Sergio Ramos

A Real Madrid egykori nagyjai.
Avatar
soroslop
Hozzászólások: 43
Csatlakozott: 2013. szeptember 2., hétfő 20:31
Kedvenc csapatod: Darnózseli SE

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: soroslop » 2019. március 7., csütörtök 18:51

Az önkritikát, hogy kell elképzelni? Kiáll Perez és megostorozza a hátát? a játékosoktól milyen önkritika jött? pl amikor egy emberként kiálltak Lopetegui mellett, mert a legjobb edző ide Mardidba, majd beleszartak az egészbe a pályán. Nem kell félteni őket, most kapnak a vezetők is elég fikát mindenhonnan.
Mi tudott elindulni a vezetőségtől, ami szükségszerűen oda vezetett, hogy az nem aláz meg mindkét hazai pályán aki nem akar? Megkapták a spanyol havert, utána meg Ramos befenyített, hogy ide szigorú edző ne jöjjön, ezt is teljesítették.
Nálam a vezetőség azért felelős, hogy idén nem vagyunk versenyképes csapat, akinek komoly esélye lenne nyerni valami. Ez tényleg nagy hiba. Bíztak jópár játékosban akiben nem kellett volna. A játékosok meg azért felelősek hogy minimumot sem hozták, egy tisztes bl helytállást és legalább versenyben lenni a bajnoki címért tavaszig, hanem helyette összeomlottak mint egy rongybaba, ráadásul már kb. harmadjára 5-6 éven belül és megalázó helyzetbe hozták a klubbot és a szurkolókat. Ez utóbbit most nehezebben viselem, akármennyire vagyok mérges arra, hogy fent komolyan elhitték, hogy a B-B-A/V működni fog (btw, Vasquez-el van az egyik legkevesebb bajom az egész csapatból).
Részemről mehet bárki aki akar, senkihez nem szabad ragaszkodni, marad még bőven minőség a keretben.

Professore
Hozzászólások: 1949
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 7:49
Kedvenc játékosaid: Zidane, Redondo, Hierro, Casillias
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Kolozsvár

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: Professore » 2019. március 7., csütörtök 18:34

soroslop írta:Azért lehet itt érdekeseket olvasni.
Mindenki egyhangúlag egyetért abban, hogy a vezetőség felelős abban, hogy elhanyagolta már régóta a keret megerősítését. De ez egyáltalán nem menti fel a játékosokat az idei szezonért. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy azzal hogy nincs CR és egy évet öregedtünk hirtelen kétszeres bl címvédőből holland középcsapat lett a Madridból, aki 6 pontot tud ráverni egy Getaféra 26 forduló alatt és eggyel (!!!!) jobb gólkülönbségre képes.
Lehet áltatni magunkat, hogy minden véget ér egyszer és emelt fővel adjuk át világ legjobbja címet, de nem ez történt, hanem megalázkodva sunnyogunk ki a hátsó bejáraton. Icardival, Hazarddal nyilván több gólt rúgtunk volna, de a tartást nélkülük is meg kellett volna őrizni, amiért talán pont Ramos a felelős, arról nem beszélve, hogy a csapat fele-kétharmada brutálisan alulteljesített (ja nem is, hiszen sokat szaladgáltak a pályán kedden. Nyilván ez a mérce. Igaz az Ajaxnál így is 10km-el kevesebbet, de hát azok fiatalok).
Ezek a játékosok sokat adtak a klubbnak, de sokat is kaptak tőle az elmúlt években, így jogosan számon lehet ezt kérni rajtuk az idei évet, főleg a klub elnökének. És van egy rossz hírem. Ilyenért (ha így történt) minden normális munkahelyről kibasznak, akkor is ha neked szuperigazad van a főni meg egy köcsög.
Nyilván egy cégnél mi lenne a vége csak azt is kihagyod a képletből hogy bizony Perez és az elnökség is el kell számoljon a szóciók felé (ha rosszul mennek a dolgok pláne). Egyszóval nem egyszerű helyzetről beszélünk. Ha kirakják Ramost és hozzák Mourinhot azzal saját bukásukat pecsételik meg több mint valószínű.

Avatar
Gascoigne
Hozzászólások: 992
Csatlakozott: 2013. április 19., péntek 17:54
Kedvenc játékosaid: Paul/Fernando/Roberto

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: Gascoigne » 2019. március 7., csütörtök 18:29

___Samy___ írta:Igen. Militao :lol:
Ezen mi a vicces? Militao marhajó védő, simán benne van, hogy behúzzuk vele a következő Pepét.

Avatar
___Samy___
Hozzászólások: 8196
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:51

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: ___Samy___ » 2019. március 7., csütörtök 18:24

soroslop írta:Azért lehet itt érdekeseket olvasni.
Mindenki egyhangúlag egyetért abban, hogy a vezetőség felelős abban, hogy elhanyagolta már régóta a keret megerősítését. De ez egyáltalán nem menti fel a játékosokat az idei szezonért. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy azzal hogy nincs CR és egy évet öregedtünk hirtelen kétszeres bl címvédőből holland középcsapat lett a Madridból, aki 6 pontot tud ráverni egy Getaféra 26 forduló alatt és eggyel (!!!!) jobb gólkülönbségre képes.
Lehet áltatni magunkat, hogy minden véget ér egyszer és emelt fővel adjuk át világ legjobbja címet, de nem ez történt, hanem megalázkodva sunnyogunk ki a hátsó bejáraton. Icardival, Hazarddal nyilván több gólt rúgtunk volna, de a tartást nélkülük is meg kellett volna őrizni, amiért talán pont Ramos a felelős, arról nem beszélve, hogy a csapat fele-kétharmada brutálisan alulteljesített (ja nem is, hiszen sokat szaladgáltak a pályán kedden. Nyilván ez a mérce. Igaz az Ajaxnál így is 10km-el kevesebbet, de hát azok fiatalok).
Ezek a játékosok sokat adtak a klubbnak, de sokat is kaptak tőle az elmúlt években, így jogosan számon lehet ezt kérni rajtuk az idei évet, főleg a klub elnökének. És van egy rossz hírem. Ilyenért (ha így történt) minden normális munkahelyről kibasznak, akkor is ha neked szuperigazad van a főni meg egy köcsög.
Kihagyod a kepletbol Lopeteguit, az edzőváltást, meg Solarit. Nem ennyire egyértelmű a jelenlegi helyzet kialakulásának az oka. De az biztos hogy a vezetőségtől indult az egesz.
"We will not fight for one decade, when Madrid is the best club of the last century and the best club in history, also the best in the last decade and is the best because we never do something like that, not appreciate someone success"

Professore
Hozzászólások: 1949
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 7:49
Kedvenc játékosaid: Zidane, Redondo, Hierro, Casillias
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Kolozsvár

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: Professore » 2019. március 7., csütörtök 18:23

Ramioli írta:
___Samy___ írta:Nem tudom egyáltalán miért ment le Perez vergődni, mikor teljesen nyilvánvaló, hogy vastagon benne volt ő is ezekben a kudarcokban. Most kellene összefogni igazán ezekben az időkben. Nem volt jogos a kirohanása, mert nem azért buktunk, mert leszartak volna az egészet.

Jogos Ramos kirohanása, de bölcsebb lett volna csendben maradni.
Talán megkérdezte jogosan, mi a fene van? Túl sok volt idén a vereség, annyi vereség van idén mint előtte 2 évben összesen se ezt kérte számon, egyébként Ronaldo nélkül is többre hivatott ez a garnitúra, nem hiszem hogy középcsapat szintjét kellene hozni.. Hát ezért ment le értelemszerűen, mint ahogy a 4 gól után a nézők is elkezdetek haza szivárogni mert nem kíváncsi senki erre Perez sem.
És minden felmérésen az jön ki hogy azok a szurkolok biza a fő bűnösnek a vezetőséget tartják és kisebb részben a játékosokat. Ez azért beszédes... Nem arról van szó hogy fel kell menteni a játékosokat mert ők is benne vannak kár vitatni de az gyomorforgato hogy 0 önkritika jön a vezetőség felől és kvázi a teljes kudarcot a játékosok és edző(k) nyakába akarja varni mint valami vis major. Csak az a bibi hogy a háttérbe mindkét komponesrol ők döntöttek úgy ahogy.

Avatar
soroslop
Hozzászólások: 43
Csatlakozott: 2013. szeptember 2., hétfő 20:31
Kedvenc csapatod: Darnózseli SE

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: soroslop » 2019. március 7., csütörtök 18:15

Azért lehet itt érdekeseket olvasni.
Mindenki egyhangúlag egyetért abban, hogy a vezetőség felelős abban, hogy elhanyagolta már régóta a keret megerősítését. De ez egyáltalán nem menti fel a játékosokat az idei szezonért. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy azzal hogy nincs CR és egy évet öregedtünk hirtelen kétszeres bl címvédőből holland középcsapat lett a Madridból, aki 6 pontot tud ráverni egy Getaféra 26 forduló alatt és eggyel (!!!!) jobb gólkülönbségre képes.
Lehet áltatni magunkat, hogy minden véget ér egyszer és emelt fővel adjuk át világ legjobbja címet, de nem ez történt, hanem megalázkodva sunnyogunk ki a hátsó bejáraton. Icardival, Hazarddal nyilván több gólt rúgtunk volna, de a tartást nélkülük is meg kellett volna őrizni, amiért talán pont Ramos a felelős, arról nem beszélve, hogy a csapat fele-kétharmada brutálisan alulteljesített (ja nem is, hiszen sokat szaladgáltak a pályán kedden. Nyilván ez a mérce. Igaz az Ajaxnál így is 10km-el kevesebbet, de hát azok fiatalok).
Ezek a játékosok sokat adtak a klubbnak, de sokat is kaptak tőle az elmúlt években, így jogosan számon lehet ezt kérni rajtuk az idei évet, főleg a klub elnökének. És van egy rossz hírem. Ilyenért (ha így történt) minden normális munkahelyről kibasznak, akkor is ha neked szuperigazad van a főni meg egy köcsög.

Avatar
Ramioli
Hozzászólások: 925
Csatlakozott: 2014. március 23., vasárnap 17:37
Kedvenc játékosaid: Zidane, , Redondo, Modric, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: Ramioli » 2019. március 7., csütörtök 18:05

___Samy___ írta:Nem tudom egyáltalán miért ment le Perez vergődni, mikor teljesen nyilvánvaló, hogy vastagon benne volt ő is ezekben a kudarcokban. Most kellene összefogni igazán ezekben az időkben. Nem volt jogos a kirohanása, mert nem azért buktunk, mert leszartak volna az egészet.

Jogos Ramos kirohanása, de bölcsebb lett volna csendben maradni.
Talán megkérdezte jogosan, mi a fene van? Túl sok volt idén a vereség, annyi vereség van idén mint előtte 2 évben összesen se ezt kérte számon, egyébként Ronaldo nélkül is többre hivatott ez a garnitúra, nem hiszem hogy középcsapat szintjét kellene hozni.. Hát ezért ment le értelemszerűen, mint ahogy a 4 gól után a nézők is elkezdetek haza szivárogni mert nem kíváncsi senki erre Perez sem.

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 62625
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2019. március 7., csütörtök 17:54

Beindult Mendes, annyira be akarja nyomni Mourinhót.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
___Samy___
Hozzászólások: 8196
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:51

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: ___Samy___ » 2019. március 7., csütörtök 17:44

Igen. Militao :lol:
"We will not fight for one decade, when Madrid is the best club of the last century and the best club in history, also the best in the last decade and is the best because we never do something like that, not appreciate someone success"

Avatar
BBeno
Hozzászólások: 11970
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 9:43

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: BBeno » 2019. március 7., csütörtök 17:43

akkor varhato egy uj KH a nyaron? :mrgreen:
GARETH:coffee:


RONCI A LEGENDA


Grande Pipita Higuaín


Ronaldo: Özil zseni

VAR<3

18/19: Perez nagy éve .lol. P3/L16/SF


Götze Gareth ReusRashford KdB Hazard Sterling Lukaku Mario Pogba Sané James Jesús

Avatar
___Samy___
Hozzászólások: 8196
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:51

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: ___Samy___ » 2019. március 7., csütörtök 17:42

Nem tudom egyáltalán miért ment le Perez vergődni, mikor teljesen nyilvánvaló, hogy vastagon benne volt ő is ezekben a kudarcokban. Most kellene összefogni igazán ezekben az időkben. Nem volt jogos a kirohanása, mert nem azért buktunk, mert leszartak volna az egészet.

Jogos Ramos kirohanása, de bölcsebb lett volna csendben maradni.
"We will not fight for one decade, when Madrid is the best club of the last century and the best club in history, also the best in the last decade and is the best because we never do something like that, not appreciate someone success"

Avatar
Tottinho
Hozzászólások: 4355
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 22:29
Kedvenc játékosaid: Ramos, CR, Varane, Carvajal, Kroos, Totti.
Kedvenc csapatod: Real Madrid.

