Edző és vezetőség

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
Avatar
Kerlon
Hozzászólások: 27897
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 12:27
Kedvenc csapatod: Levante

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Kerlon » 2015. augusztus 24., hétfő 12:37

Matt009 írta:Benitezről én sosem voltam jó véleménnyel, le is írtam, hogy az ismert edzők közül ő az egyetlen, akire Carlot nem cserélném le.

Ennek ellenére azt mondom várjunk még Benitez értékelésével. Egyrészt mert meg fogja érni a tavaszt itt (hacsak nem történik valami megbocsájthatatlan -BL kiesés, gyenge bajnoki eredmények), másfelől meg az első meccsek neccesek voltak mindegyik új edzőnél. Mou is 0-0-lal kezdett, Carlo is kiszenvedte éppen csak a győzelmet. Mire a csapat elkapta a fonalat, mindig eltelt 2-3 meccs.
Azt aláírom, hogy nagyon rosszul játsszunk, kevés elképzelés van a játékunkban. De mielőtt visszasírnátok Carlot, vele is ugyanez volt. Ez nem Benitez sara egyedül, már tavasszal (sőt az ősz vége felé is) is csak az ívelgetés ment, megkomponált támadójátékról nem beszélhettünk. Ugyan nem Benitez az, akitől én elvárnám a támadójáték felépítését, véleményem szerint ő erre nem képes, de azon kívül van pár dolog, amiben javulhatunk, és úgy látszik javultunk. Én 2 dolgot várok el az őszi szezon végéig: stabilizált védelmet és a kontrajátékunk újraépítését. Mindkettőben láttam javulást a CA érához képest. Ráadásul elkezdtünk egyfajta letámadást is játszani, ennek is idő kell, mire összeáll.
Az ívelgetés helyét az átlövések vették át, nem elvetendő ötlet, voltak jó lövéseink, kis szerencsével egy be is akadhatott volna. A probléma az, hogy Isco nem jó jobb oldalon, míg Bale és CR nem képesek arra a játékra, amire itt sokan (többek között Benitez) várnak. Nekem az nem tetszik, hogy látszik, hogy nem megy, és Benitez nem variál érdemben. Fog majd változtatni, csak nehogy késő legyen a bajnokság szempontjából.

Október közepén már lehet egy előzetes ítéletet mondani Rafáról, addig várjuk ki, hogyan alakul a csapat. Szép játék nem lesz, ez borítékolható. De én reménykedek egy szívós, masszívan védekező csapatban, amely azért csak bedarálja az ellenfeleit, ha mással nem akkor egy pontrúgással, vagy egyéni villanással. Könnyen lehet, hogy sok lesz az idén az 1-0 meccs, de inkább tanuljunk meg szenvedve, küzdve nyerni, minthogy elfogyjon a tudomány, ha kicsit küzdeni is kell.
Szerintem meg helyzet teremtésben léptünk vissza kettőt, azzal, hogy Bale kapta meg a szabad szerepet meg léptünk hátra még egyet, mert CR-t nem használjuk ki ezzel, Bale meg közel sem olyan eredményes azon a poszton.

Ezzel a kerettel meg nem egy Atletico féle focit kellene alkotnia. Senkinek.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 62788
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2015. augusztus 24., hétfő 12:32

Az elnöki posztra? :lol:
Karim az én bizalmamat is élvezi, de sokan megszívnák rendesen.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
Matt009
Hozzászólások: 1909
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 9:44
Kedvenc játékosaid: Casillas, Higuain, Varane, Modric, Özil NEM
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Matt009 » 2015. augusztus 24., hétfő 12:27

Benitezről én sosem voltam jó véleménnyel, le is írtam, hogy az ismert edzők közül ő az egyetlen, akire Carlot nem cserélném le.

