Bajnokok Ligája

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
illgner
Hozzászólások: 2517
Csatlakozott: 2017. május 6., szombat 20:18

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: illgner » 2018. április 5., csütörtök 22:44

Semmi baj, ma már több helyen olvastam, hogy ilyen gyenge kerettel nem volt elvárható tőle, hogy megnyerjék a BL-t. A nyáron lehet tovább erősíteni a védelmet több száz millióval :)

illgner
Hozzászólások: 2517
Csatlakozott: 2017. május 6., szombat 20:18

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: illgner » 2018. április 5., csütörtök 22:42

H.E.H.E. írta:
illgner írta:Tegnap óta több helyen olvastam, hogy milyen igazságtalan elverni Pepen a tegnapi meccset, hiszen egy rossz meccse bárkinek lehet. Ennél nagyobb demagógiát még nem nagyon olvastam. A bajnokságokat simán behúzza a legerősebb keretekkel, ott persze tarol, ahol semmi kockázat, amikor pedig jön az első éles BL-meccs, csúfosan megbukik, már sokadjára. És aztán fapofával elmondja, hogy csak 10 perce volt a Poolnak,és utána ők voltak a jobbak. Az, hogy kaptak egy hármast, és totál kilátástalan volt a támadójátékuk egész meccsen, mit sem számít nála, hiszen a labda így is náluk volt sokkal többet.
engem az érdekel - bár biztos feltette már más is a kérdést - hogy merre császkált tennap mindenkidők legjobb kp-ja, az etalon, a belga sörök legjobbika, kevin.
Láttad a meccset? Az egész csapata mondott csődöt, a kapustól a centerig, egyszerűen nem volt értékelhető teljesítmény. Ilyenkor szerintem fölösleges bárkit is elővenni, egyértelmű, hogy az edző felelőssége, hogy egy ilyen impotens csapatot küldött pályára.

Avatar
H.E.H.E.
Hozzászólások: 4600
Csatlakozott: 2017. január 20., péntek 11:11
Kedvenc játékosaid: R9
Kedvenc csapatod: mi

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: H.E.H.E. » 2018. április 5., csütörtök 22:36

illgner írta:Tegnap óta több helyen olvastam, hogy milyen igazságtalan elverni Pepen a tegnapi meccset, hiszen egy rossz meccse bárkinek lehet. Ennél nagyobb demagógiát még nem nagyon olvastam. A bajnokságokat simán behúzza a legerősebb keretekkel, ott persze tarol, ahol semmi kockázat, amikor pedig jön az első éles BL-meccs, csúfosan megbukik, már sokadjára. És aztán fapofával elmondja, hogy csak 10 perce volt a Poolnak,és utána ők voltak a jobbak. Az, hogy kaptak egy hármast, és totál kilátástalan volt a támadójátékuk egész meccsen, mit sem számít nála, hiszen a labda így is náluk volt sokkal többet.
engem az érdekel - bár biztos feltette már más is a kérdést - hogy merre császkált tennap mindenkidők legjobb kp-ja, az etalon, a belga sörök legjobbika, kevin.
taking currency fluctuation into account, the most expensive player in history would be Ronaldo Nazário at €433m :sziv:

patotomadrid2019jan
"a jutuboskodás 1 szakma, a városvezetés meg 1 másik szakma"

illgner
Hozzászólások: 2517
Csatlakozott: 2017. május 6., szombat 20:18

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: illgner » 2018. április 5., csütörtök 22:35

Tegnap óta több helyen olvastam, hogy milyen igazságtalan elverni Pepen a tegnapi meccset, hiszen egy rossz meccse bárkinek lehet. Ennél nagyobb demagógiát még nem nagyon olvastam. A bajnokságokat simán behúzza a legerősebb keretekkel, ott persze tarol, ahol semmi kockázat, amikor pedig jön az első éles BL-meccs, csúfosan megbukik, már sokadjára. És aztán fapofával elmondja, hogy csak 10 perce volt a Poolnak,és utána ők voltak a jobbak. Az, hogy kaptak egy hármast, és totál kilátástalan volt a támadójátékuk egész meccsen, mit sem számít nála, hiszen a labda így is náluk volt sokkal többet.

