Oldal: 1084 / 1525

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 15., péntek 11:30
Szerző: Marky
azzal vitatkoznék, hogy a csapategység nem volt meg, illetve csak egy csapat sztár van a pályán. idén is láthattunk nagyon sok meccset, ahol vért izzadva lett a győzelem kiharcolva, mindenki csúszott mászott, vagy éppen a tavalyi bl menetelést is elég említeni. ez a keret egy csapat, egymásért küzdenek, szeretik egymást és az összjátékokból jól ki is vehető, hogy mennyire egyben van a keret - minusz bale :mrgreen: amit rmcf írt, az sokkal relevánsabb. maga a keret összeállítása volt rossz, a kulcsemberek kifáradtak, nem kaptak elég pihenési lehetőséget. a kapuban egy leáldozó csillagú legenda áll, aki bár mindent megtenne a klubbért, de az a elszabott bedobási kísérlet egyfajta szimbólum is volt az ő helyzetére. egyszerűen nem elég már ide.

pogba nem tudom, mennyire tudná megoldani a problémákat... sokkal inkább a támadófeladatai miatt lett felkapott, mintsem a védekezőmunkája miatt. nekünk pedig pontosan olyan ember kellene oda, aki segít stabilizálni a helyzetet, kroos és modric mellett is magabiztosan tud mozogni. jelenleg ezt csak verrattiban látom. a kis olasz fiatal még mindig, mozgékony, nem is lassú, nagyon labdabiztos és jó meglátásai vannak. persze, ha egy ilyen trióval állunk fel, akkor egyből létszámon kívülre kerülhet james és isco is... viszont a padra is kellene támadócsere, amire isco például még sokkal jobb is lenne, mint james.

nincs semmilyen krízis, nincs világvége, csupán visszaütött az átigazolási időszak balfsága, amit télen nem lehetett korrigálni. nincs mese, nyáron pihenni kell, jól megtervezni a preseasont, kiszórni a felesleget, balanszolni és feltölteni a keretet.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 15., péntek 11:29
Szerző: morientes
Cristina se játszott jó
Azért ezt ne...én sem mondtam soha Nedvedre hogy buzi,pedig ha jobban megnézzük...

A Real Madrid verte meg saját magát szokás szerint...ragozhatjuk ahogy akarjuk de ez az igazság...

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 15., péntek 11:27
Szerző: remike34
petiamadridista írta:
Ezzel azért vitatkoznék. A juve olyan mint a bayern ebből a szempontból. Mindig is megvette az olaszországban játszó aktuálisan jól teljesítő játékosokat. Szerinted Cannavaro, Buffon, Thuram, Emerson meg még sorolhatnám nem volt befutott játékos amikor megvásároltátok?!
hát.. szerintem nem.
Maximum az utóbbi években, de korábban nem volt ez jellemző.
A Juve inkább nagyon jó versenyző volt, mindig is. (Ezért sem előre lefutott ez a BL döntő, és ezért nem volt előre lefutott az elődöntő, de mindegy, én természetesen hülye pesszimista vagyok megint..) A Milan! na az inkább volt egy nagy bevásárló csapat Itáliában, mondhatnám, hogy Perez politikája a Real Madrid 50es évekbeli hagyományaira, és Berlusconi 80as -90es évekbeli játékospolitikájára hajaz.
Az egykori olasz miniszterelnök mondta azt, hogy egy új sztárt mindig venned kell, hogy fenntartsd a szurkolók érdeklődését, kedvét.
Akiket soroltam, azok azt hiszem a 95 vagy 96 környékén KEKet v uefa kupát nyertek, 1-2évre rá mind a juvéban volt.
Inzaghi, dino baggio, cannavaro, thuram, buffon. Korábban/később Jugovic, Vieri, Vialli, Zidane, Nedved, Davivs, Henry, Trezeguet stb. Amikor volt pénz volt költekezés is bőven. Nincs is vele gond, csak azt ne mondjátok hogy a Juve nem csinálta.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 15., péntek 11:26
Szerző: KAG
Mikor máskor regisztrálna fel "ez" is ide, mint most. :lol:

Seria B-ből miért nem jelentkeztél cimbora?