Ennek ellenére azt mondom várjunk még Benitez értékelésével. Egyrészt mert meg fogja érni a tavaszt itt (hacsak nem történik valami megbocsájthatatlan -BL kiesés, gyenge bajnoki eredmények), másfelől meg az első meccsek neccesek voltak mindegyik új edzőnél. Mou is 0-0-lal kezdett, Carlo is kiszenvedte éppen csak a győzelmet. Mire a csapat elkapta a fonalat, mindig eltelt 2-3 meccs.
Azt aláírom, hogy nagyon rosszul játsszunk, kevés elképzelés van a játékunkban. De mielőtt visszasírnátok Carlot, vele is ugyanez volt. Ez nem Benitez sara egyedül, már tavasszal (sőt az ősz vége felé is) is csak az ívelgetés ment, megkomponált támadójátékról nem beszélhettünk. Ugyan nem Benitez az, akitől én elvárnám a támadójáték felépítését, véleményem szerint ő erre nem képes, de azon kívül van pár dolog, amiben javulhatunk, és úgy látszik javultunk. Én 2 dolgot várok el az őszi szezon végéig: stabilizált védelmet és a kontrajátékunk újraépítését. Mindkettőben láttam javulást a CA érához képest. Ráadásul elkezdtünk egyfajta letámadást is játszani, ennek is idő kell, mire összeáll.
Az ívelgetés helyét az átlövések vették át, nem elvetendő ötlet, voltak jó lövéseink, kis szerencsével egy be is akadhatott volna. A probléma az, hogy Isco nem jó jobb oldalon, míg Bale és CR nem képesek arra a játékra, amire itt sokan (többek között Benitez) várnak. Nekem az nem tetszik, hogy látszik, hogy nem megy, és Benitez nem variál érdemben. Fog majd változtatni, csak nehogy késő legyen a bajnokság szempontjából.

Október közepén már lehet egy előzetes ítéletet mondani Rafáról, addig várjuk ki, hogyan alakul a csapat. Szép játék nem lesz, ez borítékolható. De én reménykedek egy szívós, masszívan védekező csapatban, amely azért csak bedarálja az ellenfeleit, ha mással nem akkor egy pontrúgással, vagy egyéni villanással. Könnyen lehet, hogy sok lesz az idén az 1-0 meccs, de inkább tanuljunk meg szenvedve, küzdve nyerni, minthogy elfogyjon a tudomány, ha kicsit küzdeni is kell.

sentry
Hozzászólások: 1888
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 12:44

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: sentry » 2015. augusztus 24., hétfő 12:21

Kerlon írta:R24 erre gyúr
Az elnöki posztra? :lol:
ziro4vr írta:
sentry írta:Az a para, hogy szezon közben egyik sem jönne el, és lehet, hogy szezon végén sem.

Én teljesen azon vagyok, hogy itt nagy változás (értsd Benítez, Bale, Perez) csak akkor lesz ha Perez már nem lesz az elnökünk, és a következő elnök egy tökös elnök lesz és azzal foglalkozik csak ami a dolga. Kérdés: lesz-e ilyen?
Sok minden lehet, arra is lehet tennék összeget, hogy Bale tovább lesz itt, mint Cé...
Sajnos én is nagyobb esélyt látok arra hogy Bale tovább marad mint CR, mint fordítva. :-(

Avatar
ziro4vr
Hozzászólások: 24561
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: ziro4vr » 2015. augusztus 24., hétfő 12:07

sentry írta:Az a para, hogy szezon közben egyik sem jönne el, és lehet, hogy szezon végén sem.

Én teljesen azon vagyok, hogy itt nagy változás (értsd Benítez, Bale, Perez) csak akkor lesz ha Perez már nem lesz az elnökünk, és a következő elnök egy tökös elnök lesz és azzal foglalkozik csak ami a dolga. Kérdés: lesz-e ilyen?
Sok minden lehet, arra is lehet tennék összeget, hogy Bale tovább lesz itt, mint Cé...
Nem illik.

Avatar
morientes
Hozzászólások: 10633
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 13:47
Kedvenc játékosaid: Raul,Diego Maradona
Kedvenc csapatod: Há' a rejálmadrid b+ :)
Tartózkodási hely: mikorhol

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: morientes » 2015. augusztus 24., hétfő 12:06

Egyébként,ha télen menesztik Rafát, akkor én Palit hoznám a Herthából. :mrgreen:
6 vkp ės Ronaldo elol.A siker garantált :D
LEGIO PATRIA NOSTRA
Kép
http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az... 

