Oldal: 76 / 1538

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 29., péntek 8:04
Szerző: realmadrid95
miro. írta:
ferni írta:

Előző szezonban az Espanyolban Joselu az 1. fordulótól kezdve a 19. fordulóig végigjátszott minden egyes bajnokit, sose cserélték le.

Megsérült, kihagyott 3 meccset, majd a 4.-en kapott 19 percet, onnantól kezdve a 24. fordulótól a 37. fordulóig megint csak végigtolta csere nélkül, pont mint az elején.
Utolsóban nem játszott megint, mert már kiestek. Tavasszal volt válogatott meccseken is, kupameccseken is játszott, hagyjátok már ezt a hülye dumát, hogy pihentetni kell :lol:

Percei a bajnokságban eddig: 10, 9, 72, 90, 62 és most 45, BL-ben 90 perc.

Kétlem, hogy ki lenne fingva, ha az előző szezonban képes volt csere nélkül letolni az egész szezont.
“ A játékosok tisztában vannak azzal, hogy mennyire fontos a rotáció. Igyekszem megfelelően forgatni a keretet, ezt a lehető legjobban kell alkalmaznunk a következő meccseken. Ez nem is változik a következő válogatott szünetig, mivel a játékosok fáradtsága nagy jelentősséggel bír és nagyon sok a sérülés ebben az időszakban. “

Miro meg Carlo gondolja igy. :lol:
Az olasz nem nezi a transfermarktot mi?
Vagy csak eszrevette,hogy 3 het alatt 7 meccset kell jatszani,es nem az a fontos,hogy 36 meccset jatszol le ca 10 honap alatt.
Bar biztos ez Joselura nem igaz,aki 33 eves.
Az okoskodas mi,nezegesd a transfermaktot tovabb. :lol:
Annyira tudtam,hogy lefogja nyilatkozni. Csak a vakoknak nem vilagos ez. Az meg van sok ugy latszik.

Miro-Miro. Pont a lenyeget nem erted, szezon elejen szinte nem is jatszott, majd jott par meccs es pont az Atletico ellen pihenteti? Elotte, utana tudta volna, azon a meccsen egyertelmuen nelkule akart kezdeni es pont.
Akar Atm elso felidejeben is lekaphatta volna, ha latja rajta a faradtsagot, arrol nem is beszelve, hogy varosi derbi utan egy Las Palmasszal talalkoztunk otthon, ahol akar az egeszet vegig pihenhette volna.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 29., péntek 7:25
Szerző: Realista24
miro. írta:
Pont annyira amennyire tőled.
:)
A pillanat, amikor az ex-focista lelkebe beletaposnak. :mrgreen:

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 29., péntek 0:49
Szerző: miro.
Halfkey írta: Pont annyira amennyire tőled.

Azért annak ellenére hogy nem futottunk be futball karriert, azért a józan paraszti eszeld használd, és figyeld meg hogy jobban megy idén Viniciusnak vagy rosszabbul. Kijött egy beszélgetés, hogy Ancelottival nincsenek közös nevezőn vagy nem jött ki?

Ezek alapján a fórumon szinte mindenki másnak teljesen egyértelmű hogy változott a szerepe és ez (legalábbis egyelőre) kevésbé fekszik neki mint a tavalyi, de ezek szerint te még mindig kötöd az ebet a karóhoz hogy nem így van. De pakold tovább szorgosan a mínuszokat, attól majd igazad lesz :)
En csak kerdeztem valamit toled. Kivancsi voltam a velemenyedre,de valaszt nem kaptam.
Igazabol nem is tudod,ugye?
Pont annyira amennyire tőled.
:)

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 29., péntek 0:14
Szerző: Halfkey
Pont annyira amennyire tőled.

Azért annak ellenére hogy nem futottunk be futball karriert, azért a józan paraszti eszeld használd, és figyeld meg hogy jobban megy idén Viniciusnak vagy rosszabbul. Kijött egy beszélgetés, hogy Ancelottival nincsenek közös nevezőn vagy nem jött ki?

