Edző és vezetőség

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
Avatar
Sierra
Hozzászólások: 8500
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 23:49

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Sierra » 2021. január 20., szerda 23:38

___Samy___ írta: Azt mondja már meg nekem valaki, hogy a tavalyi szezon után, amikor szinte rekord kevés kapott góllal lettunk bajnokok, megis mi a szar ez? Egyszerűen nem értem, hogy ha már van egy fasza alap, akkor ez mégis hogyan fordulhat elő?
Az edző motiváló képessége megkopott, illetve hogy szakmailag nem tudja felkészíteni a csapatot. Már leszarják hogy mivan, ugyanis egyeseknek bérelt helyük van teljesítménytől függetlenül, mások meg ha megszakadnak se kerülnek be. Így kb azt csinálnak amit akarnak. Eredmény? Hát kit érdekel, kiesnek a kupából, szuperkupából, kikapnak a bajnokságban, semmi következménye nincs. Egyébként vastagon benne van minden játékos, szégyellhetik magukat, de tuti hogy focizni nem felejtett el egyik se. Az meg egy dolog, hogy rekord kevés gólt kaptunk akkor, de a támadójátékunk egy tál szar volt már akkor is. Ez azóta se változott. :lol:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Sierra 2021. január 20., szerda 23:39-kor.

Avatar
___Samy___
Hozzászólások: 8212
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:51

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: ___Samy___ » 2021. január 20., szerda 23:35

Azt mondja már meg nekem valaki, hogy a tavalyi szezon után, amikor szinte rekord kevés kapott góllal lettunk bajnokok, megis mi a szar ez? Egyszerűen nem értem, hogy ha már van egy fasza alap, akkor ez mégis hogyan fordulhat elő?
"We will not fight for one decade, when Madrid is the best club of the last century and the best club in history, also the best in the last decade and is the best because we never do something like that, not appreciate someone success"

Avatar
sebydani
Hozzászólások: 9865
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 11:02
Kedvenc játékosaid: Raúl, Zidane, Modric, Bellingham
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Eagles
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: sebydani » 2021. január 20., szerda 23:33

Sierra írta: Raúl felkészül :kalapos: :kalapos:
Otthon fekszik covidosan, van elég baja Asension meg Csucsón kívül, vagy ki volt a másik kh :mrgreen: :lol:
"A Barcelona történelme, amely az elmúlt 10 évből áll, soha nem lesz egyenlő a Real Madridéval.”- Álvaro Arbeloa

Avatar
Sierra
Hozzászólások: 8500
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 23:49

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Sierra » 2021. január 20., szerda 23:32

Raúl felkészül :kalapos: :kalapos:

Avatar
El Sie7e
Hozzászólások: 2649
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 18:20
Kedvenc játékosaid: Raúl
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: El Sie7e » 2021. január 20., szerda 23:31

zz out
“Mindig emlékezz rá; a Real Madrid azért harcol, hogy megvédje a dicsőségét, a többi csapat pedig azért harcol, hogy felérjen a Real Madrid szintjére. Ez az igazság.”
egy 64 éves Real Madrid drukker

Avatar
lordgabi
Hozzászólások: 6480
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 0:56
Kedvenc játékosaid: Raúl, Puskás, CR, R9, RC, Zidane, Casillas, Ramos, Marcelo, Guti, Nacho
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Kárpátalja/Budapest

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: lordgabi » 2021. január 20., szerda 23:30

Gracias, Merci. :'( :(
Ex-szerkesztő.

2015. november 25.
UEFA Bajnokok Ligája - Shakhtar Donetsk 3-4 Real Madrid C.F.
Arena Lviv, Lemberg - A nagy találkozás! :sziv: :salute:

Avatar
realistahuni
Hozzászólások: 7369
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 10:57
Kedvenc játékosaid: Zidane, Van Nistelrooy, Modric, Varane, Kovacic, Gerrard
Kedvenc csapatod: Reyes de Europa
Tartózkodási hely: Székelyföld

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: realistahuni » 2021. január 20., szerda 23:30

Most kell lemondani fater, ez ennyi volt.
Szekunder szégyen.
Love football, hate antifa.

Avatar
RaúlCF
Hozzászólások: 5146
Csatlakozott: 2013. április 29., hétfő 13:10
Kedvenc játékosaid: Raúl, Modric, Casillas, Zidane, Ronaldinho, Marcelo, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: RaúlCF » 2021. január 20., szerda 23:30

biztos az Alcoyano ellen se elég a keret semmire. undorító az egész.

Avatar
sebydani
Hozzászólások: 9865
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 11:02
Kedvenc játékosaid: Raúl, Zidane, Modric, Bellingham
Kedvenc csapatod: Real Madrid, Eagles
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: sebydani » 2021. január 20., szerda 23:30

kodo írta: Solarinak van csapata? :kalapos:
Pár hete ment el Mexikóba talán. Vagy valahova Dél-Amerikába.
"A Barcelona történelme, amely az elmúlt 10 évből áll, soha nem lesz egyenlő a Real Madridéval.”- Álvaro Arbeloa

poronty
Hozzászólások: 2728
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 21:59
Kedvenc játékosaid: M. Laudrup, Modric, Courtois
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: poronty » 2021. január 20., szerda 23:30

Várni kellett volna néhány órát ezzel a szavazással :lol:
--------------Körte
Hakimi-Militao-van de Ven-Davies
------Fede------Camavinga
Saka------Bellingham------Musiala
-------------Haaland

https://www.youtube.com/watch?v=kRzMmt_MFko

Avatar
Kercsó
Hozzászólások: 3909
Csatlakozott: 2013. április 19., péntek 12:56
Kedvenc játékosaid: R9, Kroos, Guti, Zidane, Bellingham

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Kercsó » 2021. január 20., szerda 23:29

ugye lemond magától és nem kell kitegyék.
#whatisyourexcuse

"Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban." Benedek Tibor

Avatar
Sierra
Hozzászólások: 8500
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 23:49

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Sierra » 2021. január 20., szerda 23:29

Na jólvan taka van :lol: :lol: 2000-es évek közepén lévő sötét korszakot múljuk alul lassan. :agree:

Avatar
ToniKroos
Hozzászólások: 1050
Csatlakozott: 2014. november 13., csütörtök 23:11

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: ToniKroos » 2021. január 20., szerda 23:29

Na remélem holnap arra kelek, hogy elköszönt vagy elköszöntek Zidanetól. Rendszertelen semmi, ami itt megy most már jó ideje.

Avatar
kodo
Hozzászólások: 4529
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 17:59

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: kodo » 2021. január 20., szerda 23:28

Solarinak van csapata? :kalapos:

Avatar
Dupla D
Hozzászólások: 2846
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 20:30
Kedvenc játékosaid: Guti, Carvajal
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Dupla D » 2021. január 20., szerda 20:48

Én bevállalom, szezon végén megköszönném neki. Maximalista vagyok, nekem nem elég, ami most van és Zidane nem azt csinálja, ami logikus lenne jelen helyzetben. Nem meri vállalni a felelősségét a csapatépítésnek, mert hogy eredménykényszer van. Facsarjuk ki azokat a játékosokat még egy-két évig, akik nyertek 3 BL-t csakhogy mentse a bőrét, mert Modricék kitalálták, hogy ne rotáljon. Akkor minek van a kispadon, ha Modric meg Ramos mondja meg a kezdőt? Ha lelép, akkor az új edzőnek nem lesz eredménykényszer, amikor még rosszabb helyzetből kell újjáépíteni a csapatot? Az új edző alatt is vágja a fát ezzel, aztán majd lehet azt mondani, hogy az új edző szart se ér, mert játszik nála sok fiatal, de nem jönnek az eredmények.

A játékunk hányinger, Zidane ennek ellenére rendszeresen lenyilatkozza, hogy milyen jó félidőket tolunk és látszólag ez nem zavarja. Gyengébb kerettel is lehet szórakoztató játékot játszani, de ehhez meg nincs meg a megfelelő taktikai felkészültség. A koncepció hiánya zavar. Jelenleg nincs egy lehetséges pozitív jövőkép látva ezeket a hulladék kezdőket hétről hétre. Nem fogunk elkezdeni szépen játszani még akkor se, ha nyáron behúzunk egy Mbappé, Haaland, Camavinga pakkot. Eddig mellette voltam, mert tavaly még kihozta a maxot a keretből, de a jelenlegi feladatra nem ő az alkalmas.

19 éve vagyok szurkoló, és megnézem az összes felkészülési meccset is, ha tehetem, de olyan még nem volt, hogy ennyire gondolkozzak rajta, hogy kihagyjak egy meccset (mint a legutóbbiak), ha nincs más dolgom. Ha már szar a játék, legalább egy-két keveset játszatott játékos miatt szívesen ülnék le meccset nézni, de ez sincs meg. A mai kupameccset jobban várom, mint a bajnokikat.

Az se változtatna a véleményemen, ha Asensio-LV duóval sorra nyerjük a meccseinket a szezon hátralévő részében.

Új koncepció kell nyáron, újra kell építeni a játékot és ehhez nem ő a megfelelő ember. Én Nagelsmann-ra szavazok.
"Louie, I think this is a beginning of beautiful friendship" - Garga Pitic.

Avatar
El Sie7e
Hozzászólások: 2649
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 18:20
Kedvenc játékosaid: Raúl
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: El Sie7e » 2021. január 20., szerda 20:33

Yazid írta: a CKM +fede,isco kívancsi leszek hogy fogja bírni a 3as terhelést.
ahogyan a szezon eddigi részében, amennyit idáig kapott Öde az egyenlő a nullával. nem lettünk kevesebben nélküle :roll:
“Mindig emlékezz rá; a Real Madrid azért harcol, hogy megvédje a dicsőségét, a többi csapat pedig azért harcol, hogy felérjen a Real Madrid szintjére. Ez az igazság.”
egy 64 éves Real Madrid drukker

Avatar
Jim
Hozzászólások: 5850
Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 21:13
Kedvenc játékosaid: Zidane, Nacho

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Jim » 2021. január 20., szerda 20:26

Yazid írta: a CKM +fede,isco kívancsi leszek hogy fogja bírni a 3as terhelést.
nem lesz baj, majd LV játszik néha Casemiro helyett is :mrgreen:
amúgy Blancot is ki lehetne próbálni a rotációban, hátha meglepetést okoz Zizu :hmmm: :coffee:

Avatar
Yazid
Hozzászólások: 3396
Csatlakozott: 2013. május 2., csütörtök 8:57
Kedvenc játékosaid: Zidane

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Yazid » 2021. január 20., szerda 20:20

a CKM +fede,isco kívancsi leszek hogy fogja bírni a 3as terhelést.

Avatar
numberone1
Hozzászólások: 7204
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:06
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F., Ferencvaros

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: numberone1 » 2021. január 20., szerda 19:28

En nem kuldenem el Zizout. De ami nekem a legfajobb volt, h megbontotta a Kroos-Case-Valverde triot tavaly, es ezt tette pont a City meccs elott. Egyebkent Zidane adta meg a lehetoseget Valverdenek aki elt is vele, es ezzel nagyon jot tett Kroosnak aki ezzel feljebb szabadabban jatszhatott, ujra dominalt a kozeppalyank, Valverde bejatszotta az palyat, mellette veszelyes volt a kapura, de Lukat visszarakta kezdobe, Kroos hatrebb kerult, es Valverdet pedig padra vagy jobbszelre tette ami nagyon nem izlett neki, es onnantol formahanyatlason esett at.
Casillas--Cafu,Hierro,Ramos,Robi Carlos--Kroos,Redondo,Modrics--Ronaldo,Benzema,Zidane

34. Liga, 13. BL :coffee:
Merci Zizou :salute: KAK :sziv:

Avatar
R. Carlos
Hozzászólások: 1415
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 16:15
Kedvenc játékosaid: Daniel Carvajal, Xabi Alonso, Roberto Carlos
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: R. Carlos » 2021. január 20., szerda 19:23

Én jelenleg ott tartok, hogy megvárnám a szezon végét, addig felesleges edzőt váltani. Amúgy "csak" az Asensio, Marcelo, Isco trióval van most bajom, illetve azzal, hogy Reguilónt nem hozza vissza és a fiatalokat nem használja. Kezd halálra itélődni ez a projekt vele. De így szezon közben nem érdemes váltani szerintem. Meg kell várni a szezon végét. Utána lehetne csapatot építeni. Amúgy vicces, de nekem Solari kezd hiányozni.
"When everyone thinks we are dead and buried we go and win the Champions League. This is what Real Madrid is all about." - Alvaro Arbeloa


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 138 regisztrált és 0 vendég