Értékeld a legutóbbi meccset

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
Avatar
kiserik
Hozzászólások: 2099
Csatlakozott: 2016. március 14., hétfő 9:23

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: kiserik » 2019. július 21., vasárnap 8:11

Tudom, hogy felkészülési meccs, meg nyár van, de továbbra sem értem, hogy Simaláb mi a tökömet keres még a csapatban? Hozza továbbra is a jól bevált alibi játékát, de azt világbajnok szinten. Legjobban példázza a 30. percben, mikor Varane fellépett szélen. Asensio végig úgy mozgott mellette, hogy szerencsétlen francia véletlenül se tudja neki adni. Szánalom az az ember. Szánalom. Hát jobban rühellem azért, amit tesz a csapat ellen, mint Bale-t, pedig az nagy szó :lol:

Másik jómadár Isco. Ő nem olyan szinten nyomja a kretént, mint Marco barátja, de szerencsétlenségére (vagy inkább a miénkre) a pálya közepén teszi ezt, így hatványozottabban szív a csapat miatta.

Marcelo viszont üde színfolt volt, mint régen. Remélem ez nem csak pár meccsig, és azokon is csak a 60. percig fog tartani, mert a néger Theo-ban nem láttam eddig az 50 milliót :/

A gyerekek közül egyértelműen Kubo viszi a pálmát. Van benne foci bőven (még ha a mindent tudó okoskatörp ezt is képes elvitatni :shutup: ). Simán a két spanyol ""futball zseni"" elé tenném a rangsorban.

Aki viszont megérte a pénzét (már tavaly is megérte volna) az Eden Howard a kacsa. Lesz ott bugi bőven, csak legyen ki befejezi az akciókat :mrgreen: :lol:

Egyelőre nem volt rossz, amit láttam. Volt itt 433, 4231 és 4321 is. Persze az izom hiányzott a kp-ról, de Case és Fede visszatérésével ez egy pöppet változni fog, illetve még érkezhet is oda valaki.
Vinicius-Joao Felix-Mbappe
--Kroos---Valverde---Odegaard
Regu-Ramos-Varane-Hakimi
---------------Keylor

p.csabi1
Hozzászólások: 515
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 12:00

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: p.csabi1 » 2019. július 21., vasárnap 8:01

Ezért kell :💲💲💲

:lol:

Nem kell semmit levonni belőle első meccs.Mondjuk még egy összefoglalót sem láttam.

Avatar
Toti
Hozzászólások: 3657
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 19:39

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Toti » 2019. július 21., vasárnap 6:51

En sem ertem miert kell elso ellenfelnek egy bayern munchen. Ugy keltem hogy 2-3 biztos lett kozte.. sajna ja

Tudom,felkeszules,stb.. de nekunk ez az utobbi idoben arrol szol,hogy kitol kapunk ki,vagy ott folytatjuk ahol a szezont abbahagytuk. Mindegy,lenyegtelen,de valahol bosszantó.
"A gólöreme nem volt szép nekem mégis óriási örömöt okozott mert abban a pillanatban tudtam mennyi Real\Cr gyülölő rohad el belülről életük legszörnyűbb élménye az agyukba is beleégett úgy odarakta a köcsögöknek..." - dzsi91

wxyz
Hozzászólások: 3500
Csatlakozott: 2014. január 23., csütörtök 9:33

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: wxyz » 2019. július 21., vasárnap 6:36

Kubo tényleg Isconak tűnik. Képzett, és semmi több, csak a lagymatag középszerűség.
Jó kérdés mi lesz vele. Középpályára kevés, a nulla fizikumával védekezésben szinte használhatatlan, támadásépítéshez annyi érzeke van, mint Isconak és Kovacicnak.
Támadónak vérszegény, semmi terhet nem tud rakni az ellenfélre. Ha van valami könnyű passzhelyzet, azt megoldja, és ennyi.

