Edző és vezetőség

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
kierkegaard
Hozzászólások: 1668
Csatlakozott: 2018. július 17., kedd 14:59

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: kierkegaard » 2019. október 21., hétfő 12:42

füst írta: Bőven jó amit lehoz Zidane, amit most a tisztes társaság elvár tőle, az évek munkája lesz. Jöhet ide akárki, nem lesz jobb, csak máshogy szar.
Meg lesz a gyümölcse Zidane munkájának, csak hagyni kell dolgozni. Talán összeszenvedjük a bajnokságot, talán nem. Ennyi van ebben a szezonban, és szerintem a következőben is, és az utániban is. Aztán, már ha minden jól megy, lehet gondolkozni lassan a BL-en, de addig irreális. Tökmindegy, hogy Zidane ül itt, vagy más.
Fell kell frissíteni a keretet, 2-3 új játékos, és a fiatalok még nem elegek ahhoz, hogy javuljon az összkép, pláne ha sérültek. Jövőre megint jön 2-3 játékos, kikopnak az öregek, érnek a fiatalok, szépen összeáll megint a keret mint a jó bableves, és aztán lesz miről tárgyalni. De ez -magamat ismétlem- évek munkája lesz.
Ez a 2. év mikor ténylegesen nagyon ótvarul játszik a csapat. Előtte se volt egy élményfoci na de most..é még +2 évig kellene ezt néznünk?
Amikor jött a sejk a cityhez és kicserélödött az egész keret akkor is élvezhető játékot produkáltak.

Nálunk az a probléma, hogy van egy fix gerinc akiket ki kell vágni jó messzire. A pótlásukra pedig vettünk rodrygot, odeegardot, ceballost, viniciust, kubot,brahim. Teli vagyunk fiatalokkal akiktől meg is szabadulunk költsönszerződésekkel. Jönnek a játékosok csak mégse maradnak nálunk, akik maradnak azokat nem is játszatjuk. Így hát végül semmit se változik a keret.
Ezt nagyon szarul csinálták. Ezt így nem lehet.

Avatar
RealMadridFanatic
Hozzászólások: 2632
Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 18:56

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: RealMadridFanatic » 2019. október 21., hétfő 12:09

Nem váltanám le ZZ-t a szezon közben semmiképpen, egyedül talán Allegri aki még szabad, bár Őt nagyon rebesgetik a MU-nál, ha jól láttam. Abban sem vagyok biztos, hogy jó lenne ide.
füst írta: Ennyi van ebben a szezonban, és szerintem a következőben is, és az utániban is. Aztán lehet gondolkozni lassan a BL-en, de addig irreális.
Ez nem fér bele itt, Te is tudod, nem lesz türelem még ZZ-vel szemben sem évekig. Hogy ez jó-e, azt mindenki döntse el maga, de a maximalista mentalitás miatt is tart ott eredmények tekintetében ez a klub, ahol.
Fell kell frissíteni a keretet, 2-3 új játékos, és a fiatalok még nem elegek ahhoz, hogy javuljon az összkép, pláne ha sérültek. Jövőre megint jön 2-3 játékos, kikopnak az öregek, érnek a fiatalok, szépen összeáll megint a keret mint a jó bableves, és aztán lesz miről tárgyalni. De ez -magamat ismétlem- évek munkája lesz.
Egyetértek a mondanivalóddal, de ez nem mentesíti a vezetőséget és ZZ-t sem az alól, hogy a frissítést már a nagy sikerek idején, de legkésőbb az utolsó BL évében el kellett volna kezdeni, és ennek egyik kerékkötője elképzelhető, hogy pont a mester volt.

Most saját magunkat lőttük tökön, mutatta az idei nyár is, a "selejtjeink" nem eladhatóak. James, LV, Bale a kutyának nem kellett (egyedül a walesi az, aki hozzá tud még tenni, kérdés meddig tart a lelkesedés), Isco ittléte teljes talány, tényleg nem tudom hányszor kell még megbuknia, hogy kitegyék, de gyanítom már róla is leesett mindenkinek, hogy nem való nagycsapatba.
2 éve még valószínű el lehetett volna sütni őket, egyedül James nem kellett már akkor sem senkinek, csak kölcsönbe.

Közben a középpályát teljesen leépítettük, mert egyedül az a játékos kell, akiről elmondta a klubja, hogy semmi szín alatt nem fogják elengedni. Óriási baklövés B terv nélkül kiárulni a legfontosabb csapatrészt, miközben senkit nem hozunk oda. Elérhető alternatíva lett volna. Az is fals szöveg, hogy a padra ne igazoljunk. Láttuk az eredményét hétvégén, James szerencsétlenkedett valami visszavont invertált szélső szerű poszton, Isco meg fel sem tűnt, hogy pályán van. Ha lenne a padon egy van de Beek vagy Eriksen, kicsit máshogy néznénk ki. Mindkettő értelmes áron mozdítható lett volna, és még akkor is kellettek volna, ha utóbbiból én nem sokat nézek ki. Isconál jobb játékos, ez már előrelépés lehetett volna.
Ennél Ceballos is jobb lenne, aki bár nem brillírozott itt, de nem rossz játékos.
Ödegaardot fel sem hozom, a Sociedad egyik legjobbja.

Van sara ZZ-nek, nem kevés. Ha kapott is ígéretet Pogbára, annyira reálisan kellett volna értékelnie a helyzetet, hogy nem veheti biztosra az érkezését.

Ezen kívül egyébként Militao és Mendy jó igazolás, frissül a csapatrész bőven, főleg, hogy jövőre jöhet egy Hakimi, aki nagyon meg fogja szorongatni Carvajalt.

Előre Hazard érkezett, formába fog lendülni. Az, hogy Vinicius nem tud egyről a kettőre lépni, más kérdés. Idén már nyomatni kell, hátha 1-2 trükk bejön és talál pár gólt. Akkor még nyáron el lehet boltolni. Persze ebből sem lesz semmi, 2-3 évig itt fogunk vele szenvedni és mire elengednénk a kezét már mindenkinek világos lesz, hogy gyenge, mint a harmat. Mindamellett, hogy egy gyerek még, de olyan alapvető hiányosságai vannak, amit nem értek, hogy egy megfigyelő hogy nem szúrt ki.

Rodrygo viszont jó alapanyag, szerintem sokkal több van benne, mint az előbb említett haverjában, egyelőre jól is kezelik. Remélem idény végére már lesz 10 teljes felnőtt meccs a lábában.

Pogba nyáron már szerintem hozható lesz. Ha minden igaz 1 év marad a szerződéséből, nem tudom van-e benne MU opció +1 évre, de látva az idei teljesítményüket, nem tudom elképzelni, hogy ne folyamodna drasztikus lépésekhez, ha köti az ebet a karóhoz a Manchester.

Egy Ödegaard (aki elvileg 2 évig szeretne maradni - remélem visszahívható), Pogba, Hakimi pakkal nagyon komolyat tudnánk előre lépni. Én Ceballos teljesítményének függvényében hoznám van de Beeket is. Idén kiderül reményeim szerint, hogy a Vinicius, Brahim, Rodrygo pakkból ki használható, illetve Kubo mit domborít Mallorcán.

Courtois, (kapus - kezdő v. csere), Hakimi, Carvajal, Ramos, Varane, Militao, Nacho, Mendy, Requilón (Marcelo), Ödegaard, Modric, Casemiro, Kroos, Pogba, van de Beek (Ceballos), Valverde, Rodrygo, Brahim, Benzema, Jovic, Hazard, Bale.

Minden fronton esélyes keret, akiért fizetni kellene, az Pogba, esetlegesen van de Beek és egy kapus, ha Courtois nem képes összeszedni magát.
Annyi lenne kiváló, ha valamelyik fiatalról kiderülne, hogy a kezdő jobb szélső posztot képes lehozni.
Nekem egy
Courtois (?) - Hakimi, Varane, Militao, Mendy - Ödegaard, Casemiro, Kroos (Pogba) - Rodrygo (Bale), Benzema, Hazard
sor
Requilón, Nacho, Carvajal, Ramos, Modric, Kroos/Pogba, van de Beek/Ceballos, Valverde, Rodrygo/Bale, Brahim, Jovic
paddal nem tűnik rossznak és irreálisnak sem.

Ezzel lehet rotálni bőven, sőt kell is. Ramos bajos lehet, de Militao még egy évet ellene szerintem kicsit kevesebb lehetőséggel. Carvajal harcos típus, küzdjön a helyéért. Modric már csak kiegészítő lesz jövőre valószínűleg. A Kroos, Pogba, Ödegaard hármas meg forma és ellenfél függvényében pályázna 2 helyre, illetve alkalomadtán Casemiro is pihenhetne.

Amit ki akartam hozni belőle, hogy nem feltétlen kellene éveknek eltelnie egy ütőképes keret kialakításához. Más kérdés, hogy mikorra érik össze a csapat és képes megvalósítani az edzői elképzeléseket.

Elnézést, a végére elment taktikai háború irányba...
„Ő volt a tökéletes játékos, megvolt benne az erő, a sebesség, a technika, és a gyorsaság. Döbbenetes játékos volt, mintha egy laborban hozták volna létre." (Gianluigi Buffon Ronaldoról)

Avatar
ateeemadrid
Hozzászólások: 4427
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 18:04

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: ateeemadrid » 2019. október 21., hétfő 11:47

Bőven jó amit lehoz Zidane, amit most a tisztes társaság elvár tőle, az évek munkája lesz. Jöhet ide akárki, nem lesz jobb, csak máshogy szar.
Ennél mondjuk Solari is jobban teljesített, Lopi Madridjával összevetve sem lennének nagy különbségek. Ez mindenhogy szar, ne is szépítsük. Egyelőre én sem küldeném el, bár ha mondjuk a BL csoportkörből kiesünk, akkor páros lábbal rúgnám ki, a keret felét meg nem engedném többé pályára lépni.

Avatar
füst
Hozzászólások: 3856
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 10:17
Kedvenc játékosaid: Zidane, Reus, Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: füst » 2019. október 21., hétfő 11:28

Bőven jó amit lehoz Zidane, amit most a tisztes társaság elvár tőle, az évek munkája lesz. Jöhet ide akárki, nem lesz jobb, csak máshogy szar.
Meg lesz a gyümölcse Zidane munkájának, csak hagyni kell dolgozni. Talán összeszenvedjük a bajnokságot, talán nem. Ennyi van ebben a szezonban, és szerintem a következőben is, és az utániban is. Aztán, már ha minden jól megy, lehet gondolkozni lassan a BL-en, de addig irreális. Tökmindegy, hogy Zidane ül itt, vagy más.
Fell kell frissíteni a keretet, 2-3 új játékos, és a fiatalok még nem elegek ahhoz, hogy javuljon az összkép, pláne ha sérültek. Jövőre megint jön 2-3 játékos, kikopnak az öregek, érnek a fiatalok, szépen összeáll megint a keret mint a jó bableves, és aztán lesz miről tárgyalni. De ez -magamat ismétlem- évek munkája lesz.

Avatar
wZoLee7
Hozzászólások: 13044
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
Kedvenc csapatod: REAL MADRID
Tartózkodási hely: SK

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: wZoLee7 » 2019. október 21., hétfő 11:23

Évközben nincs értelme edzőt cserélni. Nincs értelmes opció, a sokra tartott edzők is rendre mutassák a hülyeség jeleit. Mous hírek megint, ugyan már, ha csak képernyőn látom kiráz a hideg. Komolyan kérdezem ki lenne megfelelőbb ember?

Avatar
Berti
Hozzászólások: 3422
Csatlakozott: 2013. április 27., szombat 20:57

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Berti » 2019. október 21., hétfő 10:49

Tádám írta:
Berti írta: Bale és Modric sérültek.
Kroos és Mendy már a héten rendesen edzett, de még nem voltak bevethetőek. Majd a Galata ellen.

Abból amiből volt, logikusan állította fel a kezdőt, csak nem működött és nem is tudott kellően belenyulni.

Váltsuk le és hozzuk Pochet, ne röhögtessetek. :lol:

Jól működik végre a csapatvédekezés csak vissza kell jöjjenek a hiányzók és bele kell rázódjanak, hogy a gólok is jöjjenek. Lesznek még gálázások, nem kell pánikolni.
Ezt annyira szeretem. Türelem, no pánik, stb.
Persze. Nulla, azaz nulla az elképzelés a csapat "játékban", nézhetetlen, élvezhetetlen, sivár, kilátástalan egy Mallorca ellen. De több meccset is lehetne említeni a szezonból.
Ez eddig HÍGFOS.
Értelek, hogy már benyomódott a pánik gomb, én személy szerint még várok vele.
De mi idézhetné előbb a gyorsabb helyrejövetelt?
Meneszteni ZZ-t? Ki az aki jöhetne a helyére és reálisan várható lenne egy jobb csapatvezetés? Senki
Nincs egy olyan edző a jelenlegi piacon, aki kellő rutinnal és karizmával rendelkezne ahhoz, hogy itt több változást tudjon rövidebb idő alatt előidézni, mint Zidane.

A hétvégi keret tényleg alkalmatlan volt egy nézhető és élvezhető focit játszani. Nem értem mi az isten vártok egy Isco-James-Vinicius hármastól. Voltak jó periódusai mind a háromnak, ezért érhető hogy reménykedve játszatva vannak, de ők nem fognak egy stabil játékot biztosítani.
Viszont erre a jól strukturált csapatvédekezésre lehet építeni. Ez pedig úgy is működött, hogy nem volt egy Carvajal-Varane-Mendy, tehát strukturálisan és taktikailag rakta ezt jól össze ZZ és nem az egyéni teljesítményekre épít. Ez egy olyan dolog, amit kevés csapat tud megcsinálni. Ahhoz, hogy ez eredményes legyen, kell egy kreativ-robotoló középpálya és egy helyzeteket kihasználó támadósor. Ezt egy Modric-Kroos és Hazard-Bale meg is tudna oldani, pláne ha a belga végre belerázódik.
Én úgy látom, hogyha ez a két elem is a helyére kerül, akkor az ilyen meccsek 3-4 gólos különbséggel zárulnának ide és senki nem kérdőjelezne meg semmit.

p.csabi1
Hozzászólások: 2206
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 12:00

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: p.csabi1 » 2019. október 21., hétfő 10:30

Babinho írta: 3 éve el kellett volna kezdeni a generációváltást, és az akkor még meglévő keretmélység fenntartását, csiszolását, frissítését elvégezni.

Nyárról nyárra csak hátrébb lépünk, vagy egyhelyben állunk. Ezért csak részben ZZ a hibás, nagyobb részben Perez, illetve valószínűleg José Angel Sanchez aki egy értelmes átigazolást nem tud évek óta tető alá hozni. A fiatalokat, tehetségeket hiába vettük meg szépen, egyelőre egyikkel sem tudunk számolni, kölcsönben vannak jelenleg is olyan játékosaink akik sokat tudnának segíteni. A marketing persze dübörög, Vini és James csak úgy hozza a likeokat.

Ez nem az edző, edzői munkájának hibája.
Ha nem rakjuk rendben a keretet (ez 2-3 átigazolási szezon, 1 alatt lehetetlen), akkor hiába várunk olyan játékot, amire a régiek már nem képesek. (Közben folyamatosan kommunikáljuk, hogy ez a keret nyert 3 BL-t, újra képesek lesznek blablabla)

Ha elküldjük az edzőt, ismét elodázzuk a probléma felismerését, és majd várjuk az új edzőtől a jó játékot...aki ugyanúgy bukni fog. Ez megy Lopi óta. Aki szintén nem volt olyan rossz edző, mint amekkorát bukott az elcseszett keret miatt.

Ez igaz lenne,ha a nyáron nem lehetett volna hozni a holland gyereket meg Ericsent is.Meg még kitudja kit.Nem neki csak Pogba kellett meg Isco meg a haverok.
Nagyon szeretem a franciát,de ebbe bele fog bukni szerintem,és az a legszebb hogy magának csinálta.
Ezen a nyáron nagyon elbaszta a dolgokat.
„Úgy élünk együtt, két kis idegen,
valahol messze, mese-szigeten.”

kierkegaard
Hozzászólások: 1668
Csatlakozott: 2018. július 17., kedd 14:59

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: kierkegaard » 2019. október 21., hétfő 10:30

Ami a legszomorúbb, hogy a keret se változott semmit.

Még mindig ramos, marcelo, carvajal, modric, kroos, casemiro, benzema van a keretben. iscokkal, lucas vazguezekkel a padon. Így nem lehet megújulni és változást várni. A keret mellett pedig szerintem zidanenak is mennie kell. benne ennyi volt.
Persze, nyilván nem kell mindenkit eladni de teljesen rossz irányban halad a vérfrissités.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kierkegaard 2019. október 21., hétfő 10:30-kor.

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 8013
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Anthony » 2019. október 21., hétfő 10:23

kiserik írta:kiserik
Védheted napestig Zidant, csak éppen évek óta szar az egész, ahogy van. Hiába hozol fel egy meccset, mert nem egy meccse van baj, hanem nagyjából az összessel. Ahol nyerünk is szinte mindig kapunk 2 gólt, és idegeskedni kell a végére. Mindig van valami kifogás, hogy jaj most már úgyis szezon vége van, jaj de bezzeg tavaly mit nyertünk, jaj most még csak szezon eleje van, jaj sok a sérült. NEM KELL A KIFOGÁS.

Avatar
Babinho
Hozzászólások: 3140
Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 15:21

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Babinho » 2019. október 21., hétfő 10:20

3 éve el kellett volna kezdeni a generációváltást, és az akkor még meglévő keretmélység fenntartását, csiszolását, frissítését elvégezni.

Nyárról nyárra csak hátrébb lépünk, vagy egyhelyben állunk. Ezért csak részben ZZ a hibás, nagyobb részben Perez, illetve valószínűleg José Angel Sanchez aki egy értelmes átigazolást nem tud évek óta tető alá hozni. A fiatalokat, tehetségeket hiába vettük meg szépen, egyelőre egyikkel sem tudunk számolni, kölcsönben vannak jelenleg is olyan játékosaink akik sokat tudnának segíteni. A marketing persze dübörög, Vini és James csak úgy hozza a likeokat.

Ez nem az edző, edzői munkájának hibája.
Ha nem rakjuk rendben a keretet (ez 2-3 átigazolási szezon, 1 alatt lehetetlen), akkor hiába várunk olyan játékot, amire a régiek már nem képesek. (Közben folyamatosan kommunikáljuk, hogy ez a keret nyert 3 BL-t, újra képesek lesznek blablabla)

Ha elküldjük az edzőt, ismét elodázzuk a probléma felismerését, és majd várjuk az új edzőtől a jó játékot...aki ugyanúgy bukni fog. Ez megy Lopi óta. Aki szintén nem volt olyan rossz edző, mint amekkorát bukott az elcseszett keret miatt.

Avatar
ziro4vr
Hozzászólások: 24526
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: ziro4vr » 2019. október 21., hétfő 9:54

Hát, ha Pochettino az opció meg Mourinho...Az argentin mellett voltam, de idén kapott pénzt, aztán látjuk hol tart vele. Ugyanolyan makacs és látensen bizonyos emberekhez vonzódó mint ZZ, csak őt 5 mp alatt szétszednék Ramosék. Mourinho meg haknizik 1 éve, remélem ő se jön.

Nem látok most egyértelműen elérhető jó opciót, ha Klopp behúzná idén a bajnokságot, hátha új kihívást akarna, hoznám.
Nem illik.

kiserik
Hozzászólások: 5749
Csatlakozott: 2016. március 14., hétfő 9:23

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: kiserik » 2019. október 21., hétfő 9:40

Anthony írta:
dannen írta: en egyre inkabb tartok pochettinotol es nem (csak) a jelenlegi spurs forma miatt.
Én is, nem tudom hogyan zuhantak ennyire össze?
kiserik írta: Hétvégén pihent, aki csapágyasra volt hajtva a válogatottnál és játszott, aki ki volt pihenve.
Nem érdekel ez a csapágyasra volt hajtva mese októberben, alig 2 hónapja megy a szezon, Bale játszott eddig 500 percet a bajnokságban, Hazard 250-et, Modric 150-et, ki a tököm van mégis széthajtva? Benzema, Casemiro, Ramos toltak 700 percet, a többiek hol sérültek, hol pihennek. Ennyi pihenésre én nem adnék fizetést se.
Tessék olvasni, értelmezni, és utána véleményt formálni. Egyébként Valverdére gondoltam, akit sokan hiányoltak a kp-ről, remélem a Galata ellen kezdeni fog. Nem biztos, hogy 10 nap alatt bele kell pumpálni 360 percet olyankor, mikor így is a fél csapat sérült.
Amúgy mindent elárul, hogy felhozod Balet, Modricot, akik sérületk, Hazardot, aki meg babázott :lol:
Tádám írta:
Berti írta: Bale és Modric sérültek.
Kroos és Mendy már a héten rendesen edzett, de még nem voltak bevethetőek. Majd a Galata ellen.

Abból amiből volt, logikusan állította fel a kezdőt, csak nem működött és nem is tudott kellően belenyulni.

Váltsuk le és hozzuk Pochet, ne röhögtessetek. :lol:

Jól működik végre a csapatvédekezés csak vissza kell jöjjenek a hiányzók és bele kell rázódjanak, hogy a gólok is jöjjenek. Lesznek még gálázások, nem kell pánikolni.
Ezt annyira szeretem. Türelem, no pánik, stb.
Persze. Nulla, azaz nulla az elképzelés a csapat "játékban", nézhetetlen, élvezhetetlen, sivár, kilátástalan egy Mallorca ellen. De több meccset is lehetne említeni a szezonból.
Ez eddig HÍGFOS.
Ez igaz, de! Sajnos eddig a támadó sztárigazolásunk hígfos, a kp-s erősítés nem érkezett meg, a vezetőség által választott kapusunk meg nem hozza a szintet, hogy a folyamatos sérülés áradatról ne is beszéljünk (ez mondjuk ZZ sara, ha úgy vesszük, Pintus miatt).

Avatar
Torquemada
Hozzászólások: 1252
Csatlakozott: 2013. április 28., vasárnap 7:54
Kedvenc játékosaid: Casemiro, Modric, Bellingham, Camavinga, Nacho, Kroos, Militao
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F., Honvéd FC
Tartózkodási hely: Sz.Sz.B.

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Torquemada » 2019. október 21., hétfő 9:39

Azok táborába tartozom, akik nem voltak oda az ötlettől, hogy ZZt hozzuk vissza. Most viszont egy kicsit megvédeném, akkor is, ha a hétvége után nem feltétlenül szolgált rá. Szerintem a mostani helyezésünk a bajnokságban az elérhető maximum. Nem gondolnám, hogy ettől a barcától ezzel a kerettel, egészséges messi mellett, ebben a kiírásban több pontot tudnánk szerezni. Ebben meg nem csak ZZ a hibás. Ő nem ilyen lovat akart. Határozott elképzelései voltak arról, hogy kikkel szeretne együtt dolgozni és kikkel nem. Ez közel sem úgy valósult meg, ahogy szerette volna. Innentől kezdve már nem csak az ő felelőssége, hogy nagy eséllyel idén (sem) lesz komoly kupa. Ha helyén kezeljük a csapat jelenlegi játékerejét, akkor kijön, hogy kb. ott tartunk, ami ezzel elvárható. Ha úgy nézem, a kötelezőt hozni fogja, bár ehhez még a BL csoportból tovább kell menni, utána várhatóan a következő körben vagy max. azután egyel kizúgunk. Szerintem ez plusz a bajnoki 2. hely az elméleti maximum, ami a csapattól és az edzőtől elvárható. Ha ez megvan, akkor azt kell mondani, hogy jól teljesített. Ha valamit most behúz, akkor tényleg mágus.
Ezzel viszont egy Real Madrid nem elégedhet meg, végre tényleg el kellene már engedni pár ember kezét. Ha értelmes pótlásra lehetőség van, legalább 6-7 embertől kellene már megszabadulni (Isco, Bale, James, LV, Marcelo, Mariano, Odri, én most Jovicot is ide venném, de vele még várjunk). Amíg ez nincs meg, nem várhatunk komolyabb eredményeket, és nem varrhatjuk csak az edző nyakába az egészet.
""Pff, was heißt nicht selbstverständlich? Wir haben gewonnen, fertig!" (T.Kroos)

Avatar
Tádám
El Siete
Hozzászólások: 2574
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 21:28
Kedvenc játékosaid: Raúl, Pipita, Morientes, Zidane
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Újpest
Tartózkodási hely: Vác
Kapcsolat:

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Tádám » 2019. október 21., hétfő 9:34

Berti írta: Bale és Modric sérültek.
Kroos és Mendy már a héten rendesen edzett, de még nem voltak bevethetőek. Majd a Galata ellen.

Abból amiből volt, logikusan állította fel a kezdőt, csak nem működött és nem is tudott kellően belenyulni.

Váltsuk le és hozzuk Pochet, ne röhögtessetek. :lol:

Jól működik végre a csapatvédekezés csak vissza kell jöjjenek a hiányzók és bele kell rázódjanak, hogy a gólok is jöjjenek. Lesznek még gálázások, nem kell pánikolni.
Ezt annyira szeretem. Türelem, no pánik, stb.
Persze. Nulla, azaz nulla az elképzelés a csapat "játékban", nézhetetlen, élvezhetetlen, sivár, kilátástalan egy Mallorca ellen. De több meccset is lehetne említeni a szezonból.
Ez eddig HÍGFOS.
Rengeteg klubnak van komoly történelme, de csak egyetlen klub írja a történelmet... Hala Madrid!

Hierro azt mondta: "Raúl egy Ferrari, amely idővel mindenkit le fog hagyni."- Igaza volt !

VARANE

Avatar
Berti
Hozzászólások: 3422
Csatlakozott: 2013. április 27., szombat 20:57

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Berti » 2019. október 21., hétfő 9:27

Bale és Modric sérültek.
Kroos és Mendy már a héten rendesen edzett, de még nem voltak bevethetőek. Majd a Galata ellen.

Abból amiből volt, logikusan állította fel a kezdőt, csak nem működött és nem is tudott kellően belenyulni.

Váltsuk le és hozzuk Pochet, ne röhögtessetek. :lol:

Jól működik végre a csapatvédekezés csak vissza kell jöjjenek a hiányzók és bele kell rázódjanak, hogy a gólok is jöjjenek. Lesznek még gálázások, nem kell pánikolni.

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 8013
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Anthony » 2019. október 21., hétfő 9:21

dannen írta: en egyre inkabb tartok pochettinotol es nem (csak) a jelenlegi spurs forma miatt.
Én is, nem tudom hogyan zuhantak ennyire össze?
kiserik írta: Hétvégén pihent, aki csapágyasra volt hajtva a válogatottnál és játszott, aki ki volt pihenve.
Nem érdekel ez a csapágyasra volt hajtva mese októberben, alig 2 hónapja megy a szezon, Bale játszott eddig 500 percet a bajnokságban, Hazard 250-et, Modric 150-et, ki a tököm van mégis széthajtva? Benzema, Casemiro, Ramos toltak 700 percet, a többiek hol sérültek, hol pihennek. Ennyi pihenésre én nem adnék fizetést se.

kiserik
Hozzászólások: 5749
Csatlakozott: 2016. március 14., hétfő 9:23

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: kiserik » 2019. október 21., hétfő 9:14

Én most nem érzem annyira hibásnak ZZ-t a hétvégiért. Egyértelműen, és helyesen is, a Galata elleni meccs a prioritás. Hétvégén pihent, aki csapágyasra volt hajtva a válogatottnál és játszott, aki ki volt pihenve. Azon utólag lehet matekozni, hogy milyen felállással, milyen szisztémában kellett volna játszani, de szerintem az elképzelés nem volt rossz, és ha Ordi a másik arcát hozza (volt ő már MOM is a támadó játékának köszönhetően), akkor jól is kijöhettünk volna belőle. Meglátjuk holnap. Az sokkal fontosabb lesz.

G. V.tinho
Hozzászólások: 804
Csatlakozott: 2015. december 5., szombat 14:08
Kedvenc játékosaid: Raul, Michel, El Buitre
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: G. V.tinho » 2019. október 21., hétfő 9:09

Realista24 írta: Zidane állása veszélyben a Jugones szerint.
mi az a Jugones?

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 8013
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Anthony » 2019. október 21., hétfő 9:02

Zidanet és Pochettinot egyszerre rúgnák ki, legalább ennyi szerencsénk legyen.

Avatar
Yazid
Hozzászólások: 3372
Csatlakozott: 2013. május 2., csütörtök 8:57
Kedvenc játékosaid: Zidane

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Yazid » 2019. október 21., hétfő 8:22

szar helyzetben van zidane ez teny. ha nem zidane a neve nyilvan mar kirúgtak volna, mindenki kapaszkodik ebbe a BL triplába es meg is ertem. ha döcög a szekér nem megy a jatek legalabb latnank kuzdest, kaparast de igazan en nem lattam eddig, szóval a jatekosok se segítik tulsagosan. ha kiesnenk a blből, meg classicon mondjuk kapunk 3at akkor talan törtenik valami, nem tudom. év közben tuti nem kuldik el, ideny vegeztevel egy nyugodt tavozast el tudok kepzelni, hogy sajnos nem tudtam kihozni a jatekosokbol amit akartam, de megbeszeltuk perezzel ez a legjobb döntes blabla. de még vmi csoda folytan a bajnoksag behúzható blt felejtsük el


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 95 regisztrált és 0 vendég