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 15., péntek 11:20
Szerző: Realista24
Amint láthatod vicc volt. Nem kell minden mögé rosszindulatot feltételezni!
Hatalmas poén volt.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 15., péntek 11:16
Szerző: remike34
Realista24 írta:
Nálatok ez nem gond, olaszban elég néhány bírót v asszisztenst megvenni, olcsóbb mint egy player :D Bocs, nem tudtam kihagyni :)
Idejön normálisan véleményt alkotni, te meg hozod az idióta stílust... :agree:
Amint láthatod vicc volt. Nem kell minden mögé rosszindulatot feltételezni!

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 15., péntek 11:14
Szerző: petiamadridista
Ezzel azért vitatkoznék. A juve olyan mint a bayern ebből a szempontból. Mindig is megvette az olaszországban játszó aktuálisan jól teljesítő játékosokat. Szerinted Cannavaro, Buffon, Thuram, Emerson meg még sorolhatnám nem volt befutott játékos amikor megvásároltátok?!
hát.. szerintem nem.
Maximum az utóbbi években, de korábban nem volt ez jellemző.
A Juve inkább nagyon jó versenyző volt, mindig is. (Ezért sem előre lefutott ez a BL döntő, és ezért nem volt előre lefutott az elődöntő, de mindegy, én természetesen hülye pesszimista vagyok megint..) A Milan! na az inkább volt egy nagy bevásárló csapat Itáliában, mondhatnám, hogy Perez politikája a Real Madrid 50es évekbeli hagyományaira, és Berlusconi 80as -90es évekbeli játékospolitikájára hajaz.
Az egykori olasz miniszterelnök mondta azt, hogy egy új sztárt mindig venned kell, hogy fenntartsd a szurkolók érdeklődését, kedvét.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 15., péntek 10:53
Szerző: Realista24
Nálatok ez nem gond, olaszban elég néhány bírót v asszisztenst megvenni, olcsóbb mint egy player :D Bocs, nem tudtam kihagyni :)
Idejön normálisan véleményt alkotni, te meg hozod az idióta stílust... :agree:

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 15., péntek 10:40
Szerző: Champions20
remike34 írta:
Ezzel azért vitatkoznék. A juve olyan mint a bayern ebből a szempontból. Mindig is megvette az olaszországban játszó aktuálisan jól teljesítő játékosokat. Szerinted Cannavaro, Buffon, Thuram, Emerson meg még sorolhatnám nem volt befutott játékos amikor megvásároltátok?!
Ez igaz, de minden nagy csapat ezt csinálja a saját ligájában. És nem is azt mondtam, hogy mi sosem veszünk befutott játékosokat, dehogynem. Főleg az utóbbi időben. Talán rosszul fogalmaztam, én úgy látom, hogy míg mi igyekszünk posztra igazolni a lehető és elérhető legjobbat (de mindenképp van preferencia, hogy olasz, fiatal vagy ligában játszó stb legyen), a Real többször megy bele felelőtlen igazolásba, és ad ki irreálisan sok pénzt csak azért, mert az adott pléjer éppen nagyon felkapott. Mondjuk van pénzetek, megtehetitek. :D[/quote]

Értelek.
Nincs pénzünk csak 600 millió euró tartozás :) Én már évek óta nem tudom milyen pénzeket költünk el, és miért nem csökkentjük a tartozást. Pl ha igaz h kapunk a "Emirates Bernabeu" névért kb 500 milliót, akkor az egy az egybe mehetne törlesztésnek, h tiszta lappal tolja a klubb, ne csak gurítsa a szart maga előtt.
Nálatok ez nem gond, olaszban elég néhány bírót v asszisztenst megvenni, olcsóbb mint egy player :D Bocs, nem tudtam kihagyni :)[/quote]

