Sorozatok, TV műsorok

Filmek, zenék, könyvek, off... Egyszóval minden más.
Avatar
Berti
Hozzászólások: 3456
Csatlakozott: 2013. április 27., szombat 20:57

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: Berti » 2019. május 1., szerda 11:46

Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Napok óta olvasgatok fórumokat és nagyon kevés az a vélemény amelyikkel egyet tudjak érteni. A folyamatos elégedetlenséget én nem tudom hova tenni.
Oké, nekem is volt néhány hiányérzetem (NK halála és nem elmagyarázott motivációja, haditerv, Jamieék falhoz szorítva túlélnek mindent, Jon megy-megy de sosem ér sehova), de egyszerűen úgy kell felfogni, hogy a készítők ezt a szálat így akarták lezárni. Eddig is voltak érdekes megoldások, pláne az elején, de akkor még nem volt semmi kiforrva és nem volt ennyi teória, s így nem voltak elvárások a forgatókönyv irányában. Ez így a célegyenesben már teljesen más.

Nekem a rész úgy összességében nagyon adta, ha elvonatkoztatok attól, hogy ÉN mit szerettem volna látni és mi mennyire logikus.

Azzal is egyet tudok érteni, hogy ezt már itt lezárták és innentől kezdve már tényleg amiről szól, az a Trónok Harca. Politika és cselszövések.
Közös erővel legyőzzük a világot elpusztítani vágyó szörnyet már a könyökömön jön ki, ettől a sorozattól sem ezt vártam el.

Avatar
füst
Hozzászólások: 3865
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:17
Kedvenc játékosaid: Zidane, Reus, Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: füst » 2019. május 1., szerda 8:01

Nem önmagában a sötét kép volt itt a probléma, hanem a képtömörítés miatt látható foltok, csíkok, pixelek pl a sötét és sötétebb részek közötti átmeneteknél. És tök mindegy, hogy milyen a monitorod, hiába full hd-s a rilíz, ez a tömörítési algoritmus miatt van. Nem tudom, hogy érthető-e pontosan mire gondolok, de feltöltök egy képet és bejelölöm sárgával a foltok vonalát, ahol a folyamatos átmenet megszakad, hogy érthető legyen. Ugyanezeket a vonalakat, foltokat, pixeles cuccokat látni mindenütt. Ez az HBO streameléshez használt tömörítő algoritmusa miatt van, amiről van egy olyan érzésem, hogy nem számoltak vele a készítéskor, vagy alábecsülték a hatását. Ettől lesz igazán csúnya, és nem csak önmagában a sötét a baj.
https://imgur.com/a/yj5JTtO

Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!

Amúgy minél többet gondolkozok, annál gázabb lett a Cersei szál is. :D
Az eddigiek fényében teljesen kuka nekem a hetedik évad, utólag semmi értelme nem volt.
Ugye végig arra ment ki a játék, hogy össze kell fogni a NK ellen, mert csak együtt van esély, egyedül senki nem marad életben. Lásd, Cersei.
Emlékszem mikor leültek Cercei-el tárgyalni, teljesen le volt győzve, volt egy zsák aranya, meg egy apró serege ami megmaradt a dothraki grillparty után. de nem. Mivel a forgatókönyv az hogy nem veszíthet még valahogy játékban kellett tartani.
Előtte jött a retardált ötlet az öngyilkos misszióra északon, hogy meggyőzék a vesztes p.csát hogy ugyan tényleg müködjön már együtt! Hát...

Szerencsére túl sok dologra nem lesz szüksége az északiaknak, hiszen ott van Arya. Ugyan mit tud az op szuperkiscsaj ellen tenni Cersei?


Avatar
El Sie7e
Hozzászólások: 2649
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 18:20
Kedvenc játékosaid: Raúl
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: El Sie7e » 2019. május 1., szerda 7:38

https://index.hu/kultur/cinematrix/2019 ... tevejuket/
[/color]Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!hát bazdmeg, miért ne lett volna túl sötét? minden más műsort normálisan látok csak ezt nem?!?!?! :lol: értem én h ez volt a cél, de akkor legalább ilyen ostobaságot ne magyarázzon már h az én tv-m a szar :ike: amúgy nekem tetszett ez a sötét rész :mrgreen:
“Mindig emlékezz rá; a Real Madrid azért harcol, hogy megvédje a dicsőségét, a többi csapat pedig azért harcol, hogy felérjen a Real Madrid szintjére. Ez az igazság.”
egy 64 éves Real Madrid drukker

