Oldal: 1047 / 1539

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 22., csütörtök 9:48
Szerző: Realista24
Tudom, hogy van még Pepe, meg James, Isco, Bale trió is, de rájuk direkt nem tértem ki, mert ők már itt voltak. Akiket felsoroltam, azokból pedig egyedül Nacho volt itt előző évben is.

De igen, ha őket is hozzávesszük, akkor még jobb a kép.
A kérdés a támadójáték, illetve az, hogy aki a padot érdemli, vajon padra is kerül-e?

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 22., csütörtök 9:42
Szerző: Sastre
Anthony írta:
Realista24 írta:A Real Madrid évek óta abba sült bele (többek között), hogy nem tudta megfelelően erősíteni a padot. Persze padra senki nem igazol, de ezek szerint lehet.
Most itt van Kova, Casemiro, Lucas, Jesét is ideveszem, Danilo, Nacho, Casilla. Megkockáztatom, hogy ennél komplettebb keretünk nem lesz sok-sok évig.
Főleg hogy az Isco-James kettősből is minimum egyiknek csak a padon jut hely (vagy Balenek :mrgreen: )

Illetve egy stabil védelemre a támadójátékot is fel lehet épíeni tavaszig.
Ráadásul a Ramos-Varane-Pepe hármasból is padozik valaki, ha nincs sérült :)

Egyébként igen, idén végre a padra igazoltunk (mondjuk a kezdőbe nehéz is lett volna, az már az előző szezonban is brutális volt), régóta nem vártam ilyen izgatottan egy évet. Remélem tavaszra összeáll az a játék, amit Benitez eltervezett.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 22., csütörtök 9:40
Szerző: morientes
Lucas Vasquez olyan mint egy példás tanuló.
Akkor tegnapra beirhatja magának a hármas alát.
jól vizsgázik
Tegnap megbukott annál a helyzetnèl
hozza egy jó átlagot magához képest a meccseken),
Mi az a magához kèpest?Ennyi van benne,oda vissza.Nem tobb.Ahogy az orosz,o sem fèrne oda a cserepadra sem.
Ezzel nem őt akarom bántani, mert odateszi magát a mezért, mindent megtesz, harcol, küzd, próbálkozik.
Ez ezen a szinten egy támadotol kevès.Mèg ha nem alap ember akkor is.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 22., csütörtök 9:36
Szerző: Anthony
Realista24 írta:A Real Madrid évek óta abba sült bele (többek között), hogy nem tudta megfelelően erősíteni a padot. Persze padra senki nem igazol, de ezek szerint lehet.
Most itt van Kova, Casemiro, Lucas, Jesét is ideveszem, Danilo, Nacho, Casilla. Megkockáztatom, hogy ennél komplettebb keretünk nem lesz sok-sok évig.
Főleg hogy az Isco-James kettősből is minimum egyiknek csak a padon jut hely (vagy Balenek :mrgreen: )

Illetve egy stabil védelemre a támadójátékot is fel lehet épíeni tavaszig.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 22., csütörtök 9:35
Szerző: Remy
Realista24 írta:A Real Madrid évek óta abba sült bele (többek között), hogy nem tudta megfelelően erősíteni a padot. Persze padra senki nem igazol, de ezek szerint lehet.
Most itt van Kova, Casemiro, Lucas, Jesét is ideveszem, Danilo, Nacho, Casilla. Megkockáztatom, hogy ennél komplettebb keretünk nem lesz sok-sok évig. Ha nagyon kötekedni akarok, akkor Jesé helyett elférne valami fiatal tehetség Karim mögött, de elvileg Jesé is az, még van ideje, hogy bizonyítsa, jobban focizik, mint ahogy rappel.

Ha a támadókat és támadásokat rendbe tudja rakni Rafa, akkor jöhet az aranykorszak.
Valahogy igy, most mar tenyleg csak az kene, hogy a serulesek elkeruljek a csapatot. Az alapanyag minosegi, sikerre hivatott.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 22., csütörtök 9:33
Szerző: Realista24
A Real Madrid évek óta abba sült bele (többek között), hogy nem tudta megfelelően erősíteni a padot. Persze padra senki nem igazol, de ezek szerint lehet.
Most itt van Kova, Casemiro, Lucas, Jesét is ideveszem, Danilo, Nacho, Casilla. Megkockáztatom, hogy ennél komplettebb keretünk nem lesz sok-sok évig. Ha nagyon kötekedni akarok, akkor Jesé helyett elférne valami fiatal tehetség Karim mögött, de elvileg Jesé is az, még van ideje, hogy bizonyítsa, jobban focizik, mint ahogy rappel.

Ha a támadókat és támadásokat rendbe tudja rakni Rafa, akkor jöhet az aranykorszak.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 22., csütörtök 9:30
Szerző: Sastre
Lucas Vasquez olyan mint egy példás tanuló. Mindig megcsinálja a házit (odateszi magát az edzéseken), jól vizsgázik (hozza egy jó átlagot magához képest a meccseken), de nincs meg benne az a szikra, mint a zsenikben, feltalálókban. Nem érzem benne az ösztönösséget, a vagányságot, mintha csak bemagolta volna amit kell, és azzal próbálkozik. Ezzel nem őt akarom bántani, mert odateszi magát a mezért, mindent megtesz, harcol, küzd, próbálkozik. Egyszer-kétszer össze is jön neki valami, de nem az a szint, ami ide kell. Kis csapatok ellen a bajnokságban van keresnivalója, akkor lehetne vele rotálni főleg, szerintem az az ő szintje.