Biztos h nem csak olaszban bundáznak meg meccseket.Azért mert ott derült ki egyszer nem csak ott megy a bunda.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 15., péntek 10:36
Szerző: remike34
Lord Viktor írta:
remike34 írta:
Ezzel azért vitatkoznék. A juve olyan mint a bayern ebből a szempontból. Mindig is megvette az olaszországban játszó aktuálisan jól teljesítő játékosokat. Szerinted Cannavaro, Buffon, Thuram, Emerson meg még sorolhatnám nem volt befutott játékos amikor megvásároltátok?!
Ez igaz, de minden nagy csapat ezt csinálja a saját ligájában. És nem is azt mondtam, hogy mi sosem veszünk befutott játékosokat, dehogynem. Főleg az utóbbi időben. Talán rosszul fogalmaztam, én úgy látom, hogy míg mi igyekszünk posztra igazolni a lehető és elérhető legjobbat (de mindenképp van preferencia, hogy olasz, fiatal vagy ligában játszó stb legyen), a Real többször megy bele felelőtlen igazolásba, és ad ki irreálisan sok pénzt csak azért, mert az adott pléjer éppen nagyon felkapott. Mondjuk van pénzetek, megtehetitek. :D
Értelek.
Nincs pénzünk csak 600 millió euró tartozás :) Én már évek óta nem tudom milyen pénzeket költünk el, és miért nem csökkentjük a tartozást. Pl ha igaz h kapunk a "Emirates Bernabeu" névért kb 500 milliót, akkor az egy az egybe mehetne törlesztésnek, h tiszta lappal tolja a klubb, ne csak gurítsa a szart maga előtt.
Nálatok ez nem gond, olaszban elég néhány bírót v asszisztenst megvenni, olcsóbb mint egy player :D Bocs, nem tudtam kihagyni :)

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 15., péntek 9:51
Szerző: sonic
Lord Viktor írta:csakhogy közhelyeket is puffogtassak.
Nem akarlak megbantani, de nem ez volt az elso kozhely a hozzaszolasban. :)

Egyebkent en annyit tennek hozza erdemben, hogy attol hogy sok szurkolo, es a media nagykepu modon lenezte a Juvet, nem hiszem hogy a jatekosok meg az edzonk is ugy allt volna hozza, hogy "neeeezd mar ezeket a szerencsetleneket, hat kik ezek, elverjuk oket mint jeg a hatart"... Nem tudom elkepzelni. Itt szerintem nem a pokhendi hozzaallas, es a csapategyseg hianya dontott. Sokkal inkabb az, hogy fejben be voltunk fasulva, dekoncentralt, szethajtott jatekosok voltak a palyan. Nem tudtunk fokuszalni a feladatra, amikor kaptunk egy utest total beleszedultunk. Ki lett veve az ele a csapatnak szezon kozben Ancelotti tevekenysege nyoman, es mar nem volt se tuz, se kraft. Erre jott meg az hogy abszolut nem volt meg az az egyensuly a csapatreszek kozott ami Carlo mantraja, ki lett targyalva ez is boven. DE. Nem hiszem hogy a jatekosok nem akartak egymasert jatszani, vagy semmibe neztek volna az ellenfelet. Ez a velemenyem.

Egyebkent koszi hogy leirtad a velemenyedet, jo hogy olvashatjuk hogy a masik oldal hogyan latta a parharcot. A csapatod elott pedig le a kalappal, mert nagyot kuzdottek, es megharcoltak a dontoert.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 15., péntek 9:40
Szerző: Lord Viktor
remike34 írta:
Ezzel azért vitatkoznék. A juve olyan mint a bayern ebből a szempontból. Mindig is megvette az olaszországban játszó aktuálisan jól teljesítő játékosokat. Szerinted Cannavaro, Buffon, Thuram, Emerson meg még sorolhatnám nem volt befutott játékos amikor megvásároltátok?!
Ez igaz, de minden nagy csapat ezt csinálja a saját ligájában. És nem is azt mondtam, hogy mi sosem veszünk befutott játékosokat, dehogynem. Főleg az utóbbi időben. Talán rosszul fogalmaztam, én úgy látom, hogy míg mi igyekszünk posztra igazolni a lehető és elérhető legjobbat (de mindenképp van preferencia, hogy olasz, fiatal vagy ligában játszó stb legyen), a Real többször megy bele felelőtlen igazolásba, és ad ki irreálisan sok pénzt csak azért, mert az adott pléjer éppen nagyon felkapott. Mondjuk van pénzetek, megtehetitek. :D

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 15., péntek 9:31
Szerző: remike34
Lord Viktor írta:
2. Csapategység. Mármint annak a hiánya. A Real számomra nem egy sztárcsapat, hanem egy csapatnyi sztár. Játékosok, akik máshol befutottak, majd sok pénzért ideigazoltak, és valahogy nem tudnak igazi csapatként működni. Nyilván valamit jól csináltatok, hisz tavaly sikerült megnyerni a BL-t, de hosszú távon akkor lesz sikeres egy csapat, ha okosan igazol. Bár ebben lehet nincs igazam, mert a Real mindig is már befutott sztárokat vett, míg a Juve a sikeres időszakokban is inkább kinevelte a sztárjait feltörekvő tehetségekből, mintsem eleve sztárként vegye őket.
Mi ezzel szemben pont a csapatteljesítménnyel hidaltuk át a két csapat közti minőségbeli különbséget.
Ezzel azért vitatkoznék. A juve olyan mint a bayern ebből a szempontból. Mindig is megvette az olaszországban játszó aktuálisan jól teljesítő játékosokat. Szerinted Cannavaro, Buffon, Thuram, Emerson meg még sorolhatnám nem volt befutott játékos amikor megvásároltátok?!