Avatar
soadroli
Hozzászólások: 2829
Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 22:02
Kedvenc csapatod: a másik

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: soadroli » 2019. április 30., kedd 22:45

kis off a got témában, Vincent Cassel is benne lesz a Westworld 3. évadában, Aaron Pault már régebben bejelentették. not bad :D
Kép

rashidm
Hozzászólások: 4549
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 22:43
Kedvenc játékosaid: Alba, Busi, Alves... ja nem
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: rashidm » 2019. április 30., kedd 22:14

Kerlon írta:
rashidm írta: Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!https://www.youtube.com/watch?v=Mip2WxAAfOs

Szinte mindegy egyes percével egyet tudok érteni. Egyrészt fasza volt, szórakoztató de... másrészről elég nagy csalódás, illetve sok bugyuta dolog volt benne.
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Szerintem ő kiakadt azon is, hogy a teóriái nem nagyon ültek. Néha tul is gondolta, ebben is elismerte egy resznel.
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Szerintem sok dologban igaza van, még hogyha túl is gondolta. Pl. magával a csatával kapcsolatban, vagy hogy nem lett volna-e jobb ha pár főkarakter meghal, illetve NK halála.

Avatar
füst
Hozzászólások: 3865
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:17
Kedvenc játékosaid: Zidane, Reus, Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: füst » 2019. április 30., kedd 21:59

Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!de azt meg elvárnátok, hogy NK legyen akkora csíra, hogy beküldje a darálóba a white walkereket meghalni. Nemtom rémlik-e, de attól csak elporladnak a zombik. Szóval bőven sokszoros veszteség ha meghal egy walker. Szerintem károsabb lett volna a részre, mint amekkora pluszt ad hogy pl Jaime lecsapja az egyiket.
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!

Ezért inkább ő maga ment oda, hogy vele együtt porladjanak el a whitewalkerek és az egyszerű holtak.
Simán belefért volna neki pár white walker veszteség, eddig is számos példa volt, hogy azok is csak fogyócikkek a seregében.
Illetve ugyanúgy meglett volna a képessége arra, hogy széttárja a karjait, ha szorít a cipő.
:)
Ehelyett inkább szétzúzatja magát Drogonnal, lezuhan a magasból, kér egy dracaryst, hogy végül farkasszemet nézzen Brannel, mielőtt leszúratja magát az értékes whitewalkerek szeme láttára.

Persze, lehet magyarázatot találni a legnagyobb hülyeségre is, és én mint néző nem tudok mit tenni, csak elfogadni, "mert fantasy". De attól még lehet véleményem arról, hogy mennyit zuhant a történetírás az elmúlt pár évadban, és most emiatt fintorgok. Mert annyira hülyebiztos lett a történet a főszereplők számára, hogy akkor se tudnának meghalni, ha hemperegnének a zombik között, lásd Sam.
Én speciel azért szerettem meg ezt a sorozatot, illetve előtte a könyveket, mert nem volt sablonos. Ha hibát követett el a szereplő, akkor az életével fizetett érte. Ettől volt más ez a történet mint sok másik. Na ez nagyon nem így van már.

Avatar
Kerlon
Hozzászólások: 27898
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 12:27
Kedvenc csapatod: Levante

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: Kerlon » 2019. április 30., kedd 21:56

rashidm írta: Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!https://www.youtube.com/watch?v=Mip2WxAAfOs

Szinte mindegy egyes percével egyet tudok érteni. Egyrészt fasza volt, szórakoztató de... másrészről elég nagy csalódás, illetve sok bugyuta dolog volt benne.
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Szerintem ő kiakadt azon is, hogy a teóriái nem nagyon ültek. Néha tul is gondolta, ebben is elismerte egy resznel.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K

rashidm
Hozzászólások: 4549
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 22:43
Kedvenc játékosaid: Alba, Busi, Alves... ja nem
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: rashidm » 2019. április 30., kedd 21:47

Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!https://www.youtube.com/watch?v=Mip2WxAAfOs

Szinte mindegy egyes percével egyet tudok érteni. Egyrészt fasza volt, szórakoztató de... másrészről elég nagy csalódás, illetve sok bugyuta dolog volt benne.

Avatar
dzsi91
Hozzászólások: 11218
Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2019. április 30., kedd 21:31

Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!De gondoltam majd kitalálnak valami más módszert is ahogy kilehet nyírni őket.Nem csak a classic szétrobbanós dragonglass megoldást.(mondjuk a sárkánytűz,nightkingre nem hatott de kitudja a többi mennyire állt volna ellen a dracarysnak) De nem is ezen van a hangsúly, a nagy nk-t egyszerűen kabaré volt ezzel a cserkésztrükkel kinyírni.

