Oldal: 1518 / 4805

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 11:51
Szerző: flori
kiserik írta:
Realista24 írta: Azt írják, hogy márciusban a vezetőség Zidane-nak három igazolást ígért, Mbappét és Hazardot, illetve egy középpályást, aki Kroos stílusú. De annyira megváltozott a piac, hogy ezt ugye nem tudják kivitelezni 100%-ban. Tegnap ZZ és a vezetőség között egy parázs hangvételű beszélgetés zajlott elvileg.
Hogy miért nem vagyok meglepve :hmmm: Ha igaz, akkor az nagy kibaszás. Beígérnek csórikámnak mindent, csak hogy vállalja a ""lehetetlent"", majd kihátrálnak mögüle, hogy ""bocs haver, ilyen a piac"". E mellé, ha még leboltolják Neymart ZZ nem tetszése ellenére vagy itt marad Bale, akit játszatni ""kel"", akkor nem leszek meglepve, ha a kopasz feláll és beint ismét, fáradtságra hivatkozva...

Egyrészt nem tudjuk, hogy igaz-e ez a story, másrészt meg ZZ is hülye ha azt gondolta Mbappé mozdítható. Neymar sem fog jönni, Baleről meg nem tehet az öreg. Nem fogja elengedni Pérez full ingyen, azt még nekünk is el kell fogadni. A fáradtságra hivatkozás meg lassan kicsit unalmas, nyilván mindent elhiszünk neki az idők végezetéig, de lassan ideje lenne pucolni a haverokat a kezdőből, mert novemberben valóban kutyavilág lehet.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 11:48
Szerző: kiserik
Realista24 írta: Azt írják, hogy márciusban a vezetőség Zidane-nak három igazolást ígért, Mbappét és Hazardot, illetve egy középpályást, aki Kroos stílusú. De annyira megváltozott a piac, hogy ezt ugye nem tudják kivitelezni 100%-ban. Tegnap ZZ és a vezetőség között egy parázs hangvételű beszélgetés zajlott elvileg.
Hogy miért nem vagyok meglepve :hmmm: Ha igaz, akkor az nagy kibaszás. Beígérnek csórikámnak mindent, csak hogy vállalja a ""lehetetlent"", majd kihátrálnak mögüle, hogy ""bocs haver, ilyen a piac"". E mellé, ha még leboltolják Neymart ZZ nem tetszése ellenére vagy itt marad Bale, akit játszatni ""kel"", akkor nem leszek meglepve, ha a kopasz feláll és beint ismét, fáradtságra hivatkozva...

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 11:40
Szerző: Dupla D
Tegnap 3-5-2-1-et jatszottunk, ha jobban taglaljuk. A támadó mögött játszó két ember (Hazard-Isco) nem szélsőt játszott, hanem beljebb voltak. Ilyen pozícióban szerintem eljátszanának egymás mellett. Vagy a másik lehetőség, amit tegnap is vártam, hogy két csatár mögöttük egy támadó középpályással (4-3-1-2 vagy 3-4-1-2). A széleket meg Marcelo és Carvajal fedné le, miközben az azon az oldalon levő csatár folyamatosan oda mozog ki, a támadó középpályással együtt. Szerintem ez járható lenne. Tegnap nekem a középpályás védekezéssel volt a bajom, oda nagyon kellene Modric vagy vdB, mert Kroos állandóan lemaradt, így a pálya közepén csak Case vagy Valverde volt, aki védekezett, egyébként meg volt egy nagy légüres tér. 2 helyett 3 középpályással ez megoldódna, viszont kérdéses hogy Marcelo és Carvajal védőként le tudja-e fedni az egész szélt.

4-2-3-1-ben is elférne ez a Neymar Hazard duó. Csak 4-4-2-ben és 4-3-3-ban nem.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 11:30
Szerző: Süti
évszázad legrosszabb dealje lenne, lent össze is foglalták a 100 indokból a legfontosabbakat.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 11:29
Szerző: wZoLee7
dannen írta: [globoesport] Neymar wants to leave PSG. He doesn't mind joining Real Madrid. New meetings between Real and PSG will be conducted in the coming days. Nasser and Perez's good relationship will play a part. Bale offered in deal


tessek, ha balet is rajuk sozzuk beszarok. :lol: en nagyon adnam, kellenek a golok a csapatba, plusz neymar + hazard egy csapatban nagyon adna. bappe meg majd jon ha lejart a szerzodese, mar ha tenyleg ide akar jonni.

amugy ha ez tenyleg megtortenik hehet vissza kell engedni. :mrgreen:
és Hazard vagy Neymar fog padozni? Vagy egyikük a jobboson fog szenvedni ahol nem tud és nem szeret játszani?

