Edző és vezetőség

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
Avatar
R. Carlos
Hozzászólások: 1415
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 16:15
Kedvenc játékosaid: Daniel Carvajal, Xabi Alonso, Roberto Carlos
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: R. Carlos » 2019. szeptember 20., péntek 8:30

Szerkezeti átalakítás is kéne ebbe a csapatba. Az oké, hogy feldobálunk 4-3-3-ba egy csapatot, de megfelelő játékosok a jelenlegi állományból erre nincsenek. A középpályások közül védekező, mélységi játékot csak Modric, Valverde, Kroos és Casemiro tud mutatni, akik közül egy még egy szárnyait bontogató játékos, akiből max jó csere lehet, a másik 3 meg 1,5 szezon óta kb. árnyéka önmagának. Isco és James, akiket ezekkel a feladatokkal akar ZZ ellátni alkalmatlanok erre. Az új szerkezetet és a hozzá tartozó taktikát kellett volna kialakítani tavasszal. Utána pedig nyáron már júliusban befejezni a keret építését és nem azon vacakolni, hogy ki fog jönni és kit zavarunk el nyár végéig. Pogba megszerzésére esély se volt, így megtartotta Jamest, akit amúgy szinte semmibe se néz. Mégis ezen vacakolt augusztus végéig. Emellett Bale-t is elüldözte és nem is játszatta egy darabig -aminek amúgy már ideje lenne-, majd közölte, hogy a csapat része. Nem tudtunk eladni, illetve venni se tudtunk senkit, így szarral dobálóztunk.
"When everyone thinks we are dead and buried we go and win the Champions League. This is what Real Madrid is all about." - Alvaro Arbeloa

Avatar
KAG
Hozzászólások: 9595
Csatlakozott: 2014. március 18., kedd 20:53
Kedvenc játékosaid: G.H#14 ; LuMo#19 ; M#12 ; SR#4 ; CR#7
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: KAG » 2019. szeptember 20., péntek 8:27

Ugyan már.
Erre a lassu, alig mozgo es megfáradt kp-ra, egy dinamikus vdb aranyat ert volna.
ZIDANE

Gaborone1
Hozzászólások: 187
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:48
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo, CR7, Kaká, Casillas, Raul, Ramos, Modric, Kroos
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Gaborone1 » 2019. szeptember 20., péntek 8:22

füst írta:
Gaborone1 írta:

Lehet erős így az szezon elején bár megkockáztatom de alkalmasságát megkérdőjelezi, hogy nyáron önfejűen, fafejűen ragaszkodott Pogbához és más alternatívát meg sem hallgatva, ezzel "szarban" hagyva a középpályát. meg is látszik.......
Feltételezem Zidane csapata is mérlegelt, a jelenlegi kp erősítésre szorul, de Pogba nem elérhető, az alternatíva pedig nem jelent akkora erősítést mint amekkora kiadást.
Zidane azt választotta, hogy inkább kibekkeli ezt a szezont a jelenlegi kp-val, és jövőre kedvezőbb helyzetből lehet menni Pogbáért és Mbappéért.
Amit írsz részben el tudom fogadni és van realitás alapja. De egy biztos szerintem, Pogba és Mbappe nem érkezik egyszerre. Így a támadósor rendbe lesz egy darabig, viszont a Kp megint semmi, oda csak 'félmegoldás' lesz megint, bár ezt nem értem. Attól még, hogy nem egy 'Galaktikus' jön oda attól már is félmegoldás?!

Avatar
RealMadridFanatic
Hozzászólások: 2650
Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 18:56

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: RealMadridFanatic » 2019. szeptember 20., péntek 8:12

Értem amit írsz füst, de ettől ez még orbitális hiba marad. Jövőre sem leszünk jobb helyzetben, akkor sem, ha hozzuk Pogbát és ZZ folytatja azt a nézetét, hogy akit egyszer beskatulyázott, annak csak extrém esetben van visszaút (Bale, James).

Itt volt Ceballos és Ödegaard. Előbbi kizárólag azért ment el, mert ZZ nem csípi. Persze a teljesítménye sem volt kimagasló, de szerintem egyértelmű, hogy megvan benne a minőség legalább ahhoz, hogy keretben legyen a Realban. Főleg a mostani fáradt, kiöregedő, lassú középpályánk láttán.
A norvég maga is nyilatkozta, hogy játszania kell, jól is látja. A kölcsönnel viszont addig lehetett volna várni, amíg biztosan ki nem derül, hogy tudunk-e hozni valakit. Most aranyat érne nálunk. Ingyen.

Én sehogy nem tudom ebből mosdatni ZZ-t. Imádom, korábban is leírtam azon erényeit, amiért Ő a legalkalmasabb a csapat élére, de ahelyett, hogy bebizonyította volna, hogy tanult a hibáiból, leépítette a legfontosabb csapatrészt. És nem csak a kezdőbe lehet igazolni, most egy van de Beek is felüdülés lenne.

Jövőre meg Modric már tényleg 400 éves lesz, nem nagyon kell vele tovább számolni. Valverde szerintem kiegészítőnek sem lesz elég, vagy csak 5.-6. opciónak a középpályára.
Úgyhogy Pogba, Ödegaard és Ceballos is kellene, Kroos és Casemiro mellé. így maradhat esetleg Valverde, hogy létszámban és minőségben is meglegyünk.

Azt viszont kötve hiszem, hogy egy nyáron jön Pogba és Mbappé is. Előbbi esélyes lehet, utóbbira szerintem még egy évet várni kell, amíg már csak 1 év lesz a szerződéséből.
„Ő volt a tökéletes játékos, megvolt benne az erő, a sebesség, a technika, és a gyorsaság. Döbbenetes játékos volt, mintha egy laborban hozták volna létre." (Gianluigi Buffon Ronaldoról)

Avatar
füst
Hozzászólások: 3865
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:17
Kedvenc játékosaid: Zidane, Reus, Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: füst » 2019. szeptember 20., péntek 7:52

Gaborone1 írta:

Lehet erős így az szezon elején bár megkockáztatom de alkalmasságát megkérdőjelezi, hogy nyáron önfejűen, fafejűen ragaszkodott Pogbához és más alternatívát meg sem hallgatva, ezzel "szarban" hagyva a középpályát. meg is látszik.......
Amikor mérlegel az ember, akkor a mérleg mindkét oldalát szemügyre veszi és az összkép alapján dönt. Amit te leírsz, az alapján érthetetlen és bődületes hiba, hogy nem jött senki Pogba helyett a kp-ra.

Szerintem oka van a döntésnek, és az ok nem az, hogy dilettáns a vezetés.
Én a mérleg másik serpenyőjében ezt látom:
Jól fog jönni jövő nyáron a megmaradt pénz a büdzsében, ugyanis szép kis licitháborúra lesz kilátás Mbappéért. vonzóbb célpont Neymarnál, és ezt a Barca is tudja, ezért vélhetően a falig mennek majd érte, hisz ne feledjük, nekik is vészesen öregszik a támadósoruk, létfontosságú lesz nekik oda egy A+ erősítés. A saját kiindulópontunkat gyengítettük volna, ha most 100milliós nagyságrendben költünk félmegoldásra.

Feltételezem Zidane csapata is mérlegelt, a jelenlegi kp erősítésre szorul, de Pogba nem elérhető, az alternatíva pedig nem jelent akkora erősítést mint amekkora kiadást.
Zidane azt választotta, hogy inkább kibekkeli ezt a szezont a jelenlegi kp-val, és jövőre kedvezőbb helyzetből lehet menni Pogbáért és Mbappéért.
Papíron nem vészes a mostani kp-nk, noha tényleg elfért volna egy kis erősítés. Zizou bevállalta ezt a hazárdírozást, és jelenleg még az ág is húzza a sérülésekkel.
Ezt válallta ZZ azért, mert ez a kisebbik rossz.
Ha jött volna idén a B megoldás, VdB vagy Eriksen, akkor az elsődleges célpontokról könnyen lemaradnánk jövőre ismét, és EZT viszont nem akarta megkockáztatni.
Azt gondolom beláthatjuk, hogy messze nincsenek végtelen forrásaink, ha nem megfontoltan költünk, akkor könnyen hátrányba kerülünk.Ezt figyelembe véve nem fért bele a B megoldás idén.

Gaborone1
Hozzászólások: 187
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:48
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo, CR7, Kaká, Casillas, Raul, Ramos, Modric, Kroos
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Gaborone1 » 2019. szeptember 20., péntek 7:19

RealAsensio írta:
Faust írta:

Ezt mondjuk nem túlzottan értem.
Vele elnezobb lesz Perez, o nem “idegen”, hanem egy legenda. Ha szar evunk lesz, nem hiszem, hogy elkuldi. Jelenleg pedig ZZ a legalkalmasabb edzo, nem tudnek jobbat mondani nala. A keret kialakitasa pedig nem csak rajta/rajtunk mult, sok tenyezo befolyasolta a dolgokat. Egy uj edzonek se lenne tobb es jobb alternativaja. Egy uj edzonek is meg kellene kuzdenie ilyen seruleshullamokkal.
A keretet tobb mint fel eve ZZ alakitja, igy vagy ugy, de ez az o levese, fozze meg, aztan megkostoljuk...
Lehet erős így az szezon elején bár megkockáztatom de alkalmasságát megkérdőjelezi, hogy nyáron önfejűen, fafejűen ragaszkodott Pogbához és más alternatívát meg sem hallgatva, ezzel "szarban" hagyva a középpályát. meg is látszik.......

Avatar
Victorioo
Hozzászólások: 586
Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 15:00
Kedvenc játékosaid: Zidane,Ronaldo9,Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Victorioo » 2019. szeptember 19., csütörtök 23:47

wZoLee7 írta:
Victorioo írta:

Ezt te sem gondolhatod komolyan, hogy Perez hagyná.
kit tegyen oda évközben? nincs senki. Hozza el Gutit, ő sem lenne jobb szerintem, az ilyen házon belüli alakok most nem opciók, a külsősök között meg erősen C meg D verziók vannak csak
Nem tudom, nem szaladtam ennyire előre, de arra fogadnék, hogy ha igy marad a helyzet nem lesz szivbajos változtatni Perez. Ott van az embere egyébként.. mou, na de nem festem az ördögöt a falra, bizok ZZ-ben és a változásokban.

Avatar
RealVazquez
Hozzászólások: 6657
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
Kedvenc játékosaid: CR
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: RealVazquez » 2019. szeptember 19., csütörtök 23:10

Faust írta:
ZZ a legalkalmasabb edzo a Real padjara, akar jonnek az eredmenyek, akar nem.
Ezt mondjuk nem túlzottan értem.
Vele elnezobb lesz Perez, o nem “idegen”, hanem egy legenda. Ha szar evunk lesz, nem hiszem, hogy elkuldi. Jelenleg pedig ZZ a legalkalmasabb edzo, nem tudnek jobbat mondani nala. A keret kialakitasa pedig nem csak rajta/rajtunk mult, sok tenyezo befolyasolta a dolgokat. Egy uj edzonek se lenne tobb es jobb alternativaja. Egy uj edzonek is meg kellene kuzdenie ilyen seruleshullamokkal.
A keretet tobb mint fel eve ZZ alakitja, igy vagy ugy, de ez az o levese, fozze meg, aztan megkostoljuk...
:goat:

illgner
Hozzászólások: 2537
Csatlakozott: 2017. május 6., szombat 20:18

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: illgner » 2019. szeptember 19., csütörtök 20:26

Két éve a Bayern ugyanilyen botárnyos játékkal kapott ki 3:0-ra a PSG otthonánban, és másnap Carlonak megköszönték a munkáját. Kísérteties a hasonlóság, de Zizut nyilván nem fogják meneszteni. Ezt az évet meg kell adni neki, és ha teljesen reménytelen a csapat, akkor jövőre jöhet valaki más, bár Klopp mozdíthatatlan, talán Pochettino lenne az egyetlen értelmes alternatíva. De ne szaladjunk ennyire előre, most gatyába kell rázni a társaságot, és szépen el kell kezdeni gyűjtögetni a bajnoki pontokat. A BL-ben ezek után garantált a második hely, mert otthon nem fogjuk négy góllal megcsapni ezt a PSG-t.

Avatar
Faust
El director de fotografía
Hozzászólások: 8312
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 18:47

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Faust » 2019. szeptember 19., csütörtök 20:03

ZZ a legalkalmasabb edzo a Real padjara, akar jonnek az eredmenyek, akar nem.
Ezt mondjuk nem túlzottan értem.

Avatar
RealVazquez
Hozzászólások: 6657
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
Kedvenc játékosaid: CR
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: RealVazquez » 2019. szeptember 19., csütörtök 20:01

Faust írta: Szerintem Zizou (jelenlegi) helyzete tökéletesen mutatja, miért nem szabad ugyanabba a folyóba kétszer belelépni - csak azoknak hozom fel, akik újra szívesen látnák itt Mourinhot...
En csak abban az esetben latom szivesen, ha itt mar minden veszve van, es nincs mas ertelmes alternativa. Ilyen Lopetegui, Solari, Benitez fele felmegoldasok nem viszik elore a csapatot (minden tiszteletem az ovek, nem rossz edzok, de nem a Real elere).

Hala Istennek, itt meg nem tartunk, ZZ a legalkalmasabb edzo a Real padjara, akar jonnek az eredmenyek, akar nem.
:goat:

Avatar
KAG
Hozzászólások: 9595
Csatlakozott: 2014. március 18., kedd 20:53
Kedvenc játékosaid: G.H#14 ; LuMo#19 ; M#12 ; SR#4 ; CR#7
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: KAG » 2019. szeptember 19., csütörtök 17:27

Szezon kozbe nem allitanam fel.
Kiveve, ha lenne valami hasonlo mélyrepülés, mint Lope-val volt a menesztese elott.

Viszont, ha ilyen januar februar korul is ez a helyzet, nehany jobb meccsel vegyítve, akk perez helyebe elkezdenem melegiteni Pochettinot vagy Kloppot.
ZIDANE

Avatar
Faust
El director de fotografía
Hozzászólások: 8312
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 18:47

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Faust » 2019. szeptember 19., csütörtök 16:52

Szerintem Zizou (jelenlegi) helyzete tökéletesen mutatja, miért nem szabad ugyanabba a folyóba kétszer belelépni - csak azoknak hozom fel, akik újra szívesen látnák itt Mourinhot...

Avatar
wZoLee7
Hozzászólások: 13140
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
Kedvenc csapatod: REAL MADRID
Tartózkodási hely: SK

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: wZoLee7 » 2019. szeptember 19., csütörtök 16:49

Victorioo írta:
wZoLee7 írta: Ezt az évet meg kell adni ZZ-nek, felkészülni hogy egész évben ötlettelen nulla focival fogunk szenvedni.
Ezt te sem gondolhatod komolyan, hogy Perez hagyná.
kit tegyen oda évközben? nincs senki. Hozza el Gutit, ő sem lenne jobb szerintem, az ilyen házon belüli alakok most nem opciók, a külsősök között meg erősen C meg D verziók vannak csak

Avatar
Victorioo
Hozzászólások: 586
Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 15:00
Kedvenc játékosaid: Zidane,Ronaldo9,Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Victorioo » 2019. szeptember 19., csütörtök 16:16

wZoLee7 írta: Ezt az évet meg kell adni ZZ-nek, felkészülni hogy egész évben ötlettelen nulla focival fogunk szenvedni.
Ezt te sem gondolhatod komolyan, hogy Perez hagyná.

Avatar
wZoLee7
Hozzászólások: 13140
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
Kedvenc csapatod: REAL MADRID
Tartózkodási hely: SK

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: wZoLee7 » 2019. szeptember 19., csütörtök 15:45

Ezt az évet meg kell adni ZZ-nek, felkészülni hogy egész évben ötlettelen nulla focival fogunk szenvedni. Amennyiben képtelen szintet lépni, mint edző, akkor jövőre már nem neki kell adni a fiatalok beépítését, és másra bízni az új csapat összeállítását. Valaki olyanra aki kiteszi azokat akikre semmi szükség, vagy a rotáció szerves részei lehetnek de már nem kezdők. Az a baj, hogy Benzema, Hazard, Kroos, pörögnek az éveik.

