnőtt válogatott játékost elengedtek az U21-nek, nem működött, illetve nem is volt szerencse. Nem volt rossz a csapat csak na... Uefalona :mrgreen:

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 20:57
Szerző: ferni
Erti írta: Olasz: Balotelli, El Sharawy, De Sciglio, Poli, Bounaventura(ő elég ismeretlen név de állítólag nagy szezont futott)

de írhatnák ennyi nevet az Angolokhoz is
ez a csúnya gonosz Prandelli elcsente Balotellit és De Scigliot is, hogy kezdők legyen a felnőtt válogatottban a Konf. Kupán...
de kihagyták őket az U21es EBről.. hogyne.... :lol:
és El Shaarawy is a padon üldögélt, de neki is biztos az U21-eseknél kellett volna alkotnia... :coffee:
ne olyan embereket írogass már akik fix kerettagok a felnőtt válogatottban, mert ez elég nagy hülyeség.

Götze, Müller, Gündögan, Schürrle, Kroos
:lol: :lol: :lol: :lol:
nagyon U21, ez inkább kezdő bármelyik felnőtt meccsen.... :lol:

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 20:56
Szerző: Legkisebbtobi
felhozol egy csomo olyan jatekost aki stabil kezdo (csere) a FELNOTT valogatottban...

irj olyat aki nincs bent a felnott keretekben es nagy tehetseg... majd biztos muller pl jon majd az u21 eb amikor nem reg o volt a vb felfedezettje (felnott vb)

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 20:54
Szerző: Galacticos
Erti írta:Ez mi már? Attól, mert nem állandó tagok még vitték volna őket
szerinted úgy kivisznek valakit hogy a selejtezőkön meg az edzéseken meg az összes keret összehozó szaron nincsenek ott csak beesnek a tornára?
Erti írta:ha nem érdekel miért kérdezed?
azért nem érdekel mert balotelliig olvastam az olasz névsorodat. ő meg a konföderációs kupán van a nagyokkal. innentől kezdve nem is olvasom tovább, mert nem érdekel.

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 20:51
Szerző: Erti
Galacticos írta:ezek közül csak ter stegen volt 2011ben tagja a jelenlegi u21es keretnek, annak amelyik elkezdte a tornára a kvalifikációt. szóval őket nem otthon hagyták, meg nem teljes keret nélkül mentek, hanem ők nem is voltak ennek a csapatnak a tagjai.
Ez mi már? Attól, mert nem állandó tagok még vihették volna őket
Galacticos írta:götzéék 2009 meg 10 ben voltak német u21esek.
Götze nem volt ott azon. De, ha ez igaz lenne szerepelhetett volna a mostanin is. Például Thiagonak se ez volt az első U21es tornája
az olaszokat meg se nézem az nem érdekel.
ha nem érdekel miért kérdezed?

Az a vicc, hogy rögtön 2 ember elkezd vitatkozni, mert annyit írtam, ha az ellenfelek komolyabb keretekkel jönnek nem lett volna ilyen sima a torna

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 20:42
Szerző: Tayo
Morata szerintem tipikus befejező csatár, Soldado-nál nem lesz nagyobb játékos, de azért ő sem gyenge ám.
ahoz neki millió játékperc kéne, amit nálunk sohasem fog megkapni épp ezért soldado sorsára fog jutni. soldado is azért lett egy viszonylag jó, nemzetközileg elismert csatár mert rengeteg játéklehetőséget kapott felnőtt szinten miután eligazolt tőlünk. morata korában rengeteg játékpercre van szükség , csak azokból fejlődhet. abból hogy itt benzema meg esetleg még egy csatár mögött lesz harmadik semmit sem fog tudni fejlődni.

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 20:42
Szerző: Galacticos
Erti írta:Német: Götze, Müller, Gündögan, Kirchoff, Schürrle, Kroos, Ter-Stegen
ezek közül csak ter stegen volt 2011ben tagja a jelenlegi u21es keretnek, annak amelyik elkezdte a tornára a kvalifikációt. szóval őket nem otthon hagyták, meg nem teljes keret nélkül mentek, hanem ők nem is voltak ennek a csapatnak a tagjai.
götzéék 2009 meg 10 ben voltak német u21esek.
szerintem így nem is vihették volna őket hogy nem voltak kerettagok akkor, de ha vihették is volna esély sem volt rá.
az olaszokat meg se nézem az nem érdekel.

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 20:38
Szerző: Csabi
amúgy azt a vak is látja, hogy morata sehol nincs egy közép szinttől messzebb. ez olyan dolog, amin már nem lehet változtatni nagy eséllyel. ettől még nagy góllövő lehet belőle, meg jó játékos is. higuaíntól pl nem sokkal kevesebb.

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 20:36
Szerző: Erti
Galacticos írta:
Erti írta:Te most a ténnyel akarsz vitatkozni?
sorold kérlek azokat a játékosokat akiket olaszország, németország meg a többiek otthon hagytak és velük jobbak lettek volna.
nem a ténnyel vitatkozom hanem veled.
Kész vagyok rajtad ember. Még pont te okoskodtál nekem, hogy háttérinfó nélkül beszélek, mert elnéztem egy évvel Vidal átigazolását

Német: Götze, Müller, Gündögan, Kirchoff, Schürrle, Kroos, Ter-Stegen
Olasz: Balotelli, El Sharawy, De Sciglio, Poli, Bounaventura(ő elég ismeretlen név de állítólag nagy szezont futott)

de írhatnák ennyi nevet az Angolokhoz is

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 20:32
Szerző: hehe
Azért a jelenlegi spanyol vs brazil utánpótlás nálam elég egyértelmű, Neymar ide, vagy oda.
nem kicsit lejt a talaj a fals oldalra, mert állítom neked, hogy itt 1-2 emberen kívül senki nem ismeri és tudja a brazil korosztályos csapatokat, lövése sincs a brazil utánpótlásról.
persze hogy a spanyolokat ismeri minden jöttment, aztán évről évre mindig előhúznak a brazilok vmi favelából vmi korrekt playert. ja nem. 10-et. 15-öt.
persze aki az elmúlt 4-5 évben néz focit, az nem ismeri a dolgok állását. (akinek nem inge.)

Re: Egyéb bajnokságok (U21)

Elküldve: 2013. június 18., kedd 20:32
Szerző: Csabi
és az u21esről ilyen mért nem volt?
nem értem rá. :)