Ezek alapján a fórumon szinte mindenki másnak teljesen egyértelmű hogy változott a szerepe és ez (legalábbis egyelőre) kevésbé fekszik neki mint a tavalyi, de ezek szerint te még mindig kötöd az ebet a karóhoz hogy nem így van. De pakold tovább szorgosan a mínuszokat, attól majd igazad lesz :)

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 28., csütörtök 22:25
Szerző: miro.
Halfkey írta: Nemtudom milyen párhuzamos univerzumban élsz ha ezt önigazolásnak veszed. Pont itt robbant az élő bizonyíték hogy megváltozott a szerepe és nem tud hozzá igazodni.
Magyarazd akkor el,hogy mit jelent pontosan,ha egy edzo azt mondja neked,hogy szabadabban jatszhatsz,mint ami a tablan,a formacioban van. Ugyis mondhatjuk,hogy ne tartsd a pozicios jatekot.
Biztos kert mar toled ilyet edzo.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 28., csütörtök 22:16
Szerző: Halfkey
Nemtudom milyen párhuzamos univerzumban élsz ha ezt önigazolásnak veszed. Pont itt robbant az élő bizonyíték hogy megváltozott a szerepe és nem tud hozzá igazodni.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 28., csütörtök 22:08
Szerző: miro.
Halfkey írta:
Ne TM-en nezd a futballt. Onnan nem fogsz soha erteni hozza
Omm miro, lehet megkopott a memóriám, de nem te nézted az előszezont heatmapen? :D Erős oltás ez azután.
Ooomm Tenyleg.
Aztan mindenki mondta,hogy mennyire belul jatszik a ket brazil.
Erre kiderul,hogy szabadon mozoghatnak. :roll:
El is felejtettem,kosz! :kalapos:

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 28., csütörtök 21:30
Szerző: Halfkey
Ne TM-en nezd a futballt. Onnan nem fogsz soha erteni hozza
Omm miro, lehet megkopott a memóriám, de nem te nézted az előszezont heatmapen? :D Erős oltás ez azután.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 28., csütörtök 17:38
Szerző: mero
h3x0r írta: [
https://bbbbb.koravidclub.com/embed/5fmoIDuS6Kxd9
24. perc vege, 25. perc eleje. Brahimot kiugratjak, majd hosszan tolja meg, nem is a legjobb iranyba, kozben a kapus kijon a kapubol, elrugja elole a labdat. Nem tortent kapuraloves, semmivel nem nott az xg, kozben meg mindenki latja, hogy ez egy olyan tamadas volt, aminek a vegen sokszor gol szuletik
Ha jól veszi le, jól vezeti, jól jön ki neki lövésre az ütem, miközben a kapus jól jön ki a kapujából, összejöhett volna egy 2-3 tizedes xg.
Tényleg torzítja a statot.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 28., csütörtök 17:15
Szerző: miro.
ferni írta:
miro. írta:
“ A játékosok tisztában vannak azzal, hogy mennyire fontos a rotáció. Igyekszem megfelelően forgatni a keretet, ezt a lehető legjobban kell alkalmaznunk a következő meccseken. Ez nem is változik a következő válogatott szünetig, mivel a játékosok fáradtsága nagy jelentősséggel bír és nagyon sok a sérülés ebben az időszakban. “

Miro meg Carlo gondolja igy. :lol:
Az olasz nem nezi a transfermarktot mi?
Vagy csak eszrevette,hogy 3 het alatt 7 meccset kell jatszani,es nem az a fontos,hogy 36 meccset jatszol le ca 10 honap alatt.
Bar biztos ez Joselura nem igaz,aki 33 eves.
Az okoskodas mi,nezegesd a transfermaktot tovabb. :lol:
Annyira tudtam,hogy lefogja nyilatkozni. Csak a vakoknak nem vilagos ez. Az meg van sok ugy latszik.
Tehát most okosnak hiszed magad, mert Carlo benyomta megint a nyilakozat generátorát és letolt valami sablon szart? :lol:

Joselu nagyon nincs túlterhelve, Carlo csak faszul cserél és ahogy lejön Joselu meg is hal az egész, mert mindenki megy mindenfelé, nincs elől fixen senki, aki leosztogatná a labdákat vagy akire fel lehetne passzolni/ívelni.
Ez egy faszság amit csinál Joseluval.

Azért cuki, hogy mennyire elhitted magadról :lol:
Igen,persze tudom. :ike:
3het 7 meccsre ha azt mondod nem igaz,akkor nincs ertelme veled beszelgetni.
Koszi. :-*
Ne TM-en nezd a futballt. Onnan nem fogsz soha erteni hozza.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 28., csütörtök 16:22
Szerző: ferni
miro. írta:
“ A játékosok tisztában vannak azzal, hogy mennyire fontos a rotáció. Igyekszem megfelelően forgatni a keretet, ezt a lehető legjobban kell alkalmaznunk a következő meccseken. Ez nem is változik a következő válogatott szünetig, mivel a játékosok fáradtsága nagy jelentősséggel bír és nagyon sok a sérülés ebben az időszakban. “

