Oldal: 2070 / 2674

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 8., kedd 14:36
Szerző: Bencze
Puskas az Espanyol szereleset huzta magara parszor mielott az UEFA megakadalyozta az olaszokhoz valo igazolasat. Kesobb a MU is szerette volna soraiban tudni, de a FA szabalyai korlatoztak az idegenlegiosok szamat amit Puskassal atleptek volna. Igy maradt a Madrid. Egyebkent durva belegondolni, hogy mi lett volna, ha azonnal leigazolja a csapat. 3 vagy 4 szezont nem jatszott.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 8., kedd 14:00
Szerző: Anyaka
R.M.C.F írta:

Én még soha sem hallottam arról hogy puskás a barcába ment volna hiszen a madridba is csak nagyon nehezen tudott "dezertálni". de ez egy dolog, Di stefanot meg nem a barca adta el a madridnak, hanem mindketten megvették, és a szövetség döntött az 50% játékjog formájában,a barca meg lemondott róla hogy akkor úgy nekik nem kell.

Kubala élt kint akkor már Spanyolországban 56 előtt, ő segítette a magyarokat bekerülni a csapatokhoz (Plattkóval együtt), és mivel Puskás is jó barátja volt, szerette volna ha együtt játszanak, de Czibor, és Kocsis érkezésével is már túltelített lett a csapat, akiket szintén az ő tanácsára igazoltak le, illetve előbbit az emigrációs táborból is kihozta.
Viszont Kubala ugyanígy majdnem Real játékos lett.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 8., kedd 11:24
Szerző: R.M.C.F
Anyaka írta:
palesz77 írta:Di Stefano-Kubala-Puskás. Hatalmas kép. Nyugodjék békében! :-(
Annak idején úgy volt, hogy Puskás is a Barcaba igazol Kubala segítségével, de már nem volt hely a negyedik magyarnak, illetve Di Setfano-t is leigazolták, de aztán eladták a játékjogának másik felét a Madridnak. Bár az már bonyolultabb volt.
A kép meg Kubala 61-es búcsúmeccséről van. Jó barátok voltak.

Én még soha sem hallottam arról hogy puskás a barcába ment volna hiszen a madridba is csak nagyon nehezen tudott "dezertálni". de ez egy dolog, Di stefanot meg nem a barca adta el a madridnak, hanem mindketten megvették, és a szövetség döntött az 50% játékjog formájában,a barca meg lemondott róla hogy akkor úgy nekik nem kell.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 8., kedd 10:19
Szerző: realistahuni
akkoriban mennyire más volt a közeg... most elképzelni se lehetne, hogy messi és ronaldo egy mezben pózoljon. ez az egy dolog, amiért sajnálom, hogy nem abban az időben születtem.... valahogy talán lett volna lehetőségem ekkora legendákat a pályájuk csúcsán látni.
Így van, teljesen más volt minden. Nem rég piálás közben árulta el az egyik szaktársam, hogy az apja 1970 óta Ajax drukker, a mai napig. És akkoriban baráti áron be lehetett szerezni mezt, persze amíg megérkezett Romániába eltelt egy kis idő. :D
De írtak levelet, aztán jött a csomag, és még a mez mellé adtak képeslapot és még sálat is.
Aztán olyan is volt, hogy a pali írt egy levelet Dino Zoffnak mert nagyon kedvelte, erre Zoff küldött neki egy dedikált mezt.

Szép idők lehettek na.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 8., kedd 9:50
Szerző: mahitoo(Henke)
Di Stefano. :-( Nyugodjon Békében!

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 8., kedd 8:03
Szerző: Marky
akkoriban mennyire más volt a közeg... most elképzelni se lehetne, hogy messi és ronaldo egy mezben pózoljon. ez az egy dolog, amiért sajnálom, hogy nem abban az időben születtem.... valahogy talán lett volna lehetőségem ekkora legendákat a pályájuk csúcsán látni.
egyébként remélem, hogy legalább a bbc készít egy külön dokumentumfilmet, mert lassan az összes legendás játékos meghal az 50-es évekből. az utolsó időszak, amikor még a grundfoci élte világszerte aranykorát.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 8., kedd 1:14
Szerző: Anyaka
palesz77 írta:Di Stefano-Kubala-Puskás. Hatalmas kép. Nyugodjék békében! :-(
Annak idején úgy volt, hogy Puskás is a Barcaba igazol Kubala segítségével, de már nem volt hely a negyedik magyarnak, illetve Di Setfano-t is leigazolták, de aztán eladták a játékjogának másik felét a Madridnak. Bár az már bonyolultabb volt.
A kép meg Kubala 61-es búcsúmeccséről van. Jó barátok voltak.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 8., kedd 0:02
Szerző: Marci
Megvan Suárez szerepe a Barcelonában:

https://www.facebook.com/photo.php?v=1097743583599190

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 7., hétfő 22:33
Szerző: palesz77
Di Stefano-Kubala-Puskás. Hatalmas kép. Nyugodjék békében! :-(
Remélem a viseletükön nem akadtok fenn..