Jesé meg pont az ellenkezője. Legalábbis ami így kívülről látszik. Ő vagány, csinál szép dolgokat, de mégis rossz jegyeket kap a tanár bácsitól. Jó lenne, ha szintet lépne, és túllépne ezeken a dolgokon.

Cheryshev meg az orosz cserediák, aki ráadásul bukott 2 osztályt... nem tudom mit akar tőle a klub, de nem ide való. Lehet, hogy hangyányival tehetségesebb mint Lucas, de a hozzáállása nem olyan jó, és nem is látom, hogy nagyon tudná színezni a játékot... Egy német vagy egy angol ligában ellenne, de ide szerintem ez nagyon kedves.

Egyébként idén tényleg nagyon stabil a csapat védelme és a középpályája, de a támadórészleg valahogy nem megy. Jó persze, rohadt sok a sérült, de akkor is ott volt egy Isco és egy CR a pályán. Lehet, hogy Jesé és Lucas nem tud annyit hozzátenni a játékhoz, mint mondjuk James vagy Benzema, de akkor legalább valami játékunk legyen ilyen helyzetekre, hogy ki tudjuk aknázni a fiatalokban lévő lehetőségeket is. Isco szerintem jól tudná irányítani őket, osztogatni nekik a labdákat, de az az érzésem, hogy nincs felépítve a játék elől, és inkább cselezget.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 22., csütörtök 9:29
Szerző: Anthony
morientes írta:èn nem tudom mit láttok ebben a vasquezben...
Olyan sokat gondolom, hogy nem lát benne senki, de nem is került 90 millióba.
Igaz 24 évesen már nem is nevezhető olyan fiatalnak, de attól még fejlődhetne; a tegnap voltak jó és rossz megoldásai is. Kvázi ingyen cserének nem is olyan rossz. (Pavones :mrgreen: )

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 22., csütörtök 9:13
Szerző: morientes
Ami a legdurvább, h nem éreztem különbséget, h Lucas játszott Bale helyett és akkor hasonlítsuk össze kettőjük fizetését..döbbenet.
Hát játèkban valoban semmi,maximum annyi hogy a walesinek azèrt ha elsul a lába...nem szoktam Balet vèdeni,de èn nem tudom mit láttok ebben a vasquezben...Ronaldo olyan lasztit adott neki hogy ajto ablak,de elkurta,utánna fèlperc mulva jol seggberugta a labdát.
Kroosal,Casemiroval meg vagyok elègedve,amugy meg egy dinamika,átutoeronèlkuli meccs volt,amit hozni kellett a volna a látottak alapján,ez ellen a dibdáb osszefèrcelt,csak a nevekbol felállo csapatnak nevezett társaság ellen.
Csalodott vagyok.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 22., csütörtök 8:23
Szerző: Anthony
Steve írta:A körülményeket figyelembe véve elégedett vagyok.
Valahogy így.
Bár a második félidőben valamiért visszaálltunk/visszavettünk. Akkor leszek igazán elégedett, ha a Bernabeuban megcsapjuk őket.
Navas egy kézilabda kapus.
Szép ez a kevés kapott gól, de remélem visszatérnek a sérültek, és elkezdjük szétbombázni az ellenfelet, mert hosszú távon sosem működik a Realnal a védekezés alapú eredményesség.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 22., csütörtök 0:30
Szerző: petiamadridista
szerintem jó volt ez a meccs.
voltak szép megmozdulások, és többnyire azért Madridunk akarata érvényesült.
Idegenben jó ez az x, pláne a körülményeket figyelembe véve.
Sokkal rosszabbra számítottam az előzetesek alapján.
A Bernabeúban ütni kell őket.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 22., csütörtök 0:29
Szerző: Torquemada
Nem rossz ez az eredmény. Ahogy itt többen, én is vereséget vártam, ehhez képest a nagyobb helyzeteink nekünk voltak, főleg a Jeséére gondolok, egy picit meg kellett volna emelnie a labdát.
A PSGtől többet vártam egy legyengült Real ellen, Di Mariának csak a szája járt, Cavani a pályán sem volt, Ibra is el volt tüntetve, de lehetne még sorolni. T.Silva mellett viszont nem lehet labdát beadni, mintha falról jönne vissza minden. Hazai környezetben, főleg ha valami csoda folytán a gálacsapatunk rendelkezésre állhat, szerintem simán verhetőek, még akkor is, ha sajnos Bale is része lehet a csapatunknak. Hiába a korlátlan anyagi háttér, szerintem a PSG még nem tudott felnőni a legnagyobbakhoz.
Casemiro nálam kezdő továbbra is, nagy jövő előtt állhat ilyen fiatalon. Megint nem kaptunk gólt, ez nagyon jó. Viszont helyzetünk sem nagyon van. James nélkül ez nem is fog változni, Isco nem tud fazont szabni a játéknak. Egyre inkább az a véleményem, hogy nem sok hasznunk van a srácból. Kicselez három embert, aztán odaadja a labdát az ellenfélnek meg ilyenek. Mennek a nagy látványos dolgok, csak semmit nem érünk vele általában.
A csapat teljesítménye, bár nem volt rossz, átütőerő hiányában a fennállása legjobb formájában lévő Celta ellen szerintem szintén csak 1 pontot fog érni, ha nem próbálunk meg célra törőbben játszani. A szabadrúgások problémáját meg kell oldani, legalább 8-10ből egyet értékesíteni kellene, ez viszont a jobb lábas posztról jelenleg nem működik. A balosról igen. A nehéz meccseken úgy látom idén nem fogunk tudni túljárni a képzett védelmek eszén, ilyenkor pedig felértékelődhet a jó pontrúgások szerepe.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 21., szerda 23:55
Szerző: sonic
Lesz Modric, Benzema, James, Carvajal, akkor ezeket felhuzzuk tovig... Azt hittem komolyabb jatekerot kepviselnek az alapjan amilyen magabiztossaggal nyilatkoztak. A 3 meghatarozo jatekosunk kozul 2 hianyzott. Verengzest varok a visszavagon, mar csak azert is, mert ha nem akkor lebontom a cibelest.....