Amúgy jaqen nemfelvette egyszer arya arcát? Vagy azt csak behaluzta? Nememlékszem pontosan de mintha lett volna ilyen.


Egyszeűen előre lehetett tudni,hogy 6rész kevés lesz 2 ekkora szálat normálisan lezárni.

Bízom benne azért,hogy bran az nk és végül kinyír mindenkit :D
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams

AdamTaylor
Hozzászólások: 74
Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 10:34
Kedvenc játékosaid: Zidane, Guti
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: AdamTaylor » 2019. április 30., kedd 21:23

GoT
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Fú srácok, hatalmas öngólok mennek már itt. Sokan fel vagytok háborodva az emberek gyenge stratégiai érzékén (pedig amúgy totál logikus hogy az egész arra kellett hogy jöjjön a NK és ki lehessen nyírni), de azt meg elvárnátok, hogy NK legyen akkora csíra, hogy beküldje a darálóba a white walkereket meghalni. Nemtom rémlik-e, de attól csak elporladnak a zombik. Szóval bőven sokszoros veszteség ha meghal egy walker. Szerintem károsabb lett volna a részre, mint amekkora pluszt ad hogy pl Jaime lecsapja az egyiket.
Amúgy én is csalódottságot éreztem a rész végén, de ehhez nyilván kellett az is, hogy irreális elvárásokat támasszak. Pedig rész közben nagyon durván vitt a hangulat magával. A végén nagyon hiányzott egy mondat Brantől, vagy hogy lássuk hova wargol, vagy utazik az időben...bármi ami megkoronázza a képességét.
Azzal kapcsolatban szkeptikus vagyok, hogy el lenne magyarázva ezután bármi Bran részéről. Sőt, gyanítom ő már nem igazán fog segíteni a trónért folyó harcban. Ilyen csip-csup emberi ügyek elvileg nem foglalkoztatják.

Viszont még elég sok érdekes dolog történhet. A szezon trailerből már minden ki van lőve és 3 hosszú rész van még hátra.

Avatar
csababarca
Hozzászólások: 4275
Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: csababarca » 2019. április 30., kedd 21:21

Dzsi, aSpoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget! Mások szétrobbannak konkrétan akkor hogy veszi fel az arcot? Itt konkrétan leveszik az arcát a halottnak, ez így működött, be lett mutatva.
Egy zombiét lenyúzhatott volna, Másét nem lehet mert halál után megsemmisülnek.
"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."

Avatar
dzsi91
Hozzászólások: 11218
Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2019. április 30., kedd 21:16

Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Mondjuk aki eleve halott annak miért ne lehetne felvenni az arcát ? Azt nem vágom már ,hogy csak azokét veheti fel akiket ő öl meg. Ha nem működne akkor szimplán nem aryanak kellett volna adni ezt a szerepet.Ha már neki adják akkor használjanak valami értelmes képességét ne ezt a terminatorosdit. A holtak amúgy ugyanolyan díszletek mint bármely sereg,lehet rájuk is jó a dragon glass de kurvára nem miattuk gyártották elsősorban hanem a white walkerek miatt,a barlangban sem a zombisereg volt felfestve hanem a walkerek amikor jon győzkötte danyt. De most kajak ez a power ranger megoldás? Ennyi erővel bran felkelhetett volna a toloszékből és jól gyomorszájon rúgja az nk-t azt kész. Millió jobb megoldás lett volna,igazából csak jobb megoldások lettek volna ennél.

1 rész alatt kinyírták a storyt ha csak bran nem kavart valami hatalmasat amíg napokig meredt a székében, de az előzetes alapján tényleg ennyi volt.


"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams

Avatar
csababarca
Hozzászólások: 4275
Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: csababarca » 2019. április 30., kedd 20:56

dzsi!

Adom amit írsz a kivitelezésről, de a két eset nem működhetett volna.
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!1. Más arcát felvenni nem tudta volna, halál után megsemmisülnek. Max egy zombiét de az sem két perc.
2. Brant a jel alapján követte az NK ha meghal akkor oda sem megy hozzá, mert a jelet még Arya sem képes újraalkotni:D
3. A dragonglass arra jó hogy azok ölik meg a zombikat és azok a zombik amiket ezzel ölnek meg azokat NK már nem tudna visszahozni.
A feltámasztásnál a frissen meghalt emberek éledtek fel, Stark katonák, dothrakik, makulátlanok, stb.
"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."

Avatar
Kerlon
Hozzászólások: 27898
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 12:27
Kedvenc csapatod: Levante

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: Kerlon » 2019. április 30., kedd 20:49

dzsi91 írta: Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget! Ez egyáltalán nem haterkedés. Mégha elfogadom ,hogy a story jó volt csak én vagyok a hülye a kivitelezés akkor is pocsék volt szinte végig. Ha már aryabol akarunk hírót csinálni akkor van neki egy epic képessége. Kikellett volna nyíratni vele egy whitewalkert felvette volna az arcát és jól fültövön szúrja az nk-t. Vagy akár bran feláldozhatta volna magát arya felveszi az ő arcát miután kinyírta és szemenszúrja az nk-t. Legyártottak egy tonna dragon glassból készült fegyvert amit végül használni sem kellett mert a white walkerek díszletek voltak.

Az egész sorozat a télre és a zombikra volt felépítve, Komédia lesz számomra ,hogy az a cersei lesz a főgonosz akinek már az előző évadban megkellett volna halnia. És akkor megy a levesbe azor ahai, az egész winter a mad king bekattanásának sem lett magyarázata + a vargolás is csak egy kis varjúreptetésre volt jó.

Lekellett volna rendezni az előző évadban a vastrónt meg cerseit és hagyni egy évadot a great warra.

Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Ne haragudj, de akkora fasságot írtál most. Más arcát felvenni... persze, mert eddig tök simán megölték őket és nem törtek szilánkosra, amikor kinyírták. Na ez lett volna még teljesen következetlen.

Branről meg elmondta saját maga, hogy ő az emberiség emlékezete, ha kinyírta volna lehet éppúgy halt volna meg mindenki, ahogy NK és az egész serege.

A Mad King-re is miért kéne magyarázatot adni? Megkattant és kész. Visszaemlékezések vannak csak róla, nem is szereplő.

Ez kb olyan, minthogy valaki azért akad ki, mert az interneten gyártót teória nem következett be. :roll:

A dragon glass meg a zombik ellen is jó volt...... nem is tudom, hogy te mit néztél a sorozatból. :fpalm:

És ezeket tényleg úgy írom, hogy a hadviselési fasságokat én is elismerem, csak ez már szőrszálhasogató volt a részedről.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K

Avatar
dzsi91
Hozzászólások: 11218
Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2019. április 30., kedd 20:39

Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget! Ez egyáltalán nem haterkedés. Mégha elfogadom ,hogy a story jó volt csak én vagyok a hülye a kivitelezés akkor is pocsék volt szinte végig. Ha már aryabol akarunk hírót csinálni akkor van neki egy epic képessége. Kikellett volna nyíratni vele egy whitewalkert felvette volna az arcát és jól fültövön szúrja az nk-t. Vagy akár bran feláldozhatta volna magát arya felveszi az ő arcát miután kinyírta és szemenszúrja az nk-t. Legyártottak egy tonna dragon glassból készült fegyvert amit végül használni sem kellett mert a white walkerek díszletek voltak.

Az egész sorozat a télre és a zombikra volt felépítve, Komédia lesz számomra ,hogy az a cersei lesz a főgonosz akinek már az előző évadban megkellett volna halnia. És akkor megy a levesbe azor ahai, az egész winter a mad king bekattanásának sem lett magyarázata + a vargolás is csak egy kis varjúreptetésre volt jó.

Lekellett volna rendezni az előző évadban a vastrónt meg cerseit és hagyni egy évadot a great warra.

"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams

Razdar
Hozzászólások: 6
Csatlakozott: 2019. április 30., kedd 19:11

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: Razdar » 2019. április 30., kedd 20:37

Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!IMDB-s értékelések nem túl reálisak. Ha kell lehúznak valamit mert úgy tartja kedvük. Rotten Tomato már egy fokkal reálisabb képet ad, az ottani 75% bőven mutatja azokat a problémákat amiket itt már sokan leírtak.