Miro meg Carlo gondolja igy. :lol:
Az olasz nem nezi a transfermarktot mi?
Vagy csak eszrevette,hogy 3 het alatt 7 meccset kell jatszani,es nem az a fontos,hogy 36 meccset jatszol le ca 10 honap alatt.
Bar biztos ez Joselura nem igaz,aki 33 eves.
Az okoskodas mi,nezegesd a transfermaktot tovabb. :lol:
Annyira tudtam,hogy lefogja nyilatkozni. Csak a vakoknak nem vilagos ez. Az meg van sok ugy latszik.
Tehát most okosnak hiszed magad, mert Carlo benyomta megint a nyilakozat generátorát és letolt valami sablon szart? :lol:

Joselu nagyon nincs túlterhelve, Carlo csak faszul cserél és ahogy lejön Joselu meg is hal az egész, mert mindenki megy mindenfelé, nincs elől fixen senki, aki leosztogatná a labdákat vagy akire fel lehetne passzolni/ívelni.
Ez egy faszság amit csinál Joseluval.

Azért cuki, hogy mennyire elhitted magadról :lol:

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 28., csütörtök 13:25
Szerző: Pad'em
h3x0r írta:
mero írta: Erős érv a fejben lejátszott gólok mellett hogy ez meg az a játékos berúgta volna.
https://bbbbb.koravidclub.com/embed/5fmoIDuS6Kxd9
24. perc vege, 25. perc eleje. Brahimot kiugratjak, majd hosszan tolja meg, nem is a legjobb iranyba, kozben a kapus kijon a kapubol, elrugja elole a labdat. Nem tortent kapuraloves, semmivel nem nott az xg, kozben meg mindenki latja, hogy ez egy olyan tamadas volt, aminek a vegen sokszor gol szuletik
Felesleges, csakazxg.

És hány ehhez hasonló szitu volt tegnap.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 28., csütörtök 13:17
Szerző: h3x0r
mero írta: Erős érv a fejben lejátszott gólok mellett hogy ez meg az a játékos berúgta volna.
https://bbbbb.koravidclub.com/embed/5fmoIDuS6Kxd9
24. perc vege, 25. perc eleje. Brahimot kiugratjak, majd hosszan tolja meg, nem is a legjobb iranyba, kozben a kapus kijon a kapubol, elrugja elole a labdat. Nem tortent kapuraloves, semmivel nem nott az xg, kozben meg mindenki latja, hogy ez egy olyan tamadas volt, aminek a vegen sokszor gol szuletik

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 28., csütörtök 12:05
Szerző: Jim
hehetheoriginal írta: :lol: :lol: nem azert nem volt helyzetunk, mert nem volt mar jozsi a palyan, remelem nem ezt mondod :lol:
azért mert nem volt igazi csatár a pályán
Vini Rodrygo páros jelen állapotukban nem működőképesek elöl szerintem :hmmm:

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 28., csütörtök 11:02
Szerző: wZoLee7
Jim írta:
Pad'em írta: Nem bántom amúgy Joselut, nekem szimpi nagyon, szerintem van még lámpaláza, meg Ancelotti mindig lekapja a gólöröme után mikor végre megnyugodhatna, hogy a 10.helyzetéből gólt lőtt.
a cserénél mintha Rodrygo számát mutatták volna először, ha nem fejel gólt Joselu, szerintem nem cseréli le Carlo

az első lőtt góljánál mindig le fog jönni :kalapos:

most jogos a kritika felé, lőhetett volna 3-4 gólt simán…
az a fő baj, hogy miután lement, helyzetünk sem volt
Én is úgy láttam, hogy elsőre Rodrygo száma volt, furcsállottam is de lényegtelen jelen pillanatban. Szerzett gólt ami nagyon kellett neki, de a jelzés is megvan felé, hogy ennél azért több kell.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 28., csütörtök 10:54
Szerző: miro.
ferni írta:
miro. írta:

Soha nem kapott meg 33 eves koraig ilyen terhelest.
Előző szezonban az Espanyolban Joselu az 1. fordulótól kezdve a 19. fordulóig végigjátszott minden egyes bajnokit, sose cserélték le.

Megsérült, kihagyott 3 meccset, majd a 4.-en kapott 19 percet, onnantól kezdve a 24. fordulótól a 37. fordulóig megint csak végigtolta csere nélkül, pont mint az elején.
Utolsóban nem játszott megint, mert már kiestek. Tavasszal volt válogatott meccseken is, kupameccseken is játszott, hagyjátok már ezt a hülye dumát, hogy pihentetni kell :lol:

Percei a bajnokságban eddig: 10, 9, 72, 90, 62 és most 45, BL-ben 90 perc.