Petr
Hozzászólások: 495
Csatlakozott: 2017. január 14., szombat 23:45
Kedvenc csapatod: Barcelona

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: Petr » 2018. április 5., csütörtök 20:53

BBeno írta:ez a puhl sanyi féle labda keresi a kezet vagy a kéz a labdát irányba kezd haladni szóval én kiszálltam.
A kezezéshez:

,,A labda kezezésekor egy játékos a kezével, vagy a karjával szándékosan kerül
érintkezésbe a labdával.
A következőket kell figyelembe vennie:
• a kéz mozog-e a labda fele (és nem a labda a kéz felé);
• az ellenfél és a labda közötti távolság (váratlan labda);
• a kéz helyzete még nem jelenti azt, hogy szabálytalanság történt;"

Forrás: A labdarúgás játékszabályai

Az egy dolog, hogy Puhl véleménye hidegen hagy, de talán egy ennyit látott bíró véleményére ilyen helyzetben nem kéne legyinteni, pláne, hogy a szabály sem téged erősít. Vagy hülyeségnek tartod a leírt szabályokat? Akkor azt mondjad, ne kitalálj újakat. Nem kéne elmenni szó nélkül a tények mellett.

Avatar
ziro4vr
Hozzászólások: 24526
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: ziro4vr » 2018. április 5., csütörtök 20:47

Vérbosszú, bazeg. :lol: :lol:

Btw a Pool azért most kicsit felül van pozícionálva, Guardiolát rendre beszopatják a bl-ben ezekkel a fegyverekkel. Persze ettől még megcsinálták, de azért abból a négyesből relatíve a Pool a leggyengébb.

Barca-Bayern, szerintem játékban egyik sem kiemelkedő, viszont baromi nehéz megverni őket, sokkal nehezebb, mint a Liverpool.

Én adnám ha ők egymás ellen tolnák, mi meg jó meccseket az angolokkal, aztán Real-Bayern a döntőben.
Nem illik.

illgner
Hozzászólások: 2517
Csatlakozott: 2017. május 6., szombat 20:18

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: illgner » 2018. április 5., csütörtök 20:40

hunmadridista írta:Bayern és a Liverpool-t elkerülném az elődöntőben. A München vérbosszúra szomjazik, a Liverpool meg szétfutna minket. Meg különben is, Isten óvjon minket egy Klasszikustól a BL fináléban...
Inkább lesz El Clasicó az elődöntőben!
Ezek profi focisták, ők nem ellenségként tekintenek egymásra, kizártnak tartok mindenféle vérbosszút, még a szó átvitt értelmében is. Ráadásul Heynckes egy nagyon rutinos, dörzsölt, világlátott edző, pont hogy levenné a terhet a játékosai válláról.

A legjobb a Barca lenne szerintem is, egy elődöntőben nagyobb esély lenne ellenük, mint a döntőben, ahol elég egy rossz mozdulat, vagy egy kiállítás, és már a feje tetejére is állt minden.

Avatar
Galacticos
Hozzászólások: 6610
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:58

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: Galacticos » 2018. április 5., csütörtök 20:35

Ez a bayern fele verbosszu mar tavaly is elt, es odavissza beleszaladtak egy-egy pofonba.
En mar nem felek egyiktol sem, egyik sem lenne tul jo de tul rossz sem.
Legyen barca, aztan legfeljebb ce most 40lo egy ilyet.

Avatar
Csabi
Hozzászólások: 10048
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 12:50
Kedvenc játékosaid: Figo, Cristiano Ronaldo, Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Felvidék
Kapcsolat:

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: Csabi » 2018. április 5., csütörtök 20:31

szerintem mindegy már kit kapunk. az elmúlt két év a miénk volt, harmadjára is (99%) hogy ott vagyunk a 4 között. akárkit kapunk, nem fogjuk könnyed adni, és mindhárom lehetséges ellenféllel szemben jó esélyekkel indulunk.