El Sie7e írta:
Realista24 írta:Suarez mióta 70?
Licitálhatnak a klubok, ha nem akar odaigazolni. Moratat is 30ért vitték volna a németek, most meg kapunk talán 15öt érte, mert a játékos nem akart odamenni.
jó barcás módjára az egyiket fontban írta, míg a másikat euróban :lol: természetesen a pénznem elhagyásával :mrgreen:
A kb 5 hsz-el alattam levő hírre reagáltam.. Abba 70-80-at írtak árnak, én meg arra írtam, hogy ha 70 millió lenne, azzal ki is egyeznék.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 7., hétfő 22:28
Szerző: R.M.C.F
Suarez mióta 70?
Ahogy bale csípőből 100. Nálunk felfelé,náluk lefelé megy a kerekítés,és ez nem csak a vételáraknál van igy,hanem minden jellemzőben.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 7., hétfő 22:18
Szerző: El Sie7e
Realista24 írta:
Alexist akarja vagy 3-4 klub - ha lehet hinni a híreknek -, szerintem ezért fog elkelni 35-40 körül, mert ha valaki lejjebb nyomja az árat, akkor a másik fölé licitál. Ezzel a Suárez 70 - Alexis 40-el amúgy még ki is egyeznék, legalábbis a többi hírhez képest mindenképp jónak mondható..
Suarez mióta 70?
Licitálhatnak a klubok, ha nem akar odaigazolni. Moratat is 30ért vitték volna a németek, most meg kapunk talán 15öt érte, mert a játékos nem akart odamenni.
jó barcás módjára az egyiket fontban írta, míg a másikat euróban :lol: természetesen a pénznem elhagyásával :mrgreen:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 7., hétfő 22:15
Szerző: Realista24
Alexist akarja vagy 3-4 klub - ha lehet hinni a híreknek -, szerintem ezért fog elkelni 35-40 körül, mert ha valaki lejjebb nyomja az árat, akkor a másik fölé licitál. Ezzel a Suárez 70 - Alexis 40-el amúgy még ki is egyeznék, legalábbis a többi hírhez képest mindenképp jónak mondható..
Suarez mióta 70?
Licitálhatnak a klubok, ha nem akar odaigazolni. Moratat is 30ért vitték volna a németek, most meg kapunk talán 15öt érte, mert a játékos nem akart odamenni.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 7., hétfő 22:14
Szerző: palesz77
Realista24 írta:Ha nem hülye az új vevő, akkor próbálja lenyomni az árat. Eladási kényszerben van a Barca.

Cuardado kijelentette, hogy a Barcába akar játszani jövőre, az elnökük pedig azt, hogy mindent megtesz azért, hogy a klubban maradjon.
Alexist akarja vagy 3-4 klub - ha lehet hinni a híreknek -, szerintem ezért fog elkelni 35-40 körül, mert ha valaki lejjebb nyomja az árat, akkor a másik fölé licitál. Ezzel a Suárez 70 - Alexis 40-el amúgy még ki is egyeznék, legalábbis a többi hírhez képest mindenképp jónak mondható..

Cuadradoval meg Suárez visszatéréséig simán eltudnék képzelni egy 3-5-2-t. De hogy utána mi lenne vele, azt nem tudom.. A VB-n nagyon tetszett a játéka - bár a Brazilok ellen duplanulla volt -, de nálunk nem tudom lenne-e posztja egy 4-3-3-ban pl.. Elől van elég ember, szóval kétlem, hogy oda jönne, jobbhátvédnek meg ő nem túl nyerő. Mindenesetre kíváncsi leszek mi lesz az ügyből, a Fio elvileg 35-ért elengedné - elég sok érte szerintem..

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 7., hétfő 22:02
Szerző: Realista24
Anyaka írta:
Géci írta:
A Suarez buli már lezárult, az biztos, csak a pénzre várnak Sanchez-ből, addig nem jelentenek be semmit. Utóbbi nem tudom, hogy most nyaral e, ha igen meddig, de addig talán nem húzzák el, mert már most unalmas olvasni a sok hírt...
Ha nem hülye az új vevő, akkor próbálja lenyomni az árat. Eladási kényszerben van a Barca.

