HozzászólásSzerző: halamadrid » 2025. április 20., vasárnap 13:09
Erről jut eszembe,
Farkas Attila Márton: Az önkény hétféle söpredéke
Hosszú, de remek elemzés, a magyar közélet megannyi szereplőjével. Köztük Honttal.
1. A csizmaszár mellől csaholó
Az az ember, aki azzal demonstrál, hogy benne semmiféle autonómia nincs. A mindenfajta autonómia teljes hiányára büszke figura. Ami baromi érdekes, hogy valakinek a személyisége úgy épül fel, hogy nekem semmilyen autonómiám nincs. Ő az, akinek nincs véleménye, nemcsak a politikában, hanem más szférában se. A vezércikk az ő véleménye. Ha beszélsz vele, akkor a vezércikket és az adott uralkodó rendszert hallod - ő mindig a fennálló rendszernek az embere. Mindig azt, ami fennáll, ami regnál, ami erős, azt böfögi vissza. Nincs meggyőződése, mégis azt hiszi, hogy van. Csak dogmája van: az, hogy mindig az uralommal kell tartani. Nem köpönyegforgató, mert annak van cinizmusa és intelligenciája. Ez az a tömegembertípus, aki tényleg elhiszi, akár ötpercenként, amit mondanak vagy amit olvas vagy lát a tévében - ha öt perccel később az ellenkezőjét mondják, az az igaz, és mindig is az volt az igaz. És csahol, általában ez a fröcsögő típus. Régebben ő mondogatta, hogy “osztályellenség”, ma már inkább azt, hogy “magyargyűlölő” vagy, ha nem értesz egyet 101%-ban a jelenleg uralkodó akármivel. Ez az önérzet arra, ami nincs, és a felhorgadása valaminek, amit ellesett. Maga az indulat és az ahhoz tartozó attitűd is lopva van, az éppen aktuális uralkodó osztálytól. Ez az ember nem anyagias és nem karrierista. Ő a szolgaságért önmagáért szolga. Ő tényleg meg van róla győződve, hogy ez az ő véleménye, de ha átnézel rajta, akkor látod, hogy ez az ember egy nemlétező valaki. Az effajta ember hatalom általi gyártásának a funkciója egy közegnek a létrehozása, egy olyan közegnek, amely a hatalom gravitációs tömege. És ezeket lehet használni különböző támadások elhárítására, de ki lehet szervezni ezzel a típussal az erőszakot. Szolgálnak, és egy élesebb helyzetben akár pofán is basznak. Létezik olyan belőle, amelyik ezzé trenírozza saját magát. Addig mondja saját magának ezeket a szövegeket, amíg a hatalomnak a szövegeit, közhelyeit, frázisait olyan szinten teszi magáévá, hogy saját maga gyárt egy ilyen figurát saját magából.
2. A fölényesen kioktató szakértősködő
A bennfenntes. Aki mondja neked az adatokat, statisztikákat, a megdönthetetlen érveket. Ez a “tudsz jobbat?”. Ez úgy működik lélektanilag, hogy maga a fennálló rendszer sikeres, hiszen fennáll. És a sikernél nincs semmi sikeresebb - ez a logikája. A siker önmaga bizonyítéka, ő ezen a talajon áll. Aztán amikor dől az egész, például 1989-ben, minden hülyeségnek, baromságnak és faszságnak bizonyul, az ilyen ember átáll a következő rezsimre és ott is szakértősködik. Nem tudod meglepni abban az időpillanatban, amikor kifordul a köpönyeg, már csak azzal szembesülsz, hogy a köpönyeg kifordult, és már valami mást magyaráz ugyanezzel az attitűddel és ugyanezzel a fölénnyel és magabiztossággal. Aki átkarolja a válladat és azt mondja: “öreg, te tényleg elhiszed ezt? Na várjál, beavatlak ebbe a dologba.” Úgy veszi át a szót, hogy “ez bonyolultabb”, ahelyett, hogy elkezdené mondani a bonyolultabbat, ő utal erre, hogy ez bonyolultabb, és rögtön egy olyan beszédhelyzetet teremt, amiben ő elmagyarázza neked a világot. Ő megtanít téged arra, hogy milyen az értelmiségnek a voluntarizmusa - az erővel tartani mindig, és mindig legyártani az ideológiát, és folyamatosan demonstrálni, hogy én vagyok ennek a beavatottja. “Én belülről ismerem a dolgot”. Ezeket az embereket soha semmi más nem érdekli, csak a hatalom gyűrűjének a sorsa, a környezete. Míg az első típusnak az a funkciója, hogy létrehozza a “drukkerközeget”, ez a szakértősdi pedig a hiányzó értelmiséget pótolja. Az értelmiségi fensőbbségnek, a tekintélynek az illúzióját. Mert a valódi értelmiségi létforma kritikus és önkritikus. Van persze olyan értelmiségi, amelyik eladja magát egy hatalomnak, de értelmiségiként négyszemközt vagy bizonyos körökben megmarad őszintének.
3. A beszari túlbuzgó
Az a típus, amikor az önkénynek még csak fenyegető árnya van, nincs még igazi diktatúra, de ez már megcsinálja előre. Ez az a kisfőnök, szerkesztő, munkahelyen a főnököd, önkormányzati akármi, akik helyben nem kapnak fentről telefont, nem mondja a vezér, nincs az, hogy a felsőbb elvtársak letelefonálnak, de ő már helyben már elébe megy. Rendszerhűbb a rendszerhűnél. Ez az, aki “te figyelj, nézd, meg van kötve a kezem, nem akarok bajt, légyszi ne menj el oda szerepelni, különben kénytelen vagyok téged kirúgni, azért az intézményt is képviseled, azért gondolj ebbe bele. Tudod, én azért itt több emberért vagyok felelős. Ne lájkold légyszíves, mert akkor én kénytelen vagyok ezt retorzióval sújtani. De nem miattad, én kedvellek, nem magam miatt, az intézmény miatt, mindannyiunk miatt”. Az a “nem hívjuk meg ezt és ezt a művházba, gázos, mit szólnak majd, nem kap a falu pénzt”. A funkciója az, hogy ő maga csinálja meg a diktatúrát, amikor még nincs is. Ez már nagyon durva, még nincs diktatúra, de ezek transzmitterek. Rajtuk keresztül gerjed valamiféle hangulat - a beszariság. Hullámzik, terjed. És a faluban már mindenki beszari. Vagy a munkahelyen. Vagy a szerkesztőségben. Az iskolaigazgató, a tanfelügyelő, a helyi kis diktátor, aki dönt, de csak azért, hogy jaj, nehogy itt baj legyen. Ehhez a polgári középosztálynak a hiánya kell, amelyik nem szorul haveri vagy baráti vagy elvtársi feudalizmusra. Ezért lehet trenírozni a társadalmat ezzel a hömpölygő félelemmel. Már nincs Andrássy út 60, csak megidézzük a régi diktatúrának a szellemét azzal, hogy “hát lehet, hogy akkor majd munkát kell keresned”. A funkciója az, hogy a félelmen keresztül hozza létre az öncenzúrát.
4. A revanst vevő lúzer
A középszerű és tehetségtelen, aki a rezsim hűségéért hirtelen nagy embernek érzi magát, tehetségnek. “Most eljött az én időm, ez itt az én napom, most majd én megmutatom!”. Ő az a típus, aki a híres művészt meg a professzort legyalázhatja kritikákkal meg mocskolódó cikkekkel. Mert most már ő nagy ember, jó elvtárs, belerúghat a klasszikus értelmiségibe, az öreg professzorba, a művészbe. Nem a megalkuvóról van szó - ő egy harmadrangú valaki, aki hirtelen lesz nagy és lehetőséget kap. De a bizonyítása nem az, hogy elkezd meg nem értett zseniként értéket termelni, hanem az ő alkotása az, hogy rugdossa azokat, akikre féltékeny volt korábban. Ha a kultúrember mondjuk 1,85 magas, ez a típus 1,75, és hoz magával egy kis sámlit, amit a hatalom ácsolt neki, amire rááll, és rögtön 20 centivel magasabb lesz a kultúrembernél, és leköp rá. Fentről, a gravitáció erejével. És önérzetes és büszke, és azt a diskurzust nem tűri, hogy létezik testmagasság, mert ez a helyzet a világhelyzet - hiszen a sámli is jogosan része a világnak, így teljes a kép, és ő ezzel a sámlival nagyobb, magasabb. Ez a fajta ember egész életében a tehetséget irigyli. Azt, hogy ő nem kapott meg valamit, amiről nem tehetett, ellenben ott van az a tehetségesebb ember, aki többre viszi és mások is látják a tehetségét, aminek a fényében az ő tehetsége az szart se ér, ő megszégyenül. Ha nem tudja elfogadni a helyzetét, az ehhez tartozó ént felnöveszteni magában, akkor az ilyen emberben marad egy iszonyatos keserűség és egy revansvágy. Olyanok, akik csalással nyernek és mindenki tudja, hogy csaltak, de övék a bank. A funkciója az, hogy senki, a leghíresebb művész vagy tudós se lehessen biztonságban, és hogy senki ne állhasson a kurzusok között vagy fölött. Ne lehessenek a magyarságnak nagyjai, akik érinthetetlenek.