Nekem nincsen semmi bajom azzal, hogy Arya ölte meg NK-t, a baj ott van, ahogyan ezt megírták. Az oké, hogy Melisandre emlékezteti a jóslatra vagy mire, de ne mondjátok hogy ott hirtelen átkapcsol a nagy assasin módba :lol:

Számomra is NK volt A fő gonosz a sorozatban, amit az első rész óta készítettek elő, majd elintézték egy 10 perccel, aminek a felében csak nézett Branre. Kihagyott ziccer az egész karakter. Én nem éreztem semmiféle katarzist a végén, még ha nem veszem figyelembe azt a rengetek logikai buktatókat (pl. nem nagyon láttam említeni azt, hogy Jorah hogyan teleportált ki Danyhez, miközben mindenhol zombik voltak? :lol:). Nagyon idegennek tűnt az egész a sorozathoz, megjegyzem ez már a hatodik évad óta érezhető, meglepő módon azóta hagyták le Martin könyveit.

Úgy érzem, hogy ha már itt vége kellett legyen ennek a szálnak, meg lehetett volna írni jobban is, nem pedig inkább a fan servicet kiszolgálni. Sokkal több halál, white walkerek is csinálhattak volna a semminél többet, jobban előkészített NK halál stb.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Razdar 2019. április 30., kedd 20:42-kor.

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 8059
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: Anthony » 2019. április 30., kedd 20:36

Remy írta: Azért arról a nagy lóról illik leszállni, mert így nincs értelme beszélgetni semmiről. :)
Milyen ló?
Úgy látom elbeszélünk egymás mellett, mert csak ugyanazt fújják. De mint mondtam én is csalódtam már sorozatban, pl. Lost.
Egy film-tv-színház, akárminél meg kell nézni az elvárási horizontot. Mondom, sokan fan teóriákra alapozva másra számítottak, mint amit kaptak, az elvárások nem voltak reálisak, és nem találkoztak a megvalósítással.

Avatar
Remy
Hozzászólások: 27364
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Gotham
Kapcsolat:

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: Remy » 2019. április 30., kedd 20:30

Haters gona hate.
Nem lehet meggyőzni őket
Azért arról a nagy lóról illik leszállni, mert így nincs értelme beszélgetni semmiről. :)

Az a legszebb az egészben, hogy bár Haxor jött a számokkal, szintén csak statisztika. Úgy forgatod, ahogy bármelyiket.

Nekem sok problémám van ezzel a résszel, csalódtam is, DE BASSZA MEG. Egy epikus, zeneileg, 10/10-es momentumokkal tarkított rész volt még így is. Rázott a hideg, tátott szájjal néztem szinte midnen pillanatat, mégis ott volt a hiányérzet. (erről már írtam) Szóval az, hogy valaki csalódott, még bőven találhatott a részben jó dolgokat és nem 2/10-el értékelné imdb-n.
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.

Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!

Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick

New England Patriots

Avatar
csababarca
Hozzászólások: 4275
Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: csababarca » 2019. április 30., kedd 20:17

Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Arya assasin, igen, de nem eltűnőművész.
Lopakodni meg láthatatlanná válni nem ugyanaz.

Itt nekem ez nem tetszett egyedül, hogy az NK és a zombi sereg között volt egy 5-6 méteres üres tér. Nah ott, hogy nem vette észre senki időben? akkorát meg nem ugorhatott hogy átugrott az egész zombisereg felett.
Én erre egy magyarázatot látok, hogy az NK irányít mindenkit, nemcsak a zombikat, de a Másokat is, és egyszerűen nem figyelte a környezetét. De ez elég nagy plothole azért.

Mondjuk jobban belegondolva Sam is leszúrt egy Mást hátulról anno :lol:

ez nem haterkedés egyébként, hanem a logika diktálná, hogy nem hátulról ront az Éjkirályra ahol látható a többiek által, hanem mondjuk a fáról felülről leugorva esetleg.

Na mindegy, Arya odavágott, az odajutása nekem lyukas, és nem értelmezhető.
"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 8059
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Sorozatok, TV műsorok

HozzászólásSzerző: Anthony » 2019. április 30., kedd 20:05

Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!
Kerlon írta: Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Hozzáteszem, hogy a csatában zajló hadviselési baromságok nekem sem tetszettek. Arya meg továbbra is egy assassin, akik meg a lopakodás mesterei.

Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Ezen gondolkoztam egy kicsit, és nem biztos hogy olyan baromság az. A terv az volt, hogy csalják elő a NK-et. Namost ha behúzódnak a várba, akkor bekerítik őket, és akkor nem igazán tudják odacsalogatni Branhoz a NK-et. Ez volt a cél, hogy nyílt színen találkozzanak vele, akár veszteségek árán is.

Haters gona hate.
Nem lehet meggyőzni őket


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 97 regisztrált és 0 vendég