Avatar
Kerlon
Hozzászólások: 27897
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 12:27
Kedvenc csapatod: Levante

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Kerlon » 2015. augusztus 24., hétfő 12:06

R24 erre gyúr
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K

sentry
Hozzászólások: 1888
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 12:44

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: sentry » 2015. augusztus 24., hétfő 12:05

Az a para, hogy szezon közben egyik sem jönne el, és lehet, hogy szezon végén sem.

Én teljesen azon vagyok, hogy itt nagy változás (értsd Benítez, Bale, Perez) csak akkor lesz ha Perez már nem lesz az elnökünk, és a következő elnök egy tökös elnök lesz és azzal foglalkozik csak ami a dolga. Kérdés: lesz-e ilyen?

Avatar
Kerlon
Hozzászólások: 27897
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 12:27
Kedvenc csapatod: Levante

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Kerlon » 2015. augusztus 24., hétfő 11:58

Mikor idejött nem a padra ült be, hanem a sírba fektettük, azóta Bale 10-es poszton való szerepeltetése miatt kapott egy lapát földet, az 5 gól nélküli meccsért még egyet. Év végére el is temetjük.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K

Avatar
@Sonny
Hozzászólások: 604
Csatlakozott: 2013. május 6., hétfő 20:15
Kedvenc játékosaid: CR7, Zidane, Redondo
Kedvenc csapatod: Real Madrid CF

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: @Sonny » 2015. augusztus 24., hétfő 11:56

Egyelőre túl sok okunk nincs az örömre azt meg kell hagyni, de azért még kivárnék Benítez temetésével, ha megjön az esze és elfelejti ezt a felállást, akkor még jók lehetünk,de amit most játszat az nem hiszem,hogy működni fog. 4-4-2 vagy 4-3-3 kellene.

Egyébként,ha télen menesztik Rafát, akkor én Palit hoznám a Herthából. :mrgreen:

Avatar
morientes
Hozzászólások: 10633
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 13:47
Kedvenc játékosaid: Raul,Diego Maradona
Kedvenc csapatod: Há' a rejálmadrid b+ :)
Tartózkodási hely: mikorhol

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: morientes » 2015. augusztus 24., hétfő 11:52

Kerlon írta:Ismeri a spanyol focit és jártas Európában valamilyen szinten.
Igy van.Valamint èrt a játèkosok nyelvèn,ami egy nem egykori sztárfocistánál elony.
LEGIO PATRIA NOSTRA
Kép
http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az... 

Avatar
ziro4vr
Hozzászólások: 24561
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: ziro4vr » 2015. augusztus 24., hétfő 11:52

Kérdés Emery e vállalni azt a kihívást ami a Madriddal járna.


:mrgreen:
Nem illik.

Avatar
Kerlon
Hozzászólások: 27897
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 12:27
Kedvenc csapatod: Levante

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Kerlon » 2015. augusztus 24., hétfő 11:49

Ismeri a spanyol focit és jártas Európában valamilyen szinten.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K

Avatar
morientes
Hozzászólások: 10633
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 13:47
Kedvenc játékosaid: Raul,Diego Maradona
Kedvenc csapatod: Há' a rejálmadrid b+ :)
Tartózkodási hely: mikorhol

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: morientes » 2015. augusztus 24., hétfő 11:48

Én meg Emery-t.
Akár.Hasonlo kaliber a ketto.Tudnak szarbol várat èpiteni :D
LEGIO PATRIA NOSTRA
Kép
http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az... 