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 15., péntek 9:22
Szerző: Lord Viktor
Sziasztok,
nem kötekedni jöttem ide, csak leírni a véleményemet, látom vannak itt elvétve más csapatok szurkolói is, szóval remélem nem bánjátok. :agree:
Szerintem a kiesésetek három dologra vezethető vissza:

1. Nagyképűség. Bár igaz, ehhez jócskán alátett a média, hisz mindenki azt harsogta mindhárom csapat háza táján, sőt a felkent "szakértők" is, hogy aki a Juventust kapja, annak bérelt helye van a döntőben. A foci nem így működik, sosem szabad egy ellenfelet lebecsülni, mert az megbosszulja magát. Ráadásul a Juventus nem egy életénbe egyszer-kétszer a tűzközelbe jutó makker csapat, a történelem bizonyítja, hogy ha valakit, a Juvét pont nem szabad a Realnak lebecsülnie, legyen akármilyen gyenge annak a kerete. Elég kiegyenlített a két csapat egymás elleni mérlege, és nem találkoztunk kevésszer. (Jól emlékszem, mikor Del Piero kivégzett titeket 2008-ban, szintén a Bernabéu-ban, pedig az a Juventus keretét tekintve sokkal gyengébb volt a mostaninál, és az edző (Ranieri) se volt egy fenomén.)
Ezzel szemben pedig mi úgy jöttünk, hogy mindent beleadunk, nem adjuk fel, de már annak is örülünk, hogy itt lehetünk, hisz még mindig csak építkezünk.

2. Csapategység. Mármint annak a hiánya. A Real számomra nem egy sztárcsapat, hanem egy csapatnyi sztár. Játékosok, akik máshol befutottak, majd sok pénzért ideigazoltak, és valahogy nem tudnak igazi csapatként működni. Nyilván valamit jól csináltatok, hisz tavaly sikerült megnyerni a BL-t, de hosszú távon akkor lesz sikeres egy csapat, ha okosan igazol. Bár ebben lehet nincs igazam, mert a Real mindig is már befutott sztárokat vett, míg a Juve a sikeres időszakokban is inkább kinevelte a sztárjait feltörekvő tehetségekből, mintsem eleve sztárként vegye őket.
Mi ezzel szemben pont a csapatteljesítménnyel hidaltuk át a két csapat közti minőségbeli különbséget.

3. Ancelotti. Akármennyire érdekesen lett kialakítva egy keret, egy jó edző meg tudja találni az optimális felállást. Például Bale szerepeltetése szerintem abszolút indokolatlan, konkrétan a két meccs alatt nettó emberhátrány volt. (Igaz, sokszor mi is így vagyunk Pirlóval...) Emellett a párharc során egyszer sem tudott belenyúlni meccsbe, pedig Torinóban Ramos középpályásként szerintem elég ergya volt, a szünetben simán vissza lehetett volna hozni a védelembe.

Most ide vehetném még Modric sérülését is, Cristina se játszott jól, semmit sem villantott a klasszisából, de nálunk ugyanúgy hiányzott Pogba (igen, a visszavágón is, nagyon szarul játszott magához képest), de szerintem a fentiek a fő okok, és úgy láttam, többé-kevésbé így gondoljátok.

Ami kicsit fura és vicces, hogy sokan még mindig lenézik ezt a Juventust és az olasz focit, meg úgy általában a játékunkat. Abban igazatok van, hogy szerintem sincs MÉG papíron azon a szinten a csapat, hogy reális esélye legyen BL-t nyerni. De abszolút megérdemelten vagyunk ott a döntőben, nagyon profin és higgadtan hozták le eddig a srácok a kieséses szakaszt, igazából mindig csak annyit kiadva, amennyi feltétlenül szükséges volt. Utóbbi ahhoz is hozzájárult, hogy lebecsüljenek minket, hisz nem mindig látványos focival és több góllal nyerünk, de az olasz mentalitás ilyen, még ha egyébként a Juve alapvetően nem ilyen a többi olasz csapathoz képest. És azért a BL-győzelemhez szerencse is kell, nem mindig a papíron legjobb nyeri (jó példa erre a közelmúltból a Chelsea és az inter).
Pogbát meg elhiszem, hogy nem akarnátok megvenni, a gólpasszt leszámítva nagyon haloványan játszott. De ez nem is baj, ne is vegyétek meg, én örülnék, ha maradna. :Đ