Avatar
Pad'em
Hozzászólások: 341
Csatlakozott: 2013. szeptember 24., kedd 14:17
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Pad'em » 2019. július 21., vasárnap 4:15

Első meccsnek elment. Mondjuk én elsőre valami kanadai 3.osztályú vagy krikett all stars csapatot szerveztem volna le kis gólfesztivál gyanánt nem rögtön egy Bayernt, de sebaj.

- Hazard minden megmozdulásán látszik, hogy g*ci jó lesz. Zsigerből, hordóhassal, strandpapucsban adta a virgonc labdákat. Nagyon nagy igazolás
- Benzema :mrgreen: Lesznek zsugák Edennel
- középpályára iszonyat szükség van emberre. Modric-Kroos bármekkora tanár, valakit venni kell melléjük, Pogba, Eriksen, v de Beek jöjjön valaki
- Kubo 18 évesen úgy mozgott mint Isco fénykorában. Írtó nagy fogás a srác
- 2nd halfban Kubo tűnt egyedül focistának. Nem csoda, Rodrygo, Kubo & Castillás arc kkpval :lol: Rodry szabija azért nem volt rossz
- Jovic nem vitte túlzásba a játékba avatkozást

Lesz dolog Zizou, de végre megkezdtük :sziv:
00': Iker; Salgado, Helguera, Hierro, Robert Carlos; Makelele, Guti, Zidane, Figo, Raúl, Ronaldo
10': Navas; Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo; Casemiro, Kroos, Modric, Isco, Benzema, C. Ronaldo

_Bushido_
Hozzászólások: 219
Csatlakozott: 2018. augusztus 8., szerda 19:57
Kedvenc játékosaid: CR
Kedvenc csapatod: Real

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: _Bushido_ » 2019. május 19., vasárnap 22:14

Realista24 írta: Értékelem a szezont. Idén négy meccsen voltam. Négy vereség. Nulla rúgott góllal. :lol:
Idén 1 Real meccsen voltam, 1 győzelemet láttam és nem kapott gólt a csapat! :mrgreen: (BL a Róma ellen, Rómában)

Amúgy sürgősen el kell felejteni ezt a szezont, úgy ahogy van.
De emellett le kell vonni a következtetéseket, és ezt remélem ZZ is megteszi. és jópár "havertól" megszabadul a nyár folyamán - mert ezt máshogy nem lehet.
:salute: "A tifosinak új hőse van." :salute:

Avatar
Sierra
Hozzászólások: 4264
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 23:49

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Sierra » 2019. május 19., vasárnap 21:47

BlancoMark írta: Azért hatalmas megkönnyebbülés hogy most pár hónapig nem kell Real meccset nézni. :lol:
Eddig se kellett. :D Nem kötelező, ha csak nem vagy mazochista. :lol:
Én hónapok óta kímélem magam, van jobb dolgom is mint nézni 90 percnyi szenvedést.

Persze ha jól alakulnak a nyári igazolások, akkor természetesen újra nézem majd a meccseinket. :mrgreen:
Realmadrid <3

Siempre fieles e Inmortales como el tiempo, inalterables como la Historia, que tienen un nombre propio: ULTRAS SUR!!

madridista fórumon since 2008

Avatar
dzsi91
Hozzászólások: 6773
Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo,Sergio Ramos,Zidane,Raúl,Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: dzsi91 » 2019. május 19., vasárnap 20:13

Toti írta: Bíró mit cigánykodott ma össze? Nem láttam sem a meccset, sem az összefoglalót de pár hsz-ben feltűnt a neve, így ebből gondolom.

Szóval? :kalapos:
A pályafutásáért kapta legalábbis tőlem :D
“De a legszomorúbb az, hogy semleges szemmel nem a Barcának szurkolna az ember.
Nemrég az volt, hogy ha valaki a Barca ellen szurkolt, az a foci ellen szurkolt.“ - jurobarszaponthu

Avatar
Toti
Hozzászólások: 3657
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 19:39

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Toti » 2019. május 19., vasárnap 20:11

Bíró mit cigánykodott ma össze? Nem láttam sem a meccset, sem az összefoglalót de pár hsz-ben feltűnt a neve, így ebből gondolom.

