Oldal: 299 / 566

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. augusztus 2., vasárnap 19:58
Szerző: alexoxladjackoxi
wZoLee7 írta: Azért 3 párharcot kiemelnék így pár futam elteltével. Előtte viszont fontosan tartom kiemelni, egyik csapatnak sem érdeke, hogy a saját pilótáját hátráltassa.
Ferrari:
Vettel teljesítménye vicc, szenvedés. Teljesen szétesett. Leclerc dobogókat és értékes pontokat hoz azzal a hulladék autóval. Vettel viszont amint gyengébb a verda képtelen a jó teljesítményre. Év végére nagyon kikaphat a monacoitól, de még mindig úgy érzem nála nem az a legnagyobb baj, hogy nem gyors, inkább már nem érdekli ez az év, sosem érdekelte attól a perctől, hogy tudta a ferrari végzett vele.

Red Bull:
Vertappen egyszerűen kihozza a maximumot, pont mint Leclerc, csak a RB most jobb. Pontokban ott van Bottas mögött ami nem kis dolog. Vonatkoztassunk el teljesen attól kinek mikor volt nagy pechje vagy mázlija, ez egy komoly teljesítmény. Albon közben teljesen elveszett. A red bull junior programja ahogy van bedőlni látszik, Ricciardo óta nincs ott olyan aki felvehetné a holland tempóját, legalább közel lenne hozzá vagy valami. Hamarosan eljön az az idő amikor a Red Bull nem valami juniorját ülteti be, hanem igazolnak egy rendes pilótát. Perezt ha kiteszik Vettelért, a helyükben rámennék a mexikóira.

Racing Point:
Stroll nem való a mezőnybe, Perez úgy veri majd el simán, hogy kihagy 2-3 versenyt. Jöhet az, hogy versenyben jó a tempója, de nem az, merem állítani, Hulk ha még kap 2 versenyt amin tud körözni és ráérez a kocsira, a 3. versenyén simán veri majd a kanadait.

+1, mclaren párosa, szerintem mindketten nagyon gyorsak lehetnek, és nekem Norris szimpatikus is, nagyon szurkolok, hogy a merci motorokkal egy jó autójuk legyen, Norris, Verstappen, Leclerc, Russel, Sainz igazán jó csaták lehetnének 2022 után, de ha lesz akkor is egy csapat ami ennyire kiemelkedik, akkor elkell engedni. Ez egyébként nem a merci hibája, a többiek a rosszak
Szerintem várjál még a Leclerc-Vettel csatával, múltkor ugyanez volt a futam képe, csak fordított volt a felállás, Vettel ment jól, Leclerc meg szenvedett, csak ő nem lett dobogós, mert nem potyogtak ki előle. 2. osztrák nagydíjon szintén Vettel indult előrébbről, csak a monacoi kipöccintette. Igazából az autó ott a nagyon rossz, érdekes hol az egyik pilóta kínlódik a 10. helyeken, hol a másik. Olyan nem volt még, hogy mindketten tudtak volna teljesíteni, ami árulkodó, és nem a pilóták képességeiről.

Én még Gaslyt mindenképp megemlíteném, amióta újra a fiókcsapatban versenyez, nagyonis jól teljesít. Ő tuti nem akkora kutyaütő, mint amilyennek Max mellett tűnt a nehezen vezethető Red Bullban, elég szép villanásai vannak.

Alfa viszont mekkora vakvágány, ma már a Williamseknek is jobb volt a versenytempója kb. Kimi autója szerintem nem volt 100%-os, Latify is simán megelőzte, aztán le is tört az első szárny. Nagyon érik az a visszavonulás... :(

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. augusztus 2., vasárnap 18:20
Szerző: wZoLee7
Azért 3 párharcot kiemelnék így pár futam elteltével. Előtte viszont fontosan tartom kiemelni, egyik csapatnak sem érdeke, hogy a saját pilótáját hátráltassa.
Ferrari:
Vettel teljesítménye vicc, szenvedés. Teljesen szétesett. Leclerc dobogókat és értékes pontokat hoz azzal a hulladék autóval. Vettel viszont amint gyengébb a verda képtelen a jó teljesítményre. Év végére nagyon kikaphat a monacoitól, de még mindig úgy érzem nála nem az a legnagyobb baj, hogy nem gyors, inkább már nem érdekli ez az év, sosem érdekelte attól a perctől, hogy tudta a ferrari végzett vele.

Red Bull:
Vertappen egyszerűen kihozza a maximumot, pont mint Leclerc, csak a RB most jobb. Pontokban ott van Bottas mögött ami nem kis dolog. Vonatkoztassunk el teljesen attól kinek mikor volt nagy pechje vagy mázlija, ez egy komoly teljesítmény. Albon közben teljesen elveszett. A red bull junior programja ahogy van bedőlni látszik, Ricciardo óta nincs ott olyan aki felvehetné a holland tempóját, legalább közel lenne hozzá vagy valami. Hamarosan eljön az az idő amikor a Red Bull nem valami juniorját ülteti be, hanem igazolnak egy rendes pilótát. Perezt ha kiteszik Vettelért, a helyükben rámennék a mexikóira.

Racing Point:
Stroll nem való a mezőnybe, Perez úgy veri majd el simán, hogy kihagy 2-3 versenyt. Jöhet az, hogy versenyben jó a tempója, de nem az, merem állítani, Hulk ha még kap 2 versenyt amin tud körözni és ráérez a kocsira, a 3. versenyén simán veri majd a kanadait.

+1, mclaren párosa, szerintem mindketten nagyon gyorsak lehetnek, és nekem Norris szimpatikus is, nagyon szurkolok, hogy a merci motorokkal egy jó autójuk legyen, Norris, Verstappen, Leclerc, Russel, Sainz igazán jó csaták lehetnének 2022 után, de ha lesz akkor is egy csapat ami ennyire kiemelkedik, akkor elkell engedni. Ez egyébként nem a merci hibája, a többiek a rosszak

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. augusztus 2., vasárnap 16:59
Szerző: babaking
Na ezek már kupák, nem azok a lélek nélküli fosok mint általában

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. augusztus 2., vasárnap 16:50
Szerző: Corleone
Na jó, én itt engedtem el 2022-ig végérvényesen ezt a f*st... :lol: :lol:

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. augusztus 2., vasárnap 16:47
Szerző: csababarca
Megint óriási Hamilton malac, egészen elképesztő szerencsesorozat van nála.
Kövi versenyen majd a motorja kiesik, de lábbal behajtja :lol:

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. augusztus 2., vasárnap 16:45
Szerző: alexoxladjackoxi
Úristen ekkora makkert, rendesen idegbe rakott.

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. augusztus 2., vasárnap 16:43
Szerző: _Bushido_
Ejjj, de kár, hogy a két merci defekt nem fordítva jött :(
vééégre ott is jön valami technikai bibi, épp ideje volt már.
Ennyire tökéletes nem lehet a kocsi/gumi csomag.
Kár azért a Max kerékcseréért :'(
de Lewis még ezt is bemákolja...

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. augusztus 2., vasárnap 16:42
Szerző: Remy
:lol: :lol: :lol: Hagyjuk.

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. augusztus 2., vasárnap 16:23
Szerző: wZoLee7
RaúlCF írta:
wZoLee7 írta: Home officeban melo alatt ezt a versenyt nezve is majdnem bealudtam...
10ik kör merci 1-2 red bull 3 ki is lehet kapcsolni. ez már csak ilyen. nincs értelme nézni. inkább valami jó kis doku háttérzajnak
Mehet a suits tovabb :lol:

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. augusztus 2., vasárnap 16:11
Szerző: RaúlCF
wZoLee7 írta: Home officeban melo alatt ezt a versenyt nezve is majdnem bealudtam...
10ik kör merci 1-2 red bull 3 ki is lehet kapcsolni. ez már csak ilyen. nincs értelme nézni. inkább valami jó kis doku háttérzajnak

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. augusztus 2., vasárnap 16:03
Szerző: wZoLee7
Home officeban melo alatt ezt a versenyt nezve is majdnem bealudtam...

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. július 31., péntek 15:49
Szerző: alexoxladjackoxi
Perezről én azt hallottam, hogy a muttert látogatta meg odahaza, akinek balesete volt.

Hülkenbergre kíváncsi leszek, 2 futama biztosan lesz, de nem kizárt, hogy Barcelonában is ő áll még rajthoz. Addigra akár még rendesen felveheti a tempót is, így első futamon nem hiszem, hogy elvárás lenne, hogy menjen Strollal, de néhány pontot simán elcsíphet akár már most is. Bőven jobb opció, mint ilyen Gutierezek.

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. július 31., péntek 12:57
Szerző: wZoLee7
El Sie7e írta:
wZoLee7 írta: Szegeny Perez. Az is ertheto, hogy inkabb Hulk mint valami 0 km es fiatal, kellenek a pontok
Szegeny? Hazament Mexikóba a tiltas ellenere ahol rajongókkal fotózkodott :agree:
A fertozodes korulmenyeirol nem tudtam, de most h jo az auto megszivta, erre gondoltam. A csapat meg meg inkabb, eleg sok embert bukhattak most legalabb 2 hetre

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. július 31., péntek 12:44
Szerző: El Sie7e
wZoLee7 írta: Szegeny Perez. Az is ertheto, hogy inkabb Hulk mint valami 0 km es fiatal, kellenek a pontok
Szegeny? Hazament Mexikóba a tiltas ellenere ahol rajongókkal fotózkodott :agree:

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. július 31., péntek 12:37
Szerző: wZoLee7
Szegeny Perez. Az is ertheto, hogy inkabb Hulk mint valami 0 km es fiatal, kellenek a pontok

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. július 31., péntek 12:37
Szerző: El Sie7e
Ő tartja a legtöbb futam dobogó nélkül rekordot? :mrgreen:

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. július 31., péntek 12:27
Szerző: Remy
Hülkenberg helyettesíti Perezt. Mekkora lenne, ha pont most jönne össze neki a dobogó.

szerk: babaking, az az időzítés. :D

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. július 31., péntek 12:27
Szerző: babaking
Kíváncsi vagyok Hülkenbergnek össze jön-e végre egy dobogó. Az autóban benne lehet, én drukkolok neki.

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. július 30., csütörtök 21:30
Szerző: Remy
Perez nem indulhat a hétvégén, mert Covidos...

Re: Formula-1

Elküldve: 2020. július 24., péntek 21:22
Szerző: babaking
BH710 írta: zandvoort is jónak nézett ki, de én hiányolom magny-courst a régi hockenheimringet, indianapolist, malajziát.. persze nincs rá garancia hogy jobb verseny lenne ezeken a pályákon. ja meg a kavicságyakat is vissza lehetne hozni, unalmas hogy nem “büntetik” a pályák a hibákat.
Ne viccelj már, Grojean egy versenyt sem fejezne be :mrgreen:

Egyébként egyetértek, fű vagy kavics kell, nem aszfaltozott bukótér.