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: Tottinho » 2019. március 7., csütörtök 17:38

Rasta írta:
Csabi írta:Ebben főleg Perez van benne, de egy játékos akkor se beszélhet így elnökkel. A két dolgot el kell egymástól választani.
Én is ezen a véleményen vagyok. A kritika, amit Ramos mondott nem alaptalan, légből kapott, de ezt így nem tehette volna meg Ramos, akármennyire imádom, meg CSK meg minden.
Még ehhez annyit, hogy szerintem egy CSK mondja ki amit gondol szemtől-szemben és igen akár az elnöknek is.
Ez a boldogságmindenjó behódolok az elnöknek csak azért is stb. közbe meg mást gondolok, hányinger a szememben.
sonic írta:Szerintem meg ez az egesz "hir" egy nagy kitalacio. Valakinek elenk a fantaziaja. Szora sem erdemes.
Egyébként ebben bízok, hogy mindjárt jön egy Ramos tweet ezzel kapcsolatban.
!El mejor defensor y Capitán del mundo!
Sergio Ramos:Vesztes az, aki hátat fordít és menekül, ha nehézség éri.
"A döntőket nem lejátszani kell, hanem megnyerni."
Sergio Ramos - EL Capitan | CL Final Specialist

Professore
Hozzászólások: 1949
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 7:49
Kedvenc játékosaid: Zidane, Redondo, Hierro, Casillias
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Kolozsvár

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: Professore » 2019. március 7., csütörtök 17:38

ToniKroos írta:
pheco írta:Erre miert nem gondolt Perez, amikor eladta a vilag legjobb gollovojet? Azt hitte majd Benz es Bale hirtelen lehoznak fejenkent 30-40 golos szezont? Tavalyi szezon feleben Ronaldoval es Zizouval is szenvedett a csapat, lehetett sejteni, hogy keves lesz Ronaldo es az o potlasa nelkul a csapat.
Az amúgy teljesen kizárt, hogy Lopetegui mondta, hogy megoldja CR nélkül is és nem kell neki igazolás? Mindig úgy mondjátok ezeket, mint valami megcáfolhatatlan tényt, ami tuti biztos. Mint ahogy Zidane is tuti Perez miatt távozott. Ez az infó is honnan ilyen biztos? Nem értem ezeket a kijelentéseket. :(
Ühüm... Zz is csak gondolt egyet hogy jól megszivat és ők nélkül el megy szabira és ezt pár nap alatt. Ezért nézett mint hal a szatyorban Perez a sajtó tájékoztatón...

Avatar
sonic
Hozzászólások: 4205
Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 22:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Modric

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: sonic » 2019. március 7., csütörtök 17:36

Szerintem meg ez az egesz "hir" egy nagy kitalacio. Valakinek elenk a fantaziaja. Szora sem erdemes.
"..We change the course of history. Everyday people like you and me.."

Avatar
ToniKroos
Hozzászólások: 1044
Csatlakozott: 2014. november 13., csütörtök 23:11

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: ToniKroos » 2019. március 7., csütörtök 17:33

pheco írta:Erre miert nem gondolt Perez, amikor eladta a vilag legjobb gollovojet? Azt hitte majd Benz es Bale hirtelen lehoznak fejenkent 30-40 golos szezont? Tavalyi szezon feleben Ronaldoval es Zizouval is szenvedett a csapat, lehetett sejteni, hogy keves lesz Ronaldo es az o potlasa nelkul a csapat.
Az amúgy teljesen kizárt, hogy Lopetegui mondta, hogy megoldja CR nélkül is és nem kell neki igazolás? Mindig úgy mondjátok ezeket, mint valami megcáfolhatatlan tényt, ami tuti biztos. Mint ahogy Zidane is tuti Perez miatt távozott. Ez az infó is honnan ilyen biztos? Nem értem ezeket a kijelentéseket. :(

Professore
Hozzászólások: 1949
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 7:49
Kedvenc játékosaid: Zidane, Redondo, Hierro, Casillias
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Kolozsvár

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: Professore » 2019. március 7., csütörtök 17:29

oroszisti írta:Akik vedik a csapatot, hogy mit tettek le az elmult evekben, azok hogy tudnak most Ramosra kifakadni.

Elmult 5 evben 4 blt nyertunk az utolso 3 meccsen azt lattam hogy kikopok a sracok a beluket. Futottak, hajtottak, de nem jott ossze semmi. Kiesteunk a kupabol, kiestunk a blbol. Voltak akik sirva jottek le a palyarol. Es akkor jon Perez es kioktatja a jatekosokat. Meg szegyenrol beszel. Nehogy mar ne alljon ki a kapitany a csapttarsaiert... meg gondolom azert elojonnek a tuskek. Zidane, Ronaldo... Benne van ebbe boven Perez is. Nem igy kell ezt lekommunikalni. Ha az en fonokom csinalna ezt en is szolnek neki, hogy azert alljunk mar meg egy pilllanatra.
Hát ja én is kb így látom. Annyi hogy nem látjuk a teljes képet. Azért megneznek egy vágatlan felvételt mert nagy a gyanúm hogy Perez is kritikájaval at lépett egy határt amire jött (ha igaz az egész egyáltalán) Ramos kifakadasa...