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 11:10
Szerző: wZoLee7
Kubo menni Ronaldo csapatába? Azért nem tetszik mert így nem látnánk az első csapatban idén, de ZZ-t ismerve ha marad sem fogjuk látni, így meg jobb a valladolid mint a castilla

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 10:56
Szerző: KAG
Ha meg ZZ alatt összekapnák magukat, akkor nyernénk két játékost aki top3-5 a posztján bőven. :shifty:


engem inkább két dolog zavar

1; Bappe érkezése így necces lenne 1-2 éven belül
2; Neymar egész életében játszott kemény 5 meccset a jobboson.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 10:51
Szerző: füst
Blanco26 írta: Ez egyre rosszabb. Ha kapunk egy Neymar-Pogba párost akkor erősen el kell gondolkodni egy szeppukun.....
Az bukkake lesz inkább.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 10:50
Szerző: Blanco26
Ez egyre rosszabb. Ha kapunk egy Neymar-Pogba párost akkor erősen el kell gondolkodni egy szeppukun.....

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 10:30
Szerző: wZoLee7
Realista24 írta: Azt írják, hogy márciusban a vezetőség Zidane-nak három igazolást ígért, Mbappét és Hazardot, illetve egy középpályást, aki Kroos stílusú. De annyira megváltozott a piac, hogy ezt ugye nem tudják kivitelezni 100%-ban. Tegnap ZZ és a vezetőség között egy parázs hangvételű beszélgetés zajlott elvileg.
Neki is be kell látnia, hogy Mbappe idén lehetetlen volt. Csatár kellett, mert Marianoval nem számol, ugyan ugy ahogy Reguval sem, oda is kellett valaki. A védelem közepébe ugyan úgy kellett már egy új arc. KP-ra meg neki úgy fest csak Pogba létezik, de Pogba 150 és 180 millió között van valahol, úgy h kb a legjobban fizetett játékos akarna lenni azonnal a csapatban. Lehet ZZ-nek is kikellene lépnie a fm-ből

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 10:17
Szerző: Realista24
Azt írják, hogy márciusban a vezetőség Zidane-nak három igazolást ígért, Mbappét és Hazardot, illetve egy középpályást, aki Kroos stílusú. De annyira megváltozott a piac, hogy ezt ugye nem tudják kivitelezni 100%-ban. Tegnap ZZ és a vezetőség között egy parázs hangvételű beszélgetés zajlott elvileg.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 9:44
Szerző: wZoLee7
füst írta:
wZoLee7 írta: Hatalmas giga mega szuper nagy ostobasag lenne ha tenyleg Neymart hoznank el
Draga.
Kb teljesen kizarja MBappe erkezeset.
Most vettuk a posztra Hazard t
Problemas a magaviselete
Serulekeny
Csontig nyalt a barcanak es nyiltan vissza akart menni
Meg a pofaja is irrital
Szóról szóra ez a porblémám Neymarral, viszont nem tudom hogy csináltad, de pontosan fordított sorrendben írtam volna le ugyanezeket, kezdve a legfontosabbal.
Nem sorrendben irtam, csak ahogy jott :D

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 9:41
Szerző: füst
wZoLee7 írta: Hatalmas giga mega szuper nagy ostobasag lenne ha tenyleg Neymart hoznank el
Draga.
Kb teljesen kizarja MBappe erkezeset.
Most vettuk a posztra Hazard t
Problemas a magaviselete
Serulekeny
Csontig nyalt a barcanak es nyiltan vissza akart menni
Meg a pofaja is irrital
Szóról szóra ez a porblémám Neymarral, viszont nem tudom hogy csináltad, de pontosan fordított sorrendben írtam volna le ugyanezeket, kezdve a legfontosabbal.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 9:37
Szerző: wZoLee7
Hatalmas giga mega szuper nagy ostobasag lenne ha tenyleg Neymart hoznank el
Draga.
Kb teljesen kizarja MBappe erkezeset.
Most vettuk a posztra Hazard t
Problemas a magaviselete
Serulekeny
Csontig nyalt a barcanak es nyiltan vissza akart menni
Meg a pofaja is irrital

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 8:47
Szerző: Mester77
Anthony írta: Amúgy nem értem miért vannak az olasz klubok ennyire ráizgulva Lukakura?
Mert az ottani statikus futballhoz pont jó az amit tud.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 8:39
Szerző: Anthony
Mondjuk ha tényleg viszi a MU Inaki Williamset az egy jó jel. Kár, hogy Eriksen nem akar aláírni hozzájuk :D

Amúgy nem értem miért vannak az olasz klubok ennyire ráizgulva Lukakura?

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 8:30
Szerző: kodo
Neymar szerzodtetese azért is lehet hiba, mert kizarja Mbappe érkezését. Legalábbis szerintem.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 8:30
Szerző: Yazid
Arra befizetek :lol:

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 8:18
Szerző: Realista24
Kercsó írta: van de Beek és Pogba is? :hmmm:
Halleluja!

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2019. augusztus 8., csütörtök 8:14
Szerző: Kercsó
van de Beek és Pogba is? :hmmm: