Oldal: 84 / 101

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. június 8., vasárnap 12:32
Szerző: Remy
Deriket jó lenne kölcsönadni egy elsőosztályú csapatnak, mert belőle még lehet valami. Válogatottban is jól tolja, Castillában sem volt rossz, de ha minden igaz tényleg sokat volt idén sérült. :kivagyhe:

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. június 8., vasárnap 12:24
Szerző: ___Samy___
mindkettő többször volt sérült, mint egészséges
úgy meg nehéz beváltani a hozzá fűzött reményeket

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. június 8., vasárnap 9:28
Szerző: RealRaúl77
Nekem az bassza a csőröm, hogy mindig van néhány ügyeletes tehetség kikiáltva. Idén pl Benavente, vagy épp Derik, és nem látom azt, hogy annyira foglalkoznának ezzel. Alig játszottak Castillában, pedig ha akkora nagy tehetségek, akkor simán alapembernek kellene ott lenniük, különben mit akarnak? A peruit nem láttam még, de Deriket figyeltem már többször is. Már tavaly is rég a másodosztályban kellett volna edződniük, megvan hozzá a koruk, sőt lassan késő is lesz (a kieséssel meg pláne).
Persze minden évben van kikiáltva egy-két húdeszupertehetség, akiknek 90%-ából semmi nem lesz, csak azt nem tudom, hogy alaptalanul vannak ajnározva, vagy az utánpótlás bassza el őket, nem figyelnek rájuk eléggé, nem ott játszanak, ahol legjobban fejlődnének etc.

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. június 8., vasárnap 9:09
Szerző: realistahuni
Megérdemelték a kiesést az az igazság. Utolsó meccsük amit láttam, hazai pályán volt, kettős emberelőnyben, és még azt sem tudták lezárni. Alapból elég fiatal csapatunk van, szóval egy darabig nincs szükség utánpótlásra, meg amúgy sem fog feljönni egy Jesé szintű arc minden évben. Előlről lehet kezdeni a harmadosztályban, és az ilyen tucatbrazil Willian Josékat, meg Lazio selejteket kitakarítani.

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. június 7., szombat 22:20
Szerző: RealRaúl77
Nem hiszem, hogy nagy változások lesznek itt az utánpótlásban sajnos. Eddig sem láttam, hogy sokat foglalkoztak volna vele.

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. június 7., szombat 21:29
Szerző: Remy
Anis írta: Viszont azon is gondolkodtam, hogy lehet a C csapatnak lehetett volna szólni - lehet szóltak is - menet közben hogy a castilla ritka sz*r szezont fut, nemártana a rájátszásban végezni, így lehet lett volna esély megoldani a dolgokat.
Ja, ha ez így megy, akkor elutazok Madridba, aztán szólok Pereznek meg Carlonak, hogy "Figyu, nyerni kéne majd a bajnokságot, meg a többi kupát, ok?" :lol:

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. június 7., szombat 20:51
Szerző: Anis
MorataMartin írta:Ez igazából nem ezen a meccsen lett elszúrva, hanem nyáron.
ez igazából ősszel lett elszúrva, amikor az első 15 meccsen 2 győzelem, 2 döntetlen és 11 vereség (sokkal előbb kellett volna váltani). már itt lehetett tudni, hogy nagy csoda kell a bentmaradáshoz, de ha csak 1 meccset máshogy csináltak volna, akkor bentmaradnak... illetve most tavasszal is volt egy 8 meccses nyeretlen széria, ott is nem igaz hogy a KÖZVETLEN riválist nem lehet komolyabban venni, legyőzni, pontot rabolni tőlük. Itt főként nem a nagyok elleni meccsekkel volt a probléma (ahogy láttam, látom), hanem az alsóházi csapatokkal. Viszont azon is gondolkodtam, hogy lehet a C csapatnak lehetett volna szólni - lehet szóltak is - menet közben hogy a castilla ritka sz*r szezont fut, nemártana a rájátszásban végezni, így lehet lett volna esély megoldani a dolgokat.

José Rodriguez játszatva is volt, de az edzőváltás után jöttek még fel a C csapatból olyanok akik mutattak is valamit, mint pl Aguza aki mondhatni végigjátszotta a tavaszt.

de pl ott van Borja Garcia. Castilla előtt is a másodosztályban volt, 38 meccsen 17 gól támadó középpályásként, most idén pedig 2 gól és 2 gólpassz ami semmire sem jó (mondjuk mindkét gól győzelmet ért, de mind1).

Amit még nem értem, hogy ott van a mostani csapatból a papíron és amúgy is talán legtehetségesebbnek tartott Cristian Benavente. bemutatkozott már a perui nagyválogatottban is a Real C csapatából. ez azért csak jelenet valamit. Ősszel még játszott 8 meccset, aztán a 15-42.fordulóban csak 1-et (kezdőként 63 percet). vannak totál felfoghatatlan dolgok az utánpótlásban. (szerk: ezt közben ___Samy___ megválaszolta)

Korábban volt valami cikk, ami a Real utánpótlásával foglalkozott. Érthető mód cél a másodosztályban tartani a Castillát, ahol jobb csapatok ellen játszhatnak, fejlődhetnek a srácok, de máshonnan kukázott játékosokkal ez nem jó. ott votl a barcából elhozott Kiko is, ha eddig nem lett belőle semmi a világlegjobbnevelőegyesületnél akkor ezután sem fok. Pulido is kuka az AtMából - a másik srác, Cabrera (uru U válogatott) ő azért úgy tűnik bevált és alapkezdő is lett rövid időn belül).

Szóval azon a véleményen vagyok, hogy most nyáron az összes (!!!) selejt légióst el kell zavarni, ahogy jöttek, úgy menjenek is (Rozzi, Willian, Pulidot is idevenném, a másik brazil Pablo nem sokat játszott, de mehet ő is).

Továbbá azt hittem és szerintem többen is, hogy most majd Derik is berobban hogy asszem a komplett védelem elment (csak Casado maradt), de nem. Ő is csak 18 meccset játszott a 42-ből. persze lehettek menet közben sérülések is, de ennyi kizárt, főleg meccs nélkül. ő is stabil U válogatott volt és talán még az is. őt talán kölcsön kéne adni jövőre egy friss La Ligás csapatnak (feljutó) vagy egy feljutásért menő segunda csapatnak ahol fixen játszhat.

Pacheco is már 22 éves. a másik kapus, Yáñez is 21. A C csapat kapusa is 21 lesz év végén, a cseréje is 21.
MorataMartin írta: Az volt az igazán nagy baj, hogy nem volt idén egy gólerős csatár ebben a csapatban.
itt volt a fő probléma szerintem is az idei idénnyel. A Morata-Jesé-Denis trió elvesztését nem bírta el a Castilla. lehet nehéz lett volna, de az egyiket meglehetett volna tartani. Viszont a C csapatban van egy Mariano nevű csatár, aki 16-ig jutott, illetve ott több támadó is van akik szórták a gólokat és végül toronymagasan a Real C lőtte a legtöbb gólt a csoportjukban (66-ot, a második hely 61-et). A tavasz végére felhozott Medránban a jövő szerintem, benne sok van szerintem - tudom nem fiatal ő sem már, de 10 gólt termelt ő is a C csapatban.

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. június 7., szombat 20:32
Szerző: ___Samy___
helyett Az egyik ma keretben sem volt a másik meg 20 percet játszott.
benavente folyamatosan sérülésekkel küszködött, rodriguez meg kulcsember volt az egész szezon során
lehet most fáradt volt, ki tudja

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. június 7., szombat 20:26
Szerző: MorataMartin
Ez igazából nem ezen a meccsen lett elszúrva, hanem nyáron. A tavalyi csapatot egyáltalán nem tudták újjáépíteni. Hozták a sehova nem kellő selejteket (Jaime, Rozzi, Kiko, Pulido, Gómez majd Willian José), ahelyett hogy játszottak volna az igazi saját nevelésű játékosok, mint José Rodriguez v. Benavente. Ehelyett Az egyik ma keretben sem volt a másik meg 20 percet játszott. Aztán ott volt az U19-es BL-elődöntőig jutó Enzo Zidane féle csapat. Azokat is belehetett volna vetni. Az volt az igazán nagy baj, hogy nem volt idén egy gólerős csatár ebben a csapatban. A baj, hogy így a C csapat is megy vissza a negyedosztályba. (Ennek semmi értelme remélem, hogy megszüntetik a C csapatot.) És nagy változások lesznek az utánpótlás terén. A Castilla padján szívesen látnám akár Morientest v. Gutit is.