Avatar
Toti
Hozzászólások: 4757
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 19:39

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Toti » 2019. szeptember 19., csütörtök 11:14

azért remélem zidane nem annyival zárja a meccset a keret tagjaival, mint a sajtótájékoztatón, hogy "már a következő meccsnek kell a gondolatban lenni".. megkellene neki mutatni azt a gyönyörű 6-0-4es felállást aztán megkérdezni, h ez mi a fasz akarna lenni és tenni ellene, nem eltusolni, meg továbblépni, aztán 3 napra rá majd ugyanezt előadni, például.
"A gólöreme nem volt szép nekem mégis óriási örömöt okozott mert abban a pillanatban tudtam mennyi Real\Cr gyülölő rohad el belülről életük legszörnyűbb élménye az agyukba is beleégett úgy odarakta a köcsögöknek..." - dzsi91

Nincs
Hozzászólások: 66
Csatlakozott: 2013. augusztus 20., kedd 20:59
Kedvenc játékosaid: Zidane
Kedvenc csapatod: RM.

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Nincs » 2019. szeptember 19., csütörtök 10:27

Galacticos írta: En meg mindig nem irnam le annyira a csapatot. Nagyon az elejen vagyunk, ebbol a csoportbol igy vagy ugy ugyis tovabbmegyunk, nem halalcsoport.
Renegeteg serultunk van, en oriasi rajongoja lettem mendynek, de tegnap tamadasba hianyzott marcelo kreativitasa. Modric is aranyat ert volna tegnap, es most nem leszek nepszeru de szerintem isco is hasznosabb lett volna tegnap mint james.
Bale aki oriasi pozitivum, veszelyes volt tegnap, kar hogy nem a konnyebb helyzetet verte be.
Es ott vannak az ujak, hazarddal az elen akit meg mindig nem lattunk egy egesz meccsen. O sokat fog dobni a csapaton ha kicsit beilleszkedik, tegnap is latszott hogy benzemaval ok jo parost fognak alkotni, es ehhez meg felfog lepni marcelo is.
Meg mindig nem lattuk az egesz csapatot ugy hogy mindenki egeszseges. A tegnapi utan, en is csalodott vagyok, buktam is eleg sokat rajta de ugy gondolom az hogy nem volt az alap trioja a psgnek az nekik jobbat tett. Motivaltabbak voltak, jobban akartak a gyozelmet. Sajnoa a blben jonni fog meg par ilyen csapat aki revansot akar venni az elmult evekert. :mrgreen:
Teljesen egyetértek! Nem olyan egyszerű már a piac sem hogy bárkit csak úgy meg lehet venni! Zizi megérdemli, hogy kapjon időt, nem kell a dráma!

Avatar
Galacticos
Hozzászólások: 6657
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Galacticos » 2019. szeptember 19., csütörtök 9:59

En meg mindig nem irnam le annyira a csapatot. Nagyon az elejen vagyunk, ebbol a csoportbol igy vagy ugy ugyis tovabbmegyunk, nem halalcsoport.
Renegeteg serultunk van, en oriasi rajongoja lettem mendynek, de tegnap tamadasba hianyzott marcelo kreativitasa. Modric is aranyat ert volna tegnap, es most nem leszek nepszeru de szerintem isco is hasznosabb lett volna tegnap mint james.
Bale aki oriasi pozitivum, veszelyes volt tegnap, kar hogy nem a konnyebb helyzetet verte be.
Es ott vannak az ujak, hazarddal az elen akit meg mindig nem lattunk egy egesz meccsen. O sokat fog dobni a csapaton ha kicsit beilleszkedik, tegnap is latszott hogy benzemaval ok jo parost fognak alkotni, es ehhez meg felfog lepni marcelo is.
Meg mindig nem lattuk az egesz csapatot ugy hogy mindenki egeszseges. A tegnapi utan, en is csalodott vagyok, buktam is eleg sokat rajta de ugy gondolom az hogy nem volt az alap trioja a psgnek az nekik jobbat tett. Motivaltabbak voltak, jobban akartak a gyozelmet. Sajnoa a blben jonni fog meg par ilyen csapat aki revansot akar venni az elmult evekert. :mrgreen:

Avatar
Mester77
Hozzászólások: 2083
Csatlakozott: 2015. december 4., péntek 15:13
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Mester77 » 2019. szeptember 19., csütörtök 9:48

Guti még mindig a besiktas segédedzője ?
"Sokkal jobban akarom a győzelmet annál, mint amennyire utálok veszíteni. És nagyon utálok veszíteni."

"Egy nap mind meghalunk. De az összes többin viszont nem. "


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 79 regisztrált és 0 vendég