5. A született geci, a létrontó
Élete célja mások örömének megrontása, aki azért geci, mert gecinek lenni jó. Akinek a jelmondata az “Itt most aztán vége a jó világnak! Mától kezdve itten kemény dolgok jönnek!”. Az igazi pribék, a verőember. Ha az első típust nézzük, és az magasabb szintre lép, lehet belőle ez. Tényleg nem érdekli, hogy mi az eszme, nem hisz semmiben, csak a geciségben. Hogy mától itten aztán ilyen-olyanság lesz vagy izmus lesz. A lényeg, hogy vége van a jó világnak, kemény lesz. Más világ jön most már aztán! Ahhoz, hogy valaki ilyen legyen, kell egy lelki alkat, rettenetes megszomorítottság. Hogy neked már sose legyen jó világ, de most másnak se lesz többé. Neki már elbaszták a földi létezést egyszer és mindenkorra, és most megmutatja mindenkinek, hogy milyen rossz. Leventeoktató, ÁVH-s, vagy “Az ötödik pecsét” című filmből Macák, piti figurák. A funkciója a félelem és a társadalmi szorongás - hogy itt vár téged, aki leveri a vesédet és nem kegyelmez, mert vége már a jó világnak. Erre, hogy nincs jó világ, egy személyiséget növesztett, ő ebben a világban otthon van, hisz mindig is ebben élt. Ha ez a világ egy víz, ő ebből a vízből ki nem jöhet, de most már te sem. És végül vagy olyanná válsz, mint ő, vagy megfulladsz. Hamvas Béla az “Értekezés a közigazgatásról” című művében ír arról a hivatalnokról, akinek az a lényege, hogy mások örömét elrontsa - miközben az emberek ott várnak a hivatalban szorongva, és közben játszik a gyerek és felnevet, akkor ő kijön az irodából és rászól, hogy itt csendben kell lenni. És azért mondja ezt, mert ő örömöt érez, hogy most aztán. Gyerekkorában nem volt egy szabályrendszer, amihez alkalmazkodhatott. Ha van olyan, akkor az ellen még fellázadhat, kiléphet belőle, és akkor megverik, mint a lovat - ez esetben alkalmazkodhat, de a sorsa feletti kontrollt megőrizheti. De amikor rendszeresen verik, függetlenül attól, hogy mit tett vagy mi van vele, vagy olyan teljesítményt várnak el tőle, amit nem tud teljesíteni - tehát akit úgy vernek, hogy azt nem tudja elkerülni sehogy sem. Ez nemcsak fizikai bántalmazás lehet, hanem verbális is - ha mondjuk elhitetik vele, hogy nem értékes és nem szerethető.
6. A névtelen kötelességtudó
A feljelentő, a névtelen levél szerzője, a bejelentő. Míg az előző kategória nyíltan mantrázza, hogy vége a jó világnak, és ha bukik a rezsim, egy lámpavason végezheti vagy agyonverik, ennél a kategóriánál nincs kockázat. Ő “állampolgári kötelességnek” tartja, amit tesz, túlbuzog benne a kötelesség, hogy téged feljelent és elvisznek. A kötelesség a kulcsszó - kötelességemnek érzem. Piciben kezdi, mondjuk Facebookon letiltat, mert kötelességének érzi, hogy ez a gyűlöletbeszéd ne jelenhessen ott meg. Ahol lehetőségük van, ott megjelennek. A funkciójuk érdekes, mert az ember azt hinné, hogy az információ begyűjtése - csakhogy a hatalomnak sokszor nincs is szüksége ezekre az információkra, mert már tisztábban begyűjtötte, és már többet tud, mint te saját magadról. Az igazi funkciója az általános társadalmi bizalmatlanság erősítése. Hogy bárki besúghat téged és bárki megfigyelhet, még a legjobb barátod is. Ehhez hatalmat vesz kölcsönt, a hatalomért önmagáért csinálja - azért az érzésért, hogy ő most megteheti, hogy feljelent, de megteheti azt is, hogy nem jelenti fel. Ez mámoros érzés. A láthatatlanság ad neki egyfajta hatalomillúziót - hogy őt nem jelentheti fel senki, mert senki nem tudja, hogy ő az.
7. Az áldozatokon gúnyolódó valóságtagadó
Ez az a típus, aki amikor már mossák a vért a folyosón, még mindig azt mondja, hogy “ezek csak síránkoznak, hát jobban élnek, mint valaha!” Egyrészt tagadják, hogy a szenvedés szenvedés, másrészt a legszarabb dolgot is úgy állítják be, hogy jobban élnek, mint valaha. Piciben ez a típus ma a “hát ezek csak ajvékolnak, sivalkodnak a bérrettegők”. Lehet, hogy kirúgták a csávót vagy már emigrált nyugatra, de “hát ez jobban él, mint valaha!”. Az a típus, aki feláll a hullahegyre és lehugyozza a hullákat. Ez a kategória a legalja. A rendszer tollnoka, egy propagandistatípus. Az, hogy ő miért lett olyan egyénként, az más kérdés, de az ő funkciója egyrészt az, hogy eltitkolja a dolgokat, másrészt kiirtani mindennemű együttérzést. A propagandista az áldozatokon gúnyolódik cinizmussal, noha tudja, mi a valóság
Ceballos: “When I saw all those players — Karim, Carvajal, Modric… — playing cards just a few hours before the game I thought ‘wow, well, there’s calmness anyway’. I couldn’t even sleep.”