Cuardado kijelentette, hogy a Barcába akar játszani jövőre, az elnökük pedig azt, hogy mindent megtesz azért, hogy a klubban maradjon.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 7., hétfő 21:53
Szerző: Anyaka
Géci írta:
A Suarez buli már lezárult, az biztos, csak a pénzre várnak Sanchez-ből, addig nem jelentenek be semmit. Utóbbi nem tudom, hogy most nyaral e, ha igen meddig, de addig talán nem húzzák el, mert már most unalmas olvasni a sok hírt...

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 7., hétfő 21:47
Szerző: Géci
The deal on Luis Suarez (27) is done pending details. Could be announced this week. Barcelona will pay 70-80M, no players included. [rac1]

Alexis Sanchez (25) is close to moving to the Premier League. Arsenal main option. Barcelona have formal offers of more than 40M.[rac1]

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 7., hétfő 16:45
Szerző: h3x0r
sander írta:Scolari: "Neymar azt mondta, nem érzi a lábát"
Egy kicsit tul van targyalva ez az egesz Neymar tema. Szabalytalankodtak ellene, minden meccsen elofordul 2-3 ilyen tipusu szabalytalansag, legtobbszor semmi kovetkezmenye nincs, most viszont leserult. Ez van, elofordul az ilyesmi. Nem o volt az elso es nem is az utolso jatekos, aki serules miatt kihagyni kenyszerul egy elodontot, dontot/bronzmeccset.
hehe írta:
sander írta:Scolari: "Neymar azt mondta, nem érzi a lábát"
Persze hagyjad már, szimulál :lol:
A helyzet az, hogy ezt csakis sajat maganak koszonheti. O harcolta ki maganak azt, hogy ha megemlitik a nevet, akkor az embereknek 2 dolog jusson eszukbe rola: "hatalmas tehetseg" es "szimulalo kislany". Persze, sokszor szabalytalankodnak vele, de a legkisebb kontaktnal is ugy rajatszik, mintha ott halna meg a palyan. A nagy szamok torvenye alapjan elobb vagy utobb jonnie kell a serulesnek. Azon meg nem kell csodalkozni, hogy miutan 4x rajatszott, az otodiknel is midenki azt hitte hogy megint szimulal.
palesz77 írta:Ezt meg nem tudom mennyire igaz, de hallottam olyat, hogy Fergie több évig edzéseken direkt "rugdaltatta" CR-t Scholesszal - így kell elírni? :hmmm: -, hogy szokja a rúgásokat, és kevésbé színészkedjen. Persze nem lábtörő belépőkre kell gondolni..
En ugy emlekszem, hogy Ferdinand nyilatkozta, akivel egyebkent kozeli baratok. Inkabb csak annyi volt, hogy edzeseken is kemenyebben leptek neki oda, hogy hozzaszokjon a PL vedoihez.
palesz77 írta:Amúgy én is bízok benne, hogy Neymar idővel kinövi majd ezt a szokását, úgy mint Ronaldo. Szezon elején amúgy tök jól is indult, nem tudom mi lett vele. Nem sikítozott esés közben, rögtön felkelt, a bírókkal se pofázott.. Erre év végén meg már az ellenfél játékosaival is rendre kötekedett. :hmmm: Remélem LE alatt visszatér az őszi énjéhez, az valahogy jobban tetszett..
Uj csapatba kerult, raadasul hatlmas osszegert erkezett, persze hogy maximalisan odatette magat az elejen. Utana meg valoszinuleg az edzo is elmondta neki, hogy nem kotelezo minden aron tovabb menni, az se baj ha elesik es ezzel szabadrugast meg sargat harcol ki. Ev vegere meg elszaladt vele a lo, csak ezekre ment ra.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 7., hétfő 16:10
Szerző: Faust
Neymar meg nyilván nem azért szimulál, hogy a csapata előnyhöz jusson. :smile:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 7., hétfő 16:06
Szerző: dzsi91
Faust írta:Szerintem meg fogadjuk el, hoogy Cé ugyanilyen kis nyápic pöcs volt az első pár MU-s évében. :)
Cé szinészkedett azért,hogy csapata előnyhöz jusson meg mert finnyás volt... ez a Neymar gyerek nem szinészkedik, ez minden ütközéskor meghal ... Láttam már sok szinészt, de ez a gyerek minden ütközésnél úgy visít mintha a lábát törték volna.


Nézzétek újra a brazil- kolumbiát, amikor lesérült ugyanúgy visítozott mint amikor faltolták a meccsen korábban... nevetséges

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2014. július 7., hétfő 15:54
Szerző: BBeno
Nem veletlenul nem fordult meg a fejeben hogy a PLbe igazoljon. Olyan forintatlan lenne ott a pehelysulyaval. Cahill zsebre rakta a brazil angolon.