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 21., szerda 23:33
Szerző: lordgabi
Steve írta:A körülményeket figyelembe véve elégedett vagyok.

Csapatként védekeztünk és támadtunk hosdzú idő óta, mint a bl győztes ancelotti-csapat.

Lehetett a fogalmatlan ultragáz oroszon kívül az összes csere emberkére számítani és ez jó. Jesé nagyon aktív volt.

Navas egy párduc.

A klasszisaink meg legalábbis a védelemben klasszisok.

Cr-nek elég döcögősen megy Benzema nélkül.

Ami a legdurvább, h nem éreztem különbséget, h Lucas játszott Bale helyett és akkor hasonlítsuk össze kettőjük fizetését..döbbenet.

Jó lesz ez Jamesszel, Modriccsal, Benzemával.
Maximálisan egyetértek. :agree:

Kroos végre összeszedte magát, a második félidőre azért ő is beszürkült, mint a csapat nagy része, de a fejlődés megkérdőjelezhetetlen. Varane csak a megszokott... :coffee: Casemiro kemény, szeretem az ilyen stílusú játékosokat, kétgólos vezetésnél apríthatja majd a katalánokat a hazai meccsen. :smile:
Lucas nekem is meglepetés volt ma, Isco ismét ficánkolt az elsőben, de rengeteg volt a felesleg, vagy a rossz megoldás...lövés helyett passz, vagy pontatlan passz.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 21., szerda 23:31
Szerző: KAG
Valaki tudna írni egy hosszabb szösszenetet a mérkőzésről?
Játékosok egyéni és a csapat össz teljesítménye.
Statokat láttam csak. Abból meg annyi derült ki számomra, hogy összességében a PSG nyomott, de nekünk több helyzetünk volt.
Sajnos lemaradtam róla.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 21., szerda 23:14
Szerző: Steve
A körülményeket figyelembe véve elégedett vagyok.

Csapatként védekeztünk és támadtunk hosdzú idő óta, mint a bl győztes ancelotti-csapat.

Lehetett a fogalmatlan ultragáz oroszon kívül az összes csere emberkére számítani és ez jó. Jesé nagyon aktív volt.

Navas egy párduc.

A klasszisaink meg legalábbis a védelemben klasszisok.

Cr-nek elég döcögősen megy Benzema nélkül.

Ami a legdurvább, h nem éreztem különbséget, h Lucas játszott Bale helyett és akkor hasonlítsuk össze kettőjük fizetését..döbbenet.

Jó lesz ez Jamesszel, Modriccsal, Benzemával.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 21., szerda 23:02
Szerző: MesQueUnClub
Azért rásütötte a támadásokra a bélyegét, hogy Rafa ebből a 3(4 de Denis pontosan 0-t ér) emberből tud támadóban gazdálkodni.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 21., szerda 22:58
Szerző: hunmadridista
Nem volt ez olyan rossz...idegenben jó az X-is ellenük...hazain viszont jó lenne majd nyerni!
A sérültek viszont remélem szépen lassan felépülnek, mert megint rá fog menni a szezon...

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 21., szerda 22:53
Szerző: TheBull6
Első félidő végén ha nagyobb szerencsénk van, szerintem hozhattuk volna, de ez az X a körülményeket tekintve nem rossz eredmény. Ez a Trapp gyerek meg már a bundásban is bőven a második legjobb kapus volt Manuel után. Egy biztos, előbb állítanám kapuba a válogatottban, mint Neuer 2.0-t, jóval előtte jár.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. október 21., szerda 22:46
Szerző: ___Samy___
Azért Casemiro egy év alatt rendesen kikupálódott :salute: