Értékeld a legutóbbi meccset

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
Ryel
Hozzászólások: 30
Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 11:35
Kedvenc játékosaid: Raul, Morientes, Figo, Higuain, Cristiano Ronaldo, Varane, Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Ryel » 2014. május 27., kedd 12:22

Kellett három nap mire sikerült feldolgoznom ezt a meccset.

Bevezetés

Amikor láttam a kezdőket már tudtam mit várhatok. Az Atleticó hosszában és széltében is betömörül a saját térfelére, rengeteget fognak szerelni, csírájában elfolytják a támadásainkat, aztán a megszerzett labdával vagy kontrázni próbálnak, vagy ha nem sikerül robbantani, akkor valamelyik szélen a vonal mellett szépen lassan törnek előre bedobásokkal, hogy aztán szerezzenek egy jó szabadrúgást vagy szögletet.

Costa kezdése utólag végzetes volt, de megérte nekik a rizikót, Adrian Lopez még nem Villa már nem az a csatár akivel veszélyesek lehetnek a kapura akcióból.

Mi óvatos kezdővel léptünk a pályára, Coentrao és Khedira is érthető döntés volt. Marcelót irdatlanul szívatta volna Raúl Garcia a levegőben, ahogy Albát is megette reggelire a bajnoki döntőn. Khedira meg tud robotolni és rakkolni, ami egy Atleticó vagy angol csapat ellen hasznosabb mint bedobni a megpisszent éretlen Illaramendit vagy a fizikálisan nem túl félelmetes Iscot a darálóba.

Bonyodalom

A gólnál először Ikerre voltam mérges, nem értettem, hogy vonalkapus létére mi a francért rohan ki Pintót idézve a 11-es vonaláig leszedni a beadást, ráadásul teljesen ütemkésve, megtorpanva, aztán Khedirára irányult a haragom, mert ő is elkésett egy ütemet. Végül szépen lenyugodtam, bízva abban, hogy nem ez a vége, vissza fogunk jönni, így sokkal édesebb lesz.

Ahogy teltek a percek egyre feszültebb lettem, ahogy néha a csapat is. Ronaldót bezárták kalitkába a védők, az Atleti durván óvatosan játszott, teljesen megszüntetve a kontra lehetőségét. Bale talán a legszarabb meccsét hozta le idén Madridban, még a labdáról leválaszthatatlan Modric is eladott 1-2 labdát. Egyedül Di Mariában volt benne a remény. Lehet ekézni Marist hogy megint elvesztett egy csomó labdát, belevezette két három emberbe a labdát, de rajta ment keresztül minden valamire való támadásunk, és ugyan egyetlen tiszta helyzetet sem sikerült kidolgoznunk, de szépen fárasztotta az Atletit, és az esetek felében csak taktikai faulttal tudták megállítani (legalább három sárgát neki köszönhetünk, aminek később kézzelfogható jelentősége lett)

Katarzis

Carló kimondottan kiszámíthatóan és általában eredménytelenül szokott cserélni (hacsak nem számítjuk eredménynek azt hogy korrigálja a félidőben vagy a 60. percben az elszabott kezdőjét), de most kifejezettten jól nyúlt bele a játékba. Az Atleti már csak ki akarta húzni, a kontráik Costa és Turan nélkül kevésbé tűntek veszélyesnek, ráadásul fáradtak is a rengeteg pressingtől, meg a szezontól, szóval a friss Marceló és Isco ficánkolhatott közöttük Di Mariával karöltve.

Ahogy nyomtuk őket a kapuhoz éreztem, hogy meg kell, hogy legyen, de valahogy mégsem jött az áttörés. A 80. percben már azért szorítottam, hogy legalább 4 percet hosszabbítson a bíró mert az atleti tördelte a játékot, és nekünk minden pillanatra szükségünk lehet.
A 90. percben már megbarátkoztam a gondolattal, hogy az Atleticó Madrid a 2014-es BL győztes, igazából megérdemelték volna, nem annyira mint mi, de annyira ismerős volt a helyzet hangulata (a pirossal tarkított Real-Barca mérkőzések jutottak eszembe), hogy nem ugrottam volna ki az ablakon, sőt még gratuláltam is volna nekik, mert mindent megtettek ami tőlük telt, és mi sem búcsúztunk volna annyira rondán, mint az utóbbi években.

Semleges szurkolókkal néztem a meccset, és annak ellenére szorítottak az egyenlítésért, ahogyan a meccs elején az Atleti gólért.

Ekkor jött Ramos és együtt ordítottunk fel eufóriában. Az atleti rohadt jó szögletek és beadások lefülelésében, mégis berobbant Ramos és 11-ről befejelte a világ egyik legjobb kapusának, az egyik legjobban fejelő védők gyűrűjében.

Levezetés
Az Atleti összetört, már nem motiválta őket az évtizednyi pofongyűjtemény, amit tőlünk kaptak, ~50 meccs után a BL döntő ráadásában pukkant ki a matrac, mi meg megkaptuk a lehetőséget a gálára. Már nem haraptak a védők, hulla fáradtak voltak és majdnem mindegyik sárga lappal játszott, nem volt több csere. Di Maria most már átment rajtuk mint kés a vajon. Bale az értékelhetetlen szar meccsét megmentette ezzel a fejessel. Marcelóra már ki sem léptek. Ronaldót csak Godín tudta elkaszálni hátulról mindenki másnak lapja volt.

Megérdemeltük. Nem szeretem a decima kifejezést, de irdatlan boldog vagyok, hogy negyedszer is láthattam ahogy felemelik habfehérben azt a serleget. Legendás menetelés volt ez. :)

A Barca újraépül, de az Atleti veszélyes lehet még jövőre. Simeone még az ezüstöt sem engedte a nyakába rakni, csak dühösen elmarkolta, vendettát akarnak. :D Minden adott hogy jövőre is izgalmas szezonunk legyen, egy VB miatt elszabott előszezonnal, a közeledő divatdrukkerekkel a nyakunkban.

1966-ban:
Ausztria nyerte az Eurovíziót
Az Atleticó a spanyol bajnokságot
A Real a bajnokok ligáját
és a házigazda Anglia a VB-t :O

Avatar
hunmadridista
Hozzászólások: 1353
Csatlakozott: 2014. március 17., hétfő 19:37
Kedvenc játékosaid: Zidane, Figo, Beckham, Ronaldo, CR
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: hunmadridista » 2014. május 25., vasárnap 22:36

Amúgy a 60-65. percig nagyon gyenge meccs volt...véleményem szerint mindkét csapat nagyon gyengén játszott...aztán a végére azért felpörögtek az események...csak abban reménykedtem, hogy nem nyerhet az Atletico egy ilyen malac góllal...konkrétan Ramos gólját fel sem fogtam, már totál elkönyveltem a buktát...de végül mennybe mentünk :)
Szerintem többen is nagyon gyenge teljesítményt nyújtottak a csapatból: Iker, Coentrao, Khedira, Benzema...de igazából senkit sem akarok elővenni, mert totál fölösleges egy BL győzelem után bárkit is megkövezni...nyertünk, ennyi a lényeg...a végére mondjuk az Atletico totál elkészült az erejével, mi pedig hála a feladott bajnokságnak frissebbek tudtunk maradni és valószínűleg ez is döntött...nameg, hogy Cholo eltaktikázta magát és bevetette kezdőnek Costát...nagy hiba volt tőle, mert mínusz egy cserét elvette a csapatától...

Avatar
matador
Hozzászólások: 372
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 21:34
Kedvenc játékosaid: Raúl, Totti, Benzema, Varane, Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: matador » 2014. május 25., vasárnap 22:26

Rasta írta:Gabi és Juanfran is bőven tett a pirosért...Szerintem csak azért nem kapták meg, mert egy BL döntőn nem akart ennyire belenyúlni a meccsbe a bíró.
Ennél jobban semmit nem gyűlölök. Azzal nyúl bele a meccsbe, hogy nem akar.
Sportfilozófia: Roger Federer

Arpinho
Hozzászólások: 69
Csatlakozott: 2013. június 1., szombat 18:21
Kedvenc játékosaid: Casillas, Ramos, Modric, Jesé
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Arpinho » 2014. május 25., vasárnap 21:35

Rasta írta:Gabi és Juanfran is bőven tett a pirosért...Szerintem csak azért nem kapták meg, mert egy BL döntőn nem akart ennyire belenyúlni a meccsbe a bíró.
Ez tök egyértelmű. :x Egyébként meg húdekiakadtam, amikor Ramos gyakorlatilag a semmiért kapott sárgát :-@
Mondtam is a srácoknak, hogymiezmá'? :argue: Ez egyik majdnem tiszta gólhelyzetet akadályoz meg hátulról becsúszva, szabálytalanul, a másik pedig kakaskodik egy kicsit, és mindkettejük lapja színe egyforma :-@
"Goals are the most important in a match. You can play well for 90 minutes, but if you don't score, you don't win."
-Raul-

Avatar
ziro4vr
Hozzászólások: 20261
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo, Kroos
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: ziro4vr » 2014. május 25., vasárnap 21:31

___Samy___ írta:gabit kb kétszer kellett volna kiállítani....
igazi méltó kapitánya annak a suttyó, favágó bérenc bandának..ahogy azzal a gyenge szappanopera nézésével konstatálta a belépőit, majd beletúrt a 3 hónapja nem mosott de szétzselézett hajába..igazi tajparaszt
Nem illik.

Avatar
Rasta
Hozzászólások: 565
Csatlakozott: 2013. április 22., hétfő 8:18
Kedvenc játékosaid: Casillas, R. Carlos, Guti, Raúl, Figo, Zidane, Makelele, Varane, Xabi Alonso, Marcelo, di María, Isco, CR, Ramos, Modric, Kroos, Asensio, Kovacic
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Rasta » 2014. május 25., vasárnap 21:28

Gabi és Juanfran is bőven tett a pirosért...Szerintem csak azért nem kapták meg, mert egy BL döntőn nem akart ennyire belenyúlni a meccsbe a bíró.

Avatar
___Samy___
Hozzászólások: 6657
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:51

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: ___Samy___ » 2014. május 25., vasárnap 21:26

gabit kb kétszer kellett volna kiállítani....
"We will not fight for one decade, when Madrid is the best club of the last century and the best club in history, also the best in the last decade and is the best because we never do something like that, not appreciate someone success"

Arpinho
Hozzászólások: 69
Csatlakozott: 2013. június 1., szombat 18:21
Kedvenc játékosaid: Casillas, Ramos, Modric, Jesé
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Arpinho » 2014. május 25., vasárnap 21:03

Meglepett, hogy a bíró egész korrekt volt B-) Mondjuk ott volt egy eset, ahol Marcit fejberúgták, nameg az Atletico faragást sem jutalmazta kellőképp, de egye fene, elnézem. :Đ
Az már más, hogy hogyha nem nyertünk volna, valószinű nem ezt mondanám :shifty:
"Goals are the most important in a match. You can play well for 90 minutes, but if you don't score, you don't win."
-Raul-

Avatar
morientes
Hozzászólások: 10608
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 13:47
Kedvenc játékosaid: Raul,Diego Maradona
Kedvenc csapatod: Há' a rejálmadrid b+ :)
Tartózkodási hely: mikorhol

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: morientes » 2014. május 25., vasárnap 17:29

Pár szösszenet csak...
Casillast lehet oltani,hogy elkövette a szokásos hibáját,igen...de én még is azt mondom,(én aki "amúgy" Lopez párti vagyok,mert komplexebb kapusnak tartom),de ha nem fogja meg azt a ziccert a bayern ellen,madridban(remélem jól emlékszem),akkor lehet döntőben sem vagyunk.De lehet hogy a dortmund volt,mindegy,még józanodok...
Aztán ugye Bale,akinek aztán tényleg nem ment,sokan le is húzták tegnap,mégnem jött a gólja...
Szal csak azt akarom ebből kihozni,hogy mi szurkerek,sokszor felejtjük el,hogy ők is csak emberek,akikben benne van a hiba,a rosszabb játék egy egy meccsen,nem pedig gépek,vagy PS játékanimációk...
Ha DM-et veszem,az első félidő 20. percéig kb,nem játszott jól.Aztán nálam a meccs embere lett még is...szal olyan hogy tökéletes,nem létezik.Ebben a játékban mindig benne van a hiba,ettől olyan izgalmas,amilyen.Ahogy tegnap is,egy meccs alatt,sőt 1 perc alatt meglehet járni a mennyet és poklot.
Én csak gratulálni tudok minden játékosnak,aki ebben a sorozatban részt vett,Moratastol,Khedirastol,mindenestől... :salute:
A címvédés meg olyan dolog,hogy ennek a sorozatnak a kieséses szakasza annyira kis nüanszokon múlik,annyira lutri,hogy egyszerűen amelett,hogy egy csapat mondjuk az adott paraméterekben,(játékosállomány,edző,motivácio,rutin),a legjobb,a szerencsefaktor is nagyon dominál...szal könnyű kimondani hogy védjük meg a BL-t,de annál nehezebb ezt meg is csinálni...
Én ettől a csapattól idén még nem vártam semmi extrát.Ahogy többen írtuk,ez még a csapat építés,az összecsiszolódás éve.Ehhez mérten MAGASAN túlteljesítették az elvárásokat,mégegyszer csak gratulálni tudok.Nehezebb volt,ahogy azt vártam,de fantasztikus munkát végzett a csapat,CSAPATKÈNT,és ez,jó kilátás a jövőre nézve...
LEGIO PATRIA NOSTRA
Kép
http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az... 