Szóval? :kalapos:
"A gólöreme nem volt szép nekem mégis óriási örömöt okozott mert abban a pillanatban tudtam mennyi Real\Cr gyülölő rohad el belülről életük legszörnyűbb élménye az agyukba is beleégett úgy odarakta a köcsögöknek..." - dzsi91

Avatar
KAG
Hozzászólások: 6859
Csatlakozott: 2014. március 18., kedd 20:53
Kedvenc játékosaid: G.H#14 ; LuMo#19 ; M#12 ; SR#4
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: KAG » 2019. május 19., vasárnap 20:09

istimester írta:
Anthony írta: Jövőre nincs kegyelem, aki nem teljesít el kell hajtani könyörtelenül!
Jövőre?
Már tavaly is elkésett a frissítés.
Nincs jövőre. Augusztusig van idő.
Jövőre alatt, sztem itt következő szezonra gondolt a költő.
ZIDANE

Avatar
BlancoMark
Hozzászólások: 2779
Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 19:57

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: BlancoMark » 2019. május 19., vasárnap 19:28

Azért hatalmas megkönnyebbülés hogy most pár hónapig nem kell Real meccset nézni. :lol:

Avatar
Kerlon
Hozzászólások: 21168
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 12:27
Kedvenc csapatod: Levante

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Kerlon » 2019. május 19., vasárnap 17:26

istimester írta:
Anthony írta: Jövőre nincs kegyelem, aki nem teljesít el kell hajtani könyörtelenül!
Jövőre?
Már tavaly is elkésett a frissítés.
Nincs jövőre. Augusztusig van idő.
+1, 5-8 játékos csereberének simán le kéne zajlania.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K

Avatar
istimester
rex madridistae
Hozzászólások: 2673
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 13:22
Kedvenc játékosaid: Iván Helguera Bujia, Raúl
Kedvenc csapatod: DAC
Tartózkodási hely: Brünn, Osztrák-Magyar Birodalom

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: istimester » 2019. május 19., vasárnap 17:23

Anthony írta: Jövőre nincs kegyelem, aki nem teljesít el kell hajtani könyörtelenül!
Jövőre?
Már tavaly is elkésett a frissítés.
Nincs jövőre. Augusztusig van idő.

KovaLlos
Hozzászólások: 78
Csatlakozott: 2017. december 16., szombat 17:22
Kedvenc játékosaid: Kovacic, Ceballos
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Liverpool

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: KovaLlos » 2019. május 19., vasárnap 17:16

Azt hittem,hogy magán az ötletlen röhögsz,hogy ide új edző kéne.Kirúgni nem fogják,ez tény :D
2016/17-es szezon valóban jó volt,a BL-ben az A csapat,a bajnokságban meg a B hozott élvezhető meccseket

Avatar
Sierra
Hozzászólások: 4264
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 23:49

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Sierra » 2019. május 19., vasárnap 16:50

KovaLlos írta: Valszeg nem sok Real meccset néztél Zidane-nal a padon,ha ezen tudsz röhögni...
gondolkozz már ember, Perez kb térdenállva könyörgött neki h jöjjön vissza, megad neki mindent. Szted akkor nyáron majd kirúgja és hoz új edzőt? :lol: :lol: ne haragudj de ez mi, ha nem nevetséges?!
KovaLlos írta: Mikor jöhet el az a pont,amikor valaki megkérdőjelezheti Zidane munkáját?
Természetesen szíve joga mindenkinek, volt h én is kritizáltam
KovaLlos írta: Nagyon szép a 3 BL cím,de én azért lettem Realos,mert a szép focit szeretem.
Hát pedig voltak időszakok amikor mindenkit megbasztunk olyan játékkal, h öröm volt nézni. De akkor meg biztos te nem néztél sok Zidane féle Real meccset :kacsint:
Realmadrid <3

