Kommentáld a híreket

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.

Szeretnéd, hogy Ancelottival hosszabbítson a Real Madrid?

A szavazás 2023. december 12., kedd 16:58-kor befejeződött.

Igen
53
58%
Nem
38
42%
 
Szavazatok száma: 91

kiserik
Hozzászólások: 5830
Csatlakozott: 2016. március 14., hétfő 9:23

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: kiserik » 2019. május 31., péntek 13:31

wxyz írta:
kiserik írta: Úgy, hogy a Benficában játszott jobb szélsőt, bal szélsőt, csatárt és tkp-t. Gyakran középen kezdte, de a cserék miatt szélen fejezte be. Mindenhol hozta amit tud. Az, hogy milyen alkat, pont nem érdekel, de Iscohoz és Asensiohoz (főleg utóbbihoz) hasonlítani butaság. Felix játékának minden mozzanata arról szól, hogy hogyan menjen a kapu felé, hogyan hozza helyzetbe a társakat, míg az alibi királyt ismerjük jól.

Ui: egyébként tökéletes Benzema utód lenne, aki szintén sokat mozog szélre, bár nem szélső alkat.
Igen, elég szabad szerepkörben játszik ott, nagy teret kapva. De ebből hogyan következik, hogy lekötve a pálya egyik részén is jó, azt nem tudom.
A társak helyzetbe hozását olyan gyakran nem látom. Az olyan szétesett védelmű csapatok ellen, mint az emberhátrányos Frankfurt, ahol párharcokra sincs kényszerítve jól le tudja játszani a támadásokat. Viszont illyen körülmények között Asensio is villog.
Jó lő, jól elrakja a távolabbi lövőhelyzeteket és jól érkezik be mélységből a kapu elé. Ide ilyen játékosokra semmi szükség.
A Benfica rendszere elég kötött volt, miután integrálták Felixet. Ugye eleinte csak a padon ült és utolsó perces cserének számított. Aztán bedobták a mély vízbe még felállást is váltottak 4411-re. Általában SS-t játszott (az igaz, hogy ez a poszt elég kötetlen volt), de mikor kitették szélre, akkor szélen is tudott veszélyes lenni, fegyelmezetten visszajárt védekezni, támadta a kaput, indította a társakat. 1700 perc alatt 9 gólpasszt hozott össze, ezzel a 4. a csapatban. Ajánlom figyelmedbe pl ezt a videót 7:05-től playmaking: https://www.youtube.com/watch?v=LGHkmpApjV0 Mint mondtam, alapvetően Karim utódnak hoznám, de jelen pillanatban minden jobb szélsőnknél többet adna azon a poszton is.

Avatar
ateeemadrid
Hozzászólások: 4467
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 18:04

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: ateeemadrid » 2019. május 31., péntek 12:15

Ha Zidane meg annyira elégedetlen lenne, akkor nem menne kölcsönbe Brahim meg Ödegaard is, nem maradna Asensio stb stb.
Mondjuk ezek közül még semmi nem fix. Max Asensio maradása.

Avatar
Berti
Hozzászólások: 3457
Csatlakozott: 2013. április 27., szombat 20:57

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Berti » 2019. május 31., péntek 12:14

wxyz írta: Jó lő, jól elrakja a távolabbi lövőhelyzeteket és jól érkezik be mélységből a kapu elé. Ide ilyen játékosokra semmi szükség.
:lol: :lol: :lol:

A rengeteg bajnokság közül, amit hétről-hétre nyomon követtél, a portugál is közé tartozik?
Vagy láttad a Frankfurt meccset és abból osztod az észt, ahogy szoktad?

Felsorolod, hogy mire van szükségünk és ilyen játékosra semmi szükség. :lol:

Nagy arc vagy amúgy :D az ilyet mutogatni kéne a cirkuszban.

Avatar
M1Ö
Hozzászólások: 5619
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: M1Ö » 2019. május 31., péntek 12:11

Tiszta sor, hogy oda is kéne valaki, én sem erőltetném. De nem tudom elképzelni, hogy mind a 3 első posztra jönne valaki. Nem is nagyon voltak hírek jobb szélsőről. Ha Zidane meg annyira elégedetlen lenne, akkor nem menne kölcsönbe Brahim meg Ödegaard is, nem maradna Asensio stb stb.
De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero

Avatar
ateeemadrid
Hozzászólások: 4467
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 18:04

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: ateeemadrid » 2019. május 31., péntek 12:05

Ha marad az Asensio Lucas duó jobb oldalra, akkor el is engedhetjük a következő szezonra is a címeket. ZZ nem hülye, mind2 felesleg nem fog maradni. Nálam mondjuk menne mind2, Sarabia meg olcsón jöhetne.

Avatar
BBeno
Hozzászólások: 11970
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 9:43

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: BBeno » 2019. május 31., péntek 12:00

borzasztó hogy isco megfogja kapni a 44. lehetoseget is.... megbukott. adjuk el. keves.
GARETH:coffee:


RONCI A LEGENDA


Grande Pipita Higuaín


Ronaldo: Özil zseni

VAR<3

18/19: Perez nagy éve .lol. P3/L16/SF


Götze Gareth ReusRashford KdB Hazard Sterling Lukaku Mario Pogba Sané James Jesús

Avatar
M1Ö
Hozzászólások: 5619
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: M1Ö » 2019. május 31., péntek 11:58

Remy írta: Ennyire biztosra gondoljátok, h a brazil itt lesz a következő szezonban? Én nem hiszem, szerintem őt fogja elvinni Ronaldo.
Én sem tudom elképzelni, hogy marad. Asensio-Lucas jobb szélső páros, aztán annyi. Balra Hazard-Vini, középre meg Benzema-Jovic. Ez a reális helyzet, olyan nagy csodákat szerintem ne várjunk. Főleg, hogy Isco is ott lesz a padon és Őt is be lehet dobni az első hármas helyére, akár alakzat váltással.
De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero

wxyz
Hozzászólások: 3532
Csatlakozott: 2014. január 23., csütörtök 9:33

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: wxyz » 2019. május 31., péntek 11:30

kiserik írta: Úgy, hogy a Benficában játszott jobb szélsőt, bal szélsőt, csatárt és tkp-t. Gyakran középen kezdte, de a cserék miatt szélen fejezte be. Mindenhol hozta amit tud. Az, hogy milyen alkat, pont nem érdekel, de Iscohoz és Asensiohoz (főleg utóbbihoz) hasonlítani butaság. Felix játékának minden mozzanata arról szól, hogy hogyan menjen a kapu felé, hogyan hozza helyzetbe a társakat, míg az alibi királyt ismerjük jól.

Ui: egyébként tökéletes Benzema utód lenne, aki szintén sokat mozog szélre, bár nem szélső alkat.
Igen, elég szabad szerepkörben játszik ott, nagy teret kapva. De ebből hogyan következik, hogy lekötve a pálya egyik részén is jó, azt nem tudom.
A társak helyzetbe hozását olyan gyakran nem látom. Az olyan szétesett védelmű csapatok ellen, mint az emberhátrányos Frankfurt, ahol párharcokra sincs kényszerítve jól le tudja játszani a támadásokat. Viszont illyen körülmények között Asensio is villog.
Jó lő, jól elrakja a távolabbi lövőhelyzeteket és jól érkezik be mélységből a kapu elé. Ide ilyen játékosokra semmi szükség.

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 8060
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Anthony » 2019. május 31., péntek 10:36

Hakimi, Vini, Rodrygo, Asensio, Ödegard, Brahim, ők mind csak prospectek, majd évek múlva, ha fejlődnek és befutnak, akkor kezdhetnek egy Real Madridban, de egyelőre nem építenék rájuk.

Avatar
Dupla D
Hozzászólások: 2846
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 20:30
Kedvenc játékosaid: Guti, Carvajal
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Dupla D » 2019. május 31., péntek 10:29

Remy írta: Ennyire biztosra gondoljátok, h a brazil itt lesz a következő szezonban? Én nem hiszem, szerintem őt fogja elvinni Ronaldo.
Az eddig látottak és olvasottak alapján jövőre Asensio lesz a kezdő jobbszélsőnk, és Rodrygo is marad.
"Louie, I think this is a beginning of beautiful friendship" - Garga Pitic.

p.csabi1
Hozzászólások: 2226
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 12:00

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: p.csabi1 » 2019. május 31., péntek 10:22

Nem tartom logikusnak ezt sem. Az a poszt nekünk fel lenne töltve, ha kinyitnák a szemüket végre. Feleslegesen igazolunk oda. Reguilónt meg kellene nézni mit tudna nyújtani első számúként, Marcelo pedig bőven jó cserének még mindig. Jövőre pedig Hakimit kellene visszahozni.
Nem értem.Hakimi jobb oldali védő nem pedig bal oldali. :roll: Az más kérdés,hogy eljátszik ott is ha kell.
„Úgy élünk együtt, két kis idegen,
valahol messze, mese-szigeten.”

Avatar
Remy
Hozzászólások: 27368
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Gotham
Kapcsolat:

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Remy » 2019. május 31., péntek 10:20

Ennyire biztosra gondoljátok, h a brazil itt lesz a következő szezonban? Én nem hiszem, szerintem őt fogja elvinni Ronaldo.
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.

Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!

Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick

New England Patriots

Avatar
Berti
Hozzászólások: 3457
Csatlakozott: 2013. április 27., szombat 20:57

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Berti » 2019. május 31., péntek 10:10

Rodrygo át lett szoktatva a jobb oldalra. Nem aggódom amiatt, hogy Asensionak lenne szánva a jobb oldal, mert hamar ki fogja a brazil szorítani őt.

kiserik
Hozzászólások: 5830
Csatlakozott: 2016. március 14., hétfő 9:23

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: kiserik » 2019. május 31., péntek 10:02

wxyz írta: Ezt a 4 poszton tud játszani dolgot nem tudom hogyan sikerült összehozni. Középen játszik a Benficában és egyáltalán nem szélső alkat, kb annyira mint Isco és Asensio.
Úgy, hogy a Benficában játszott jobb szélsőt, bal szélsőt, csatárt és tkp-t. Gyakran középen kezdte, de a cserék miatt szélen fejezte be. Mindenhol hozta amit tud. Az, hogy milyen alkat, pont nem érdekel, de Iscohoz és Asensiohoz (főleg utóbbihoz) hasonlítani butaság. Felix játékának minden mozzanata arról szól, hogy hogyan menjen a kapu felé, hogyan hozza helyzetbe a társakat, míg az alibi királyt ismerjük jól.

Ui: egyébként tökéletes Benzema utód lenne, aki szintén sokat mozog szélre, bár nem szélső alkat.

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 8060
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Anthony » 2019. május 31., péntek 9:54

Idén 85%-ban csatárt játszott:
https://www.whoscored.com/Players/36243 ... F%C3%A9lix

De egy kicsit tényleg vegyes a hír, hogy visszaadtuk volna kölcsönbe, de nincs hely.

Ez a Rodrygo Goes milyen poszt?
Isco nem tudom hogy került a képbe, ő aztán tényleg nem azokon a posztokon szerepel.

Ha jön Hazard, akkor nem kérdés, hogy övé a bal oldal, inkább az, hogy a két csoda brazil befér egyáltalán a csapatba? És mi lesz a jobb oldallal?

Felix mehetne Benzemával a csatárposztra, jobb oldalra meg Sancho a Dortmundból.

wxyz
Hozzászólások: 3532
Csatlakozott: 2014. január 23., csütörtök 9:33

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: wxyz » 2019. május 31., péntek 9:26

Ezt a 4 poszton tud játszani dolgot nem tudom hogyan sikerült összehozni. Középen játszik a Benficában és egyáltalán nem szélső alkat, kb annyira mint Isco és Asensio.

Avatar
Kerlon
Hozzászólások: 27899
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 12:27
Kedvenc csapatod: Levante

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: Kerlon » 2019. május 31., péntek 9:21

Nem csatár a gyerek? Plusz ennyire vakok nem lehetünk, hogy Isco és Asensio is itt marad.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K

Avatar
RealVazquez
Hozzászólások: 6657
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
Kedvenc játékosaid: CR
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: RealVazquez » 2019. május 31., péntek 9:04

kiserik írta: Ez a Félixes hír lelombozott, már ha van benne igazság tartalom (mondjuk kicsit összefüggéstelen, hogy az egyik mondatban vissza akartuk adni a portugáloknak, a másikban meg ellen indok, hogy sokan vannak a poszton és egyébként is, Felix 4 poszton is megállta a helyét a Benficában). Sajnos egyre jobban úgy néz ki, hogy tényleg Asensio lesz a kezdő jobb szélsőnk ilyen produkció után is. A hideg is kiráz...
En sem ertem, legalabb egy evig maradt volna Portugaliaban, addig meg sok viz lefolyik a Dunan. Bar ha belegondolunk, nem szoktak 100-120 millio erteku jatekost megvenni, majd jegelni 1-2 evig. Az nagyon kockazatos uzlet. Vinicius helyzete is az volt, de ott “csak” 50 milla (vagy 40) volt a tet.
Egyebkent elmondtak Perezek, azert lett kinevezve ZZ azonnal, hogy kideruljon, kire lehet szamitani, es kire nem. Ertem en, hogy a meccseken mar nem volt tet, se motivacio (???????), es az edzeseken nem lattuk a sracokat, de hogy a fszba lehet, hogy Isco es Asensio siman megusszak a nyarat, varhatoan fix kezdok lesznek, egy olyan ev utan, ahol egyik se nyujtott semmi extrat, sot...
:goat:

Avatar
___Samy___
Hozzászólások: 8212
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:51

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: ___Samy___ » 2019. május 31., péntek 8:49

Nem biztos, hogy csak jövőre lettek volna annyian arra a posztra.
"We will not fight for one decade, when Madrid is the best club of the last century and the best club in history, also the best in the last decade and is the best because we never do something like that, not appreciate someone success"

kiserik
Hozzászólások: 5830
Csatlakozott: 2016. március 14., hétfő 9:23

Re: Kommentáld a híreket

HozzászólásSzerző: kiserik » 2019. május 31., péntek 8:44

Ez a Félixes hír lelombozott, már ha van benne igazság tartalom (mondjuk kicsit összefüggéstelen, hogy az egyik mondatban vissza akartuk adni a portugáloknak, a másikban meg ellen indok, hogy sokan vannak a poszton és egyébként is, Felix 4 poszton is megállta a helyét a Benficában). Sajnos egyre jobban úgy néz ki, hogy tényleg Asensio lesz a kezdő jobb szélsőnk ilyen produkció után is. A hideg is kiráz...


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 221 regisztrált és 0 vendég