Kétlem, hogy ki lenne fingva, ha az előző szezonban képes volt csere nélkül letolni az egész szezont.
“ A játékosok tisztában vannak azzal, hogy mennyire fontos a rotáció. Igyekszem megfelelően forgatni a keretet, ezt a lehető legjobban kell alkalmaznunk a következő meccseken. Ez nem is változik a következő válogatott szünetig, mivel a játékosok fáradtsága nagy jelentősséggel bír és nagyon sok a sérülés ebben az időszakban. “

Miro meg Carlo gondolja igy. :lol:
Az olasz nem nezi a transfermarktot mi?
Vagy csak eszrevette,hogy 3 het alatt 7 meccset kell jatszani,es nem az a fontos,hogy 36 meccset jatszol le ca 10 honap alatt.
Bar biztos ez Joselura nem igaz,aki 33 eves.
Az okoskodas mi,nezegesd a transfermaktot tovabb. :lol:
Annyira tudtam,hogy lefogja nyilatkozni. Csak a vakoknak nem vilagos ez. Az meg van sok ugy latszik.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 28., csütörtök 10:35
Szerző: hehetheoriginal
Jim írta:
Pad'em írta: Nem bántom amúgy Joselut, nekem szimpi nagyon, szerintem van még lámpaláza, meg Ancelotti mindig lekapja a gólöröme után mikor végre megnyugodhatna, hogy a 10.helyzetéből gólt lőtt.
a cserénél mintha Rodrygo számát mutatták volna először, ha nem fejel gólt Joselu, szerintem nem cseréli le Carlo

az első lőtt góljánál mindig le fog jönni :kalapos:

most jogos a kritika felé, lőhetett volna 3-4 gólt simán…
az a fő baj, hogy miután lement, helyzetünk sem volt
:lol: :lol: nem azert nem volt helyzetunk, mert nem volt mar jozsi a palyan, remelem nem ezt mondod :lol:

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 28., csütörtök 10:34
Szerző: Jim
Pad'em írta: Nem bántom amúgy Joselut, nekem szimpi nagyon, szerintem van még lámpaláza, meg Ancelotti mindig lekapja a gólöröme után mikor végre megnyugodhatna, hogy a 10.helyzetéből gólt lőtt.
a cserénél mintha Rodrygo számát mutatták volna először, ha nem fejel gólt Joselu, szerintem nem cseréli le Carlo

az első lőtt góljánál mindig le fog jönni :kalapos:

most jogos a kritika felé, lőhetett volna 3-4 gólt simán…
az a fő baj, hogy miután lement, helyzetünk sem volt

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 28., csütörtök 10:17
Szerző: mero
Erős érv a fejben lejátszott gólok mellett hogy ez meg az a játékos berúgta volna.

Benned és a hozzád hasonlóakban van a hiba, hogy kisebb lehetőségeket ziccereknek képzeltek, és ezekből konstans gólokat vártok.

Így futottatok olyan lyukakra is, hogy Rodrygo berúgná Vinicius helyett ha ő lenne a fix ember.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2023. szeptember 28., csütörtök 10:01
Szerző: Pad'em
mero írta:
Pad'em írta:
Újabb ékes példaja akkor mennyit ér a mutató. Az olyanokkal gondolom nem kalkulál, ahol egy szimpla lövőcsel kellett volna ahelyett hogy a becsúszó védőbe rúgjuk és máris 100as ziccer vagy egy egyszerű visszapassz középre és üreskapu. Vagy, hogy hosszan tolja meg vmelyik, belebotlik átvételnél helyzetben. Tegnap minimum 5-6 gól volt közte.
Ha ezt csinálja, ha azt csinálja, ha amazt csinálja.
A mutatóval és a játékosokkal van baj, mert te kívülről többször megnézve lerajzoltad a fejedben, hogyan kellett volna megoldani.
Ati, erre nehéz mit mondani, nézni kéne a meccset. Vagy legalább nézz vissza egy összefoglalót, mielőtt okoskodsz, ha abból az jön le, hogy a 2 gól különbség a reális, csak azért mert az xg azt mondja, akkor nincs több hozzáfűzni valóm.

5 év BBC után pláne elég jól tudjuk mi helyzet valójában egy top csapatnak. Nem olyan bonyolult ez, nézzük a meccset és mindenki látta. CR-el v Benzemával tegnap az első félidőben rúgunk 3-at, 4-et.

Nem bántom amúgy Joselut, nekem szimpi nagyon, szerintem van még lámpaláza, meg Ancelotti mindig lekapja a gólöröme után mikor végre megnyugodhatna, hogy a 10.helyzetéből gólt lőtt.