A döntő meg alakul, ahogy alakul, mi már ennek is örülünk. Igazából érdekes lesz, Messi utoljára 18 évesen játszott a Juventus ellen, velük ritkábban futunk össze, mint veletek, én már nagyon várom. Szerintem is a Barca sokkal esélyesebb, de egy meccsen bármi megtörténhet, csakhogy közhelyeket is puffogtassak. :D

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 15., péntek 0:27
Szerző: miro
Ki lehet esni úgy ahogy a Bayern tette egy 3:0-ás meccs után a második meccsen,de úgy nem ahogy mi tettük egy 2:1-es hátrány után.
Az alapvető problémánk ebben keresendő szerintem.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 14., csütörtök 22:42
Szerző: R.M.C.F
Berakom ide is,hátha itt elolvassák,hátha van olyan része ami fontos:

Egy újabb hosszabb hangvételű írással jelentkezem,

megpróbálom összeszedni a gondolataimat,de nem egyszerű.
Ez inkább évértékelő(majd oda is bemásolom ha lesz),mintsem juve meccs értékelő.....ennek oka pedig,egyrészt hogy nem ezen a meccsen ment el a szezon,illetve masszív 16 évnyi real szurkolás,és kb 1000 meccs megnézése után,amiben egy kezemen meg tudom számolni,hogy hány meccset hagytam ki,ezt a meccset,a juve elleni visszavágót nem néztem meg.

Hogy miért nem? :'(

Vártam nagyon a meccset pedig,a meccs előtt 2 órával még a szokásos készülődésem volt,idegesség,koncentráció,ráncolt szemöldök....gondolkodás hogy lehet hozni a meccset.Mással nem is foglalkoztam.

Majd,kellett egy impulzus,kellett egy jel,ami beindította azt ami már bennem volt december óta.
Megláttam a kezdőt,és egyből a cseréket.
A kezdőt hagyjuk,soha sem azt tartottam a legfontosabbnak,hanem a cseréket,a lehetőséget,arra ha nem úgy alakul ahogy megálmodja az ember,mert általában nem úgy alakul.A foci egy ilyen sport.
Egy massziv juve ellen,ahol menni kellett az eredményért,ott a támadó jellegű játékosok, jesé és hernandez volt. Még támadó kp-és sem volt......Brrrr....kivert a frász,kikerekedett szemmel néztem magam elé,és a kérdés: ezek hogy fogják hozni a meccset ha szükség lesz rá,mert lesz rá....ez így nem lesz jó gondoltam,ez a meccs elveszett ezekkel,egy normális támadó kp-a vagy csatár nem áll rendelkezésre.Köszi azoknak akik a keretet kialakitották.
Azt tettem,amit soha sem még,semmi nem gátolhatott meg soha hogy nem nézzem meg a real meccsét.....most be sem kapcsoltam a tv-t.
Jól tettem...és jól éreztem.......

Pár hete írtam,hogy a realt nem tartom esélyesnek,majd később ezt ki is fejtettem,most nem mennék ebbe bele újra,pedig a realnak ritka jó csapata van,de vannak problémák,amiket meg kellett volna oldani nyáron,majd a szezonban is ...és akkor most nem lennénk ebben a keserű helyzetben.....nem volt ez bonyolult egyáltalán.....sőt.

Lehet egyénekre fogni,lehet hogy van olyan aki az 5ösön luftot rúg és nem nyerünk,de nem ezen múlik egy szezon sikere....nem ezen,hanem ezeken,ezen dolgok összességén,a vezetőség,csapat,edző egyvelegen....hiába szar egy ember,vagy kettő....az egy dolog,kell lennie pótlásnak,kell lennie megoldásnak,ha nincsen,mert nincsen megfelelő cserénk,vagy mert bérelt helye van,az NEM az egyén hibája,kár is szarozni egy egy játékost.

