Mennyei futball

Foci a Real Madridon túl...
Avatar
AMYF
Hozzászólások: 119
Csatlakozott: 2013. május 20., hétfő 9:56
Kedvenc játékosaid: CR
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: AMYF » 2013. július 18., csütörtök 11:16

A Honvédnál már korábban is volt fejlődés. '09 végétől '10 végéig volt egy Massimo Morales nevű edző. Nah ott olyan fegyelmezett bunkerfocit hajtottak végre, hogy csak ámultam. Nem volt szép amit csináltak, abszolút nem, de ahogy küzdöttek a pályán az becsületre méltó volt. Hasonló mint amit a Sousa-féle Vidi csinált az Európa Ligában.
Utána Supkával semmi koncepció, nagy mázlival 4. hely. Most viszont amit Rossi véghezvitt az már nagyon jó. Remélhetőleg vele is hosszú távra terveznek, ahogy Monizzal Pesten. Mindketten zseniális edzők, szemmel látható és eredményekben is megmutatkozik az előrelépés.

Szerencsére a Honvédnál jönnek ki az akadémisták egyik a másik után, jó játékosok, képzettek. Vécsei, Vernes, Hídi és most nyáron a két Bobál gyerek (akik voltak Cityben próbajátékon, egyik védő, másik csatár bombagólokkal), és Holander Philip aki 3 gól 3 gólpasszal zárt a Celik Niksic ellen. és még van pár ígéret. Mellette meg úgy néz ki minőségi légiósok jönnek.

Amúgy a mostani szezontól lesz kis változás. Eddig sok csapat hozta tucatszám a külföldieket, játszatta a felét a tartalékcsapatban, de erre most már nem nagyon lesz lehetőségük. A fiatalokat játszató csapatokat is nagyobb pénzzel díjazzák. (Pár napja volt egy cikk az MLSZ honlapján, hogy az NB1-NB3-ig is több 100 légiós volt)
Lopez - Carvajal-Pepe-Varane-Coentrao - Modric-?? - Isco-Özil-CR - Benz

BBarni
Hozzászólások: 2013
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:14
Kedvenc játékosaid: Gera, Lipcsei, Ronaldo, Zidane, Henry
Kedvenc csapatod: FTC, Real Madrid

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: BBarni » 2013. július 18., csütörtök 10:50

Bezzeg ha az ellenkezőjét mondom akkor egyetértesz
Ez mi? :lol:
Nyilvánvaló, hogy a Fradi gyengébb csapat, mint a Győr és ők sem tudnának többet elérni egy nemzetközi kupában
Persze nyilvánvaló, gondolom ránéztél a tabellára és jött is a remek következtetés!
Barni,
Az egy szép dolog, hogy kijársz az nb1-es meccsekre, de amint láthattad az elmúlt nagyon sok évben éppen semmit nem számít a nemzetközi porondon, hogy hazai berkekben mit tesz le egy csapat az asztalra. Bakker, július van, és 1 darab magyar csapat áll még az európai kupákban. Nemhogy európai tavaszról beszélni álom, hanem lassan az európai őszről is. Akkor miről beszélünk?
Azért ennél picit több rálátásom van a dolgokra, de mindegy is, szerintem a magyar foci ha csak egy hangyányit is fejlődött ha mondjuk a 2006-2010 időket nézem! Ettől függetlenül nem mondtam, hogy jó a magyar foci, de néhány csapatnál látom a fejlődést!

Wertz
Hozzászólások: 502
Csatlakozott: 2013. június 25., kedd 13:21
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: Wertz » 2013. július 18., csütörtök 10:35

BBarni írta:
Csak nem a Fradi? Még a Győrnél is jóval gyengébbek
Szerintem itt elég is! :lol: :lol: :lol:

Hatalmas szakértővel van dolgunk!
Bezzeg ha az ellenkezőjét mondom akkor egyetértesz
Nyilvánvaló, hogy a Fradi gyengébb csapat, mint a Győr és ők sem tudnának többet elérni egy nemzetközi kupában
Marky írta:ezt remélem nem gondolod komolyan. tudom jól, hogy vannak iskolák, ahol egy évfolyamba jár 3 gyerek, de akkor is baromság ilyet kijelenteni. az oktatás az, amiből pénzt kivonni nem lenne szabad, mert a következő nemzedék még jobban le lesz süllyedve. ez az ország nagy problémája jelenleg is, hogy nincs elég tanult ember, aki előre tudná vinni, amit kell.
Teljes mértékben komolyan gondolom ezt, de ez már nem ide való téma

Avatar
Anthony
Hozzászólások: 8059
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 8:33
Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: Anthony » 2013. július 18., csütörtök 10:24

BBarni írta:
Csak nem a Fradi? Még a Győrnél is jóval gyengébbek
Szerintem itt elég is! :lol: :lol: :lol:

Hatalmas szakértővel van dolgunk!
Barni,
Az egy szép dolog, hogy kijársz az nb1-es meccsekre, de amint láthattad az elmúlt nagyon sok évben éppen semmit nem számít a nemzetközi porondon, hogy hazai berkekben mit tesz le egy csapat az asztalra.

Bakker, július van, és 1 darab magyar csapat áll még az európai kupákban. Nemhogy európai tavaszról beszélni álom, hanem lassan az európai őszről is. Akkor miről beszélünk?

Jah még visszatérve egy csapat fejlődésére: hogyan jöhet létre fejlődés, ha az edzőt 1, max. 2 évente kidobják, a keret 50%-a évente kicserélődik? Ha neadjisten mutat egy csapat valamit az EL/BL-ben az átlagnál jobb játékosai lelépnek a német/francia másodosztályba(!!), a kettős terhelést nem bírja a csapat, következő évben már nem végez kupaszereplős helyen a bajnokságban, ergo megint kezdhet mindent 0-ról. Szóval hol lesz ebből fejlődés?

Marky
Hozzászólások: 1905
Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 22:31
Kedvenc játékosaid: R9, CR7, Benzema, Marcelo
Kedvenc csapatod: csakamadrid.

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: Marky » 2013. július 18., csütörtök 10:23

Wertz írta: Egy-két iskolát amúgy simán be lehetne záratni, mert így is sok van belőlük feleslegesen
ezt remélem nem gondolod komolyan. tudom jól, hogy vannak iskolák, ahol egy évfolyamba jár 3 gyerek, de akkor is baromság ilyet kijelenteni. az oktatás az, amiből pénzt kivonni nem lenne szabad, mert a következő nemzedék még jobban le lesz süllyedve. ez az ország nagy problémája jelenleg is, hogy nincs elég tanult ember, aki előre tudná vinni, amit kell.

na de a politikától eltérve: ez a győr rém gyenge. semmi koncepciót nem látni a játékban, megkapják a labdát azt előreszabják, lesz ami lesz. amíg monizhoz hasonló elismert és minőségi edzők nem teszik be a lábukat győrbe, addig ott foci se lesz. a következő bajnoki címükre is várhatnak 30 évet szerintem.
szerintem, ha ma a fradi játszott volna, talán egy szoros 0-0 vagy 1-0 kijöhetett volna. nem azért, mert a keret annyival jobb lenne, csak pusztán az edző személye miatt. nagyon nem mindegy, hogy valaki csak a pénzt akarja felszedni, vagy ténylegesen el akar érni valamit. és a külföldi edzők pont nem a pénz miatt vannak itt, hanem építeni akarják a karrierjüket és nevet szerezni maguknak. sousa betolta az el-be a vidit, kis híján tovább is jutottak, egyből szintet tudott lépni.

BBarni
Hozzászólások: 2013
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:14
Kedvenc játékosaid: Gera, Lipcsei, Ronaldo, Zidane, Henry
Kedvenc csapatod: FTC, Real Madrid

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: BBarni » 2013. július 18., csütörtök 9:45

Csak nem a Fradi? Még a Győrnél is jóval gyengébbek
Szerintem itt elég is! :lol: :lol: :lol:

Hatalmas szakértővel van dolgunk!

Wertz
Hozzászólások: 502
Csatlakozott: 2013. június 25., kedd 13:21
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: Wertz » 2013. július 18., csütörtök 9:40

BBarni írta:A Fradi hatalmasat fejlődött 1 év alatt nem csak a pályán!A Honvéd is
Magyar szinten, de nemzetközileg semmit. Mindkettőben ugyanaz van meg, mint eddig. Eljuthatnak max a 3. körig aztán jön a kiesés
BBarni írta: vidi is a tényleg szánalmas kieséstől függetlenül, elég jó csapat
Semmivel sem jobbak ők sem. A tavalyi EL csoportkör egy kifutott eredmény volt, egy kiváló edző teljesítménnyel
BBarni írta:Olyan csapat amelyik még komoly sikereket érhet el a nemzetközi kupákban, még mindig csak egy van! :shifty:
Csak nem a Fradi? Még a Győrnél is jóval gyengébbek

BBarni
Hozzászólások: 2013
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:14
Kedvenc játékosaid: Gera, Lipcsei, Ronaldo, Zidane, Henry
Kedvenc csapatod: FTC, Real Madrid

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: BBarni » 2013. július 18., csütörtök 8:57

Akkor egész jól titkolják
Ha az ember nem nézi az mb1-es meccseket akkor igen! :)
A Fradi hatalmasat fejlődött 1 év alatt nem csak a pályán!A Honvéd is, a vidi is a tényleg szánalmas kieséstől függetlenül, elég jó csapat(mondjuk ennyi pénzből :lol: ) ott szerintem az edzővel van a bibi...

Olyan csapat amelyik még komoly sikereket érhet el a nemzetközi kupákban, még mindig csak egy van! :shifty:

zolus
Hozzászólások: 96
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 20:28
Kedvenc játékosaid: RC, Zizou, Marco Van Basten

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: zolus » 2013. július 18., csütörtök 8:37

vannak azért jól fejlődő csapatok is
Akkor egész jól titkolják

Wertz
Hozzászólások: 502
Csatlakozott: 2013. június 25., kedd 13:21
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: Wertz » 2013. július 18., csütörtök 7:38

cart írta:Remélem ezután észbe kap a fáraó, hogy kevés pénz megy el a focira. Egy-két iskolát meg kórházat simán megérné bezáratni annak az érdekében, hogy a magyar bajnokot hazai pályán ne alázzák meg egyből az elején.
Csak a szokásos tévhit amit a legtöbb ember birkamódjára magyaráz. A 2000es években az elmúlt 2-3 év kivételével a magyar foci szinte semmi állami támogatást nem kapott. Ahhoz, hogy minőségibb klubfocink legyen sokkal több pénzt kellene beleölni
Nem lehet szidni a Győrt. Az ellenfél egy jobb csapat volt, jobb játékosokkal
és hogy miért nem igazoltak jobbakat akkor a győriek? Azért, mert nem tudnak

Egy-két iskolát amúgy simán be lehetne záratni, mert így is sok van belőlük feleslegesen

Avatar
torjack
Hozzászólások: 3428
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 23:48
Kedvenc játékosaid: R9, Zizou, Raúl, RC, San Iker, Redondo, Hierro, Xabi, Ramos, CR7
Kedvenc csapatod: RMCF, Fradi,Nationalelf

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: torjack » 2013. július 18., csütörtök 7:36

numberone1 írta:
BBarni írta:
Nem tudom ki mit várt a győrtől de gondolom akik most siránkoznak azok nem néztek mb1-et ahol szinte ugyanilyen fos volt a győr, csak éppen nagy mázlival megspékelve!
Hagyjad mar a Siofok lefociszta oket Gyorben...nagy nulla ez Pinter, meg par futtatott jatekosa mint a Varga, Liptak v ez az Egervari kedvenc vilagtalan Koltai. Ilyen egy tusko edzovel nem is fog semmit elerni a Gyor .

Ne is mondd...Rémálom volt, amikor a Fradi padján ült. Kész csoda volt a bajnoki cím. Amire persze veri a mellét, pedig nem azért nyertünk bajnokságot, mert Ő volt az edző, hanem annak ellenére...különbség. Garami bajnoki címe volt az igazából, rohadt nagy mákunk volt, hogy a riválisok is botladoztak rendesen. Egyedül a zárófordulóban, a Loki ellen sikerült jól játszani, de az egy évvel korábbi események tükrében a debreceniek sem forszírozták annyira azt a meccset.

Avatar
real_funghi
Hozzászólások: 132
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 7:13
Kedvenc játékosaid: Redondo, Zamorano
Tartózkodási hely: Balkán

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: real_funghi » 2013. július 18., csütörtök 7:32

Úgy nem is lehet meccset nyerni, hogy a klub vezetése már jó előre feladja a hazai pályát.
Kitiltja a szurkolói kellékeket, besúgókat küld a szektorokba, csoda, hogy egyáltalán 6000 néző kiment.
A vendégek meg eközben zászlókkal, görögtüzekkel, mint ahogy az egyébként normális lenne.
Igazi szuicid mentalitás.

Avatar
numberone1
Hozzászólások: 7204
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:06
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F., Ferencvaros

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: numberone1 » 2013. július 18., csütörtök 7:25

BBarni írta:
Nem tudom ki mit várt a győrtől de gondolom akik most siránkoznak azok nem néztek mb1-et ahol szinte ugyanilyen fos volt a győr, csak éppen nagy mázlival megspékelve!
Hagyjad mar a Siofok lefociszta oket Gyorben...nagy nulla ez Pinter, meg par futtatott jatekosa mint a Varga, Liptak v ez az Egervari kedvenc vilagtalan Koltai. Ilyen egy tusko edzovel nem is fog semmit elerni a Gyor .
Casillas--Cafu,Hierro,Ramos,Robi Carlos--Kroos,Redondo,Modrics--Ronaldo,Benzema,Zidane

34. Liga, 13. BL :coffee:
Merci Zizou :salute: KAK :sziv:

Avatar
AMYF
Hozzászólások: 119
Csatlakozott: 2013. május 20., hétfő 9:56
Kedvenc játékosaid: CR
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: AMYF » 2013. július 17., szerda 23:03

Ez a Souza hatás. Remek edző, kívülről-belülről ismeri a Győrt.
(vidivel nagyszerűen meneteltek, elment, összeestek, most meg kiestek EL-ból)
Jól felkészítette a csapatát. Drukkoltam a Győrnek, de így esélytelen.

DVSC elleni meccs nem volt reális. újjáépülőben vannak, meg nagyon maguk alatt teljesítettek (0-3 a szuperkupa), sejtettem, h nehéz lesz a Győrnek, de bíztam benne h lőnek legalább 1et. De így... no comment... jó pár éve még volt egy akkoriban épp feltörekvő Montpellier - Győr összecsapás. Hatalmas meccs volt (aki látta örök emlék lesz), ott volt akarás, küzdés a pályán, ma sajnos nem.

cart írta:Remélem ezután észbe kap a fáraó, hogy kevés pénz megy el a focira. Egy-két iskolát meg kórházat simán megérné bezáratni annak az érdekében, hogy a magyar bajnokot hazai pályán ne alázzák meg egyből az elején.
:banplz:
Lopez - Carvajal-Pepe-Varane-Coentrao - Modric-?? - Isco-Özil-CR - Benz

Géci
Hozzászólások: 6170
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 14:35
Kedvenc játékosaid: Zidane,Benzema,Modric,Kroos
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Nádudvar

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: Géci » 2013. július 17., szerda 22:45

Na és mondom Debrecen itt van 30 perc kocsival... Gondolhatjátok mennyira rajongok a Magyar fociért...
Apám aki Lokis 1 kicsit, meg mikor nagyapám élt ő Újpest drukker volt és kb ide vezethető vissza a Géci családi becenév... :D No mind1, de nagyot csalódtam ismét. A Fradiba csak ezt a Bödét nem vágom... Tiszta Xanyi :lol: persze olvastam, hogy vrrt eggyet a Leeds-nek, de akkor is :D

Avatar
torjack
Hozzászólások: 3428
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 23:48
Kedvenc játékosaid: R9, Zizou, Raúl, RC, San Iker, Redondo, Hierro, Xabi, Ramos, CR7
Kedvenc csapatod: RMCF, Fradi,Nationalelf

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: torjack » 2013. július 17., szerda 22:40

A loki 2009-ben a csoportkörben volt, igaz tök utolsó lett, de azért nagy szó!
Ráadásul a 2 Lyon meccset leszámítva elég korrekt meccseket toltak a 0 pont ellenére.

cart
Hozzászólások: 2642
Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 22:02

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: cart » 2013. július 17., szerda 22:39

Remélem ezután észbe kap a fáraó, hogy kevés pénz megy el a focira. Egy-két iskolát meg kórházat simán megérné bezáratni annak az érdekében, hogy a magyar bajnokot hazai pályán ne alázzák meg egyből az elején.

Avatar
realistahuni
Hozzászólások: 7370
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 10:57
Kedvenc játékosaid: Zidane, Van Nistelrooy, Modric, Varane, Kovacic, Gerrard
Kedvenc csapatod: Reyes de Europa
Tartózkodási hely: Székelyföld

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: realistahuni » 2013. július 17., szerda 22:33

Ha jól emlékszem utoljára az FTC volt ami kijutott a BL-be.
Nem úgy van az, Coulibalyék is mentek Fiorentinára, biszembaszom sampionligában. :mrgreen:
Love football, hate antifa.

BBarni
Hozzászólások: 2013
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:14
Kedvenc játékosaid: Gera, Lipcsei, Ronaldo, Zidane, Henry
Kedvenc csapatod: FTC, Real Madrid

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: BBarni » 2013. július 17., szerda 22:32

Ha jól emlékszem utoljára az FTC volt ami kijutott a BL-be.
A loki 2009-ben a csoportkörben volt, igaz tök utolsó lett, de azért nagy szó!

De mondom, e miatt a meccs miatt nem érdemes megint elsiratni a magyar focit!
Aki követte a bajnokságot tudta kb mi lesz, vannak azért jól fejlődő csapatok is :Fradi,Honvéd,vidi(bár ez most nagy szopó volt), MTK, talán dvtk...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára BBarni 2013. július 17., szerda 22:34-kor.

Géci
Hozzászólások: 6170
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 14:35
Kedvenc játékosaid: Zidane,Benzema,Modric,Kroos
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Nádudvar

Re: Mennyei futball

HozzászólásSzerző: Géci » 2013. július 17., szerda 22:30

ziro4vr írta:nem baj majd jövőre :coffee:
És mondjuk ezt már vagy 20 éve...ha nem több. Ha jól emlékszem utoljára az FTC volt ami kijutott a BL-be. Akkor játszottak az Ajax, Real meg nem tudom ki volt a harmadik, de szegyen, jogy egy ekkora futbal múltù ország idáig jutott :( :'(


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 79 regisztrált és 0 vendég