Avatar
muszti
Hozzászólások: 7
Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 8:51
Kedvenc játékosaid: Zidane
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: muszti » 2014. május 25., vasárnap 17:07

Sziasztok. Nem szoktam írni ide, utoljára még a régi oldalon kommenteltem (aktív követő vagyok ennek ellenére a fórumon), de úgy gondolom ennél jobb alkalom nem kell a hsz-hez :D
Pont olyan meccset játszottunk amitől tartottam, ez ellen az antifoci ellen nagyon nehéz. Érződött a csapaton hogy nagyon nagy dolog kapujában állnak, bizony több helyen megremegtek a lábak. Nem gondoltam volna, hogy Ronaldo és Bale is ebbe a csoportba fog tartozni. Szerencsére a legjobb formában lévő játékosunk, Ramos előtt viszont adódott lehetőség, ő meg nem olyan gyerek, hogy ne használná ki. A bajnokságért kár volt, de egyértelműen bebizonyosodott, hogy az erőnlét döntötte el a kupa sorsát, így egy kicsit hajlamosabb az ember elfogadni az utolsó fordulókban a leeresztést.
Összességében izgalmas döntő volt, én a 90. percben kezdtem magam hozzászoktatni a gondolathoz hogy bizony egy talált góllal jobb nálunk a Simeone-brigád, és hogy megint az antifoci hozza a kupát egy csapatnak. Az isteni gondviselés, hogy nem így történt.
Hihetetlen ez a sok károgás amit a csapat kap, egyszerűen nem tudom elhinni, ha ezt a Barca csinálja, akkor most mindenki a nagybetűs foci diadalát hirdetné az antifoci felett. A legfájóbb ezen károgóknak szerintem az, hogy az ő korábbi érvrendszerükkel mérve is előrébb járunk náluk, hiszen mi akartunk focizni, minket rugdostak egy félidőn át, mi ejtettük ki előtte a címvédőt, akiktől 7-et kaptak. A Real túl tudott lépni a saját árnyékán, ami mindig nagyon nehéz feladat. Ezért is megérdemelt ez a siker. :D
Viribus Unitis: Hala Madrid!

Avatar
Matt009
Hozzászólások: 1909
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 9:44
Kedvenc játékosaid: Casillas, Higuain, Varane, Modric, Özil NEM
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Matt009 » 2014. május 25., vasárnap 17:06

Remy írta:
tubatibi írta:Legyünk mi a történelem első címvédői. :vivo:
Én megmondtam, ezt csak mi vihetjük véghez, úgyhogy hajrá! :D BEK-ben is védtünk először címet, most a BL-ben is nekünk kell.
Szinte biztos vagyok a kőkemény sorsolásban az UEFA-t ismerve. A címvédők mindig nehéz sorsolást kaptak, mi sem leszünk kivétel. De valóban nekünk dukálna a címvédés, és ha a kezdőből senki nem távozik, akkor simán meglehet.

Avatar
Remy
Hozzászólások: 19030
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Gotham
Kapcsolat:

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Remy » 2014. május 25., vasárnap 16:56

tubatibi írta:Legyünk mi a történelem első címvédői. :vivo:
Én megmondtam, ezt csak mi vihetjük véghez, úgyhogy hajrá! :D BEK-ben is védtünk először címet, most a BL-ben is nekünk kell.
2014 - La Décima!
2016 - La Undécima!
2017 - La Duodécima!
2018 - La Decimotercera!

Merci Zizou & CR! :sziv:

Luka Modric Ballon d'Or 2018!

Avatar
Matt009
Hozzászólások: 1909
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 9:44
Kedvenc játékosaid: Casillas, Higuain, Varane, Modric, Özil NEM
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Matt009 » 2014. május 25., vasárnap 16:53

Sok mindent leírtatok, én nem akarom ugyanezeket újra leírni, csak ennyit:

Perez 2009-es székfoglalójában egy olyan csapatot vizionált, amelyik győz és meggyőz. Na kellett 5 év, de megkaptuk. Meggyőző teljesítménnyel nyertünk BL-t, minden ellenfelünket legalább egyszer kiütöttük (kivéve a Juvét). Büszke vagyok a CSAPATra.

tubatibi
Hozzászólások: 2754
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 12:11

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: tubatibi » 2014. május 25., vasárnap 16:37

Legyünk mi a történelem első címvédői. :vivo:

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 5376
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Anthony » 2014. május 25., vasárnap 16:23

Csak úgy mellékesen, nézzük meg azért hogyan nyertünk BL döntőt:
- C. Ronaldo, Benzema nem voltak 100%-os fizikai állapotban
- Khedira kezdő volt, novemberi sérülésből tért vissza egyébként is...

És ami ennél is figyelemre méltóbb, ezek mellett 4 hihetetlenül fiatal játékosunk is pályára lépett:
- Raphael Varane: 21 éves
- Daniel Carvajal: 22 éves
- Alvaro Morata: 21 éves
- Isco Alarcon: 22 éves

Hány csapat csinálta meg ezt BL döntőben?

Avatar
primrose
Hozzászólások: 1356
Csatlakozott: 2013. augusztus 27., kedd 1:12
Kedvenc játékosaid: Benzema, Coentrao, Varane, Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: primrose » 2014. május 25., vasárnap 15:08

Elképesztő estén vagyunk túl. Több száz madridista társaságában izgultam végig a tegnapi eseményeket és azt hiszem életem egyik, ha nem a legszebb estén vagyunk túl. A 91. percben lemondtam a kupáról. Ha valakinek, hát pont nekem Real Madrid szurkolónak nem lehet elveszíteni soha a reményt, de olyan masszív és megfoghatatlan csapatnak tűnt ezt az Atletico, hogy hiába az utolsó perces nyomásunk, valahogy elveszítettem a reményt, hogy gólt szerzünk. Kezem arcomba temetve ültem a széken és konstatláltam magamban, hogy reggel nem akarok felébdreni, mert egész nap óriási csalódottsággal kellene megbirkóznom. Aztán jött a 93. perc majd a beívelés. Láttam egy jó ütemben felugró játékost és egy jó irányba tartó labdát és....minden elsötétült, csak azt vettem észre, hogy reflexszerűen felugrok, kiabálok torkom szakadtából, hogy góóól, majd a tömeg magával ránt és mindenki ölelgeti meg veregeti egymást. Aztán kijött belőlem minden feszültség és ott a helyszínen kezdtem bőgni. :lol: Visszajöttünk a meccsbe.... ó, ez az!!! Aztán jött a hosszabbítás... éreztem, hogy innentől kezdve a fiők már behúzzák a meccset, de azért percenként parancsoltam rájuk a kivető előtt ülve, hogy "NEM AKAROK TIZENEGYESEKET LÁTNI!".... nem mintha ők hallották volna, de azért reméltem, hogy ők is egyetértenek velem, mert az biztos, hogy ha tizenegyespárbajra kerül sor, és ha még esetleg meg is nyerjük azt, akkor is engem ott helyben visz el a mentő.
Végül nem lettek tizenegyesek, olyannyira nem, hogy az általam egész meccsen szidott Bale eldöntötte ezt a meccset is, aztán jött a szuper csere Marcelo, aki adott még egy döfést a matracosoknak, de a kegyelemdöfést Cristiano Ronaldo vitte le. És már jött is a fieszta a madridistákkal, majd arra észleltem fel, hogy éjfél is elmúlt és születésnapom van. Hát ennél jobb ajándékot nem is kaphattam volna, ez szinte biztos. Tökéletes este.

Voltak hatalmas flop játékosok az este. De nem akarom most őket szidni, főleg, hogy ezen flop játékosok közül tegnap ketten is betaláltak és szereztek borzasztóan fontos gólt. Gondolok itt ugyebár Balere és Ronaldora. De a BBC harmadik tagja, Benzema is gyenge volt, de ő meg sérülten lépett pályára. Vagy ott van Casillas, aki abszolút benyelte az első gólt, de utána is voltak hajmeresztő kijövetelei. Mindez nem érdekelt már akkor sem, amikor lefújták a meccset és nem érdekel mostanra sem. Ne rugózzunk ezen, inkább ünnepeljünk. Látom, hogy egyesek már megrohamozták néhány játékos topikját, hogy leírják mekkora flop volt, de ennek én tényleg nem látom értelmét. Én úgy gondolom, hogy egy picit a többség hozzá tudott tenni ehhez a sikerhez. Tegnap Xabi nem játszott, de elképesztő érdemei vannak abban, hogy bejutottunk a döntőbe. Vagy ott van Coentrao, aki tegnap a védekezést lehozta, de támadásban nem jeleskedett. Ancelotti egyből felismerte, hogy itt bizony támadni kell és kevésbé védekezni, ebben pedig a brazil a jobb. Be is küldte és meg is lett az eredménye, de ez nálam semmit nem von le a portugál érdemeiből, amit a korábbi meccseken produkált és amikor meg keményen védekezni kellett, azt hibátlanul megoldotta. Vagy Benzema, aki tegnap gyenge volt (sérülten), de a Bayern elleni első meccsen ő lőtte tovább a csapatot és kezdte ismét belénk táplálni azt a gondolatot, hogy ott lehetünk a döntőben. Nyilván van 1-2 játékos aki az egész BL szezon alatt nem sokat mutatott, de most komolyan számít ez? Szerintem nem. :-* Ha negatív irányban nem is, pozitív irányban azért kiemelném a tegnapi meccs hősét, aki egyértelműen Sergio Ramos volt. Elképesztő amit ez a srác az utóbbi hónapokban művel. Csapatunk legnagyobb vezére lett, a korábban a butaságairól (is) híres Sergio, most olyan higgadtan alázott le jó pár ellenfelet az utóbbi hetekben, hogy az csak na. Le a kalappal és köszönünk mindent, én örökké hálás leszek ezért a performanszért. Vagyis nem csak ezért, hanem az egész idényéért.

Minden szuperül alakult. Nyáron hozni kell egy csatárt Benzema mögé, és pótolni kell Xabi Alonsot és akkor meg is leszünk, Nem kellenek nagy változtatások, jó ez a csapat. Van hova javulni, ez tény, de az alapanyag borzasztó jó és még fiatalok is! Jövőre pedig előre a 11-ért!!! :) HALA MADRID!
But he is a good boy...

Avatar
Torquemada
Hozzászólások: 735
Csatlakozott: 2013. április 28., vasárnap 7:54
Kedvenc játékosaid: Ceballos, Carvajal, Marcelo, Casemiro, Nacho
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Tartózkodási hely: Sz.Sz.B.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Torquemada » 2014. május 25., vasárnap 12:06

Megérdemelt tizedik, döntőhöz méltó, kiélezett meccsen. Egy hajszálon múlt, de a megfelelő helyre került a kupa. Végül az döntött, hogy fittebbek voltunk, mivel a bajnokságot a végére gyakorlatilag feladtuk, a hosszabbításban meg is látszott az erőtöbblet. Az Atleti elképesztő munkát végzett idén, megérdemelten játszhatott döntőt.
Ramos legenda.
Marcelo, DM extra teljesítményére hatalmas szükség volt. Előbbi pont jókor támadt fel az elmúlt heti gyalázatos játékok után.
Bale mindent kihagyott, de a döntő pillanatban beztalált, akárhányszor néztem vissza, az a fejes onnan, úgy nagyon nehezen kivitelezhető bravúros dolog volt.
A meccset gyakorlatilag csatárok (mindenképpen venni kell) és Ronaldo nélkül játszottuk végig, ez még nagyobbá teszi az érdemet.
Egyetlen negatívum nálam továbbra is Khedira. A legnyagyobb erősítésünk idén az volt, hogy megsérült. Most is gólt kaptunk róla, és nem az első meccs visszatérése óta, hogy amíg a pályán van, nincs foci, ahogy lecserélik, megélénkül a kp. (Nem arra gondolok, amikor Illarrát cserélik be, mert az orosz rulett a javából)

Óriási gratuláció mindenkinek.
"No se preocupe míster, yo tampoco quería trabajar con usted"

Avatar
RaúlRealMadrid
Hozzászólások: 286
Csatlakozott: 2013. május 18., szombat 0:26
Kedvenc játékosaid: Raúl, Guti, Beckham, Cristiano Ronaldo "The Commander", Ramos, Kaká, Coentrao, Özil
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F. ; Ferencváros TC

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: RaúlRealMadrid » 2014. május 25., vasárnap 11:43

Értékeljek? Az első félidőben szarok voltunk, Bale kihagyott egy akkora ziccert, amit még Rudolf is berúgott volna, az Atletico meg kihasználta a hibánkat. Első félidő letudva. Másodikban az Atleticonak a tipikus hülye időhúzásos játéka következett, mi pedig nyomtunk. A bíró 5 percet adott, teljesen jogosan, mi pedig éltünk az utolsó lehetőséggel és begyömöszöltünk egy gólt. Hosszabbításban pedig kijöttek a játékosok egyéni képességei. Az Atleticó elfáradt, mi pedig ezt kihasználva rúgtunk pár gólt. Diego Simeone nagyon eltaktikázta ezt a meccset. Ha nem játszatja Costát, akkor maradt volna egy plusz cseréje, amivel a végét ki tudták volna húzni. A másik hülyesége az időhúzás volt. Tulajdonképpen az Atleticó csak magának köszönheti, hogy nem nyerték meg. Ha nem erőltetik Costát, akkor jobb helyzetben lettek volna. Ha nem fetrengenek, nem húzzák az időt, akkor pedig nincs 5 perc hosszabbítás... ennyi. HALA MADRID! Gratulálok a 10. BL serleghez! Örö é bódottá van... :mrgreen: :mrgreen:

Avatar
pheco
Hozzászólások: 6256
Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 0:03
Kedvenc játékosaid: David Beckham, Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F.
Tartózkodási hely: Bp.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: pheco » 2014. május 25., vasárnap 11:36

Első félidőben gyenge volt a csapat, de egyébként az Atletico is. 1-1 helyzetre emlékszem, Bale kihagyta, ők pedig kihasználták Iker hibáját. A második félidő elejét kicsit megnyomta az Atletico, de amikor 60. perc körül bejött Marcelo és Isco, onnantól kezdve esélytelenek voltak támadást végigvinni. Voltak időszakok, amikor tényleg feltörte a hátukat a háló. Teljesen megérdemelték a fiúk az egyenlítést. Azért ne feledjük el, hogy a 93. percben nem a győztes gólt fejeltük be, hanem az egyenlítőt. Tehát a hosszabbításban akár nyerhetett volna az Atletico, csak szerencsére lépni nem tudott már sok játékosuk. Amúgy le a kalappal mind2 csapat előtt, alig volt a pályán olyan játékos aki már játszott BL döntőben... Iker, CR, Villa akik most beugranak. A második félidőben, annak is a második felében látszott a csapaton, hogy meghalnak az egyenlítő gólért. Teljesen megérdemeltük a meccs alapján a győzelmet, ezt a nem elfogult ellendrukkerek is elismerik. Kíváncsi leszek Ganxstára a heti helyzetben vagy a zuhanyhíradóban vagy mi a tökömben szokott majomkodni. Tuti nem ismeri el a Real győzelmét.

Avatar
Dupla D
Hozzászólások: 1694
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 20:30
Kedvenc játékosaid: Guti, Carvajal
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

HozzászólásSzerző: Dupla D » 2014. május 25., vasárnap 11:30

nem akarok vitát gerjeszteni, de remélem most már mindenki látja, hogy vesztes mentalitású játékosok nélkül van esély csak a komoly sikerekre. gondolok itt Özilre és Higuaínra. és ne jöjjön nekem ezek után senki azzal, hogy de hát mennyi mindent tettek a Realért, meg Higuaín mennyire szerette a csapatot. mindketten tipikus lúzerek. nem lehúzni akarom őket ezzel, hanem ez csak egy tény. és most itt kurvára, de megköszönhetjük Ancelottinak és Pereznek, hogy Özil ment el és nem DM. nagyon kevesen merték volna ezt meghúzni, hogy eladják a top assistos embert, akit sok elvakult szurkoló imád. ha DM ment volna, most megint nem nyertünk volna semmit.
"Louie, I think this is a beginning of beautiful friendship" - Garga Pitic.


Vissza: “Labdarúgás”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Kercsó valamint 18 vendég