A keret kialakítása nyáron rosszul történt,azt nem tudjuk,hogy ezt CA vagy perez vagy ki hogyan alakította ki,vannak elképzeléseim,de a színfalak mögé nem látunk,max összefüggéseket keresünk.

Nézzük meg azt,hogy a szezonban kik voltak azok,akik a tudásukhoz,illetve az általunk elvártakhoz igazodtak,tudták hozni "magukat": Varane,james,modric,benzema. Ők 4en voltak,akik fenn tudtak tartani egy konstans tőlük elvárt teljesítményt.
Ha megnézzük ezt a névsort,akkor kilátszik belőle egy döntő dolog,ez a 4 ember az,akik bizonyos okok miatt nem lettek kifacsarva,varane rotálás(pepe , ramos),a többi hosszabb sérülés miatt. Ezek az emberek frissebbek voltak a többieknél.
A többi kerettag,kivétel nélkül nem hozta magát,mindenki a tudása alatt játszott.Pont. Ez egy fontos megállapítás.

Vagy másik oldalról világítsuk meg: Iker,carvaj,pepe,ramos,marci,kroos,isco,ronaldo,bale.....ők miért nem hozták magukat? Elfelejtettek focizni? Na ná hogy nem......persze,mind. Mind visszaesett....miért? mert fgy-k? Ja,hagyjuk már ezt a baromságot,idiótáknak be lehet etetni....nekem nem.

Szerkezetekre bontva:

Mint már írtam is korábban,iker helyzete egy öltözői konfliktushoz vezethet,minden egyes játékos,aki nem szakmailag indokolt módon fix kezdő,az egy gócpont,és egy profi,pénzalapú,sikerhajhász versenyben,mint a profi labdarúgás,egy probléma,egy negatív energia forrás egy egységes kereten , társaságon belül.

A védelem nem problémás,szerintem egy nagyon nagy minőséget képvisel,annak ellenére mondom,hogy sok gólt kaptunk,és voltak bizonytalanságok,de ugye azt tudni illik,hogy a védekezésben a védelemnek 50% os szerepe van mindössze,a többi a kp-a és a támadók feladata ....lenne.....a probléma nem itt volt,elég ha megnézi valaki azt a statot(nem tudom,én nem nézek ilyeneket,csak tippelek) hogy pl a barca védelem mennyit blokkolt és mennyit a miénk,hát eléggé lehet különbség a miénk javára......náluk már a kp-s védekezés is sokkal hatékonyabb és a védelem messze nincsen ekkora teher alatt.

A kp.a. a probléma egyik melegágya.
Nem khedira a hibás mert nem tud focizni,ez egy örök igazság,ezt meg kell tanulni,hanem az a hibás,aki biztosítja a számára a lehetőséget,akkor ha a képességei nem erre predesztinálják.
De ő csak egy példa volt.
A kp-a kialakitása nyáron egy nagy szakmai hiba volt,alonso,khedira,illarra,majd később lucas.....hiba,hiba hátán.
Nekimentünk egy szezonnak úgy,hogy az alap kp-a,top....modric,kroos,james vagy isco....de,4-3-3 ban egy egyensúlyos kp-a két!! btb-t kell hogy tartalmazzon,vagyis két olyan embert aki tud megfelelőlen védekezni és támadást elősegíteni is,egy pedig tud előre erősen támogatni illetve vissza is zárni területre.
Itt ez ki volt centizve! mert modric és kroos két akkora tudás,ami mellet elfér egy támadóbb,ők ketten lehoznak egy meccset,leszűrik és még támogatást is nyújtanak előre. Viszont,modric nélkül,egy szem kroos,iscoval és jamessel már borul a bili tipikus esete.....a nevek jól hangzanak,de a feladatok,az eredmény nem tükrözi ezt. Kroos hamar kiégett,mivel társai szűrni,labdát szerezni,lemozogni a védekező mozgásokat nem voltak megfelelő minőségben.....isco és james bármilyen trükkös statot is varázsoltak a kéjencek,nem tudnak olyan területeket lefedni,látni a játék előrevetített területét,mint egy btb,mint pl modric.
Khedira esete hiba,egy szerződés lejárta felé közeledő ember,akire nem számítanak,vagy ha néha igen,akkor sérült,akkor miért maradhatott itt?
Alonsot 3nappal a vége előtt elengedik,mert ő kérte......hát a faxomat azt. Majd ha tudlak pótolni.
Illarra bebizonyosodott hogy CA nem számol vele,semmilyen komoly meccsre nem számíthat rá a csapat,akkor miért van itt? Nem kellett volna más helyette?
Lucast minek hozták ide? Tölteléknek? ...egyszerű,mert menet közben súgott valaki,hogy ezt elbasztátok,nincsen oda senki,gyorsan kell valaki.....persze megfelelő értékelés,és beépülési idő hiányában....nem segítség nem.Egyáltalán nem.