Siempre fieles e Inmortales como el tiempo, inalterables como la Historia, que tienen un nombre propio: ULTRAS SUR!!

madridista fórumon since 2008

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 4934
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Anthony » 2019. május 19., vasárnap 16:39

Újabb szégyen.
Menjenek a picsába.
Mind az egészen, és egyenként is.
Nem volt motiváció? Hát milliókat kerestek.
Tavaly megnyertétek a BL-t? Na és? Ez pont mennyire érdekelte ma a Betist? Vagy engem? A tavalyi eredményekre sehol sem adnak pontot, semmilyen pontot.
Értem én, hogy a sikerek után vannak szűk esztendők, de ENNYIRE?

Jövőre nincs kegyelem, aki nem teljesít el kell hajtani könyörtelenül!

KovaLlos
Hozzászólások: 78
Csatlakozott: 2017. december 16., szombat 17:22
Kedvenc játékosaid: Kovacic, Ceballos
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Liverpool

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: KovaLlos » 2019. május 19., vasárnap 16:35

Sierra írta:
wxyz írta: Edzőt kell hozni a nyáron Zidane helyére vagy mellé, nem játékost, ez a legfontosabb.
ezt most olvasom :lol: :lol: :lol: óriási
Valszeg nem sok Real meccset néztél Zidane-nal a padon,ha ezen tudsz röhögni...ha a következő idényben is hasonlóan semmilyen lesz a játék,akkor meg az lesz a kifogás,hogy még össze kell szoknia a csapatna :hmmm: Mikor jöhet el az a pont,amikor valaki megkérdőjelezheti Zidane munkáját? :( Nagyon szép a 3 BL cím,de én azért lettem Realos,mert a szép focit szeretem.

Avatar
kiserik
Hozzászólások: 2099
Csatlakozott: 2016. március 14., hétfő 9:23

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: kiserik » 2019. május 19., vasárnap 16:21

ZZ-nek egyébként most jön el az igazi erőfelmérő. Egy teljesen új csapatot kell építenie, új emberekkel, taktikával, sémákkal. Eddig rá lehetett mondani, hogy csak átvette Carlo örökségét és jól tudta motiválni CRéket. Remélem felfogja ezt Perez is, mert csak úgy lehet megvalósítani, ha nem ugatnak bele és engedik dolgozni.
Vinicius-Joao Felix-Mbappe
--Kroos---Valverde---Odegaard
Regu-Ramos-Varane-Hakimi
---------------Keylor

Avatar
Sierra
Hozzászólások: 4264
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 23:49

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Sierra » 2019. május 19., vasárnap 15:51

wxyz írta: Edzőt kell hozni a nyáron Zidane helyére vagy mellé, nem játékost, ez a legfontosabb.
ezt most olvasom :lol: :lol: :lol: óriási
Realmadrid <3

Siempre fieles e Inmortales como el tiempo, inalterables como la Historia, que tienen un nombre propio: ULTRAS SUR!!

madridista fórumon since 2008

Avatar
Sierra
Hozzászólások: 4264
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 23:49

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Sierra » 2019. május 19., vasárnap 15:42

El se hiszem hogy vége ennek a szenvedésnek. A 2000-es évek közepi sötét időkig süllyedtünk vissza. Az tök egyértelmű volt h Cé távozásával visszaesünk, de hogy ilyen szintre, azt sem senki sem. Kellett ehhez a többi alapember botrányos játéka egész évben, Karim kései feltámadása, és mindezen tényezők összessége okozta ezt a szégyenteljes szezont. Kár érte (megint), mert ez a Barca idén sem volt egy nagy szám, simán verhetők lettek volna mindkét fronton.
Realmadrid <3

Siempre fieles e Inmortales como el tiempo, inalterables como la Historia, que tienen un nombre propio: ULTRAS SUR!!

madridista fórumon since 2008


Vissza: “Labdarúgás”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 6 vendég