Avatar
Kerlon
Hozzászólások: 27897
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 12:27
Kedvenc csapatod: Levante

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Kerlon » 2015. augusztus 24., hétfő 11:43

morientes írta:
Fenomen írta:Tegyük fel, hogy elmegy Benítez. Ki jönne helyette?
Normális edző már nem nagyon ülne le a padunkra és kb. már minden topedző volt már nálunk, aki mozdítható.
Ha Rafa továbbra is eredmènytelen lesz,(_de kivárnám azèrt a szezont),akkor igy láttatlanban kèt meccs után,Thomas Tuchelt.
Én meg Emery-t.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K

Avatar
morientes
Hozzászólások: 10633
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 13:47
Kedvenc játékosaid: Raul,Diego Maradona
Kedvenc csapatod: Há' a rejálmadrid b+ :)
Tartózkodási hely: mikorhol

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: morientes » 2015. augusztus 24., hétfő 11:41

Fenomen írta:Tegyük fel, hogy elmegy Benítez. Ki jönne helyette?
Normális edző már nem nagyon ülne le a padunkra és kb. már minden topedző volt már nálunk, aki mozdítható.
Ha Rafa továbbra is eredmènytelen lesz,(_de kivárnám azèrt a szezont),akkor igy láttatlanban kèt meccs után,Thomas Tuchelt.
LEGIO PATRIA NOSTRA
Kép
http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az... 

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 8059
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Anthony » 2015. augusztus 24., hétfő 11:33

Továbbra sem találok semmilyen értelmes, elfogadható érvet arra, hogy ez a kókler leülhetett a Real Madrid kispadjára. Az Inter elzavarta pár hónap után, a Chelseanél annyira utálták a szurkolók, hogy azt nem is lehet leírni. Ha legalább a Napolival legyőzte volna a Juvet és megnyeri a Calciot, akkor azt mondom ez esetleg egy érv lehet, de persze ott is semmi.

Én nem hiszem, hogy megéri a januárt a kispadon, főleg ha behúznak minket egy érdekesebb BL csoportba.

Az elvárásaimat eddig szépen hozza: 000

Avatar
wZoLee7
Hozzászólások: 13138
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
Kedvenc csapatod: REAL MADRID
Tartózkodási hely: SK

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: wZoLee7 » 2015. augusztus 24., hétfő 10:18

Az a nagy baja, hogy a csak 4231-ben gondolkodik. Igazából mást nem tud. Az első évei általában jók szoktak lenni, lásd Napoli, de utána kuka az egész. Ezzel a csapattal nem lehet azt játszatni amit ő akar.

Avatar
Toti
Hozzászólások: 4757
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 19:39

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Toti » 2015. augusztus 24., hétfő 7:54

istenem ez a benítez, nem elég, h 10 éves lemaradása van a futball világában, és, h egy forduló után sikerült ponthátrányba kerülni, még ilyennel is égeti magát, h tavaly sem lett meg az első foduló..

gyönyörű szezon elé nézünk..
"A gólöreme nem volt szép nekem mégis óriási örömöt okozott mert abban a pillanatban tudtam mennyi Real\Cr gyülölő rohad el belülről életük legszörnyűbb élménye az agyukba is beleégett úgy odarakta a köcsögöknek..." - dzsi91

Avatar
madridronie
Hozzászólások: 2031
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 11:52
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo & Sergio Ramos, Benzema, Modric, Kroos, Marcelo (Ronaldo, Figo, R. Carlos, Beckham, Zidane, Guti, Kaká, Xabi Alonso & Totti)
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: madridronie » 2015. augusztus 23., vasárnap 23:52

"Szerintem Benitezt egyedül csak Perez akarta."

Tévedés. Rafa barátunk José Ángel Sánchez, az általános igazgató embere.

Abszolút Carlo párti vagyok, ennek ellenére az első 5 forduló végégig még várnék Benítez komolyabb értékelésével.
bekk: Hakimi&Davies
támadó: Mbappé

Ronaldo ◄ The number one influence ► ★★★★★

Ronaldo Fenomeno vs Cristiano Ronaldo ● The Battle For The Name ● Best Skills

Courtois-Hakimi,E.M.,Alaba,Davies-A.T.,E.C.,J.B.-ViniJr.,Mbappé,Rodrygo

RealMadrid

"Cristiano es un extraordinario Comandante"


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 115 regisztrált és 0 vendég