Nem azt mondom,hogy modric a világ legjobbja,de mivel nálunk ÉPPENHOGY ki volt rakva a kp-a tutira,és mert mögéjük semmilyen ,mondom semmilyen minőségi pótlás nem volt,igy modric kiesése alapvetően eldöntötte a szezonunkat.
írtam is decemberben,van talán aki emlékszik,rá hogy innen már nem jövünk vissza....tévedtem,mert egy hónapra visszajöttünk,mert bár én nem számoltam modriccsal már idén,ismerve a sanitast,visszatért a horvát,és varázsütésre egy osztálynyi minőség emelkedés jött létre....majd újra kiesett. Tehát nem jöttünk már vissza összességében....lyukas kp-a,borult egyensúly,nem megfelelő stabilitás.....ebből megyek át a támadókra,mert ők meg a kp-a minőségéből élnek....élnének.

Támadók.
Jesé? Ez mi? Nem lehetne hogy elbeszélgessek azzal,aki szerint egy 1 évet kihagyott ember,majd megoldja a támadó cseréket? Rá számítottak? nyáron hol volt had kérdezzem meg? Ja hogy sérült volt...aha.....akkor jó,mert azt hittem hogy fel volt készítve a szezonra.
J Hernandez..és ennyi.....egy real madridnál.....ennyi....ők azok....ők azok ketten akikre támaszkodni lehet ha taktikai váltást akarunk eszközölni. Még is hogyan? Egy félsérülttel? És egy be sem épülttel? Aki azt sem tudja mi az a real madrid?
Nonszensz.

bale,hiába szídjátok,hiába őt okolja bárki,ez egy tévedés. bale ha megvan a lehetősége,labdarúgó révén pályára lép.....és felveszi a fizetését. NEM ő a hibás. Az aki ezt biztosítja a számára,hogy ez ki? az jó kérdés.....ezt nem tudom,és ti sem tudjátok....perez,vagy ca....őt szidjátok. Ha közületek bárki ott lehetne,és ki lenne nyilvánítva,hogy mindig kezd ha nem fáj a torka,akkor Te vagy a hibás érte? persze hogy nem. Az aki betett,vagy az aki bekövetelt. Pont.

Perez vagy carlo? Ti mit mondotok? Csak tippelni tudtok.....az biztos,hogy ketten vannak ebben benne,merthogy.....
CA nyilatkozatai, nem lehetnek felelős edző önnön gondolatai,inkább durcás kijelentések....."bbc mindig kezd"
Ez hogy motivál egy hernandezt vagy egy jesét komolyabb munkára? sehogy,sőt....ellene van,CA ezt jól tudja,és ez NEM CA mondata,hiába az ő szájából hangzott ez el. Arról nem is beszélek hogy ez a kijelentés mennyire káros a kezdőkre is nézve.

Ha perez beleszól...mert tuti....akkor is vannak olyan jellegű problémák,amik viszont nem perezé,mint pl azok,hogy ha kapsz(ez fontos szó!!) egy számodra nem megfelelő keretet,akkor baxxmeg az eldőlt meccseken egyből cserélek....és akkor TALÁN modric megússza,TALÁN kroos nem ég ki.......2:0 nál,ha az ellenfélben már nincsen benne a fordítás,miért nem ment azonnal illarra pl?

CA nyilatkozatai idővel megváltoztak....látni lehetett,hogy a nyugodt,kimért ,közhelyeket,egy időre felváltotta a magyarázkodás.Ez is árulkodó jel.

Szezonban többször is előforduló lélektelen játék....talán Csoki írta,játékosok ITT VÁLTOZTAK meg....nem ilyen felfogást mutattak az előtt hogy leigazoltuk őket. Igaz. Ez pl ha visszamegyek,az egyik oka a 2004-2011 közötti sikertelen realnak....a másik az örök körforgás....új edző.....és mindig új nevek...nevek......de nem kellenek,mert a real mindig is jó nevekből állt. Nem voltunk soha sem rosszabbak a konkurenseknél,nálunk a felfogás,a motiváció,és a hiányzó hosszútávú koncepció hiánya okozta a sikertelenséget. nem az ami a fórumon divat lett egy téveszme hírdető miatt,hogy egylábasok,gyökkettők,fgy-k,fogalmatlanok....baromság....akik tőlünk elmentek,szintet léptek egyből és nem azért mert kívánhattak egyet egy aranyhaltól.

