Oldal: 295 / 2107

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 18:09
Szerző: gutihaz14
ANDS írta:
Remy írta: ….

Függetlenül tőlünk, a mostani menetelésünktől, engem kicsit zavar, úgy általánosságban, hogy mióta ezek az XG-zések bejöttek a köztudatba, a csodák, a bravúrok konkrétan háttérbe szorultak, mert kevésbé beszélnek róluk.

Egyből jön, hogy hát a másik csapat XG-je hú de jó volt, Érthetetlen, hogy miért kaptak ki, stb. Szerencsés ez meg az, nem érdemelték meg és társaik.

Teljesen kiöli a fociból az érzelmeket ez a dolog, ha csak innen közelítjük meg.
Nyilasi Tibitől én nem emlékszem, hogy egyszer is kiejtette volna a száján ezt a mutatót a bl menetelés során az elemző műsorokban. És ő azèrt volt még vb- n is a válogatottal, nekem úgy tűnik, ért a focihoz,
és el tudja mondani, mi történt a pályán mindenféle mutatók nélkül is.
70- szeres válogatott labdarúgó, edzőként is bajnok lett a fradival.
jó hagyjuk már azért a boomereket. semmi baj sincs szerintem ezzel az xgvel, lehet róla beszélni, elemezni, ad egy valamilyen képet, úgyis a pályán fog eldőlni a meccs. keserűen beszélnek a döntőbejutásunkról mert PL drukkerek, és akkor mivan, nevetni kell egyet rajtuk azt jónapot. egyikük szerint jól cserélt pep, szerintem ott rontotta el hogy mahrezt lehozta. fejben mi bírtuk tovább ők összeomlottak

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 17:24
Szerző: kiserik
reeed_ati írta:
kiserik írta:
Ez mi volt? Lemaradtam :-(
Ittvane
:lol: :lol: :lol:

Nem ezek közül volt itt valamelyik a napokban téríteni az xg hitet álruhában? :lol:

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 17:06
Szerző: gutihaz14
minek torli le? miert nem vallalja ezt a velemenyet is akkor? mekkora csicska az ilyen

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 17:04
Szerző: reeed_ati
kiserik írta:
Ez mi volt? Lemaradtam :-(
Ittvane

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 17:01
Szerző: gutihaz14
sebydani írta: A Real Madrid szurkoló az új fideszes nyugdíjas? :mrgreen: :lol:
mar a parhuzam is melyen degradalo

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 17:00
Szerző: p.csabi1
gutihaz14 írta:
nekem nem nyithato meg. toroltek? vagy mi van itt? screenshot van?
Törölték.Ezt is elintéztük. :agree: :mrgreen: :lol:

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 16:59
Szerző: gutihaz14
Remy írta:
gutihaz14 írta: hogy ugrotok ezekre véleményekre :lol:
Lehet, hogy olvasnak is minket. :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :lol: :lol: :lol: :lol:
nekem nem nyithato meg. toroltek? vagy mi van itt? screenshot van?

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 16:58
Szerző: kiserik
Remy írta:
gutihaz14 írta: hogy ugrotok ezekre véleményekre :lol:
Lehet, hogy olvasnak is minket. :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :lol: :lol: :lol: :lol:
Ez mi volt? Lemaradtam :-(

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 16:55
Szerző: reeed_ati
Pont Wenger papa nyilatkozta a menetelésünkről:
What is repeated cannot be a coincidence B-)

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 16:32
Szerző: ikelemen5
sebydani írta: A Real Madrid szurkoló az új fideszes nyugdíjas? :mrgreen: :lol:
VIDÉKI.. egyszer jártam real fórumon, hogy azok milyen hülyék.. hat annyit tudnak, hogy CR7, és a moderátor mondja, hogy hova húzzák az x-t a Vini szavazásukon.. :kivagyhe: :lol:

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 16:30
Szerző: sebydani
A Real Madrid szurkoló az új fideszes nyugdíjas? :mrgreen: :lol:

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 16:26
Szerző: p.csabi1
Mondom benézek már ide mi van itt.
Hát ez komoly lett. :ozil: :agree:
Azt a mindenit.
Hát kik ezek te? :lol:

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 16:11
Szerző: h3x0r
Remy írta:
gutihaz14 írta: hogy ugrotok ezekre véleményekre :lol:
Lehet, hogy olvasnak is minket. :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :lol: :lol: :lol: :lol:
Persze, hogy frusztraltak. Nagy reszuk Arsenalos. :lol: Fiatalon megszerettek Bergkampot, Henryt vagy Febragast. Veretlenul lettek bajnokok, BL-ert harcoltak. Majd tobb, mint masfel evtizede folyamatosan csak szopnak. Fel tudnak mutatni par FA kupat meg Community Shieldet, de ezen kivul minek tudnanak orulni? A bukott EL dontonek? Nehany nehezen megszerzett negyedik helynek? Mar csak a filozofia meg a szep jatek, ami nekik maradt. Persze, hogy szivbol utaljak a Realt, amikor sokszor egyeni villanasokkal meneteluk. A sajat maguk meg az identitasuk arcon kopese lenne ezt a csapatot elismerni.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 15:57
Szerző: Realista24
Remy írta:
gutihaz14 írta: hogy ugrotok ezekre véleményekre :lol:
Lehet, hogy olvasnak is minket. :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :lol: :lol: :lol: :lol:
Az se lenne baj, ha ezt kicsit szettrollkodna a madridom népe.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 15:51
Szerző: Remy
gutihaz14 írta: hogy ugrotok ezekre véleményekre :lol:
Lehet, hogy olvasnak is minket. :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :lol: :lol: :lol: :lol:

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 15:39
Szerző: gutihaz14
hogy ugrotok ezekre véleményekre :lol:

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 15:31
Szerző: Remy
Igen, de a Citynek van játéka. Pepnek van filozófiája. És ennyi, csak ez számít. Innentől kezdve te jobb vagy, mint egy banda, amelyiknek a fociját nem lehet felrajzolni a táblára.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 15:23
Szerző: h3x0r
ferni írta: Majd mikor elkezdett a csávó az xg-vel érvelni nekem ott volt végem.... :lol: :lol:
Ez a kedvencem.
A City elleni visszavagon nagyobb volt az xg-nk (2.32 - 1.37) :coffee:

Az elso felidoben nagyobb volt az xg-nk (0.46 - 0.28) :coffee:

A masodik felidoben megint nagyobb volt az xg-nk (1.00 - 0.44) :coffee:

A masodik felidoben Rodrygo goljai elott, amikor elvileg sehol sem voltunk, ugyancsak nagyobb volt az xg-nk (0.41 - 0.34) :coffee:

A 2x15 percben, foleg a 11-esnek koszonhetoen, de attol meg megint nagyobb volt az xg-nk (0.86 - 0.71) :coffee:

Az xg mutato alapjan szinte pont olyan kozel voltunk a 'megerdemelt' harmadik golhoz, mint ok a masodikhoz. Mi berugtuk, ok nem. Nem erre kene azt mondani, hogy egy megerdemelt 3-1es gyozelem, ami nuanszokon mulott? Akkor meg megis mit jonnek az xg-vel?

A mutatojukban, amire az eletuket tettek fel is megvertuk a Cityt :lol:

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 15:11
Szerző: h3x0r
kiserik írta:
Remy írta: 9:25-től. Peeték mennyire nem értik a Real Madrid idei szériáját. És szinte rosszul vannak tőle. :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:
Ki ez a szemüveges tohonya fasz? Azt mondja: a Real Madrid európai szinten nem egy jó csapat, max a középmezőnyben van. Ekkora egy kóklert, te jó Isten :lol: :lol: :lol:
Kele Jani ugyanez. Ettol tud igazan sikeres lenni. Tesz egy szelsoseges kijelentest, majd egy nagy tabor azonnal ott van es tamogatja, hogy ezaz teso, most jol megmondtad. Ha annyit mondott volna, hogy a City meg a Chelsea jobb csapat, viszont a Realban van nehany kiemelkedo jatekos, akik folyamatosan tudnak villani, akkor azt mondom, hogy nagyjabol korrekt. De ezzel azonnal oda a megmondo statusz.

Re: Bajnokok Ligája

Elküldve: 2022. május 14., szombat 14:31
Szerző: petiamadridista
Én nem élsportoltam soha. Sportolni sportoltam, hobbi szinten, amatőr szinten, vagy anno iskolak közötti versenyeken. Kezilabda volt az en sportom, meg fociztam, nem is tartom magam szakértőnek, a hozzászólásaim mindig a dolgok emberi oldaláról vannak megközelítve.
A Barca ellenibordas nagy pofon után írtam egy hosszú hszt, kiemelve a csapatok azon okdalán, hogy hol mekkora mértekben fontos az egyén és/vagy a csapat.
A közösség egészének része vagyok ezáltal jutunk előre, higy mindenki óraműpontosa elvégzi a feladatát, vagy én vagyok az egyén aki kvázi a csapat felett áll, ezáltal az én sajatos teljesítményemből profitál az egész közeg.
A Real Madridnal mindig inkább a 2. volt tapasztalható. Pár világsztár húzta a szekeret. Az 50es évek óta így van. Nincs focireform, hanem egyéniségek a közösség javát szolgálják, nem pedig egy közösség van ami eg,ütt előre megy.
Ez kicsit olyan ellentmondásos, de na értitek.

Ezt szerintem fontos megérteni a Real Madrid kapcsán mielőtt bárki is elkezd elmélkedni erről a klubról.

Na de mindegy. A döntőt még nem játszottuk le. Ott nyerni kell, és nézni ahogy a sok hater kínlódik.