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. június 7., szombat 20:25
Szerző: BBeno
hát egy ideig ne számítsunk az utánpótlásunkra. nagyon szomorú hogy a télen nem vert bele perez 10 milliót a csapatba hogy bent maradjanak. mindenféle jöttmentet összeszedtünk és semmi eredmény.

Castilla harmadosztály

C - negyedosztály.

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. június 7., szombat 20:21
Szerző: Remy
___Samy___ írta:hát ez füst gyerekek :(
És a legszarabb az egészben, hogy ezzel a C csapat is megszívta, mert most ők is kiestek ezzel a Castilla bukóval. Abban lehet talán bízni, hogy ha egybegyúrják a C csapatot a Castillával, akkor visszajuthatnak a 2. osztályba.

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. június 7., szombat 20:15
Szerző: ___Samy___
hát ez füst gyerekek :(

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. június 7., szombat 19:39
Szerző: RealRaúl77
És most már a Jaen is vezet... egyre rosszabb!


És Girona 2.. oké. :-(

:( :(

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. június 7., szombat 19:21
Szerző: ferni
sajnos bekövetkezett attól ,amitől tartottam... a Depor odaadja a meccset a Gironának, mert a Depor már tuti elsőosztályban lesz.... :roll:
és nyerni a Murcia ellen elég nehézkes lesz....

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. június 7., szombat 19:20
Szerző: MorataMartin
Hát basszus elég gyengék a srácok!:S Ráadásul Vezet a Girona is!:S Pacheconak voltak szép védései, de védelem kis túlzással átjáróház. A támadások meg nem igazán veszélyesek.Willian Josénak volt a legnagyobb helyzete eddig. De basszus azok a szabadrúgás milyen pontatlanok már! :cens:

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. június 7., szombat 18:33
Szerző: ferni
MorataMartin írta:Hajrá Castilla! :zoldsalas:
nagyon nehéz lesz... remélem úgy alakulnak a dolgok, ahogy annak kell és bennmarad a Castilla :salute:

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. június 7., szombat 18:24
Szerző: MorataMartin
Hajrá Castilla! :zoldsalas:

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. május 31., szombat 21:17
Szerző: ferni
Acho írta:A többi eredményben lehet bízni, ha azok jól alakulnak, ég vereséggel is bent lehet maradni, persze nagy mák kéne. meglátjuk, tragédia tényleg nincs, ha kiesnek, de azért örülnék, ha sikerülne kivívni a bennmaradást.
Jaen- Alaves lesz,ott X kell és akkor ki is kaphat a Castilla, mert mindkettőnél jobb az egymás ellenije.
Illetve a Depor jó lenne. ha nem eresztene le, mert meg kéne verniük a Gironát, de még egy X is jó lenne a Castillának. :)

tehát Jaen - Alavesen nagyon kéne az X és a Depor ne kapjon ki és bentmarad a Castilla, mert az összes mögöttük lévő csapatnál jobb az egymás ellenije a madridiaknak :agree:

sajnos a Murciának kell a győzelem, mert ha a mögöttük lévő mind a 4 csapat behúzná a meccset, akkor ők pont nem férnének be a rájátszásba... míg Xnél ki nem számolom, hogy mi lenne :lol: :lol: :lol:

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. május 31., szombat 21:00
Szerző: Acho
A többi eredményben lehet bízni, ha azok jól alakulnak, ég vereséggel is bent lehet maradni, persze nagy mák kéne. meglátjuk, tragédia tényleg nincs, ha kiesnek, de azért örülnék, ha sikerülne kivívni a bennmaradást.

Re: Utánpótlás

Elküldve: 2014. május 31., szombat 20:57
Szerző: tucsoki
Acho írta:Nyertek végül 2-1-re, de nem lesz könnyű az utolsó fordulóban, idegenben, a Murcia ellen :S
Murcia-ban aligha szereznek pontot a fiatalok, borítékolható a kiesés. Ezért egyébként nem hiszem hogy szomorkodni kellene, az igazi felnőtt tehetségeket felhoztuk a Castilla-ból, ha pedig lesznek még, akkor hamarosan, 1-2 éven belül visszajutnak.