Perez meg kurva jól atlatja a dolgokat... Benitez :mrgreen: Lopi.... És most Mou visszahozatalan gondolkodik :vivo:
Mou a nagy építő...viccnek is rossz.

kiserik
Hozzászólások: 5750
Csatlakozott: 2016. március 14., hétfő 9:23

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: kiserik » 2019. március 7., csütörtök 17:29

oroszisti írta:Akik vedik a csapatot, hogy mit tettek le az elmult evekben, azok hogy tudnak most Ramosra kifakadni.

Elmult 5 evben 4 blt nyertunk az utolso 3 meccsen azt lattam hogy kikopok a sracok a beluket. Futottak, hajtottak, de nem jott ossze semmi. Kiesteunk a kupabol, kiestunk a blbol. Voltak akik sirva jottek le a palyarol. Es akkor jon Perez es kioktatja a jatekosokat. Meg szegyenrol beszel. Nehogy mar ne alljon ki a kapitany a csapttarsaiert... meg gondolom azert elojonnek a tuskek. Zidane, Ronaldo... Benne van ebbe boven Perez is. Nem igy kell ezt lekommunikalni. Ha az en fonokom csinalna ezt en is szolnek neki, hogy azert alljunk mar meg egy pilllanatra.
Valahogy így. Mert ha ácsorogtak volna az utóbbi hónapban a fiúk, akkor megértem, de kihajtották a belüket (kivéve 2-3 koloncot), mentek, akartak, tepertek az utolsó percekben is, de ennyi jött össze. Van ilyen.

Mindenki tudta, hogy nem lehet egy 50 gólos játékost úgy pótolni, hogy majd a megmaradtak elosztják maguk között és aki eddig 10-eket lőtt, majd most 20-akat meg 30-akat fog. Csak a legelvakultabbak nem látták, hogy Bale alkalmatlan a vezér támadó feladatra. Mindenki tudta, hogy a keret fele jócskán öregszik és megy kifelé. Mindenki tudta, hogy ebben az idényben benne van a kupa nélküliség és a sorsolás miatt a korai BL búcsú. Mindenki tudta, hogy egy alapozástól elrontott csapatot nem lehet úgy átvenni, hogy varázsütésre legyen a játékosoknak megfelelő kondija. Ezeket mindenki tudta az egész világon, csak úgy néz ki pont a Real Madrid vezetősége nem...

Egyébként gondolja mindenki bele magát Ramos helyzetébe.

Avatar
pheco
Hozzászólások: 6670
Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 0:03
Kedvenc játékosaid: David Beckham, Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Tartózkodási hely: Bp.

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: pheco » 2019. március 7., csütörtök 17:26

soroslop írta: konkrétan annyira látja át a dolgokat, hogy szándékosan kisárgázza magát a visszavágóról, mondván lefutott meccs, ahol aztán szarrá aláz otthon a holland második. 3 hétre előre nem látja át a dolgokat, de azért legyen ő az elnök és az edző is egyszemélyben.
Emiatt, hogy lehet elovenni? Ha nem sargazza ki magat, csak a visszavagon kap egyet es tovabbjutunk, akkor meg azert hulye, mert a kovi korben egy erosebb csapat ellen nem jatszhat.
Nem vedem Ramost, de Perezt sem lehet. Nem megy a golloves a csapatnak. Erre miert nem gondolt Perez, amikor eladta a vilag legjobb gollovojet? Azt hitte majd Benz es Bale hirtelen lehoznak fejenkent 30-40 golos szezont? Tavalyi szezon feleben Ronaldoval es Zizouval is szenvedett a csapat, lehetett sejteni, hogy keves lesz Ronaldo es az o potlasa nelkul a csapat.

Avatar
füst
Hozzászólások: 3856
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:17
Kedvenc játékosaid: Zidane, Reus, Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: füst » 2019. március 7., csütörtök 17:26

Már az edzővel se beszélhetne így. Nagy lesz az a mellény, ha így folytatja, ő se itt fog megöregedni. Kár lenne érte, de az se hiányzik hogy külön intézménnyé váljon a klubon belül.

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 62625
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Sergio Ramos - 4

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2019. március 7., csütörtök 17:24

Tottinho írta:
Erre benne van a válaszom az idézett kommentemben.
Jól van, hát "szerelmes" embernek, mondhat a másik, amit akar. :mrgreen:
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 19 regisztrált és 0 vendég