A szezonban nem volt szerencsénk,ez a sport a szerencséről is szól....ez van,kell hozzá,hiszen egy kapufa,vagy el rossz lövés elintéz egy meccset.....annyi.....nekünk idén nem volt. Lásd 30 kapufa..... :ozil: van ilyen?? Nincsen. Nincsen.
Ha a fele bemegy.....rég lezártunk volna mindent.

Sok sérülés......ezt nem is kell indokolni,brutál mennyire probléma volt sok kulcsjátékos kiesése.


Van aki szerint menjen CA...de ez nem megoldás. Új korszak? Új szisztéma? Brrrr....a szájpadlásomon feláll a szőr.
Nem ez a megoldás.....tényleg nem.
Hogy mi? Erre szoktam írni,ha ezért fizetnének,akkor ott lenne az asztalon pontosan hogy mi kell. De nem ezért fizetnek.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 14., csütörtök 19:40
Szerző: adamzz
Szar. Minden.

Lesz mit csinálni a nyáron ismét. De hát ez nálunk hagyomány. Ha van egy jónak kinéző csapat gerinc, képesek vagyunk elbaszni. Most mindegy,hogy ki miért hibás, mert mindenki saras. Perez a hülye igazolásai miatt, Ancelotti amiatt,hogy a Real Madrid ívelget a Juventus ellen, amikor olyan játékosok vannak a csapatban mint Marcelo,Isco,Kroos,James,Benzema. Mindenki hibás valamiben. Bale az meg.. Láttam az ő topicja átalakult dühöngővé. Nem mondok semmit. Menjen innen.

Mind ezeken az elszart dolgokon kívül, simán ott lehettünk volna a döntőben ha kevesebbet mákolnak az olaszok.
Morata. Persze, ki más? :lol:
De még azt a lövést is eltörte, csak a nyugdíjkorban lévő casillas nem bírta kiütni. :lol:
Vicc. Szánalom.
De azt nekem ne mondja senki,hogy ez a tegnapi Real Madrid nem akart. Az első félidőben(lényegében ameddig bírtuk) mindenki csúszott-mászott a labdákért, az olaszok meg azt se tudták,hogy behugyozzanak,vagy beszarjanak-e. De ennyi helyzetet,ziccert ezen a szinten nem lehet kihagyni büntetlenül.
Igazából 2015 ott baszhatja meg ahol akarja. A szájbatekert karácsony óta valami elszállt.
Sajnálom,csalódott vagyok. Ismét végig lehet majd nézni egy tökéletes Barca évet 6 darab kupával.
Mi meg kezdhetjük elölről. Edzőkeringő,100 millás pogbák stb.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 14., csütörtök 15:40
Szerző: CS0ki
és kitudja, hogy jövőre lesz-e lehetőségünk újra elődöntőbe vagy döntőbe kerülni...
Elődöntőbe? Persze...Igazság szerint az elődöntőig viszonylag könnyű eljutni újabban. Gyakorlatilag 2-3 csapat kivételével mindenki ellen papíron esélyesebbek vagyunk. Nem véletlen, hogy sorozatban ötödször jutottunk elődöntőbe.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 14., csütörtök 15:34
Szerző: hunmadridista
Sajnos a tavalyi év kivételével újra bebizonyosodott, hogy nem vagyunk képesek felnőni a feladathoz...mindig képesek vagyunk elbukni az utolsó szalmaszálban...de hogy egy BL elődöntőben motiválatlanok vagyunk, az számomra felfoghatatlan...a bekapott gól után szerintem már mindenki feladta lélekben a meccset...nagyon nagy kár érte, mert hatalmas lehetőséget szalasztottunk el...és kitudja, hogy jövőre lesz-e lehetőségünk újra elődöntőbe vagy döntőbe kerülni...

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2015. május 14., csütörtök 12:41
Szerző: morientes
tegnap feltűnően sok kulcspasszt rontott,
Hát ha tegnap 10X labdához ért,sokat mondok...