Avatar
hunmadridista
Hozzászólások: 1449
Csatlakozott: 2014. március 17., hétfő 19:37
Kedvenc játékosaid: Zidane, Figo, Beckham, Ronaldo, CR
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: hunmadridista » 2018. április 5., csütörtök 20:28

Bayern és a Liverpool-t elkerülném az elődöntőben. A München vérbosszúra szomjazik, a Liverpool meg szétfutna minket. Meg különben is, Isten óvjon minket egy Klasszikustól a BL fináléban...
Inkább lesz El Clasicó az elődöntőben!

Avatar
RealVazquez
Hozzászólások: 6586
Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
Kedvenc játékosaid: CR
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: RealVazquez » 2018. április 5., csütörtök 20:09

A vedelmunk eleg jo ahhoz, hogy a Salah fele emberkeket feken tartsuk, a Liverpool vedelme meg azert nem olyan stabil. Veluk dontozni kell egy meccsen, vagy a Bayernnel szinten egy meccsen. Tovabbra is a Barca lenne a legjobb :/ mienk lesz a piszkos munka (ahogy a PSG es a Juve ellen is :D )
:goat:

Avatar
BBeno
Hozzászólások: 11970
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 9:43

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: BBeno » 2018. április 5., csütörtök 19:39

ugyanis ő nem azért tette le a kezét, hogy elüsse a labdát.
ez a puhl sanyi féle labda keresi a kezet vagy a kéz a labdát irányba kezd haladni szóval én kiszálltam. nálam tizi. hogy kézre vagy faultra fújják a tizit mindegy mert nem adták meg.
GARETH:coffee:


RONCI A LEGENDA


Grande Pipita Higuaín


Ronaldo: Özil zseni

VAR<3

18/19: Perez nagy éve .lol. P3/L16/SF


Götze Gareth ReusRashford KdB Hazard Sterling Lukaku Mario Pogba Sané James Jesús

Adolf
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: 2017. december 11., hétfő 2:33
Kedvenc játékosaid: Edgar Davids
Kedvenc csapatod: Barcelona

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: Adolf » 2018. április 5., csütörtök 19:09

BBeno írta:ez nem csak hozzáért de magával sodorta karral kézzel és megváltoztatta a labda irányát is.
Becsúszásnál az természetes dolog, hogy az ember leteszi a kezét, védve ezzel saját "tepsi épségét". Tehát attól függetlenül, hogy "megváltoztatta a labda irányát" meg "magával sodorta" teljesen vétlen a kezezés, ugyanis ő nem azért tette le a kezét, hogy elüsse a labdát. Ha megnézed, még be is pánikol, amikor hozzáér a labda a kezéhez. A másik pedig a labda és a kéz távolsága. Annyira kicsi volt a távolság amikor visszahúzta a zsugát, hogy ha akar sem tud olyan gyorsan reagálni és cselekedni, hogy ő szándékosan kézzel beleérjen a labdába. :)

Avatar
BBeno
Hozzászólások: 11970
Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 9:43

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: BBeno » 2018. április 5., csütörtök 18:48

ez nem csak hozzáért de magával sodorta karral kézzel és megváltoztatta a labda irányát is.
GARETH:coffee:


RONCI A LEGENDA


Grande Pipita Higuaín


Ronaldo: Özil zseni

VAR<3

18/19: Perez nagy éve .lol. P3/L16/SF


Götze Gareth ReusRashford KdB Hazard Sterling Lukaku Mario Pogba Sané James Jesús

Adolf
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: 2017. december 11., hétfő 2:33
Kedvenc játékosaid: Edgar Davids
Kedvenc csapatod: Barcelona

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: Adolf » 2018. április 5., csütörtök 18:27

BBeno írta:ez meg nem csak fault volt de még kéz is.
Attól, hogy hozzáért a kezéhez a labda, még nem lesz szabálytalan.

Avatar
Marci77
Hozzászólások: 3083
Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: Marci77 » 2018. április 5., csütörtök 17:45

Én a Poolt nem szeretném, bármikor bennük van egy meccs elborulas, amit lehet, hogy a másikkal nem tudunk visszahozni. Barcanak vagy Bayernnek is jobban örülnék, szerintem mindkettő verhető, így még egy bosszantó párharc lenne nekik, ahol legyozhetnenk őket. (Persze a Pool is)
Döntőben meg úgyse kap ki a Real :D nem szokás. De ha valaki ezt megszakitana, akkor legyen a Pool ebből a 3-ból.
Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!

lesliejr
Hozzászólások: 680
Csatlakozott: 2013. április 24., szerda 9:49
Kedvenc csapatod: Barcelona

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: lesliejr » 2018. április 5., csütörtök 17:36

pheco írta:Szerintem a Pool beleszaladna egy nagyobb veresbe a Real es a Barca ellen is. Nem jatszanak ilyen technikas csapatok ellen, plusz ott van Ronaldo meg Messi is, akiket nem hiszem, hogy ket meccsig feken tudna tartani a Pool vedelme. A Bayern ellen adnam a legtobb eselyt a Poolnak. Persze en feltetelezem, hogy a Barca osszeszedi magat es jobban fognak jatszani a kovezkezo korben, mert ha ugy mint tegnap, akkor valoszinuleg kiesnek barki ellen.
Ha úgy játszunk mint tegnap és a Sevilla ellen, akkor nem csakhogy kiesünk az elődöntőben bárki ellen, de a kupadöntőt is bukjuk és meleg lehet még a bajnokság is. A válogatott szünet óta rá sem ismerni a csapatra, eltűnt a magabiztos játék, lassan passzolunk, későn észlelünk, pont amikben jobbak voltunk mindenkinél. Ezen az se szépít, hogy Busquets 60 percet bírt beinjekciózva és Messi-nek sincsenek megengedve a hosszabb vágták.
Mentálisan kicsit megfáradtunk, de sztem összekapjuk magunkat és aztán onnantól jöhetnek a ki-ki meccsek a BL-ben. Hiába írják le sokan, hogy fos az idei Barca, meg csak Messi van. A legjobb 45 percünket pont nélküle futottuk 1 hónapja a Bilbao ellen. Igaz Coutinho nincs a BL-ben. Ez nagy hátrány a bajnokikhoz képest.

Avatar
RaúlCF
Hozzászólások: 5087
Csatlakozott: 2013. április 29., hétfő 13:10
Kedvenc játékosaid: Raúl, Modric, Casillas, Zidane, Ronaldinho, Marcelo, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: RaúlCF » 2018. április 5., csütörtök 17:28

szerintem a Modric-Kroos páros lekontrollálná az ámokfutásukat. ha meg belemennek egy adok-kapokba nem biztos hogy jobban jönnek ki mert bár támadni tudnak a védelmükre ráengedni a Realt hát lennének gólok.

rashidm
Hozzászólások: 4538
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 22:43
Kedvenc játékosaid: Alba, Busi, Alves... ja nem
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: rashidm » 2018. április 5., csütörtök 17:16

wxyz írta:Kellemetlen ellenfél a Liverpool.
A gyenge Juventus ellen is látszott a második gólig, hogy a védelmünk zavarba hozható és hibára kényszeríthető. Ez a támadójátékuknak és a letámadásuknak feküdhet.
És ellenük nem valószínű, hogy lenne erőnléti előnyünk.
Sok mindenben nem értünk egyet, de ezt adom. :mrgreen: Ha a középpályánkon átrúgják a labdát egyből a csatároknak/szélsőknek, lehetnek gondok. Salah és Mané sztem gyorsabb mint a Marcelo-Carvajal kettős. Itt már nincs könnyű ellenfél.

wxyz
Hozzászólások: 3532
Csatlakozott: 2014. január 23., csütörtök 9:33

Re: Bajnokok Ligája

HozzászólásSzerző: wxyz » 2018. április 5., csütörtök 16:56

Kellemetlen ellenfél a Liverpool.
A gyenge Juventus ellen is látszott a második gólig, hogy a védelmünk zavarba hozható és hibára kényszeríthető. Ez a támadójátékuknak és a letámadásuknak feküdhet.
És ellenük nem valószínű, hogy lenne erőnléti előnyünk.


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 79 regisztrált és 0 vendég